Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-13 / 2. szám
XXIII. évfolyam. Szegzárd, 1895. január 13. szám. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tölnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítőié. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt — kr.' Félévre . 3 „ — „ Negyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 17.6. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások Küldendők. Megjelen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . | I frt 87 kr. 100—200 „ ... 2 „ 87 „ 200—300 „ ... 3 ^ 87 “ minden további 100 szó 1 írttal több. Parsang'. Gyönyörü szép téli idő örvendezteti mostanában a szorongatott magyar gazdát s a csupán szemgyöny.örködtetésre súlyt helyező laikust egyaránt. Mintha csak a jó Isten meg akarná mutatni, hogy a mit ő alkotott, az fenséges minden izében, még akkor is, midőn tagfagyasztó északi szél éá hideg hócsillámok mi- liárdjai képezik kiséretét. Ritka tél is ez az idei, éppen olyan, mint a minőt a gazda képzelete magának legjobb kedvében alkotni kéjies. A hideg mérsékelt, nem fenyegeti pusztulással a zöldelő vetést s a növényzet rügyzését, a talaj átázott s nedves és téli szemfedője: a fehér hó gazdagon lepi el termő felületét. Meg is termette már e ritka jelenség gyümölsét: a fővárosi hirlaptudositók fanta- zijában, kik rémhirekkel árasztják el az országot, hasábokat irva "az öles- (?) hóról, a közlekedés teljes (?) fennakadásáról s halomszámra megfagyott emberekről és állatokról. Szegzárd is szerepelt már -a hasonló módon sújtott vidékek névsorában, pedig mi, kik falai közt tartózkodunk, mostanában, midőn e sorokat Írjuk, semmit sem tudunk e borzasztó dolgokról; csak annyit, hogy vonataink és ezekkel hirlapjaink egy kis késéssel rendesen megérkeznek, az öles hó a valósággal körülbelül ötven czentimeter vas- tasTsáffura száll alá s a nem túlságos hideg-ben ember és állat egyaránt jól érzi magát. Az állat azért, mert a fáradságos munka után kedvére kipihenhéti magát, az ember pedig azért, mert csörgő szánon vigan csuszkái. No de ez is az ideje a vigságnak és mulatságnak, mert hisz > a naptárcsinálók eléggé gondoskodtak róla, különösen a folyó évben, hogy hosszúra szabják á farsangot. Teljes nyolcz hét, de azért majd minden napra esik egy mulatság-, jeléül annak, hogy habár küzdünk is a gazdasági válság bajaival, azért a kedvderitő mulatságoknak még sem o ö vagyunk hijával. De jól van ez igjr. Az embernek, ki egész éven át küzd az *élet ezer gondjaival, szüksége van, már csák pihenés okáért is, olyan időre, midőn elveti magától bajait s a gondatlanság üdítő légkörében gyűjti erejét á bizonyára jövő küzdelemre. Anynyival inkáb helyeselhető időnkben a mérsékelt mulatozás, mert hisz erre is rányomta a mi emberszerető korunk a maga üdvös bélyegét. Hajdanában a mulatság egyszerűen csak mulatság volt, ma már ez egyúttal a jótékonyság helyes gyakorlása is. A farsang áldott talaja a szegényeknek i s jövedelemforrása a humánus intézményeknek. Mennyi pénz gyűl ezen nyolcz hét köz- i ben össze és pedig csak úgy könnyedén, mulatság közben s igy nem terlielőleg, úgyszólván észrevétlenül azon czélból, hogy sok szegény ember könyjeit törölgesse, melyet hideg és éhség facsart ki megtört szemeikből. Hány üdvös intézmény nyer farsang alatt táplálékot, hogy emberszerető feladatának gyakorlását biztosítsa. Azért mi örömmel nézzük a farsangot mulatságaival, természetesen csak úgy, ha ez bizonyos korlátok közt mozog, mert helyes tapintattal a vagyonosabb lakosság kedvteléseit is arra használja fel, hogy a szegényebbek sorsát enyhítse s hogy üdvös egyleteket cselekvésükben, anyagi eszközökkel támogasson. Légy tehát üdvözölve te szép téli, jóságos farsang! Szülj sok jó multatságot, deristd fel a szomorgó emberi kedélyt, tápláld morzsáiddal az éhezőket és segítsd elő a magyar kultúrát. Ha igy feladatodnak megfeleltél, akkor majd egv év leforgása után Ismét verérczikk- ben ünnepel és ismét örömmel üdvözöl háttá ima d mafias trónusán, alázatos alattvalód: o a kis b. Belügyministeri elvi döntés. Vármegyénk október havi közgyűlésén tudvalevőleg felszólalás tárgyát képezte az a körülmény, váljon a választás folytán megüresedett tisztviselői állás a választást megejtő közgyűlés által eszközölhető-e ? Ezen kérdésben, mely felebbezés tárgyát is képezte, a belügyminiszter következőleg döntött: o j o TÁRCZA Irta .• JUSTH ZSIGMQND. (Az elhunyt iró kiadatlan verse.) Csak azért se, csak azért se Nem Szeretlek, mégse, mégse, Hej, keserű lm szivemnek Szerelemre ébredése. Csak aludjon, ne ébredjen, Miattad ne keseregjen, Vig a szivem dalos madár, Szárnyára bút miért szedjen.' Csak azért se, csak azért se, Nem szeretlek mégse, mégse. A hű szivnek más hű szív kell, Hogy szeresse, hogy megértse. H ó p i h é k. A „Tolnamegyei Küzlöny“ eredeti tárczája. Fehér hópihék szállinganak a ködös alkonyaiban s a szép asszony az ablak tükör, üvegei mögül hosszasan elnézi, a mint rárakódnak fára, dórütött virágra s mintegy halotti szemfödőt bontanak a szuny- nyadó mezőre. Csak akkor fordul pillanatokra hátra, mikor két erős férfikar érinti derekát s a beszélő Sárdi Ödön szenvedélyes hangja közel cseng a füléhez. — De Ödön, az istenért, hova gondol ? Hányszor mondottam már önnek, hogy ne beszéljen nekem , örökösen szerelemről s a boldogságról, a mit én nem értek! . — Irma! — Azt is megtiltom, hogy a nevemen szólitson. Nem rossz akaratból és nem is azért, mintha űrt akarnéjt ásni magunk között, de látja, én már asszony vagyok, másnak a hitvese s a világ ebből a bizalmas megszólitásból annyi mindent tudna félremagyarázni. — Csak a mi igaz, asszonyom!. — A mi igaz? . . . Nézze ön azokat a hópi- héket, a mint lehullnak és semmivé vállnak a földön. ■ S aztán? — így oszlottak szét emlékeim is a múltból s ifjúkori ábrándjaimat otthagytam az oltár lépcsőzetén. Mintha kivül a dühöngő északi szél hideg fu- valma átcsapott volna az ablakon, fagyos nyugalom töltötte be a kis szoba minden zugát. A szép asz- szony könnyes tekintetével belebámul a kert havas I világába, a mező végtelen kietlenségébe, mely szomorú egyhangúsággal terült el előtte, mig Sárdi Ödön nézte mereven a kandallóból kisugárzó vöröses fényt, mely egészen betöltötte a selymes fészket s fantasztikus árnyakat rajzolt a kárpitozott falakra. — Asszonyom — szólott feszült,- hosszú csend után az ifjú — mondja meg nekem igazán, őszintén, hogy szereti-e a férjét? A merengő asszony felriadt, halovány fejét j magasra emelte s elnyomta ajkán a leikéből kitörő I sóhajtást. I Szeretem! szeretem! kiáltott szenvedélyes hangon s. leroskadva egy székre, letörölte arczárói I a gördülő könnyeket. Majd ismét felállott s közelebb lépve Sárdi Ödönhöz, az engesztelés hangján szólott hozzá! /—‘'Látja, nekem olyan jól esik, hogy érdelődik sorsom, viszonyaim iránt, hanem azért mégis . . . — Szeretné ugye, hogy messzire legyek innen, hogy ne lássam szenvedését, eltitkolt könnyeit, hogy ne legyek tanúja boldogtalanságának s ne vegyem észre, mint törik össze szive az emlékezés nehéz súlya alatt? . . . A szép asszony ajkán kitört a fuldokló zokogás. Nem igaz, nem szenvedek! Fény, pompa, igézet vesz körül s ajkamnak minden egyes szava parancs, mit férjem örömmel és készséggel teljesit. — S ézek a könnyek, asszonyom? —r- Anyámat illetik. Görcsös, gúnyos kaczaj verte fel a puha fészek rejtelmes csendjét és Sárdi Ödön a szép asszony lábai élé omolva, annak ölébe temette halovány arczát. — így, igy ámítsuk egymást, asszonyom! . . . Hitessük el magunkkal is, hogy szivünkből a régi szerelem kihalt s hogy nem fáj nekünk semmi, semmi sem. —- Ödön! . . . A siró férfi megrezzent a bizalmas megszólításra, de azután hirtelen felkelt a földről, elbocsátotta a szép asszony remegő kezeit s pár pillanatig figyelve a folyosón hallatszó léptek zajára, szilárd hangon mondá: Most már nem vagyok Ödön többé asszonyom. Azok a léptek, melyek szobája felé közelítenek, emlékeztetnek egy elhangzott esküre s óva intenek, ne
