Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-08-02 / 31. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (31. sz.) 1896. augusztus 2. Midőn látjuk a Védgáttársulatnak a közjóiét emelésére irányult ilyen sikeres működését önkénytelenül feltűnik előttünk azon férfiú nemes alakja kinek kiváló tehetsége és vas munkaereje teljesen rendbe hozta a 10 év előtt már-már szétzüllő védgát-társulatot, aki e társulatnak különösen anyagi helyzetét az 1881. XLH. t.-cz. rendelkezéseinek szakértő és szigorú kihasználásával oly biztos alapokra fektette, hogy ilyen korszakosnak mondható alkotás is minden nehézség nélkül minden kivetés nélkül létesülhető. E férfiú Ellmann Miklós volt. T. Polgári bíróságok. A kinek törvényszéki biró ismerőse volt, mennyiszer hallhatta: Mint ember feltétlenül felmentettem volna, mint biró el kell Ítélnem. Mert a bírót nem az emberi igazság belső tudata vezeti, mikor ítél, hanem a törvény. Az erősebb lelkifelindulások önfeledt megtévedéséit, az indulat gerjedelme között végrehajtott bűnöket, a megtiprott jog és igazság önbirás- kodásait, a melyeket a helyzet kényszerit és vér követeli, a törvény szigorúan bünteti. Hányszor szólal meg az emberben a megsértett igazság, mikor drákói Ítéletekről hal olyan vétségeket büntetve, melyek elkövetése a helyzet kényszerítő hatalmából folyt. Teszem Francziaországban egy képviselő lelőtte neje csábitóját, midőn tetten kapta. Ha Magyarországban követi el tettét, az erős felindulásban elkövetett gyilkosság bűntettében Ítélik el s egykét évi börtönt kap. Ellenben a párizsi esküdtszék fölmentette s a társadalom mint a férfi jellem hősét ünnepelte a képviselőt. És az emberben lakozó igazságtudata azt mondja: igy van jól. A magyar biró is szánta az ítélete elé állított embert, de nem tehetett mást, mert nem a lelkiismeret hozza meg ítéletét, mikor a biró ítél. Tudok esetet, midőn a fiú apját védve, gyilkossá lett. A kir. ügyészség csakúgy a gyilkosság vádját emelte mint amaz, elvadult gonosztevővel szemben, ki egy-két magának szérzendő jó napért, czini- kus módon megölte áldozatát, megfontolva, bűnét soha meg nem bánva. Megengedjük, hogy a törvény is tett a közt különbséget, de soha sem történt, hogy a nemesebb motívumok elkövetője felmentést talált volna. Ezután másként lesz. A büntető bíróság köréből elvonatnak polgárok kezébe a súlyosabb bünpörök, a kiknek nem kell nézni, mit mond a törvény, csak azt, hogy mit mond a saját lelkiismeretük. A müveit nyugaton már mindenütt megcsontosodott intézmény a polgári esküdtszék, sőt egy-két Balkán állam is megelőz vele, nekünk 1878. óta kell várnunk a bűnvádi eljárás reformját. Helyes e hogy maguk a polgárok ítéljenek polgártársaik felett ? Kétségkívül. Igaz ugyan, hogy mert emberi intézmény tökéletes nem lehet, ez sem lesz az, igy baj, hogy tagjait nem minden esetben lesz lehetséges egyedül, tiszta lelkiismeretük szavára hallgató polgárokból alakítani, baj az is, hogy a polgárok nyakába uj teher szakad, melyek főleg a kereskedő osztályra lehetnek nagyon is terhesek, de a terhes polgári tisztség viszont igazságszolgáltatásunkat emelik föl az ideális tökéletesség fokára, mert ezentúl lehetséges lesz a lelkiismeret sugallatából, az emberben lakó igazságot minden bilincs, törvény schéma nélkül, feszélytelenül megnyilatkoztatni és a szerint látni ítélni. Mint olvasóink a napi lapokból értesültek, az uj bűnvádi eljárásról szóló javaslat szerint minden törvényszék mellett lesz esküdtszék. Esküdt lehet 24 éves állampolgár, magyarul beszél, ir, olvas és 10 frt állami adót fizet, vagy ennék híján magasabb értelmi minősítéssel bir. Az esküdtek napra terjedő ülés szakra lesznek berendelve, egy ülés szakra 40, ebből folyólag egy törvényszék területén egy év folyamán 960 polgárt fognak esküdtszéki szolgálatra berendelni. Az esküdtszékek működése kifog terjedni: fel- j ségsértés, hűtlenség, lázadás, gyilkosság, súlyos testi sértés, ha halállal járt, gyermek-kitétel, rablás, »víz- áradás okozás, vaspályák rongálása, pénzhamisítás, hamis tanuzás, hamis vád, gyermek rablás, megvesztegetés és személyes szabadság elleni bűntettekre. A járásbíróság elé fognak tartozni az oly ügyek ezután, melyek egy évi büntetéssel sujthatók, eddig a járás- bíróságokhoz csak a hat hónapi büntetés tartozott. Mikor lép életbe az uj reform ? Azt hiszszük nem sokára. Az általános óhajtás elől kitérni nem lehet. Erdélyi igazságügyminiszter most adja át nyilvánosságnak javaslatát és a jogász körökre tartozik elbírálni, mi jó benne és mit lehetne javítani. De mi, kik a laikus szemével nézünk, megtaláljuk mindazt, a mit az emberben lakó igazságszeretet mint abruzusokat oly sokszor fölpanaszolt és a mi oly sok igaz bánat forrása volt. u -A- s^aajzátcziCL Azt mondják, az újságírók csinálják a senzácziót. Pedig dehogy csinálják; a közönség maga éhezik rá. Megváltozott a kor, az ízlés, idegesebb lett a vénülő század ; az egyszerű étlap nem tetszik, a nagyérdemű közönségnek franczia konyha kell. Manapagság kaviár és pikáns dolgok után áhítozik mindenki. Az újságíró csak a publikum gusztusa szerint tálal s garnirozza fel az események sovány cseme- géjét. Még tiz évvel ezelőtt is nagyon kevés igénye volt az újság olvasó közönségnek. De az ízlés éppen úgy fejlődött a hírlap készítésnél, mint a ruhák divatjánál. Ma terjedelmes ábroncsu krinolin, holnap már szűk princesse ruha kell ! hol itt, hol ott horpad be a termet, hol amott dagad meg. Az újságok is ezelőtt krinolinszerü tetjengős modorban voltak össze- férczelve,, semmi ízlés, semmi csin a szabásban a kiállításban, a beosztásban. Figyelemfárasztó hosszú czikkek nyújtózkodtak végig a hasábokon, mint a boa konstriktor lomha teste az ŐS erdő bozótja között. De a hírlapíró fejlődött ízlése ma már színes pántlikát köt a végnélküli czikkek termetére s fel- találták a pihenésre szolgáló oázt, az alczimeket. A ki nem akarja végig élvezni egy-egy hosszú czikk minden sorát, hát belekóstolhat tetszése szerint Fel van Írva a vignetta: muskotály, bakator asszu, lőre, ürmös és a hirszomjas olvasó belemárt- hatjá nyelvét, ihatik, a melyikből tetszik. Mert szomjas vagy édes kedves közönség, szomjas bizony és pedig sokszor vérre s embertársaid becsületére szomjazol. Bocsáss meg, hogy vádollak, de vadabb vagy; mint a pogány czirkuszok publikuma; azok tapsoltak, ha a felbőszült bestiákkal birkózott a szerencsétlen áldozat; neked ez kevés! Te megalázottnak vergődésében, a porbasujtottak hörgésében, az erkölcsi halottak pirulásában gyönyörködöl. Ha egy hamis kártyást kigólyoznak a kaszinóból, neked arról részletes tudósítás kell. Ha egy léha, könnyelmű ember elsikkasztja a közpénzt és golyót röpít agyába, annak a históriáját a te számodra töviről hegyire el kell mesélni. A törvényszéki termekben pironkodó bűn, a leleplezett gyalázat egész meztelenségében érdekel téged, mert ha társadalom és egyesek botlásait, vétkeit, szenyét meg nem írja, le nem festi az újságíró, kész vád ellenök „a sajtót megvesztegették, azért hallgat.“ A „Senzáczió“ az uj időknek eme rettenetes bálványa, több áldozatot követel, mint a szörny isten: Moloch. Csakhogy az oltáron nem mi éllesztjük Kain földrecsapó füstjét, hanem a korszellem, mely szívtelenül, könyörtelenül követeli a meztelen valót, a mindennapi áldozatot a modern bálvány, a senzáczió számára. Mi sem vagyunk kivételek, daczára hogy felkent papjai vagyunk a szent Journalistikának. A mi nyomunkban is ott kullog a sanda gyanú és a káröröm, irigység kisérnek bennünket, mint a Sámummal küzdő beduint a puszták vadjai, az éhes hyenák s ha valaki elbukik közülünk, vihogva rohannak ránk. És ezen a kegyetlen, szeretet nélküli irányzaton segíteni nem lehet; mert a ki útjába áll, elsöpri, mint a vihar a gyönge kórót. Az idegbetegség erőt vett e század társadalmán, a változó és újra támadó korszellem segithet a bajon, de emberi kéz, újságírói toll nem. MEGYEI IRODALMI CSARNOK.-A_ IoloI te jársz . . A kurucz nótákból. Ahol te jársz: rózsa fakad A nyomodba, A gyalogút mintha merő Virág volna.. E tiszta és mély testvéri szeretet megsebzé szivemet. Meghatott a naiv, keresetlen észjárás, könyek tódultak szemeimbe, bármennyire is igyekeztem azokat elfojtani. Átkutattam egy pillanat alatt összes tudományomat, ha szabad igy neveznem fáradságom gyümölcsét. Aggasztott a gondolat, tán nem találok balzsamot ez ártatlan szívre, meggyőző argumentumot hogy húgom gondolkodásmódját helyes irányban tereljem. Könyes szemeim megint a feszületen akadtak meg s önkénytelenül is odaszegeződtek .... Meg van! Jézus szegénysége lesz a balzsam! Hozzá hajoltam. S szeretetére kértem, figyeljen! Annám, kérdelek, szereted-e mindenek felett a kis Jézust, kiről a templomban és iskolában sokat hallottál? E kérdéssel oly erényét érintettem, melyről tudtam, hogy ártatlan szivében szikla szilárd, t. i. a kisded Jézust szerette. E szeretet a szülők és iskola részérőli jó nevelés teremtette meg. Kérdésemre felegyenesedett, könyes szemeivel gyengéd szemrehányást jelezve, felém fordult: Miért kérdezi ezt édes „bátyja“ tőlem ? Hisz úgyis tudja, hogy mindenkinél jobban, nagyon-nagyon szeretem a kis Jézust. Épen azért kérdeztem, mert jól tudom és kész is vagy ezt azonnal bebizonyítani. — Igen. így hát nem szomorkodnod, hanem örülnöd kell, hogy testvéred hasonlít ahhoz, ki mint a bibliából tudod, szegény anyától, rongyos istállóban született. Isten fia létére ács műhelyben lakott, sőt nem volt hely, hova szt. fejét lehajthatta volna; szóval: szegény és Isten akaratán megnyugvó volt. Te most nem követed példáját. Nem nyugszol bele, hogy testvéred más szobát kapott, mint miről te ábrándoztál. Ha igazán meggondolod, belátod, mennyivel csinosabb szobám, kényelmesebb s barátságosabb, mint a szegény Jézusé volt. Neki nem volt ily ágya, minőt te oly szépen elrendeztél; nem volt kályhája, melylyel a nagy hidegnek ellentállhatott volna . . . Látod mennyire megszomoritottad őt, midőn sirtál hogy bátyád az Üdvözítőhöz némileg hasonló lett. Óh, ha itt volna a kis Jézus, megmondaná néked, mennyivel barátságosabb e kis szoba, mint azon hely, abol ő született, nevelkedett .... Biztosra vettem, hogy húgom erényében való bizalmam nem fog hajótörést szenvedni. Azért még sem vártam a bánat könnyeket, melyeket szavaim ártatlan szemeiből kicsaltak. Nyakamba borult átölelt halkan suttogá: Ugy-e kedves bátyám, nem haragszik rám többé a kis Jézus; mert felteszem, hogy nem panaszkodom és nem sírok többé e szobácska egyszerűségén. Hisz már nem is oly barátságtalan; akár én is megcserélnék az otthoni szobák bármelyikével, hogy — hogy az Üdvözítőt utánozhatnám. Ezek után szent lett a béke. Annácskám már teljesen nyugodt lett; habár nagy küzdelem árán r letette előítéleteit. En a legjobb kedvet mutattam húgom előtt. Lefestettem azon boldog órákat, melyeket szerény szobámban eltölteni fogok. S csak igy tudtam őt vigasztalni és megelégedté tenni sorsomat illetőleg, mely miatt szerető szive eddig aggódott. Bucsuzáskor megígérte húgom, hogy édes anyánknak lefogja irni boldogságomat és megelégedettségemet. E megpróbáltatásokon át estem, de még mindig voltak motívumok, melyek türelmetlenségre akartak ragadni. Legelőször meggyűlt balom a világítással. Beesteledvén szalonképtelen gyufával kellett meggy uj tani faggyú gyertyámat. Azzal vigasztaltam magam, hogy nyári időben úgyis kevésszer szükségeltetik világítás. A kellemetlen illatot pedig, melyet a gyertya árasztott, pár percznyi szellőztetéssel eltávolítottam. Igaz, „in nature non est saltus“, de az életben előfordul: a bécsi gázvilágitás után d .............ai faggyú gyertya ha lvány fénye. Reméltem, hogy ez pár nap múlva szó nélkül meg fog változni. Nem akartam zavarba hozni jó öreg priczipalisomat a naponkinti, tán félórás világítás miatt. De reményem hajótörést szenvedett: hisz az egész házban nem volt lámpa, beérték a gyertyavilággal. Friczipálisom elvétett szavaiból következtettem, hogy valamint ő nem használ olajjal égő lámpát s elődeim sem részesültek e kitüntetésben: úgy
