Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-17 / 11. szám
2 1895. márczius 17. A polgári anyakönyvvezetés tárgyalása vármegyénkben. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (11. sz.) Hol emeljük a főgimnázium épületét? Hála a mindenhatónak! most már nem az vita tárgya Szegzárdon, hogy lesz-e középiskola vagy pedig nem ? Hanem éppen oly lélekből fakadólag azt vitatják minden alkalommal és mindenütt, hogy hol legyen az évtizedeken keresztül oly változó szerencsével folytatott küzdelmeink immár érett gyümölcsének megszentelt temploma? Hát kétségenkivül a kérdés nem oly egyszerű, mint a minőnek látszik s nem lehet félette csodálkoznunk, hogy a főgimnázium helyére nézve a vélemények annyira eltérők. Vannak kik a Bartina-hegy aljában az igen egészséges levegőjű Bezerédj István-utcza felett a félmagaslaton akarják az épületet emelni azon argumentáczióval, hogy az iskolánál a legfőbb az egészségi szempont s ennek leffineg'felelőbb a magasabb fekvésű hegyoldal. Az épület fekvése abban az esetben éppen olyan lenne, mint a budai állami gimnáziumé; uralná az egész várost s büszke homlokzata kivehető volna már a tizemhárom kilométer távolságra levő Dunáról! Mások a város lapályosabb fekvésű gócz- pontján kívánnának alkalmas helyen épületeket kisajátitani: ilyenek az Albanics-féle épület és telek, a kórház telke, Végre a legtöbben a vásártéren óhajtják az épületet emelni. Kétségkívül mindegyik tervnek megvan O O J o a maga fény és árnyoldala. A Bartina hegyaljai terv kétségenkivül egészségi szempontokból az első helyet foglalja el, ez esetben vagy méregdrága áron kellene a telket megvásárolni, mire Szegzárd mai gazdasági helyzetében, tekintettel a már hozott tetemes áldozatokra alig képes, vagy a hosszadalmas kisajátitási eljárás útjára kellene lépni, mely azután lehetetlenné tenné, hogy az épitkezés még a folyó évben megkezdessék s a gimnázium első és ötödik osztálya a következő év őszén megnyittassék. Az egészségi szempont nélkül ugyanez a hátránya megvan azoknak a terveknek, melyek a gimnázium épületét a város legnagyobb forgalmú részén kivánják létesiteni. A harmadik tervnek megvan az a jó oldala, hogy megkivántató telek beszerzése czélra átengedni, valami nagyon egészségtelen, semmi nehézségekbe nem ütközik s rövid idő alatt tisztába hozható; az alsó sétatér a Garay- szoboralapé, az alatta fekvő Fazekas-tér pedig a város tulajdona; mindkettő, megvagyunk róla győződve, a legnagyobb készséggel s ingyenesen fogja a telket a kijelelt mely végre nem is léhet liszen Szegzárd lakosságának túlnyomó nagy része egész életét azon a lapályos helyen éli le, anélkül, hogy valami nagy halandóság mutatkoznék. Azután meg a város terjedése csak ez irányban lehető, mert a körülfekvő hegyek ennek minden irányban útját állják. De a döntő szempont ezen terv mellett az, hogy csak abban az esetben lehetséges a gimnáziumnak 1896-ik évben való megnyitása, ha a telekbeszerzés a legrövidebb idő alatt megtörténhetik, pedig hány szülő várja már szivszakadva az időt, midőn gyermekei taníttatása folytán reáháruló nagy anyagi gondoktól szabadulhat; hány kereskedő, iparos és egyéb osztályú várja, hogy nagyon is megcsappant kereseti forrásainak megnyíltával, megingott létét megerősíthesse. Azért ne sokat vitatkozzunk az épités helye fölött, hanem tömörüljünk a törekvésben, hogy régi vágyaink czélja, művelődésünk temploma minél elébb létesüljön; hiszen az már, hogy csak a hely kérdésének megoldása vár reánk, a kimerithetlen megelégedés boldogságát sugározza reánk; hát még ha a terv, mely soká a lelkek vágyában, az ábrándok világában honolt, testi valóságot öltve, közöttünk megjelenik, hogy áldásait minden irányban éreztesse. A vallásos ember, midőn hő vágyai teljesülnek, midőn a sok megpróbáltatás közepette öröm és boldogság jut neki osztályrészül, legelsőbben is az egek urára: a nagy Istenre gondol, mert tőle eredőnek tartja mind azt a jót, a miben részesül. Mi is, midőn befejezéséhez közeledő közös munkánk eredményeként eszményünk földi kereteit a ködös homályból kibontakozni látjuk, első kötelességünknek tartjuk hozzá fordulni, hogy munkánkra az ő áldását kikérjük! b. Lángörömmel harsogtassuk: Éljen a király! Azon az 1848-iki eredeti kis nyomtatványon, a mely kezeim közöt van, ez áll: „Egri érseki nyomda.“ Ezért is vélem én, hogy ennek a nemzeti dalnak Tárkányi Béla volt a szerzője. Tárkányi Béla tudvalevőleg abban az időben már egri egyház- megyei pap volt. Sajátságos hangon felelt ennek a papnak egy másik pap, Czuczor Gergely „Ridadó“- jával. A „Riadó“-nák hangja éles, metsző, sokkal erősebb, merészebb nyelvezeten van tartva, mint Petőfi „Talpra magyar“-ja. Meg is bűnhődött érte szegény Czuczor. 1849. januárjában betegen feküdt s nem menekülhetett el, midőn Windisöhgrätz bevonult a fővárosba. A spiez- lik feljelentették. 1849. január 18-án éjnek idején öltözetlen, félmesztelenül rángatta ki az osztrák czi- vilizáczió Czuczor Gergelyt betegágyából. Annyi időt, sem engedtek neki, hogy meleg ruhát vegyen magára hanem hurczolták egyenest a budavári kazamatába. A „derék“, „jó“ Windischgrätz, miután olyan barátja volt a magyaroknak, el is Ítélte a derék, papot s fogva tartotta négy hónapon keresztül. Czuczor fogságában egy Spitzer Ignácz nevű zsidó emberrel volt egy szobába zárva s folyton kártyát vetett. Ekkor magyarosította meg az időölő „passiance“ nevű magányos kártyavetés nevet „unal- masdi“-ra. A „Riadó“-nak dallama országszerte ismert. Sikolt a harezi sip, riadj magyar, riadj! Csatára hí hazád, ki fent aczélt ragadj ! Villám fesse a szabadság hajnalát, S fürössze vérbe a zsarnokfaj bíborát. Nem lehet csodálni, ha Czuczor „Riadó“-jára is támadt több lelkesítő dal. Ezek egyike, a „Nemzet riadó“-ja akkor termett, a midőn a magyar kormány lázasan menekült Pestről. Futott, a ki futhatott! Rémült, kétségbeesett arczu embert lehetett látni * az egész vonalon a Dunától a Hortobágyig. A kegyetlen, hideg, időben csonttá fagyott, elkényszeredett alakok haladtak az utón mindenfelé. A menekülők időnként málhás szekerekre, vagy nehéz ágyukra akadtak, melyek haszna- vehetetlenül, törődötten hevernek az ut szélén. A kik kisérték, azok siettek! Nem értek rá addig várni, mig a lafettákat rendbe hozza a tábori kovács. Majd jött egy csapat honvéd ujoncz. Ezeken is meglátszott, hogy ép úgy fáznak, mint a többiek. S azonfelül éheztek is. De azért a fiuknak jó kedvük volt. Teli torokkal énekelték a vad harezi dalokat, a milyen a Nemzet riadója. Föl, föl, ha van magyar, ki halni kész. S megvenni vére árán szent jogát j Föl, ki nem gyáva, de bátor s vitéz, Lerázni a tűrt zsarnok trónigát. Föl hát hazánknak minden hű fia, Dicsőség napja már közel nagyon! Ha most alszol, szép fényét-tán soha Többé nem látód láthiatáridon. A vármegye közigazgatási bizottsága a f. hó 12-én főispán ur, ő nagyméltóságának elnöklete alatt közéletünk minden rétegére kiható kiváló fontosságú ügyben határozott. Értjük az állami anyakönyvekről szóló 1894. évi XXXIII. t. ez. végrehajtása tárgyában szükséges előmunkálatokat. Sietünk olvasóinkkal a vonatkozó közérdekű határozatot legalább főbb vonásaiban már most megismertetni; mert remélhetőleg lapunk legközelebbi számában a kérdéses határozatot az anyakönyvi kerületek beosztásával s a javaslatba hozott anyakönyvvezetők neveivel egész terjedelmében fogjuk közölni. Az ügyet Simontsits Elemér vármegyénk II. aljegyzője alapos készültséggel s minden részletre kiterjedő gondos körültekintéssel referálta, világos és könnyen áttekinthető képét nyújtván, egyrészt a belügyminiszter körrendeletében preczizirozott irányelvének, másrészt azon specziális követelményeknek és érdekeknek, a melyek vármegyénknél különös méltánylást kell, hogy igényeljenék. Tekintve az idő rövidségét, mely a járásokból beérkezett anyaghalmaz feldolgozására rendelkezésére állott, mindenesetre teljes méltánylást érdemlő, derék munkát végzett a jegyző ur. A közigazgatási bizottság első feladatát a vármegye területének anyakönyvi kerületekre való beosztása, a kerületek elnevezése s a székhely meghatározása képezte. E tekintetben irányelvül szolgált, hogy nagy községek lehetőleg önálló kerületeket képezzenek, a csoportosított anyakönyvi kerületek pedig lehetőleg körjegyzőségek szerint állapíttassanak meg, mindig kiváló figyelemmel azon körülményre, hogy az anyakönyvi kerület székhelyén az egyházi szertartás is igénybe vétethessék. Ezen elv vármegyénk egész területén alkalmazást nyert s kivételt csupán a dombóvári járásban lévő egyes pusztákból alakított úgynevezett eszményi községek (Majsa, Szemcse-csehi, Uj-Dombovár) képeztek, a melyen aránylag óriási területen húzódván el, nem voltak alkalmasak önálló anyakönyvi kerületek alakítására, hanem az eddigi egyházi anyakönyvi kerületek szerint olykép csoportosíttattak, hogy mindegyik puszta azon községhez csatoltatott anyakönyvileg, a mely községhez legközelebb fekszik. A kerületek elnevezése és a székhely megállapi- tésa nehézségekbe nem ütközött, miután a kerületek mindenütt a székhelyről neveztettek el, székhelyül pedig a csoportosított anyakönyvi kerületeknél mindenütt a közjegyzőség székhelye hozatott javaslatba. Hasonlókép minden nehézség nélkül megállapit- tatott, hogy anyakönywezetőkül a törvény 7. §-a alapján mindenütt községi elöljárók (községi»-, és. körjegyzők) hozassanak javaslatba, kik első sorban nyújtanak garancziát az állami anyakönyvek lelkiismeretes vezetésésére. Nagyobb vitát provokált azonban annak megFöl, Árpád népe, szittja saijadék, S ti, kiknek -édes egy szabad harcz, Ovedződjünk fel, nincs elveszve még, Miért népünk már annyit áldoza, Előttünk a szabadság zászlai, A merre szállunk trónok omlanak. Rajtuk magyar dicsőség bimbai, Uj élettel fölvirulandanak. A márcziusi napok Európában. Irta: Haársy Kálmán. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Mint a tavasz enyhe árama feloldozta a folyók ágyait jégbilincseikből, az elnyomott gondolatról is levette a rabság súlyos lánczait s áldásos munkára serkentette az alkotmányos élet vé.dsánczai között. Meg- iijulva emelkedett ki a népek örökjoga: a szabadság és egyenlőség. Valami csodás van abban, mint kelt' egész Európán keresztül varázshatalommal a szabadságvágya Páris, Berlin, Bécs, Budapest, Madrid és Nápoly utczáit portyázták be a francziáktól kölcsönzött jeligével : Libertate Egalité Fraternité Unité. A párisiak kezdték ezt februárban. A harag a Guzott-kormány ellen tornyosult, mely a gyülekezési jogot akarta megvonni. A felirati vita lehető heves volt, a kormány betiltotta az Odillon vezérlete alatt
