Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-27 / 52. szám
4 1896. deczember 27. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (52 szj ha az a nyilvánosság nyelvére kerül, ha más nem, hát a képviselősége okvetlen megsiratta volna. A dolognak ennélfogva, — eltekintvén a Süveg Mihály kétségbeesésétől, — csak a következő kritika volt következménye, ugyancsak a tarsvolegények tollából illetve kiadásában: „A bájos liliom itt volt az este. Mindnyájan láttuk. Mi azonban, köztünk szólva, átkozottul keveset láttunk a liliomból. A virág oda van, legfölebb ha megmaradt a szára. Valóban nem több, mert a kisasszony a szépségből istentelenül keveset kapott. Száját nem mondhatjuk a kicsiség mintájának, mert nem csalódunk, ha állítjuk, hogy nem harminczkét, hanem hatvannégy hamisfoggal van az betömve. Tagjai sem oly gyöngéden bájosak, amint azt gondoltuk, ellenkezőleg, úgy véljük, deszkából vannak összerakva. Füleink nem szoktak csengeni: mégis tegnap valahányszor a kisasszony megmozdult, mintha csontzörgést hallottunk volna. Művészetéből — amennyiben művészetről szólni lehet — nem sokat, sőt merjük kijelenteni, semmit nem élveztünk. Mindezeket ösz- szegezve, városunk főbb embereivel még az este elhatároztuk, hogy elkerülni óhajtván városunk legya- lázását: eltávolítjuk a liliomot társaival egyetemben és ezt végre is hajtottuk. Mikor Önök e sorokat olvassák, a liliom bandájával együtt már útban van arra felé, ahova való,“ , Öreg este volt, mikor a Trombita és Hirkürt rendkívüli kiadásai napvilágot láttak. Azok, akik a fityfirityi első szinielőadást végig nézték és utána a bankettet végig ették-itták: kellemetlenül érezték magukat a kritika elolvasása után, óvakodtak attól, hogy szóba hozzák a liliomot. Máig sincsenek tisztában vele, ki a bolond: ők-e, kik a liliomot egy csinos, tüzes primadonna személyében vélték látni, vagy pedig azok, akik előtt a liliom a kritikában leirt alakban jelent meg. Nem is kisérlették meg soha se, hogy emlékezetük lomtárából kihalásszák az előadás estéje emlékeit. Lassankint elhitték, hogy amit ők láttak, pusztán boszorkánynyomás volt. Azok pedig, akiknek nem adatott látni a liliomot, kárörvendve suttogtak a „boldogok“ fölsüléséről. Máig titok, hogy kik voltak azon fityfirityi főemberek, akik a színtársulat száműzetését elhatározták; magától érthető azonban, hogy a kellő titokszerüségbe bur- kolódva, mindenki a titkos társulat tagjának vallotta magát. F ity firity- Ófalu neve azonban mind e mai napig sincs ketté vágva, s a falu a kútba dobva. Maszlagos ur addig, mig eltűnt háromszáz forintját, aranyóráját és lánczát ujjal nem pótolja, fölfüggesztette nagyzási hóbortját, s nem lévén vezérkos, elméledt a nyáj. Benedikty Béla. Metamorpliosls. — Szatíra. — Irta : K Ó S A EDE. „Csömörlök a világtól!“..., Noha gúnyol a, pocsolyában DÓCIi u!°sSok hitvány ember engem et. Én mindezeknek a daczára: Babod vagyok Musa! — neked, Nem gondolok a gúny nyilával Ki piszkos : csak gyalázni tud . . . Mivel nem bir ész értelemmel Csak is bőgni tud a tulok! S bölcsészete rejlik hasában .... És idezül ha zöld a gyep, Viganók utáni esengés Éghez emeli közelebb! Borzos szolgáló s szobalánynak Titokban csak egy csókot ád, Egy rózsakert, egy földi éden Előtte az egész világ ! Felesége a mig vonaglik, Sok férfi ma a kertbe néz. Hol minden bokron és virágon Ajakára csorog a méz; S pitykének nézi a világot, Csókot rabolva, lopva s adva . . . E mulatságos „össze-visszá“-n: Daloljunk nevetve, kaczagva! * * * Daloljunk kaczagva, nevetve — Dal, kaczagás gyógyít sebet! Bolyongva a fényben az árnyban Kaczagni ma annyit lehet, Mai világ kaczajra méltó Vén assonyhoz illik panasz; A ki a pletyka parlamentben Mindig veje ellen szavaz. S ellenlábas férfi világgal Pedig mind — régen, hajdanán; Epedett a férfi világért Az ifjúkor szép hajnalán! Mint epedő szellő enyelgett Mindegyik köztük hódított Bomolva szakállért bajuszért Férfit mind elbolonditott, Mig fénykorát mindenik élte Volt epedő, nyájas s szelíd . . . Sok férfinak mézes beszéddel Megaranyozták perczeit f Epedve, esengve, remegve Loptak csókot bajuszt alá A kitől vissza nem lopák azt Nagyo sokáig fájlalá! Mily metamorphosis az élet ? Férfit is hogy átalakít? A ki közöttünk sóhajtozott Leány után hajnalokig; S lájbija dobbant szerelemtől Mig pejhedzett bajusz s szakáll: A vén korban minden virágon Szúrós tövist s tüskét talál! S e tövis legtöbb öreg asszony! . . . Sóhajtó „kávés nénike“ Kik uzsonnákon csóknak, szónak Vannak láthatjuk bővibe . . . Egymással szemben mind — „fenékig Tejfel“ — mind mézes-mázos s jó .. . Egymás háta megett kisül, hogy : Egész csupor csupa savó! Egymás húsán rágódnak egyre, A pletyka fa rügyekbe hajt .... Ozsonnákon az emberszólás Talál magának jó talajt! Gyökeret ver a pletyka fája Ki vón ki ezt ne áldaná ? Midőn levele és virága Hervadtan sohsem hull alá, Mindig virít télen, tavaszszal, őszszel és nyáron egyaránt . . . Átadva hírnek rágalomnak Hjut és bájos szép leányt; Kaczér ölbe hajló menyecskét, Csalfa férjet, —- ki hütelen Nemes hajtásán pletykafának: A rágalom dúsan terem ? De hát hiába! . . . igy van ez jól! Mivel töltenék a telet ? Tavaszszal, nyáron szórakozni Mindenkinek untig lehet Fürdők . . . „majális“ ... panoráma Hangverseny . . . czirkusz . . . casinó . . . Sétakocsizás . . . s ablakoknál Kardcsörtetés mi szép ? mi jó ? Ablak-vizit, s kert magánya Az éj csendje mi élvet ad ? Piros hajnal ébredésénél Konczertezik a pitypalatty! . . . A verklis is nyekereg itt-ott . . . Kit ábrándos Lojzi fizet .... Ki Milcsinek „Népünnepélyben Parancsol sok czukros vizet . . . S a kifliből mit pályadijjul Elnyert vitézül emberül Az ábrándos szerelmeseknek Még egy vacsora is kerül . . . S ha elverte éhük a dózis : Az kellemes metamorphosis! . . . * * Pl A rohanó futó idővel Az ember mind lesz kicserélve. Átváltozik mászkálva földön Megváltozik halva meg élve! Minden perez rombol s újra épit . . . Kinyújtja mi nem egyenes . . . Az embernek nagy része már ma Csak térítőn becsületes! . . . S ez valódi metamorphosis . . . Mert lényegében absolut . . . Halott jellemén érzületén Változtatni idő se tud. Marad örökké egy halott — csak . - . Ki nem gyaláz senkit s nem öl Ajkán káromlás isten ellen Patak módjára nem ömöl! Nem hazudik s csalfán nem csókol Hamis esküt pénzért nem ad Virtuskodásból nyegleségből Nem követ el bolondokat Mint „árvagyám“ pénzt el nem sikkaszt Nem hamisít váltót — halott . . . Ártatlan lányt el nem bolondit A berekben sem andalog . . . Álma egy mély zsibbasztó álom Mely nem jelent soha esőt, Nem gyújtja lángra kecseivel, Nem a vele szembe esőt . . . Hiúságához tükör se kell Sőt ez háttal fordítva ki . . . Ha a becsületes halotton: Szél a szemfedőt lengeti! Sáppad bele még csak a hold is . . . Ez már aztán metamorphosis! . . . Igen ! . . . örök megsemmisülés! . . . Mely összhangot már nem zavar . . . Jó komaságban élnek Muszka... zsidó... német... magyar... Tót, — s a hires „román apostol“ Lukácsiu Az anyagyilkos, lázitó . . . Kinek soká gyűlölt nevétől Hangzik a négy magyar folyó * . . Kinek őse magyar emlőkön Táplálkozék; — ez neki bók is . . . Ha az ólom bányákba jutna: Ez vón a szép metamorphosis !! * * * Oda, hol nincs többé szabadság . . . Csak is a „numerus“ beszél : Maszlag sincsen, melyet hiszékeny Szivekbe hintsen be a szél, Népgyülések betiltvák ottan, Mert a kormány nem lágy meleg . . . Hamarosan megkancsukázzák A lázongó rósz gyermeket. Ok nélkül nem hagyják nyafogni Azt se — ki pap, a ki tanár . . . Ott messze az ólombányákban Nem dalolgat a kis madár Elnyomatás s régi dicsőség Álmodott szép regéiről Hanem ott a névtelen hősök Szeme a munkában kidől, Nincs ordója senkinek ott ha Bajta palást és talár lóg is . . . Pimasz kozák jól felpofozza Ez igazi metamorphosis . . . * * * Átváltozás ! . . . jöjj el mi hozzánk Hogy legyen újjá e világ . . . Mérget hint széjjel illatával Ma itt köztünk minden virág, Be száll az illat palotákba, Beomlik a kunyhókba is . . . Fent és alant csalárd a férfi A nő pedig csalfa, hamis. Hazudik ha mondja „szeretlek“ Fillent nagyot oltár előtt, Mohó örömmel rád teríti Könyezve a szép szemfedőt. , Meg is sirat téged zokogva S divatos gyászruhát szabat Bequiemed füstje ha elszáll: Nálla a csók mindjárt szabad ? Érzelme, keble kicserélve, Mit drága selyem csipke fed . . . Az „életbiztosító intézet“ Bőrünkért ezreket fizet, Telik belőle aequipagera. S élvékre; — s a gyémánt gyűrű, Tüzet szikrázó ragyogása Oly csáhitó oly gyönyörű . . . Oh! — kit ne tenne ez bolónddá ? Kivált ha adója báró is ?! Temetőből oltárhoz lépni; Legjobb, legszebb metamorphosis! * * * így foly az élet e világon Hol életüuk egy bolond álom! Jármi. Egy kis fejtörés az ünnepekre. Egybeállitotta: ZSEIV1LEY OSZKÁR. ISII B. A helyesen megfejtők neveit lapunkban közöljük . Szegzárd, 1896. Nyomatott Báter Jánosnál.
