Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-03 / 9. szám

4

majd beáll. Tehát az ujpár megülte a fényes, már a mennyire a petróleum lámpák és faggyú gyertyák homályos világa, meg a bográcsos pörkölt és barnapiros húzós kalács mellett fényes lehet, lakodalmát az összes hivatalos alkalmazottak és alárendeltek jelenlétében, I ispányságának az ipju pár iránti ára- dozásai mellett.

Mig ezen fontos dolgaiban azonban ispány ur eljárt, hogy az irni való dolgok se szenvedjenek hiányt, no meg a szolgálatkészséget némi szívességgel is kell viszonozni, a hajdúnak fekete pörge bajuszos két latin iskolát is végzett, testileg derekasan kifejlődött fia látta el, kit ispányné ő nagysága férjének meghagyásán kívül is csupán szolid természetéért nem épen gyűlölt, részesítvén őt szorgalmáért férjének távollétében bokros elfoglaltsága alatt mindazokban a jódolgokban, mit az ispányi kényelem nyújthatott, mert mint ő nagysága is állitá, hisz férjét távollétében helyettesíti, a hála pedig szép dolog. S a hajdú csemetének ugyancsak akadt is ám dolga, mert mióta az uj pásztorra bízatott az őrzés, a nyáj az ispány urnák különös gondot okozott. No meg hogy az uj pásztor megkapja-e rendesen az | bérét, nincs-e valamiben fogyatkozása? mely idő alatt természetesen a pörge bajuszos szolid ifjú helyetesité.

De az uj pásztornak is talpon kellett ám állania, mert ha reggel az ispány ur jött, a menyecske rögtön rácsörditett: még sem hajtottál ki, még is itthon vagy ? Nem látod, hogy már az ispány ur haragszik !

Zeleziny K. Aladár.

A hazáért mindent.

14) Irta: Aggteleki (Ullein) Ferencz.

(Folytatás.)

Endre nem mondott igazat. Gizella sokkal műveltebb volt, semmint e műveltséget, az ő erkölcsi értékében, egy ledér véralkat és könnyű lelkiismeret felfogni képes volna.' Gizella lelkülete a magasabb szárnyulásuak közé tartozott, egy erkölcsileg müveit lélek, olyan, aminőt egy klassikus képzelet alkothat önmagának eszményképül; de nem az uj iskola terméke, aki a pikáns iránynak követője volna, —■ aki a belső értéket szenvelygéssel, külső alakiaskodások- kal kendőzné, — egy oly műveltségű hölgy, aki a női hivatás magaslatán áll, s e fogalom szentségét nem tudná megalázni, ha nem is az erkölcsi sülye- déssel, de ama felfogásnak hódolva sem, mely szerint a magasabb műveltség mintegy feltételül szabja, hogy a hitves udvart tartson magának, s ne piruljon, ha udvarlóit emlegetik; mint anya ne nevelje gyermekeit, — lévén ez a dadák és nevelők alacsony foglalkozása : — s mint nő, az erkölcsi törvények tiszteletével ne kaczérkodjék.

; Endre nem mondott igazat, mert ő nemcsak a külső báj hatása alatt állt, hanem Gizellának szellemi fölénye imponált neki, erkölcsi értékét csodálta és nem tudta nem tisztelni; de nem bánta volna, ha egy kissé tetszelgőbb, vagy a külsőségekben is si- kamlósabb, s kevésbé szigorú lett volna. O hűséget követelt nejétől, és szívesen látta volna, ha a bevett szokáshoz, vagy a kor Ízléséhez mérten udvarlásokat is elfogad, — mert nézete szerint roppant boszantó és szánalomra méltó helyzet egy férjre nézve, ha nejével mások nem foglalkoznak, nem hozzák divatba, s nem tartják érdekesnek. Az a nyakig való gombo- lódzás, az a túlhajtott háziasság nagyon pásztoros színezettel bir, kölcsönös ragaszkodásra enged következtetni, ez pedig nagyon pórias ízlés, s akik a munka erényét nem ismerik, azokra nézve egyhangú, unalmas lehet.

Ily nézeteket erőltetett magára e szerencsétlen ifjú. E nézeteket ama körben sajátitá el, a melyben élt, s mi megsúghatjuk, hogy ezen elvek, vagy tanok nem voltak összhangban az ő természetes érzékével és meggyőződésével, annál kevésbé érzelmeivel, de oly erős tért hóditának az ő agyában, hogy a szívnek minden ereje sem volt képes e tért visszafoglalni. így ámította azután önmagát és másokat, pedig ezen öncsalás az ő egész beléletét dúlta fel. Iszonyúan szenvedett. Csak hozománya volna Gizellának. De a szerelem látszatával nősülni. Eltudná-e viselni érte a gúnyt ?! — Erre nem érzett erőt! De a szív és agy közti folytonos mérkődzés is kifáraszták, külsőleg hanyatlott, elméletben elveszté ruganyosságát, — kedélye mint az őszi borús idő. Minden untatta, minden fájt neki. Számtalanszor akart szakitani e körrel. Kocsira ült, hogy majd eltávozik, de az utón oly fájdalom vett erőt rajta, hogy e szándékát nem tudta teljesíteni. Rendesen lépést hajtatott, hogy csak jelkéssék a hajóról, s igy volt ürügye a visszatérésre.

Otthon azután adta a haragost, mintha még úgy bo szántaná az eset.

Eddig csak megvolt. Mint titkos eszményt hordta szivében Gizella lényét. Meglátogatta naponként, — nem udvarolt neki oly értelemben, mint a szerelmesek szoktak udvarolni, — többnyire a köny- nyelműt szenvelyegte, nem volt választékos a modor ban, — itt is megakarta honosítani a nagy alaki szabadságot, de a Pálfai leányok e térről finom tapintattal rendesen leszorították. Elvezni jött ő ide, a hol a külső érzék ép úgy, mint a lélek meglelheti tápját I S ő még ezen élvezetből is titkot csinált volna, ha általában hatalmunkban állana a szerelmet eltitkolni.

Gizella hamar észrevette, sőt érezte a vonattatást s mert Endre a titkolódzás terén maradt: érdeklődést keltett maga iránt. S a midőn szórakozottságát, elmélázását, sőt küzdelmét is látta: egy martyrt szemlélt benne, mint a ki, általa ismeretlen, sőt nem is sejthető okokhól az áldozat magaslatára emelkedik. Az érdeklődéssel, a részvéttel a szeretet érzete is tért kezdett foglalni Gizella szivében. Később a szenvedély hatalmáig fokozódott.

Mindketten érezték a kölcsönös vonattatást, de még csak fátyolozott czélzással sem árulták el ezen érzelmüket. Az ajak néma maradt, de a szivek mindent elárultak. Apróbb figyelmekkel kedveskedtek egymásnak: egy-egy bimbó, — közönséges udvarias- sági tények, — volt az egész, mi a gyengédebb érdeklődést elárulta; de, — ha e kifejezéssel élnem szabad — hivatalos alakban: nyilt, vagy ködbe burkolt vallomással soha sem törték meg a szivek titkát.

Mint mondók — eddig csak meg volt Endre, mert az ő hallgatag boldogságában nem zavarta senki. Nem fűzött jövőt e viszonyhoz; de erőt sem érzett magában az önkéntes szakításhoz. Most azonban a szülők követelő fellépése a két lehetőség korlátái közé szorították. Vagy elvenni, vagy távozni örökre. E két alternativa annyira megingatta elméletének összes alapjait, hogy ama válság szélén érezte magát, a hol az ember tanácstalanul áll, önmagával jön meghasonlásba, s ama lejtőre jut, a hol nevetségessé válik! Elveivel nem tudott szakitani, de szivét sem merte, nem tudta összezúzni. A lélek e küzdelmében elveszité az egyensúlyt és az erőt, s ama ügyetlenséget követte el, hogy éppen azon barátja előtt tárta ki szivének titkát, aki ama félszeg tanoknak legmakacsabb védője, s legbuzgóbb terjesztője volt.

Ha csak egy parányi biztatást nyer, akkor a szív fog győzelmet aratni; de barátja azt válaszolta, hogy: „ha falusi libát veendesz nőül, akkor kukori- czát is hozz magaddal, a melyen meghizlald!“ — E goromba irónia határozott az ő sorsában. Két kézzel markolt a szivébe, hogy széttépje annak minden nemesebb indulatát; de e kíméletlen érintés a mily kevéssé volt képes visszaadni a szív nyugalmát, oly veszélyesen hatott az agyrendszer összhangjára. A szív nem tudott megrepedni, s az agy, bár veszélykén volt, nem tudott megtébolyodni! Öntudatos lécekkel kellett a szív pokoli gyötrelmeit végigszemlélnie. Sok napi küzdelem után, beesett szemekkel, halványan, mint a ködbe burkolt hold, — ingadozó léptekkel méregette az utat Pálfayék lakása felé. Ezen ut volt az ő szivéletének Golgothája. Ezen ut volt az örök-lemondás útja. Ezen útnak keilend két szív boldogságát kettészakítani. S e kísérlet nehe- zebb volt, semmint gondolnók. Nehezebb azt végrehajtani, mint a lemondás fájdalmát elviselni. Itt nem csak saját szivéről leszen már szó, hanem szemlélnie kell ama fájdalmat is, a melyet ideája átérezend a csalattatás perczében. Mikor a szív őrjöngve szeret: a ledérség, a könnyelműség álczáját kell magára öltenie, hogy egy szegény női szivet kiábrándítson. A midőn a szív vallomásra készteti az ajkat, s az ajkak elhalványodnak s a gúny metszetét erőltetve magukra azt hazudják, hogy sohasem szerettelek! — Szinpadi álczát kell öltenie, hogy eltakarhassa szivének zokogását. El lön határozva, hogy a remény szálait kettévágja és szabad kezet ad Gizellának, de úgy, hogy jövőjének álmaiba az ő személyét ne foglalja bele. ő pedig távozik e vidékről, hogy felejteni tudjon s hogy felejtve legyen. (Folyt, köv.)

T A N Ü G Y.

______

Is

kolai nevelés.

Az iskola nem hivatalképző tanfolyam, melynek révén, ha jól vagy rosszul elvégezzük, mindjárt kenyérhez, álláshoz jutunk ; hanem aréna, gyakorló-tér, mint a görögöknél, valóságos gymnásium testi és lelki erőnk oly fokú edzésére, hogy a reánk várakozó felTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (9. sz.)

adatokkal majdan megküzdhessünk, hogy a mindennapi élet oly sokféle fajával sikerrel megbirkózhassunk

Tanulmányi rendszerünk nem számol a kor szellemével, a praktikus angolnak s az élelmes yankéé- nak éles felfogásával; tudniillik, hogy nevelnénk első sorban is embert, ki meg él még a jég hátán is. Elméleteket kergetve, csupán csak a száraz anyaghalmazra, az ismeretek elsajátítására gondolunk, tekintet nélkül arra: megérti-e ? hasznát veszi-e a gyermek ? E nagy buzgalmunk közepette azután nem csoda, hogy a képzés egyéb módjairól, teszem a nevelésről egészen megfeledkezzünk. — Pedig a nevelés — közvetlenül az életre kiható követelményeinél fogva — talán még a tanításnál is fontosabb tényezője az iskolai képzésnek. Nevelés alatt erkölcsi tulajdonainknak helyes irányba való terelését, a kedély, a szív s a jellem képzését értem.

Iskoláinkban, ha a nevelésre is adnánk valamit napi tagjainknak nem kellene hasábokat irniok a szocziális kérdésről; kulturpolitikusaink nem törnék azon a fejőket, mi az oka, hogy nálunk a munka nem megtisztelő, hogy széles e hazában a polgári foglalkozás nem udvarképes: társadalmi bajaink jó részt orvosolva, idegen ajkú népeink szerte huzó törekvései meglehetősen paralizálva volnának ! S ez nagyon természetes. Ha most nem csöpögtetünk zsönge korban tisztultabb életfelfogást a gyermek lelkére: társadalmunk zárkozott, hasznokra tagolt lesz jövőre is; ha az iskola falai közt nem csinálunk a munkásnak propagandát: pályaválasztás alkalmával tódulni fog az ifjúság továbbra is a hivatalok felé! Ezen a téren tehát a mit elmulasztunk, a mulasztás hatványozott számmal és sulylyal esik a mérlegbe, következményeit nyögni, sinyleni fogjuk évtizedek múlva is.

Iskoláink csak az értelmi erőt fejlesztik a gyermekben, arról egészen megfeledkezve, hogy a tanulónak szive, kedélye és akarata is van, hogy ezek együttvéve akarják azt az öntudatos lényt, minek ember a neve. Ez erkölcsi tulajdonok közül ha csak egyet is elmulasztunk, abban a korban, mikor még minden jóra és szépre fogékony a lélek; ha csemete korában nem nyesegetjük le a fáról azokat a fattyu-hajtásokat, melyek őt a sugár magas növésben megakadályozzák ; sáfárkodásunknak, kertészkedésünknek a próba köve, az élet, csakhamar megmutatja, hogy nem egész embert nevelünk, hogy számításunkban valahol valami hiba esett.

Pedig az élet harczai közt, a létért való küzdelem mai világában, egészséges kedélyre inkább, mint valaha, szükségünk van. Mégis mit tapasztalunk? A szellemi tulterheltetés ezer nemével, a tudnivalóknak egész özönével, úgy kiöljük a gyermekből a kedélynek még csiráját is, hogy ritka, mint a fehér holló, ma napság a humor. A régi jó táblabirákkal együtt ez is eltűnt a magyar földről!

A szív képzésére azért van szükség, hogy a humánus érzés, az emberbaráti gondolkozásmód minél jobban terjedjen, mentül nagyobb tért hódítson! Had becsüljük meg embertársunkat, bármicsoda foglalkozást űzzön, bármily nyelvet beszéljen, bármilyen templomba járjon is imádni istenét; hadd legyen érzékünk másoknak a bajai, szenvedései iránt is; önzőén az mindig csak a magunkéval bíbelődjünk!

A tétova tekintet, a határozatlanság, az erőtlen akarat, az álhatatosság teljes hiánya, mely a mai fiatalságot oly igen jellemzi; mind onnan van, mert az akarat és' jellemképzésre ügyet szerzünk. Ennek az okát is a szellemi tulterheltetésben. Abban a korban, melyben apáink még gyermekjátékaikat játszották, másod, harmadfokú egyenleteket fejt meg a tanuló; megtanul magyarul, németül, latinul és görögül egyszerre; házi feladatot készít egy héten legalább is hármat. Lelki tépelődés, aggasztó gondok közt telnek el napjai. Szivére beszél szülője minden nap, hogy iparkodjék, nehogy elbukjék, nehogy osztályt ismételjen. Iparkodnék is szegény, de ha nem győzi felfogással, értelmi erővel! Látja, hogy a követelményeknek nem felelhet meg, elhagyja önbizalma, lelkiereje. A gyermek akarat erejét igy ássuk alá a szellemi tulterheltetéssel; jellemét ferde irányba igy tereljük!

Azt hiszem — s a mindennapi tapasztalat is azt bizonyítja — hogy kevesebb tudománynyal, de fogékonyabb szívvel, egészségesebb kedélylyel, több kitartással és nagyobb akaraterővel az életben többre vihetjük. Az élet szinpadán nem egy embert látunk a felszínen, kinek tudományos képzettsége, alapos ismeretei ellen kifogást nem tehetünk; de, a ki, ha a megpróbáltatások ideje elkövetkezik, inog mint a nádszál s nem állja meg úgy a sarat, mint az, kinek szerényebb körű ugyan a tudománya, de fogékonyabb a szive, nem sivár a kedélye és erős az akárata.

1895. márczius 3.

■Ml