Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-22 / 51. szám
1895. deczember 22. legszeszélyesebb névjegyeket «christmdo cords» röpiti. Persze ezeknek a gratuláczióknak is vannak gyűjtő specialistái, a kik albumokat őriznek tele elmés karácsonyi felköszöntőkkel. E napon az angol ételek királya a plumpudding minden asztalra felkerül s a magyar babona itt is járja. Gyűrűt, gyüszütt, pénzt sütnek bele. A ki a gyűrűt találja, az szilárdan álló hit szerint egy év leforgása előtt férjhez megy, a gyűszű aggszüzességet jelent. Óvakodik is tőle mindenki. A karácsonynak tiszteletét Oroszlánszívű Richard hozta be és V-ik Henrik, ki Rouee hosszú ostroma alatt e napon a támadást megszüntetni, heroldjaival hirdeté ki, hogy táborában barátot, ellenséget megvendégelnek. A karácsonyi vendéglátás V-ik Henrik hagyománya. Casanova k. a. levele. Regényes történet. — Irta: GÁRDONYI GÉZA. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti közleménye. A tenger csendes és sima. Csak olykor rezgeti meg itt-ott a lomhán aláhanyatló szellő. Kelet felé összeolvad az égi kékkel, nyugodt felé meg Ceylon pálmái sötétlenek. Az utasok nagyobb része a szobákban van, ruhát változtatnak a könnyebb levegőre. A fedélzeten csak egy fiatal hölgy maradt és egy kenderhaju angol. A hölgy a tenger végtelenjébe merül tekintetétével, az angol a hölgy mellett sétálgat fel s alá, szüntelen vizsgálva, méregetve amazt. A hölgy kezében egy vörös tábláju könyv van, a mint hátrahajlik, a könyv lapjai kinyílnak, az angol belekacsintgat és a következő Írott szavakat olvassa benne: »1895. aug. 17. Éjjel az Athmeiden-téren sétálgattam anyámmal. Részeg janicsárok vettek körül. Egy angol mentett meg. Arczát a sötétben nem láthattam. Megígérte, hogy másnap meglátogat, de nem jött el.« Az angol mosolygott, mikor ezt titkon olvasá, azután egyet fordult s visszatérve igy szólt a nőhöz: — Kisasszony engedje meg, hogy bemutassam magamat: én lord Black vagyok. A hölgy visszafordult, méla szemeivel egy pillantást vetett az angolra, fejével bókot intett s felelt: — Az én nevem Csinoseff Ágota. — A pétervári művésznő ? — Igen. Lord Black láthatóan el volt kábulva, ha eddig tetszett neki e hölgy, most már szerelmes volt belé. De hogy is ne! Hajófödélzet s pétervári művésznő: soha alaposabb kilátások kedves kalandra. A nő orosz szépség, havas fehér arcz szőke fürtökkel és ragyogó fekete szemekkel. Nem mindennap lehet ilyen északi rózsa bájaitól megrészegülni. Az angol kis széket vont előre és leül a hölgygyei szemben. — Ha nagysádnak nincsen ellenére, hogy az utazás unalmát egy kis csevegéssel rövidítsük, a mi engem illet, nekem az gyönyör lenne. ön igen udvaris, hiszen még nem is ismerjük egymást. Én ismerem Nagysádat. — Honnan ? — Kegyedet már három év előtt láttam — álmomban.-— ön nagyon naivnak tart engem! — Lehet, hogy állításom merész, de talán a kegyed részéről is valami csodás emlékkel találkozik. Éppen ma, aug. 17-én múlt három éve, hogy utazásomat a föld körül elkezdtem. Ezen utamban igen különös volt az első álmom. Azt álmodtam ugyanis, mintha Konstantinápoly egyik szép terén a keleti ég csodás csilagpompájában gyönyörködtem volna. Közelemben részeg török katonák zajongását hallom s női sikoltozásokat. Odasietek. Két európai hölgyet találok ott a legkényesebb helyzetben, katonák által körülvéve. Nehány sikerült box és az angol konsulra való hivatkozás más irányba terelte a katonákat. A színésznő örömtől ragyogó szemekkel tekintett az angolra. — Hogyan, tehát ön volt ? — Igen én, álmodtam. Mert csak álom volt Madame, a bájos istennőt azóta hiába keresem. Ezt oly szerelmes tekintettel, oly hévvel mondá az angol, hogy a szép hölgy túláradó érzelmeinek hatása alatt a lord keblére borult. — De hát mért nem látogatott ön meg másnap ? — kérdé aztán, mikor piruló arczát felemelé. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (51. sz.) 5 — Korán reggel párbajom volt. Megsebesültem s mire elhagyhattam az ágyat, kegyed már nem volt Bizánczban. i A szép hölgy egy könnyet itatott fel fehér zsebkendőjével s újra kezét nyujtá a lordnak, a ki égő ajkaihoz s kebléhez szőritá azt. Negyednapra Jenang-ban kikötött a hajó. Az angol karöltve ment Csinoseff urhölgygyel és ennek anyjával az Anglikán templom felé, a papi hivatalba. A tisztelendő nem volt otthon, de a mint szolgája mondá, nemsokára megérkezik. Black titkolózó mosolylyal kért a hölgyektől bocsánatot, hogy egy pillanatra távozhassák. Karika-gyürüket akart venni s nyakékszert a menyasszonyának. A mint kilép a kapun a postatu- tóval találkozik, a ki egy levelet ad át neki. — Az a hölgy, a ki önnel van, elfeledte a helyet, a hova a levelet vigyem. Angolunk megnézi a levelet, csakugyan hiányzik róla a hely, csupán a név van rajta: Iwanoff Leonora urhölgynek. Valami titkos késztés folytán forgatja összevissza s ez a kérdés áll sötét árnyként eléje ! miért nem téged bizott meg a menyasszonyom e levél feladásával s miért nem szólt róla, holott e tájról levelet küldeni nagy bajjal jár. Félrehuzódik egy legyezőpálma árnyéka alá és feltöri a pecsétet. A levélben ez volt: Kedves Nórám! Kaczagva irom neked e sorokat. Képzeld csak megint egy hóbortos angolt fogtam. A Baedeker jó kelepcze: három hónap óta ez a kilenczedik, a ki beléakadt. Ha láttad volna, mily komolyan állította, hogy miként szabadított meg onnét, a hol nem is jártam. S ha láttad volna, milyen jól adtam én a meglepetett és a hálától elérzékenyültet. Nevedtedben elájultál volna. A férfiak rettentő ostobák kedvesem, különösen lord Black, valóságos bivaly. Szemei olyanok, mint egy birkáé, füleire reáakasztaná kalapját, hosszú lábairól a madarak azon osztálya jut eszembe, a melyet »gázlók« névvel jelez a tudomány. Bosszant, hogy valami csinosabb férfit nem találok, de kibékit, hogy zsebei duzzadtak. Az idén ez az angol tulok a kilenczedik férjem. No de Cassanova kalandjai ezzel is szaporodnak s mihelyt dollárjait a kezembe adja megőrzés végett, őt magát aznnnal itt fogom felejteni Szumatra mangosztin kofái között. Nem irhatok többet. Készülök az esküvőre. Haha ha! IRÉN. Angolunk olyan szemekkel nézett maga elé, mint egy kitömött krokodilus. Azonban egy ágyulövés hangjára magához tért, — hosszú lábszáraival repülni kezdett a Szingapórba induló hajó felé. TÖVISEK. 44 métermázsás kriszkindli! Olyik ember nagyon szerencsés ! —'— A kis gyermek megelégszik egy sokkal kisebb babával, mint a milyen ő maga s ha gyomrát megnyomva az egy idétlent nyekkent: elnevezi beszélő babának s űrömé kibeszélhetetlen. Egy még kisebb magyar polgártársnak tökéletesen elég karácsonyi örömet nyújt a kis gyertyáktól csillogó gyalogfenyő gyomorrontó haszontalan czukmisa. Fiatal menyecske — meddő szerelem után — eleven babára vágyik karácsonyi ajándokul; dühös szerelmes ifjú imádott ideáljának egy forró puszijával beérné; szegény hivatalnokot a legédesebb karácsonyi boldogság ölébe helyez egy métermázsás frisling megvehetése, megölhetése és bekebelezhetése; sőt van olyan szerény kívánság is, hogy valamelyik házastársnak elég ünnepi ajándék volna, ha hitestársa vele jóakaratulag megbékülne s ujult szeretetét adná karácsonyi ajándokul!-------Le gtöbben azonban -— úgy tapasztalám — leginkább óhajtottak az ,,Osztály-sorsjáték“ nagy nyereményei boldogitottjai lenni. Nekem nem volt vágyásom se beszélő, se élettelen, se élő, de még nem beszélő babára; nem szeretem az édes czukmist, meg az üres csillogást; beleuntam már a „frisselék“-b&; szerelmes puszi, nem érdekel; kibékülésre nincs szükségem, mert 25 év óta feleségemmel haragban nem voltam; — sőt még az ,,Osztálysorsjátékn szeszélyes esélyei sem csábítottak, mert sorsjegyet nem is vettem. — Az én karácsonyi — legszerényebb I — ajándékom az leend, ha t. ólvasóim még a mostani nagy sürgés-forgás, ünnephez készülődés drága idején is szakítanak egy perczet e szellemi fércz-mü átfutására, elolvasására. Előre is köszönöm azoknak, a kik megérdemlik! * Nem ily szerény a vágyaiban az én t. barátom Báier János ur, ki magának holmi hitvány egy métermázsás megölő malacz helyett 44 métermázsás kriszkindlit rendelt! . ! . Disznóban ilyen nehéz jószág nincs, — hanem az van disznóban, s ki magának ilyen ajándékkal kedveskedhetik! . . . Ez az ajándék az az 1601. számú nagy és szép uj gép, mely készült 1895-ben, a „Kaisers’s Söhne-ié\e gyárban (kereken 4000 írtért), — mely- lyel Báter barátom megprezentelte nemcsak magát, hanem az egész -— sajtóra szoruló — nagy közönséget, e f. évi Karácsony ünnepére. Volt alkalmam betekinteni a szegzárdi egyik Atheneumba és mondhatom, hogy igaz élvezettel és örömmel vizsgáltam meg ezt a 44 mmázsás vasdisznót, azt a pompás uj nyomtató-gépet, mely helyes beosztása tökéletes szerkezete, finomsága, gyorsasága és czélszerüsége által igazán egész figyelmemet lekötötte és csodálkozásomat felidézte. E gyorssajtó előnyei: — A gép óránkint nyom (115—80 ctméteres papirra) 1000, sőt egy kis siettetéssel 1300 példányt; a berakásnál van rajta iv-szabályozó — a kirakást maga a gép végzi, de úgy, hogy az ívnek mind a négy oldalát egyszerre összerakja, — s a mi fő: az iv, illetve a nyomás mennyiségét mutató óra is van benne. — Egyszóval ez egy pompás gép, mely vidéken ritka, — mely télen úgy nyomtat, mint nyáron, s mely testi kenyeret ád János barátunknak, nekünk pedig, — az olvasó közönségnek — szellemi táplálékot, tehát méltán megérdemli a Kriszkindli nevet! . . . Guttenberg is János volt, — Báter is János az Isten is János, — tartja a közmondás! (Kár, hogy e sorok írója is nem János ? Szedő.) Én azért, mint keresztelő pap, az Isten nevében, Báter barátom helyett, elnevezem ezt az uj „szellemi termékek masináját" ezennel ünnepélyesen „Guttenbergnek“—Ennek szelleme lebegjen örökké az uj szép gép felett! Pedig hát az voltaképen egy emberölő-gép! Mert a Krisztus régen megmondta: „a betű megöl, — lélek az, mely megelevenít I S hogy a betű megöl, bizonyítja az én rossz szemem és a nyomdászok rossz tüdeje a betű-por miatt! No de ha szigorúan disztingváljuk a dolgot, tessék elhinni, hogy sem az én rossz szememnek, sem a betűszedők rossz tüdejének és halvány ábrázatának nem annyira a betű ám az oka, mint sokkalinkább a lélektelenség, a szellemi üresség, melylyel úgy a szegény nyomdásznak, mint a szegény olvasónak meg kell küzdenie, mikor még karácsonyi disz-számba, ünnepi példányba is olyan gyarló czikk megy be — szorultságból — mint ez az én czikkem, — s ilyent kell szedni, olvasni a szorgalmas betűszedőnek, a türelmes olvasónak! . . . Ez — — ez! . . . Hát még a szegény Guttenberg, hogy tehetne valamit a szellem-üres kor, a lélektelen frázisok korának sablonos áramlata ellen ? — Neki, szegénynek, nyomni kell — és pedig óránként 1000 példányban! — azt a sok ostobaságot, a mit mi, lenézett vidéki hírlapírók, hol jó kedvünkben, hol elkeseredve, hol muszáj—ból összevissza Írunk — és a betűszedők - a kenyérért — kiszednek! — — — Minket, hírlapírókat, hajt a szerkesztő, — a betűszedőt hajtja a nyomdász, a nyomdatulajdonos, — a ezerkesztőt hajtja a nagyközönség jogos igénye, — a Gutten- berget hajtja két markos legény, — a nagyközönséget hajtja a hirlapolvasási kíváncsiság. Tehát ki a bűnös?--------A nagy közönség! Mert a kíváncsiság már egy kis fokú bűn! — — Ha nem lesz kíváncsiság, nem lesz hírlap, nem lesz iró, ^nyomdász, betűszedő, szerkesztő és gyorssajtó. —1 Punktum. — S igy teljesül be fordítva a Krisztus szava: a betű nem öl. Öles betűkkel kívánom, hogy Báter barátom uj gépe a Guttenberg-nek ez az enyém legyen az utolsó szellem-üres, lélek nélkül való czikke, melyet kinyom s mások minél több tartalmas, szellemes munkáinak világgá bocsájtásával nyomjon minél több bankót, (hogy jusson nekünk is. Szedők.) vagyis teremtsen tökéletes és kívánatos anyagi jólétet szeretett gazdájának ! . . . Palást.
