Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-07-05 / 27. szám
XXIV. évfolyam. 27- szám. Szegzárd, 1896. julius 5. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- _____________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Félévre .... . 3 „ — „ Negyedévre .. .. I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Me g j e1en: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig j . | 1 frt 87 kr. 100—200 I 1 . 1 I I 87 | 200—300 I ... 3 „ 87 „ minden további 100 szó l írttal több steini Keller Jakab Udalrik volt, a ki 1782. augusztus 7-én tartott vármegyegyülésen erre a czélra 10,000 irtot ajánlott fel abban az esetben, ha örökösök és végrendelet nélkül halna el. Szluha György szegzárdi volt apáté az érdem, hogy ezen hagyománynak kifizetését a fisküs ellenében felsőbb helyen kieszközölte ; hogy Trenka Yenczel hagyatékából, melynek végrendeleti végrehajtója volt, az alapnak 1300 irtot juttatott, s hogy 1800-ik évben kivitte, miszerint a kórház épitésének költsége az uradalmi pénztárból fizettetett ki. 1802-ben épült fel a kórház 12 ágyra, mely közadakozásokból öszszegyült pénzen 1842-ben 42 ágyra bővíttetett ki. 1848-ban szinte adakozásokból épült a mai orvosi lak s 1854-ben vették magukra az ápolás súlyos terheit a „Paulai szent Vinczé“-ről nevezett nővérek, kik azt mai napig lankadatlan buzgalommal teljesitik. A kórház ezután részint saját alapjának jövedelméből, részint jótékony adományokból folyton gyarapodotjt és terjeszkedett s ma már egész kis városrész, amelyért elfoglal. Egymásután jött létre a most is fentálló emeletes épület, mely 1872-ben meghosszabbitta- tott s az udvaron elhelyezett tébolyda. Megemlítésre méltó, hogy a szegzárdi alapítványi uradalom 1824-ben azon czimen, hogy pénztárából az épület emelése alkalmával 3414 frtot kifizetett, a kórház tulajdonára igényt formált; de minthogy a vármegye is ugyanazt tette, kimondatott, hogy a kórház tulajdonjoga sem a vármegyét, se az uradalmat nem illeti meg, hanem az alapítványnak tekintendő, melynek kezelését egy küldöttség eszközli. Ebből a külddöttségből alakult azután az a választmány, mely hosszú időn keresztül a korház és alapok kezelését intézvén, a mai fényes eredmény alapjait lerakta. Most, hogy a kórház nagy arányú fejlődése immár befejezett tény, uj alapszabályok kidolgozásával, újonnan alakított választmány fogja a kezelést átvenni, melyben helyt fog foglalni a közérdek minden osztályának képviselete. Megjegyezzük még, hogy a kórház keletkezése alkalmával a vármegyei főorvos felügyelete mellett egy sebész gyógykezelte a betegeket, ma már pedig a kórház élén egy főorvos áll, ki két segédórvossal rendelkezik. íme tehát a vármegyei székhely ismét egy még a nagy városokban is ritka helyen található fontos intézettel gazdagabb, azon ezélt követve, hogy az emberszeretet e téren is kifejezésre jusson. A szenvedő emberiség nevében áldást kell mondanunk a már elhunyt alapítókra, kik bizonyára örömteljesen szemlélik a csillagos égből az általok elvetett mag káprázatos fejlődését s köszönetét mindazon élőknek, kik fáradhatlan munkával és kitartással a mai örvendetes fejlődés alapjait lerakták. A sok emberi szemből fakadt keserves köny felszáritásából eredt öntudat legyen munkájuknak jutalma! A szegzárdi Ferencz közkórház. Az emberszeretet magasztos elvének sokat áldoz a mai felvilágosult kor. Lépten- nyomon találkozik az ember egyesekkel, sőt társulatokkal, kik jószivük sugallatát követve, az emberi élet különböző fokozatán jelentkező nyomor enyhitésére forditják idejöket, áldozzák vagyonukat. Ezen uj irány nem legutolsó nyilvánu- lása ama sok helyen felszinre jutott törekvés, mely a sorstól szegénységre utalt néposztályt akkor kivánja segítségben részesíteni, midőn az testi épségében, egészségében megtámadva, a legnagyobb nyomornak esik áldozatul. Ennek az eszmének hódol, ezt szolgálja az a diszes, nagyszabású épülettömb, mely a vármegye székhelyén, a már régi alakjában is messze vidéken egyedül álló s feltűnést keltő Ferencz közkórház körül a modern követelményeknek megfelelőleg csoportosul s immár befejezéséhez közeledik. Előttünk fekszik ezen most már közfigyelmet keltő kórház történetének rövid vázlata, mely nagyon érdekes dolgokat tár fel előttünk s melyet, most nagy átalakulásának küszöbén ismertetni, kötelességünknek ismerünk. A kórház keletkezését az 17^9 és 1768- ban kiadott kormányrendeletek vezették be, melyek meghagyták a községeknek, hogy kórházakat állítsanak fel. Ekkor emelt Szegzárd egy kisebbszerü kórházat, a mely azonban felderithetlen oknál fogva elpusztult s berendezésével együtt elárvereztetvén, első alapul 225 frt 39 kr. gyűlt össze. A mosta<ni kórház megalapítója felsenTARCZA. Dalok egy szőke leányról. Kék szemű szép szőke kis lány Mondanék én valamit A kedvemért engedje meg Megcsókolni ajkait. Szomjas vagyok s elakarom Oltani a szomjamat ... És cserébe aztán ! . . aztán . ! . Csókolja meg ajkamat! Kék szemű szép szőke kis lány Mondanék én egyet Hogy én téged olyan hiven Igazán szeretlek ! Azt mondanám, légy az enyém 1 szivede.t add nékem Hisz az enyém — szőke kis lány — Úgy is tied régen. Nem dalolok soha többé Kék szemű szép szőke lányról Nem dalolok soha többé Szebb jövőről, boldogságról Mert az a szép szőke kis lány, Piros pozsgás menyecske lett! Horváth Béla. Balog- .A.gao.es. — Népies rajz. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczaja. Az apja egyszerű vasúti bakter volt. Magas, kissé hajlott vállu ember. Arcza ripacsos. Annál jobban csodálkoztak rajta a vasúti tiszt urak, hogy lehet annak a csúnya, vén Bagoly Matyinak olyan gyönyörűséges leánya, ki akár herczegasszonynak be- illenék. Mondták is az öregnek: Nagy kincsesei bir Matyi ebben a leányban. A Révai nagyságos ur hányszor Ígérte már meg, hogy kitanittatja. De bolond is az öreg. A szerencséjét taszította el magától, hogy olyan kurtán felelgetett vissza. Ragaszkodott hozzá, hisz nem volt senkije. Poe- tikus vén ember volt. Feleségének sirkövet faragtatott, szomorú füzet ültetett rá, a kőre meg rá vésette: A hányszor sírodon rezeg a napkelet Csókolja hamvadat a bus emlékezet. Minden hajnalon meglátogatta a sirt. Csodálatos érzékenység az ilyen kérges tenyerű embereknél ! Ágnes akurátos olyan volt mint az anyja, olyan gyönge és olyan szép. Ha vonatinduláskor kiállott a kis virágos őrház elébe, mindenki rajta felejtette a szemét. A lányok azt fogták rá, hogy kényes, a legények meg azt, hogy rátarti. De illett neki a hideg, rátarti viselkedés. Csak még jobban bomlottak utánna a legények. Tizenhatodik évét ép hogy betöltötte, mikor megkérette a goramfoki biró fia Pere Sándor. De sok irigye is volt. Ágnesnek nem kellett a legény. Még az apja is megkorholta ezért a vissza utasításért, a ki másként úgy szokott bánni vele, mint a falat kenyérrel. De aztán megnyugodott. Nem jött még a leány ideje. Ha Pere Sándor oly nagyon utánna van a leánynak, várjon, mig megjön a leánynak az „esze.“ De csak nem jött meg. Hiába várt Sándor vagy két esztendőcskét. Már-már azt a furcsa dolgot rebesgették, latra vetvén az Ágnes konokságát a pártájához, hogy nincsen az másként! A kit az Isten szépséggel áld meg, kő szivet ad hozzá, a melyikben nem terem meg a szerelem virága. Attól kezdve nem jártak a leány után. Meg van az halva, a kinek nincs szive. Nem bánta azt Ágnes. Kellenek is azok neki. Rájok se nézett többé!
