Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-01 / 9. szám

1896. ’ márczius 1. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (9. sz.) 7 az magától értetődik, bár szerényen tartózkodott minden feltűnéstől. A „Fehér ló“ táncztermének ez alkalommali feldiszitése igen kellemes benyomást gyakorolt a szem­lélőre, de szemeinket igazán akkor legeltettük, mikor a sok gyönyörű leánykát — — és ezek kedves mamáit is megpillantottuk. Úgy tűnt fel előttünk, mintha ismét Kossuth Ferencz fogadása elé indul­nának, a hol a közelmúltban annyira kitüntették magukat. Képzelje T. Szerkesztő ur, mily nehéz volt az én helyzetem, ki még annak idején 25 féle hosz- szabb-rövidebb szerelmi vallomást vágtam be, hogy készen legyek minden alkalomra és itt el is mond­hattam volna akár repetáivá mind a huszonötöt, ha nem vigyázott volna rám a — feleségem. A mi a tánczot illeti, bátran elmondhatjuk, hogy a csinos leánykák egyik férfi karjaiból a má­sikba repültek, a vendéglős az ülőhelyeket bátran kivihette volna, mert ezekre ugyan semmi szükség nem volt, a mennyiben a hölgyeknek pihenni ezúttal a fáradhatlan rendezőség időt nem adott. A tánczoló hölgyek még csinos tánczrendeket is kaptak. Az éjfélutáni első négyest 42 pár tánczolta, melynek rendezésére nagyon természetes — Isgum F. Ká­roly urat kérték fel, ki e felhivásnak szolgálatkész örömmel eleget tevén, egyúttal újabb tanúbizonysá­gát adta annak is, hogy mily egészséges tüdejü még mindig, bár már a serdültebb ifjúság szemelte ki az általuk megalakítandó agglegények egyletének korelnökéül. Különösen dicséretre méltó, hogy a fiatalság részint természetével járó, részint a borközi állapot hozta hevesebb érzelmei kifejezésének egyetlen jelét sem adta. Nem volt itt sem becsületsértés, sem arczul- ütés, sem párbaj, mint máshol. Ha még elmondom, hogy a mulatozásnak csak a reggeli órák vetettek véget és hogy az ott levők kitünően érezték magukat, úgy felemlítettem min­dent, mit ezen uj elnevezésű tánczmulatságtól és annak rendezőitől méltán elvártunk. Jelenvoltak asszonyok: Anaigl Ferenczné, Akkermann Jánosné, Bien Józsefné, Bauer Józsefné, Bleskó Jánosné, Buchmüller Józsefné, Brukker Józsefné, Bucher Józsefné, Czerna Károlyné, Csiffári Kálmánná, Farkas Józsefné, Farkas Jánosné, Filvik Józsefné, Fusz Ferenczné, Gauzer Antalné, Geidl Adámné, Greif Mátyásné, Horváth Józsefné, özv. Hága Antalné, Hunka Ferenczné, Hirling Antalné, Klein Lőrinczné, Kuhn Ferenczné, Kommandinger Károlyné, Kertész Jánosné, Léhmann Györgyné, Lovenyák Tituszné, Ludvig Jánosné, Müller Jánosné, Májer Ferenczné, Osztronics Józsefné, Puskás Jzsefné, idősb Rencz Ferenczné, ifjú Rencz Ferenczné, Róth Jánosné, Rikker Andrásné, Rotter Józsefné, Rupp Györgyné, Széth Mihályné, Smekál Antalné, Szabó Antalné, Steinbach Józsefné, Szikora Károlyné, Szikora Róbertné, Schulcz N.-né, Stirszki Józsefné, Tokalics Józsefné, Szifferling Ferenczné. Leányok: Bien Ilonka, Bartos Viczuska, Bauer Tercsi, Bauer Mariska, Czerna Lujza, Czerna Giziké, Fusz Erzsiké, Farkas Katicza, Frei Annuska, Gauzer Etelka, Glatt Ilonka, Glatt Katicza, Greif Rozika, Greif Tercsi, Hunka Katicza, Kommandinger Ilonka, Liptai Tercsi, Mandács Juliska, Méhn Magda, Müller Magda, Müller Mariska, Májer Tercsi, Osztronics Rozika, Puskás Mariska, Rencz Magda és Rencz Katicza, Róth Juliska, Rikker Mariska, Stirszki Mariska, Steininger Erzsika, Tillmann Annuska. A tánczmulatság pénzbeli eredménye a következő: Bevétel volt a felülfizetésekkel együtt 65 frt 60 kr. Kiadás volt ...................................... 59 frt 10 kr, maradt tiszta bevétel ... 6 frt 60 kr, mely összeg a tolnai iparosok egyletének lett átszol­gáltatva és köszönettel nyugtázva. Felülfizettek a következők: Schvarcz Géza és Vachel N. 60—60 kr, id. Rencz Ferncz 50 kr, ifjú Rencz Ferencz, Horváth József, Müller Jánosné, Léhman György, Hunka Ferencz, Csiffári Kálmán, Lovenyák Titusz, Ludvig János, Bucher József, Bleskó Jáuos és N. N. 20—20 kr, Kolovratnik János, Főglein János, Potyondi An­tal és Potyondi István, Egle Adolf, Krái N., Schön József, Berger Géza, Trutzer Adolf, Rupp József, Ottinger József, Oszpolik István, Pettrics József, N. N. és N. N. 10—10 kr, összesen 5 frt 60 kr. A most nevezett urak áldozatkészségét meleg köszönettel az elnökség megbízásából: Lóridon Mihály, Mandács József, Méhn Márton, Szászi Lajos, Széth Ádám rendezők. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő: BODA VILMOS. HIRDETÉSEK. Szőlő eladás. I Alulírott előhegyi és Ratthány Ili hegyi szőlői présházzal és teljes fel- H szereléssel egészben vagy részletezve ||| magán utón eladók. 1Ü I: (24 2 _2) Özv. Fejős Imréné. jf; Ki adó ház. Három szoba és mellék- helyiségekből álló lakház minden órán bérbeadó. Hol ? megtudható a kiadó­(30 1—1.) hivatalban. eeeeeeeeeeeeeeceeae 3 !* ^Jj A hogy eszi uradalmi esi- P i rászatból eladó 5 darab tiszta !*• *3*1 fa ■Hl verü sirnmenthali IX—2 éves fa fa *1 tenyészbika. (26 2_3) £ j* Síi* 4jj Az urad. felügyelőség, j* tf¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥K I O-aru.zer Tános, Tolnán. Szegzárdon, Széchényi-utcza 147. SZ. alatt Kresz József-féle (1—3. 29.) egész ház bolthelyiséggel együtt 1896. évi ápril hó 1 -tői egy évre bérbe adatik. Bérleni kívánok Kunst János Alsó-Nánai lakosnál értekezhetnek. Hirdetmény. (26. 1—3.) Alulírott tisztelettel közhírré teszi, hogy üz­letében Tolnán legjobb minőségű fal-tégla több millió mennyiségben áll készletben és azok helybe, vagy vidékre való szállítását jutá­nyosán elvállalja és legpontosabban teljesiti m ül m ül U1 ül in ül ui ül m ül fi ül m ül m ül m ül fi ül m ÜT 8421. sz. 1895. kig. A dunaföldvári jár. főszolgabirájától. Pályázati hirdetmény. Ili fi [U fi II fi ÍU fi A dunaföldvári járáshoz tartozó Bölcske községben lemondás folytán meg­üresedett községi irnoki állásra ezennel pályázatot hirdetek. Ezen állás javadalmazása 360 frt fizetés, 40 frt lakbér és 200 kéve tűzi rozsé­ból áll. Felhívom tehát mindazokat, kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy képzettsé­güket, erkölcsi magaviseletüket és eddigi alkalmaztatásukat igazoló bizonyítványokkal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám f. é. márczius hó 8-ig annál bizonyo- jj sabban adják be, mivel a későbben érkező folyamodványok figyelembe vétetni || nem fognak. ru Megjegyeztetik, hogy a választás Bölcske községházánál 1896. évi márczius II hó 10-én délelőtt 11 órakor fog megtartatni. lg ni fi ni fi 11 fi Paks, 1896. február 12-én. (1-1. 27.) J T*clIIslu. főszolgabíró. ni fi m fi 242. szám. Árverési hirdetmény. Közhírré tétetik, hogy a báttaszéki m. kir. tereziánumi alapítványi uradalom­hoz tartozó — összesen 5121.616. kát. hold kiterjedésű erdőbirtokon gyakorlandó va- |K dászati jog, bárom külön csoportra osztva, 1896. évi julius hó 1-től 1902. évi jimius I hó 30-ig terjédő 6 évre, folyó évi április hó 18-án délelőtt 10 órakor a báttaszéki ^ tiszti irodában, minden egyes csoportra külön tartandó nyilvános szó- és zárt irás- ™ beli versenytárgyalás utján haszonbérbe fog adatni. A szóbeli árverésre bánatpénzül 40 forint köttetik ki. A zárt írásbeli — 50 kros bélyeg és 10% bánatpénzzel ellátott ajánlatok — melyekben a beígért összeg számokkal és betűkkel világosan kih'andó — a szóbeli ^ árverés megkezdése előtt fennt nevezett iroda helyiségben az uradalom tisztségének benyújtandók. J|Éj Az árverés eredményének el- vagy el nem fogadása, úgy a versenyzők közötti ők szabad választás, a nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium ] jogát képezi. Az árverési és szerződési feltételek, nem különben a terület mikénti felosztása és leírása, a fenntj elölt hivatalos helyiségben betekinthetők. K || Báttaszéken, 1896. február hó 25-én. (1—6. 28.) A magy. kir. tereziánumi alap uradalom TISZitség'e.

Next

/
Thumbnails
Contents