Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-17 / 46. szám

2 1895. november 10. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (45. sz.) A dicsvágyról. Motto : Bene yixit, bene qui latuit. Az embereknek nagy része, midőn az élet nagy színpadára lép, inkább tündökölni mint használni akar; pedig a dicsvágy, a nagyravágyás és tündökölni aka­rás utján igazi örömek, sem nyugalma és elégedettsége az életnek nem lelhetők. Azon mértékben, melyben valaki kitűnt, magára vonta az emberek figyelmét és ez az esetek túlnyomó többségében rendesen irigységet mutat. A kitünés által sokszorozódnak a viszonyok, melyekbe sodortatik; sokszorozódnak a figyelmen kívül nem hagyható te­kintetek és az ezekkel szorosan összefüggő gondok és kellemetlenségek. Végre oda jut a kitüntetett dicsvágyó ember, hogy közönségeset nem tehet és a szinész szerepére lesz kárhoztatva. Mindenre ügyel nek, amit mond, vagy tesz — hogyan öltözködik, jár, áll, köszönt, nevet, eszik és iszik. Mulatnak fö­lötte társaságokban. Irigység és káröröm ólálkodnak csendes dolgozószobájában, hogy valamely gyengéjét felfedezzék, mely által érdemeinek fényét megtörhessék. A dolog természetében rejlik, hogy a dicsvágyó ember cselekményei a közönséges emberéitől sok esetben elütök; különöseknek tetszvén, majd gúnyt, majd rágalmat eredményeznek. Nem hiszik, hogy őt müveinél, cselekményeinél csakis igazságérzet, becsü­letesség és közszellem vezeti. A ki saját előítéleteivel el van telve, az nem képes az előítéletektől ment ember Ítéleteit és cselekvését fölfogni. Es ezért: „bene vixit, bene qui latuit“. Mindazonáltal ebből éppen nem következik, hogy az ifj,u ne törekedjék érdemeket szerezni! csak­hogy az érdemek által szerzett dicsőséget ne tekintse czéljául törekvésének, mert a dicsőség inkább terhe mint jutalma az érdemnek. A dicsvágyó czélokról való lemondás még szük­ségesebb, ha meggyőződtünk, hogy a dicsvágy gyak­ran akadálya és nem előmozdítója a valódi érdemnek, a valódi közjónak. Mindezekről meggyőznek bennünket a követke­zők : Először: nem mindig közhasznos és feltétlen jó az, ami látható általános tetszésben részesül, hanem gyakran — különösen ha az erkölcsi hatást tekint­jük — épen az ellenkező. Az emberek azt szeretik s azt dicsérik, ami előítéleteiknek, érzékiségüknek hizeleg; gyűlölik és gáncsolják pedig azt, ami észjá­rásukat és örömüket mogzavarja. A dicsvágyó ezt csakhamar észrevevén, inkább a kevésbé hasznosat, sőt inkább a károsat fogja cselekedni, csakhogy di­cséretet arasson. Másodszor: a szenvedélyes dicsvágy túlfeszít, ami pedig túlfeszít, egyszersmind gyöngít is és állandó szakadatlan működésre alkalmatlanná lesz. Harmadszor: a dicsvágyó ember, kinél csak a dicséret és tömjénezés jön tekintetbe, csakhamar ta­pasztalni fogja, hogy egész élete folytonos érzelgések, bántalmak áldozata. Ifjú embereknek legnagyobb betegségük, hogy inkább könyveket írnak, mint könyvek­ből tanulnak, inkább tündökölni, mint használni akarnak. Az ifjú szelleme balga ne­velés és általános, eléggé alig kárhoztatható példa által dicsvágyra ösztönözve, alig érzi lelkében a férfiú gyönge bimbóját fakadni, már is rohammal keresi az alkalmat, melyben a nagy világgal tudassa, hogy: „Nézzétek én is itt vagyok!“ Ha megtalálta az alkalmat és ha találkozik valaki, ki gyöngeségből vagy lekötelezettségből az ilyen: „nézzétek én is itt vagyok“-ra figyel és a dicsvágyat a homályból a világosságra hozza, akkor vége a szerénységnek, vége az egyenes, egészséges emberi értelemnek, vége a közhasznosságnak. Ezen órától fogva az ifjú balgának minden igyekezete arra irányul, hogy mint vonhatja magára a figyelmet; itt az eszközök csak annyiban jönnek tekintetbe, amennyiben korábbi vagy későbbi eredményüek. Hogy ezen eszközök a becsületesség és igazság szabályaival megegyeznek-e, az alárendelt dolog. Minden áron tündökölni, hírnévre kell szert tenni. Ha mint építész, ki Isten dicsőségére és a nép lelki üdvére templomot épit, nem megy: lesz belőle Herostratus, ki azt fölgyujtja. Az ilyen dicsvágyó embereknek minden nemes és erkölcsös örömek iránt kihalt az érzésük; holt ne­kik a szép természet, száraz minden közhasznú munka, melynél nem tündökölhetnek. Itt azt lehetne ellene vetni, hogy a dicsvágy mégis hatalmas rugó sok jóra, mely nélküle nem létesült volna. Igen, rugó; nem; sarkantyú az! De jaj azon rest lónak, mely belső erőtől megfosztva, másként nem képes futni, csak úgy, ha kívülről sarkantyuztatik. A Mindenható szép világát nem tétlen reme­téknek teremtette I akarja, hogy az ember erejét az általános jóra felhasználja; akarja, hogy hasznos és szép dolgok mivelésében fáradozzunk, de az ezen fáradozás által elért érdemeket ne tekintsük czélnak, hanem eszközüknek hasznosabb, üdvösebb intézmények létesítésére. És itt nincs szükség a tolakodásra, nincs szükség a tündökölni akarásra. Az érdem emberére az ismerők ügyet fognak vetni és ha ez elmaradna is, mégsem élt volna hiába! Mind végig igaz marad az, hogy: „bene vixit, bene qui latuit!“ Engel Mór. Igazgatói jelentés. A paks-fadd-bogyiszlói ármentesitő társulat 1895. évi november hó 19-én tartandó közgyűlésen Pet­ri eh Ferencz társulati igazgató a következő jelen­tést terjeszti elő: Tekintetes társulati közgyűlés! A védtársulat alapszabályainak 106. §-a értelmében a társulat igaz­gatási és pénzügyi helyzetéről a következő jelentése­met tartom kötelességemnek megtenni. Mint a folyó év október hó 21-én tartott igaz­gató választmányi gyűlés kinyomatott s most tárgya­lás alapját képező jegyzőkönyvéből ismerni -méltóz­tatik, az egyéni kivetések s pénztári kezelés hármas alapon eszközöltetik s az ártéri birtokosok érdekelt­sége szerint az alakulás alkalmával az ötös bizottság által közmegegyezéssel megállapított s a nagymélt. m. kir. földmivelésügyi ministerium által a volt paks- faddi társulathoz csatolt árterületek kibővítésével meg­alakult paks-fadd-bogyiszlói ármentesitő társulat ala­kuló közgyűlése által elfogadott határozatnak megfe­lelőig kezeltetnek. Miután azonban a csatolt érde­keltség építkezéseire felvett 342000 frt kölcsönből a pénztár rendelkezésére 177895 frt 70 kr. lett a köl­csönadó pesti kereskedelmi banktól felvéve, 164104 frt 30 kr. pedig eddig a kölcsönadó bankkal leszá­molva nem lett, — pénztári forgalmat csakis a ki­nyomatott pénztári kimutatásban feltüntetett 177895 frt 70 kr. képez; hogy azonban most már az épít­kezések előrehaladásával ezen viszásnak látszó hely­zet is megszűnjön s az egész 342000 frt felvett épít­kezési összeg rendes pénztári kezelés alá vétethessék : múlt hó 30-án a társulati elnök és pénztárnok urak a kölcsönadó bankkal végleg leszámolva jövőre a 342000 frt kölcsönből a kibocsájtott kölcsön kötvé­nyek árkülönbözetének levonása után fennmaradó 235160 frt a pénztár által kezelve számadás tárgyát fogja képezni. A mi a teljesített munkálatokra eszközölt kia­dásokat illeti, a kölcsönvett építkezési összegből ki­fizettetett eddig 117.705 frt 48 kr; túlkiadások ide­iglenes fedezésére előlegeztetett az 1895. évi költség- előirányzat terháre 6793 frt 28 kr; a két paksi ta­karéktárban elhelyezve rendelkezésre áll 5339 frt 94 kr. A folyó évi költségelőirányzatra vonatkozó téte­lek pedig a pénztári kimutatásban összefüggőleg a jövő évi költségelőirányzattal tüzetesen vannak kitün­tetve s igy azok külön jelentés tárgyát nem képezik. Bár az alakulási nehézségele s az egyénenkénti kimutatások, nemkülönben a kataszteri birtokivek el­készítésének késedelme miatt egyes árterületekre he­lyenként az egyénenkénti kivetés is elkésve lett esz­közölhető, de azért már mindenütt megtörtént; a járulékok kivetéséről az ártéri birtokosok értesittet- tek, azok befizetésére felhivattak, a kivetési lajstro­mok másolata az illetékek beszedése végett a gátfel­ügyelőknek megküldettek s igy a folyó évi járulékok beszedése folyamatban van, a hátraléki kimutatások pedig a pénzügyigazgatósághoz a vízjogi törvény ér­telmében behajtás végett beküldettek s azokra nézve a végrehajtás már szintén folyamatban van. A mi a központi igazgatás helyzetét illeti, az a folyó évben tartott két közgyűlés és hét választmányi ülés utasító határozatai alapján eszközöltetett s hatá­rozataik haladéktalanul hajtattak végre; kivételt csakis az árvédelmi szabályzatok elkészítése, a bogyiszlói kataszteri birtokivek beterjesztése s Bogyiszló köz­séggel eszküzlendő végleszámolás képeznek. Az ikta­tóba beérkezett s kibocsájtott ügyiratok száma 480, — ebből ministeri leirat 33, hatósági 60, ministeri megbízottól 6, folyammérnökségtől 8, társulati elnök­től 26, társulati mérnöktől 27, igazgatói beadvány 145 s különböző természetű 166. Az összes beiktatott ügydarabok azonnal elintéztettek s igy hátralék nincs. A folyamatban levő munkálatokról társulati mér­nök jelentése, mint az a tárgyalás alatt levő választ­mányi jegyzőkönyvben ki van tüntetve — helyeslőleg tudomásul vétetett, bár azt mindenben nem osztha­tom — irányadóul szolgál; — de miután Galgócz- nyaktól a tolnai holt Dunáig a nagy Duna melletti elsőrendű védtöltés a két holt Duna meder áttöltéssel együtt a sikeres védekezésre legnagyobb fontossággal Mikor bársonyos kabátjában, háromszögletes ka­lapjával ismét megjelent a majorságbeli korcsma előtt, a falusiak hódolattal üdvözölték. A biró parolázva csapott a tenyerébe. — Derék ember vagy —- szólt hozzá — becsü­letet hoztál a községre. Johann tüneményes karriert csinált, a hadsereg­nél, melynek egyik része a főherczeg parancsnoksága alatt állott, még a tábornagyok is mosolyogtak feléje. És valahogy hire kelt annak is, hogy a Johann jó­akarata többet ér az előléptetéseknél, mint a leg­magasabb protekezió. Kora reggel, vagy későn este a fenséges ur első csöngettyüszava őt hivta mindég s a főherczeg még egy napig sem tudott meglenni nélküle. Maga a császár is tudott felőle s a palota olajfestéses képei, a hajporos fejedelmi sarjak, ismerősen mosolyogtak reá . . . És megöregedvén, mig fia hirneves úrrá lett és leányát egy magas állású hivatalnok vezette oltárhoz, Johann úgy érezte lassanként, hogy a fenséges úrral egész lénye összeforott s a jó istennek alig lehetett egyéb czélja az ő megalkotásával, minthogy a főher­czeg theája mindég meleg legyen s a szükséges uti- ruhák előkerestessenek a garderobeból. Talán ellent­mondás nélkül hóhérbárd alá hajtja a fejét, ha a fen­séges urnák ez által egy parányi szolgálatot tehet. Mikor a tüdőgyuladás egy hónap előtt ágynak döntötte, a láz kínjai között a szegény komornyik busán szólt a feleségének — Oh milyen csapás! Éppen most, hogy a fen­séges ur hosszabb csapatszemlére indul . . . Hajnal felé a hogy a környezet kissé elszuny- nyadt, a beteg halk hangon megszólalt 1 — Agátha, Károly . . . Ébren vagytok-e ? A doktor egy szempillantás alatt az ágy mellett termett: — Mit kívánsz, papa? — Látni szeretném a fenséges urat, mielőtt meghalok. — De hiszen . . . — Menj el és jelentsd be magad, nyögte a sze­gény komornyik nehézkesen. Mondd, hogy egy hal­dokló utolsó kívánságát teljesiti, hogy csak egy szem­pillanatra jöjjön, hogy csak a kabátja szélét szeret­ném megcsókolni.. . — Jól van, papa. Mikor a beteg ismét elszunnyadt, az asszony ijedten vetett keresztett. — A főherczeg, mit gondolsz!! Reggel az állapot rosszabbra fordult. A beteggel megitattak nehány kanál theát, de a forró vörös italt öntudat nélkül nyelte le, behunyt szemekkel, kezét csüggedten lebocsájtva. Egy kanári madár csicsergett a szomszéd szobában az egy megcsillanó napsugár szivárványos csikókat tánczoltatott az aranyhalak üvegmedenezéjén. Emma és Alice jókedvűen reggeliz­tek odakünn. Az udvari tanácsos, a ki tiz óra felé benézett, szomorúan hajolt a beteg elsoványodott ar- cza felé. — Hogy van Dominik ur | szóljon hát. A beteg fölvetette a szemét. — A fenséges ur! . . . Látni szeretném még egyszer. A professzor a beteg fiához fordult: — A főherczeget kívánja ? — Igen tanár ur, .. . tegnap óta . . . A kopasz öreg tanácsos gondolkozva nézett a menyezetre. — A kívánságot teljesíteni kellene. Az utolsó perczeit könnyitenők meg. A főherczeg igen jószivü. És jószivüen tette hozzá : — Szólni fogok Callion grófnak. Hallja csak Dominik ur, el fogom küldeni a főherczeget. De a komornyik nem hallotta ezt már. Fülében titokzatos zene zúgott és az angyalok diskantja csen­dült meg körülötte a levegőben . . . * — A császár! — mondták ... A császár jön ! Nem a császár volt; de a külvárosban minden udvari fogat a legfőbb hadurat jelenti. Az alacsony földszintes ház előtt hirtelen meg­állóit az equipage. Előbb Callion gróf ugrott ki, majd egy tábornoki egyenruha, egy büszke sasorr vált lát­hatóvá és a fűszeresek, a szatócsok meglepetve bókol- tak. A főherczeg volt, a ki sietve nyitotta ki a kaput. A doktor, a beteg komornyik fia hajadon fővel kirohant. —I Oh, fenséges ur, dadogta, micsoda angyali jó szivüség. A Johann felesége zokogva csókolta meg a fő­herczeg kezét. ■— Istenem, szólott, boldogan fog meghalni sze­gény uram . . . Emma és Alis nagyra nyilt szemekkel nézték, a hogy az aranyos ruháju, magas ur a nagyapó szó-

Next

/
Thumbnails
Contents