Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-01 / 48. szám
Lelki tavaszt nyitó, a vallásos szív rózsáit fakasztó Adventi szent napok-------forrón üdvözöllek! . . . Töltsétek be rendeltetésieket, — töltsétek meg a templomokat, — tegyétek vallásosabbá s ezáltal boldogabbakká az embereket! . . . Borzsák Endre. _2 ______________________________________ Gb sileottófcKorunk legnagyobb drámaköltője a spanyol Eche- geray Galeottónak nevezte el korunk legnagyobb pa- rasitáját, a rágalmazót. Az úgynevezett rossz májú emberek mindenütt vannak, a kik lelkűk ürességét takarják el, mert társadalmi, művészeti, politikai, tudományos kérdésről nem beszélhetnek, a mások becsületét szapulják, hibáit teszik nevetségessé, epés nyelvüket forgatják a gyanusitás piszkában, szóval vannak viczinális Galeottók, a kik azonban éppen olyan drámai effektusoknak lehetnek mozgatói, mint a nagy spanyolköltő sorsdrámájában. Ezek a különben sivár üres lelkek őrlő szui az emberi hirnévnek, becsületnek, ezek a társadalmi Galeottók, a kiknek munkája rettenetes következményekkel jár. Önök tisztelt olvasók bizonynyal láttak már ilyet: A nő végigsétál néhányszor egy férfival az utczán, vagy többször találkoznak és beszélgetnek mint jó ismerősök, a kik egymás iránt tisztelettel viseltetnek. Mindjárt elkezdi nyomukban a boszorkány tánczot a rágalom, Galeottó megindul s lavinává nőve, eljut a családi szentélyig; ráfekszik a férj szivére a kétkedés, a gyanú szörnyetegével. A szegény ártatlan nő nem tud belőle semmit, tiszta lelkében a bűnnek még sejtelme sincs; de látja, tapasztalja, hogy körülötte a világ megmagyarázhatlan átalakuláson megy keresztül. Lát maga körül valami ördögi varázslatot, a mi összetépi mindenütt a nyugalom csöndes, mosolygó képét. Közbelépnek a félreértések, az érthetetlen ingerlékenység, a türelmetlenség; elpusztul a házas élet nyugalma, a nélkül, hogy a szegény ártatlan asszony csak egyetlen egyszer is szembe állhatna azzal a szörnyeteggel, mely azt földulta. Vagy nem szörnyű dolog ez is, melyet a mindennapi életből emelünk ki. A nemeslelkühöz beállit egy elzüllött alak. Iskolatársa, a bünbánattal van tele. Legyen csak újra állása megfogja becsülni. A nemeslelkü barát utána jár. Az elzüllés útjára lépett iskolatárs az ő protekcziója folytán be jut valamelyik hivatal irodájába. A jóttevő lelkét megszállja a jó tett édes öntudata. Később azonban erős panaszok merülnek föl a pártfogolt ellen. Már-már fenyegeti a fátum, hogy állás nélkül marad. A nemeslelkünek megesik a szive. Közbenjár, könyörög, kifizeti itt is, ott is könnyelműen csinált adósságait, ha talán megmentheti. Es a legtisztább emberszeretetnek eme legönzetlenebb ténykedése közben egyszer csak valahol a háta mögött felüti fejét a társadalom őrlő szuja a ráaz a vers szives közlés végett. Az irás női volt. Ismét eszembe jutott a szegény öltözetű leány . . . Hátha ez az. Végre a temetőőr segélyével megtudtam a leány lakhelyét. Elmentem hozzá. Szűk pincze lakásban lakott és a szoba szegényes butorzatu volt. A leányt Rózának hívták. Varró leány volt. Már túl volt a harmincz éven s fehér alabástrom arczán semmi nyoma a nagy lelki bánatnak; csak a homlokán van egy ráncz. Mindent megtudtam. A leány Imre nagynénjénél igen sokat vart, és innen eredt az ismeretség. Imre azután a leánynak könyveket kölcsönözött, a ki különben egy gazdag fővárosi bankár leánya volt és apja tönkremenése után varrással kereste meg kenyerét, édes özvegy anyját is tartván e nehéz keresményből. A leány művelt volt és Imrével sokszor elfecsegett. Imre aztán meglátogatta. És egyszer megvallotta, hogy szereti Rózát. A leány elmondta neki, hogy ő is szereti, de Imrének nem való szegény leány, Imre előtt még fényes pálya áll és megbánhatja még meggondolatlan tettét ... A leány tehát lebeszélte Imrét és ő még másnapig se várt, este véget vetett az életnek. Úgy sirt, úgy zokogott a szegény leány! Első és utolsó szerelmét siratta! Mikor már elmondta e szomorú történetet, leborult a varrógépre és sirt . . . hosszasan ! siratta örökre elvesztett boldogságát, életét és mindent . . . mindent a mi e széles világon van! És ha eszembe jut az a szomorú történet, magam előtt látom azt a fehér arczot azzal a ránczczal ott a homlokán, egy sóhaj hagyja el lelkem: Szegény leány! Calefactor. galom, a rettenetes Galeottó. Hinti a magot láthatatlan kézzel. És mint a havasok tetején egy faágról vagy sziklacsucsról lehulló maroknyi hó hajlékokat, fákat, embereket elsodró lavinává nő: úgy növekedik a rágalomnak csakúgy félvállról szinte észrevétlenül elejtett szava a becsület, hírnevet beszennyező, elsodró áradattá. Micsoda összeköttetése lehet ennek a köztiszteletben álló embernek egy ilyen elzüllött emberrel, afféle börtön töltelékkel. Itt valami titok, valami sötét bűn lappang. Hanem — el-elmondják — bizonyosan a sikkasztó az elkezelt összegről a bíróságnak nem számolt be. Ez a jelentékeny összeg nyomtalanul eltűnt. Hova lett? Nincs-e ez az összeg megmagyarázva a protektor ur rohamos vagyoni emelkedésével. Suttognak a Galeottók, a rágalom lavinája bejárja a társadalmat a nélkül, hogy annak, a kinek becsületes jó hírnevét elsodorja — csak sejtelme is volna rettenetes pusztításairól. Csak azt tapasztalja, hogy az emberek kezdenek ridegebbek, komorabbak lenni. Egyik-másik barátja, mikor az utczán meglátja, átsiet az utcza másik oldalára. A kik éppen el nem kerülhetik, nagyon ridegen köszöntik. És ha a feltűnő viselkedést megunva, valamelyik barátját megkérdezi, hogy mi lelte őket, a jó barát csak himel- hámol, makog valami mentséget: hivatkozik a társa dalmi életviszonyok elhidegülésére s nehány előrerántott frázissal kimenti magát is, meg a többieket is, de azért ne várja senki, hogy hamarosan akadjon ember, a ki rámutatva arra a rettenetes szörnyetegre, a becsület pusztító lidérczre, mely megfekszi az emberi elméket és sziveket, a borzasztó Galeottóra, a rágalomra, melynek ítélete van, de bizonyítéka nincs soha. Szörnyűség, hogy mindenfelé a Galeottók diadalmaskodnak. De nem lehetne ezeket kiii’tani, hiszen a poloskákat is nehéz, mégis lehetséges. Gondolkozzunk csak róla. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (48. sz.) Szegzárdi népkonyha. Bezerédj Pál a Szegzárdi népkonyha érdekében a következő felhívást bocsájtotta közre: Nem nagy számban vannak azok, kik nem csak szóval, hanem tettel is és fáradtságot nem ismerő odaadással személyesen közreműködni készek ott, hol a nyomor enyhítéséről van szó. Ezen kevesek egyike Tolnavármegye volt alispánjának neje, Simontsits Béláné ő Méltósága. Az ő alkotásai közé tartozik a szegzárdi népkonyha is, mely hogy minő áldásosán felelt meg emberbaráti rendeltetésének, kiderül abból, hogy múlt 1894. évi deczember 3-ik napjától folyó év márczius hó 16-ig, 22,110 adag melegétel lett kiosztva e konyhából szegényeknek. Simontsits Béláné 0 Méltósága e megyéből távozván, az általa életbe hivott ez emberbaráti intézményt kegyes volt az én további gondjaimra bízni. A midőn ezt Czimmel, mint ez ügy kegyes jóakarójával közölni szerencsém van, engedje meg melegen kérhetnem, ez intézményt továbbra is könyörületes pártfogásában megtartani és annak fenntartásához kegyes adományaival, terményekben vagy készpénzben tekintettel az idő előrehaladottságára, minél előbb járulni méltóztatnék. A mi engem illet, e reám nézve oly megtisztelő megbízásnak csakis azon reményben engedhettem, hogy ez intézmény alkotójának, Simontsits Béláné 0 Méltóságának emberbaráti odaadással buzgó támogatói, nevezetesen: a szegzárdi r. kath. óvodát és gyermekmenhelyet fenntartó egyesület, ezen intézményt gondozó irgalmas nővérek, továbbá: Dr. Steiner Lajosné, szül. Boda Klotild és Trib- 1 e r Ilma úrnők, valamint U d v a r d y Sándor ur, további hasonló támogatásukat ez ügytől a jövőben sem fogják megvonni, mely támogatástól egyedül remélhetem e téren tőlem telhető igyekezetemnek sikerét. Végül bátor vagyok tájékoztatásul a népkonyha szükségletét a folyó évre az alábbi jegyzékben kimutatni oly kérelemmel, hogy kegyes adományait élelmi czikkekben méltóztatnék közvetlenül a szegzárdi róm. kath. gyermekmenhelyhez szállítani és erről engem csak pár sorral egy levelezőlapon szivesen értesíteni; a kegyes készpénzadományokat pedig czimemre Szegzárdra küldeni méltóztatnék. Az adományok szegényeink nevében hálás köszönettel hirlapilag elismerve lesznek. Hídja, 1895. november hó 20. Hazafiui üdvözlettel Bezerédj Pál. A szegzárdi népkonyhára szükséges élelmi czikkek 1895/96 télre a következők: Burgonya 40, bab 8, barna liszt 6, kukoricza liszt 1 zsák. Kenyér 1500, zsemlye 200, fejes káposzta 200 darab. Savanyu káposzta 6, marhahús 5, konyhasó 2, lencse 3, köleskása 4, árpakása 3, rizskása 3 zsir 3 métermázsa. Törött paprika 80, czimet 2, bors 1 kiló. Vörös hagyma 80, foghagyma 10 fogás. Eczet 40 liter. Tűzifa 3 és fél öl. 1895. deczember 1. Egészség és szépség. Lehet-e szép, a ki nem egészséges ? Ruházzam fel bár a természet a legpazarabb szépséggel valamely egyént, mihelyt az nem egészséges, kárba veszett I reá nézve a természet ez ajándéka. Pedig ha tekintetbe vesszük, hogy a külső szépség ősidőktől fogva mily befolyással volt az emberekbe, a világ alakulására ; hogy a mit a hatalmasok óhaja, vagy erőszak és csel nem voltak képesek előidézni, azt valamely szépség ajkának egyetlen mosolya, szemének egyetlen pillantása létrehozta és talán milliók kárára ; ha meggondoljuk, hogy a szépségnek kutforrása az egészség, ki nem fogja ápolni egészségét, ki fogja rossz szemmel nézni, ha az ember egészséges és szép akar lenni ? Nézzünk szét a természet állat-teremtményei között és nem látjuk-e, hogy mindenik azt keresi, hogy melyik a külső szép ? A midőn az álllatok utódokról gondoskodnak, a természet által beléjük oltott, — mondjuk ösztönüknél fogva — nem azon vannak-e, hogy a legszebb legyen párja mindeniknek; hogy a legszebbnek legyen érdeme abban, hogy ő utódokat hagyhat hátra ? Miért lenne tehát az ember másféle, mikor ő is csak állat, bár az állatok királya a természetben ? S minthogy az ember külső szépségét, a bőr s különösen az arczbőr, a haj, a száj és különösen a fogak egészsége és szépsége teszik, ezeknek egészségben és szépségben való tarthatásáról fogok beszélni. A bőr. Nem azoknak van szánva e nehány sor, a kik nem tudják, hogy a bőr csak akkor lehet egészséges, ha kellően ügyelünk annak tisztán tartására, mégis felemlítem, hogy a bőr három rétegből áll, a melyek felületükön, csak nagyitó üveggel látható, számtalan likacsokkal bírnak. E likacsok rendeltetése az, hogy ezeken keresztül történjék az izzadság eltávolodása, a kigőzölgés, ezek szolgálnak az emberek mintegy második légző szervéül. Ezen bőr-nyilásokat kell tisztán tartanunk, rendszeres mosás által, hogy a bőr- nyilások ne legyenek eldugulva. Legegyszerűbben fürdő alakjában végezzük, a bőr tisztítását. Az egyének test és ideg alkata teszi függővé, hogy mily hő- mérsékü fürdőt használjon, hetenként legalább egyszer; egész nyakig érje a jó langyos viz az ülve fürdőt 20—25 perczen át és ekkor szapannal és flanellel az egész testet addig kell dörzsölve mosni, a mig a bőr nem lesz piros. Ezen dörzsölés által lehet csak tiszta a bőr nyílása; ez által edződik az izom és ideg ; ez okozza a bőr lágyságát, ruganyosságát. Felemlítem, hogy nem beteg egyénekről szólok itt, kik a fürdőt vagy éhgyomorra vagy ebéd előtt 2 órával használják, hogy a fürdőből kijőve és felöltözve egy félórán át nem hideg szobában tartózkodjanak és csak akkor végezzenek, — az ebéd előtt még, legalább 10 perczig tartó testmozgást, a mikor a test hőmérséke a közönséges lett. Nem akarom azt mondani, hogy ideges egyének ne használjanak például, a meleg fürdőn kívül hetenként többször hideg fürdőt is, ép úgy használva mint azt, de azt igenis, hogy a vízben 5 percznél tovább ne maradjanak és a test dörzsölésére fektessék a fő súlyt. Hogy az ily fürdő vízbe beletett, fenyőtoboz,* illatos virág és levél főzet, esetleg fürdőként 1—2 kgram só, nem fog ártani a fürdőzőnek azt mondhatom. Fürdőzés és napontai testmozgás tisztítják és puhítják a bőrt, széppé teszik. Miután pedig az arcz és kéz bőrének szépsége leginkább feltűnik, ezekről külön szóllok. Túl hideg és túl meleg ránczositja a bőrt és kérgesiti. Kenjük ezért be az arczot és kezet nagy hidegben mielőtt kimennénk, vékonyan vaseline-nel; a forróságban pedig, ha az arcz és kéz izzadt, tiszta, vékony ruhával szárazra töröljük le. A szőkék és barnák bőre elütő finomságban, lágyságban. Nagyon téved a ki úgy hiszi, hogy a szőkék bőre finomabb, lágyabb. De azt sem higyjék a barnák, hogy festék vagy púder által bőrük fehérebb
