Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-03 / 44. szám

4 TO LN A MEGYEI KÖZLÖNY. (44. sz.) 1895. november 3. Nádasáról hazaérkezett; A püspök felett konzíliumot tartottak. — Katonai kinevezés. Mádi Kovács György altábornagy, a 6-ik hadtest (Kassa) parancsnoka, tolnavármegyei nagybirtokos s megyei virilista, tá- borszernagygyá neveztetett ki. — Buday Gyulát, a szegzárdi m. kir. csendőr­hadnagyot, kerületi parancsnokot, csendőr-főhadnagy- gyá nevezték ki. A megérdemlett kinevezéshez mi is gratulálunk, mert Buday Gyula ur a közbiztonság körül Tolnavármegye területén elévülhetetlen érdeme­ket szerzett, a miért büszkén is viselheti mellén az érdemkeresztet. — Papi korona. A szegzárdi rom. kath. esperes kerület múlt kedden tartotta meg Harczon őszi • ko­ronáját, melyet szent-mise előzött meg. Mise végez­tével a kerületből teljes számban megérkezett plébá­nosok és segédlelkészek a plébánia lakba vonultak, bol S á g h y Pál kér. esperes a szentlélek segítségül hívása után szép latin beszéddel nyitotta meg a tanácskozást. Az első tárgy az egyházpolitikai refor­mok következtében támadt uj helyzet megbeszélése volt. Felolvasták ezzel kapcsolatban a püspöki kar­nak a lelkészkedő papsághoz küldött tudósítást s ezt pontról-pontra megbeszélték, a mi annyi időt vett igénybe, hogy e miatt az őszi koronára kitűzött tétel felolvasása is elmaradt. S á g h y Pál elnök in­dítványára a kerület elhatározta, hogy Dulánszky Nándor dr. megyés püspöknek a napokban tett ke­gyes adományért köszönetét mond. Azt is elhatároz­ták, hogy peticionálni fogják a püspöknél a nemzeti zsinat megtartását. A kerület egyhangúlag megsza­vazta Ajaki Sándor varasdi esperes és S z i k o r a Ignácz rácz-mecskei plébános nyugdíjaztatását. A ta­nácskozás végeztével barátságos ebéd volt a plébá­niában. — A szegzárdi főgimnázium építési tervezete. A napokban érkezik le a szegzárdi főgimnázium épí­tési tervezete s a városházán lesz közszemlére kitéve. — A szegzárdi izr. hitközség képviselőtestüle­tének múlt hó 31-én tartott ülésében Rockenstein Sa­lamon a hitközség által építendő templom számára egy vaggon meszet ajánlott fel. Fogadja a derék adakozó e helyen is az elöljáróság köszönetét. — Képviselői-testületi Ülés. Szegzárd nagyközség képviselő-testülete múlt csütörtökön délután 2 órakor ülést tartott, melynek legfontosabb tárgyát az iparos tanoncz-iskola múlt évi számadásának és a jövő évi költségvetésének tárgyalása képezte. A képviselő- testület a számadásokat és a költségvetést jóváhagyta, kivéve a hitoktatónak előirányzót 105 frtnyi dijat törölte. A hiányzó 696 frt szükséglet fedezésére államsegélyt kérnek a vallás és közoktatásügyi mi­nisztertől. Bejelentetett Novotny Ferencz községi állatorvosnak lemondása. A lemondás tudomásul vé­tetvén, a pályázat kiírása iránti intézkedés sürgősen megtétetett. — Katonai kinevezések köréből. Az őszi katonai kinevezések alkalmából Sebestyén Gyula, a szeg­zárdi kir. törvényszék albirája a 3-ik honvédezred tartalékába főhadnagygyá, Schmidt Kálmán, Schmidt Imre szegzárdi kir. törvényszéki biró fia, pedig a szegedi honvédgyalogezredhez neveztetett ki tényleges szolgálatba főhadnagygyá. — Rovancsolás a szegzárdi r. kath. hitközségi pénztárban. Múlt pénteken Wosinsky Mór hitköz­ségi elnök, dr. H i r 1 i n g Adám és Mészáros Károly hitközségi és iskolaszéki tagokkal váratlanul meg­jelent a pénztárban és szigorú rovancsolást tartott. Százegy adókönyvecskét hasonlítottak össze a pénztári könyvekkel, melyeknek tételeivel az adókönyvecskék­ben nyugtázott összegek teljesen megegyeztek. A pénztárt különben is a legnagyobb rendben találta a rovancsoló-bizottság, a mi fölött Konst á n ezer László pénztárnoknak elismerését fejezte ki. — Hymen. Dr. Monszparth Ödön miniszteri segédfogalmazó eljegyezte Szent p été ry Sándor alsó­nyéki jegyző kedves és szeretetreméltó leányát, Gizella kisasszonyt. W allacher Lajos, a szeg­zárdi népbank pénztárnoka, eljegyezte özv. Fetter N.-né kedves leányát, Mariska kisasszonyt. — Szerencsétlenség. Oszpolik N. tolnai festő nejével a faddi vásárra ment. Útközben a lovak meg­bokrosodtak s Oszlopikné oly szerencsétlenül esett le a kocsiról, hogy nehéz beteg lett és néhány heti szen­vedés után meghalt. A szerencsétlen asszony még csak 34 éves volt és három évvel ezelőtt ment férj­hez másodszor. Elhunytát 4 árvája, férje és számos rokonai siratják. Temetése nagy részvét mellett okt. 29-én ment végbe. — Választás. A szegzárdi népbank választmánya múlt vasárnap töltötte be Ferdinánd János pénztárnok lemodása folytán a megüresedett pénztár­noki állást, melyre az egyedüli pályázót, Wal 1 a eh 1 r Lajos s. könyvvezetőt választotta meg, ennek helyére pedig Schneider János kalocsai takarékpénztári gyakornokot. — Fejős Imre arczképe. T. Nyitray Lajos, a szegzárdi polgári iskola rajztanára s festőművész a szegzárdi takarékpénztár megbízásából lefestette volt vezérigazgatójának, F e j ő s Imrének arczképét, me­lyet az igazgatói tanácsteremben fognak felfüggesz­teni. A kép igen jól sikerült, élethűen ábrázolja a boldogult minden vonását. Látszik, hogy T. Nyitray Lajos nagy gondot fordított a kidolgozásra, kinek ecsetje alól különben már sok művészi becscsel bíró kép került ki. — Hlvata!vizsgálat. Nunkovich Ferencz, a központi járás főszolgabirája, a napokban szigorú vizsgálatot tartott Szegzárd nagyközség hivatalaiban. A főszolgabiró mindent a legpéldásabb rendben ta­lált s a tapasztaltak felett elismerését fejezte ki. — - Közgyűlés. A szegzárdi alapnevelési egyesü­let október hó 26-án tartotta meg saját helyiségében évi rendes tisztújító közgyűlését, melyet okt. 18-án választmányi ülés előzött meg. A választmányi ülésen Özv. S a s s Istvánná elnökölt, melynek legfontosabb tárgyai közül kiemeljük Tihanyi Domokos kir. tanfelügyelő átiratát, melylyel megküldötte az ovoda helyiségében megtartott menedékházi tanfolyamban résztvevőktől befolyt 192 frt 47 krnyi összeget az ovoda felszerelési költségeire. A kir. tanfelügyelőnek a választmány meleg köszönetét mondott és felkéri, hogy továbbra is szíveskedjék az ovodát hathatós tá­mogatásában részesíteni. Az 1894. évről beterjesztett számadások felülvizsgálatra kiadattak Goldberger J. Mór és Kovács Dávid számvizsgálóknak. A köz­gyűlés első pontját a tisztujitás képezte. Egyhangú lelkesedéssel a következők választattak meg: Elnök! Döry Pálné ; alelnök : Lánderer Arthurné; ig. titkár: Krammer János; ügyész : Dr. Pirnitzer Béla; pénz- tárnok : Holub János; gondnok: Steiner Károly. Választmányi tagok: Ágoston Károlyné, Özv. Pap Lajosné, Özv. Totth Istvánná, Özv. Teodorovics La- josné, Özv. Schöner Imréné, Özv. Róth Ferenczné, Özv. Sass Istvánná, Tekus Yilmosné, Perczel Tiva- darné, Dr. Leopold Kornélné, Borsody Lajosné. Férfi választmány: Wosinszky Mór, Bodnár István, Gold­berger Mór, Kovács Dávid, Dr. Lévay Ignácz, Módly László, Antal Ferencz, Tóth Károly, Bati János. Ezután felolvasta Krammer János igazgató-titkár évi jelentését, melyben tüzetesen foglalkozott az inté­zet viszonyaival, rámutatott azon intézkedések meg­tételére, melyek az intézet jövője érdekében szüksé­gesek voltak. Az 1894. évi számadási adatokból ki­mutatta, miszerint az intézet fentartására 1018 frt 98 krajezárt fordítottak, holott a bevétel csak 542 frt 87 kr. volt s igy a 476 frt 11 kr hiányt az alaptőkéből kellett fedezni. Az alaptőkének ily rohamos apasztása — úgymond — rövid idő alatt a tönk szélére juttatja az egyesületet; továbbá rámutatott a jövedelmi forrás apadásának okaira, melyek a gazdasági rossz viszo­nyokra, főleg pedig arra vihetők vissza, hogy a nagyközönség áldozatkészsége az emberbaráti és köz­művelődési egyesületek részéről túlságosan igénybe van véve. Majd megismertette azt a szándékát is, hogy az egyesület által fentartott intézetet némelyek a községnek akarták átadni, de a többség nem akarván az akadályok előtt kishitüen meghátrálni, elhatározta, hogy évi 300 frtnyi segélyt kért a várostól. Ez azu­tán mégis történt és a községi képviselő-testület megszavazta a segélyt, de még mind ez ideig nem utalványozta. Az igazgató-titkár végül hangsúlyozza, hogy az egyesület csak úgy tarthatja fenn továbbra is óvodáját, ha legalább is 1000 frt évi bevételt ké­pes biztosítani 1 ha ezt nem teheti, úgy állami segélyért kell folyamodni, vagy azt a községnek átadni. Fel­olvastatott az 1894. évi számadás kapcsolatban a számvizsgálók jelentésével. Úgy ez, valamint a jövő évi költségvetés is tudomásul vétetett. Bati János kisdedóvó nyugdíjaztatása folytán megüresedett állásra az eddigi helyettest, Mattioniné Török Erzsiké oki. óvónőt választotta meg. — Egészségügyi vizsgálat. Dr. Komáromy Gyula, Szegzárd nagyközség orvosa, november else­jén a városházán megvizsgálta a katonaságtól most hazabocsátott legényeket, hogy meggyőződjék arról, vájjon nincs-e közöttük trachomás szembeteg | A vizsgálat után az orvos konstatálta, hogy semmiféle ragályos betegséget sem hoztak haza a szabadságolt katonák.- Polgári házasság keresztény és zsidó között Dr. Spitzer Károly izraelita vallásu dunaföldvári ügyvéd eljegyezte Kócsy Julianna róm. kath. val­lásu kisasszonyt. Ez lesz a megyében az első keresz­tény és zsidó között kötött polgári házasság. Megje­gyezzük, hogy a vőlegény dispenzáczióért folyamodott Tolnavármegye alispánjához.- A Troli-féle alapból a szegzárdi kerületi rk. tanítói kar tagjai közül Szabó József agárdi tanító kap ö t v e n forint jutalmat, a kit az esperes kerületi papság erre ajánlott. A hármas kandidáczióba bevétettek még B o z s o 1 i k Ferencz decsi tanító és Babits Anna szegzárdi tanítónő is, kik a következő években fognak sorszerint jutalomba részesülni. — Az első polgári vegyes házasság Pakson. Pakson október 24-én kelt össze az első vegyes pár a polgári házasság szerint az anyakönyvvezető előtt. A házasság Szabó Mihály rk. férfi, és I c h ő n e c k e r Katalin ág. ev. vallásu hajadon között köttetett. Az első polgári házasság Tolnán. Tolnán október hó 31-én délelőtt 10 órakor köttetett meg az első polgári házasság. Parti József községi főjegyző és anyakönyvvezető előtt. A vőlegény Takács György kis-tengeliczi születésű, r. kath. vallásu jelenleg tol­nai lakos a menyasszony Farkas Teréz r. k. vallásu hajadon tolnai lakos. Tanuk, illetve násznagyok vol­tak Németh Lőrincz földmives és Hága Antal tolnai lakosok. Magától értetődik, hogy az anyakönyvvezető hivatalos helyiségét az érdeklődők és kiváncsiak egé­szen megtöltötték. Az anyakönyvvezető Parti József teljes díszben annak kijelentése mellett, hogy a tör­vény által előirt szakaszok teljesen betartattak és ki­fogás vagy akadály semmi oldalról be nem érkezett a vőlegényhez éppúgy, mint a menyasszonyhoz kü- lün-külön intézte azon kérdést, hogy egymást házas­társakul beírni óhajtják e"? Az igenlő válasz után igy szólt: „Ezen egyhangú kijelentésük alap­ján én önöket a törvény értelmében ezen­nel törvényes házastársaknak nyilváni- tomki megjegyezvén, hogy ezzel vallási kötelezettségeiknek még elegetnemtet- tek.“ A házasság megkötését és bejegyzését igazoló másolatot ily szavakkal adta át a vőlegénynek : „Ve­gyék át tőlem ezen tanúsítványt mint olyan okmányt, mely tanúskodik arról, hogy önök voltak az elsők, kik törvényeink értelmében polgári házasságot kötöt­tek. Fontos e mai nap önökre, mert minden szem önöket nézi, szájról-szájra adják a hirt önökről, mint a kik elsők voltak a polgári házasság-kötésben Tö­rekedjenek mindenkor arra, hogy példás magaviselet, józan és szorgalmas életmód által példány képei legye­nek az igazi benső családi életnek. Az egymás iránti szeretet, a kölcsönös bizalom soh’se szűnjék meg önök közt, mert ezek egyikének hiánya is elegendő, hogy boldogságuk végkép megsemmisüljön. Ha pedig maj­dan az Isten önöket gyermekekkel áldja meg, úgy legyenek önök ott is elsők, — mint ma a polgári házasság kötésben, —I kik a fogékony gyermeki szi­vekbe Isten szeretete után a Haza szeretetét oltják be. Neveljenek az Istennek vallásos, a Hazának pedig derék honpolgárokat. Az Isten önöket éltesse! A jegyző ezen szavait többszörös éljenzés kisérte, mire az első pár eltávozott, hogy frigyükre az egyház ál­dását is kikérjék. — Nyugdíj. Bonyhádi Perczel Sándor, volt 48-as honvéd dandárparancsnok özvegyének a hon­védalapból évi 180 frtnyi nyugdíj folyósittatott. — Ragályos betegségek. Szegzárdon október 16-tól 31-ig tizenkét ragályos megbetegedési eset fordult elő a lakosság körében. Vörhenyben 1, hasi­hagy mászban 3, hökhurutban 6, difteritiszben 1, gyermekágyi lázban 1 egyén betegedett meg.- A szegzárdi uj temető. Mint illetékes forrás­ból értesülünk, még e hó folyamán megnyitják a szegzárdi uj köztemetőt. A megnyitás előtt most már semmi akadály sincs, a mennyiben Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága a temetői rendtartásra vo­natkozó szabályrendeletet is jóváhagyta. — Villámlás és égdörgés. Már hetek óta, egy két nap kivételével, kevés megszakitással folytonosan esett az eső s múlt szerdán pedig esteli 9 óra után való­ságos nyári zivatar tört ki. Egyik vakitó villám a másikat váltotta fel, félelmes dörgéstől kisérve. A villám több helyen le is ütött. Itt a városban a „Szeg­zárd Szálló“ villámháritójába sújtott, melynek erős légnyomásától a főpinezér és a söntésben levő csapos asszony elszédültek, a kávéházban levő vendégek pedig a recsegő, ropogó villámcsapástól megdöbbentek. Mindszentek napján azután kiderült s november 2-án virradóra pedig erős fagy és dér volt.

Next

/
Thumbnails
Contents