Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-10-27 / 43. szám
XXIII. évfolyam. 43. szám. Szegzárd, 1895. október 27. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt — kr. Félévre . . t . . .3 „ — „ Negyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendok. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Megjelen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig ... 1 frt 87 kr. 100—200 „ ... 2 „ 87 „ 200—300 „ . . . 3 „ 87 * minden további 100 szó 1 írttal több A megyei törvénybatósági-tag választások, A törvényhatóságból a jövó' év elején a választott bizottsági tagok fele kilép, mert megbízatása lejárt. A választás tegnap már az egész megye területén meg is ej tetett. — Ebből az alkalomból közéletünk egy tekintélyben álló tagja, írja hozzánk a figyelemreméltó sorokat: Mint nálunk általán a megyebizottságitag választás nagy érdeklődést nem támaszt. — A választó-polgárok nem érdeklődnek a választás iránt ba a közélet sivárságát abból kellene eldönteni, minő érdeklődést támaszt ez á választás, akkor bizony nagyon csehül állanánk. Pedig talán nem megmosolyogni való mondás, bogy a megyében az önkormányzati szellemnek s a jogok használata szeretetének, a kötelességtudásnak egy uj érája kellene, hogy kezdődjék. Van a most kilépő megyebizottsági tagok között több, a köznek jelentékeny szolgálatokat tett tagja, a kinek kimaradása a közre valóban veszteség lenne, — ezeket nem érintik soraim. De igenis szólok mindazon megyebizottsági tagokhoz, a kik a polgártársi bizalmat elfogadva, összes tevékenységük eddig abban merült ki, hogy szívesek voltak az alispáni hivataltól megküldött gyűlési meghívót elfogadni, de a gyűlésre el is menni — azt bizony csak akkor cselekedték, ba vagy a. zónajegy rendelkezésre állott vagy valami baráti szívességet kelletett teljesíteni. Vármegyénk ügye? — Eh, mit nekik Hekuba! Nehogy ok nélkül félreértésbe lovagoljuk be magunkat és másokat, azokat világosítjuk föl s készségesen elismerjük, hogy a megye közigazgatása, intézményeinek előbbvitele megbirja a kritikát. Tagadhatatlan, hogy megyénkben az ügyek szépen haladtak, de milyenlett volna e haladás, ba egy élénken kisérő közvélemény segíti, ba a vármegyének van egy testületé, melyben a hivatottak és választottak mindegyike nemesebb vágyakat táplál a megye. haladásáért. S váljon utópia-e ez ? Nem, a legkevésbé sem. Nagyon sok szellemi tőke mozgósítható a megye javáért, de csak akkor, ba a megyénkben ennek ügyei körül is csoportosul a megyei polgárság érdeklődése. • Nem politikai barezokat akarunk mi. — Hisz a mostani közömbösségnél ez még nagyobb baj lenne. Akarjuk és kívánjuk, hogy a polgárság bizalma juttasson mandátumot, hogy összejöjjön az a polgárság, beszélje meg mi a vágya, mit kellene tennie, kik volnának az ő mandatariusai, hogy óhajtását, czéljait kiküzdjék. Az égre! — ne legyenek a kaszinók és társaskörök csupán kártyázásra berendezett termek, hanem legyen e teremben egy asztal, a hol a közélét eseményeit megbeszélik és irányitják. Ha megyebeli kaszinóink a Széchenyi által kontemplált czélt szolgálnák, akkor a sajtónak folyton azt kellene regisztrálnia, hogy itt meg ott a jövő feladataiban állapodtak meg. Érdeklődés nélkül közélet nem alakulhat, a produktiv tehetségek örökösen le lesznek szerelve, vagy ambiczió nélkül állanak, mert kinek lenne vágya olyan testületbe bejutni, hova nem a választók egyetemének tekintélyes megnyilatkozása juttat! . . Szívleljék meg polgártársaim e sorokat. Echo. Közéletünk s ennek kinövései. Tudósok mondják, de nem is kell Hozzá tudományos szemlélet, hogy lássuk, miként a közéletben hova-tovább mind jobban kezdenek kidomborodni a paraszt respublikák, melyeknek legfőbb jellemvonása az úri osztály gyűlölete. Ez fájdalom többé-kevésbbé, már Tolnamegye némely községében is igy van. Nagy igazság, hogy a demokracziát, melynek jótékony szelleme polgárságunkat áthatotta, kiszorítana készül a demagógia. Igenis — soha se tessék a merész szón megbotránkozni — a demagógia. Ha ma még nincs, de biztosan rá fog vezetni az a tónus, mely mint a lavina kezdődött az évek előtt sűrűbben tartott bankettek lelkes tósztjainak virágos szavaiból, mig most positiv hit vallássá proklamálva nap-nap után ilyen alakban hangzik felénk: Óh fenséges, óh dicső polgárság ! Egyedül Te benned vagyon az erő és hatalom ! Egyedül te benned az igazság és bölcsesség ! Ez a hang nem tudatos, föltételezzük. De hiszen nekik is kell, a kik e hangot használják, tudniok, hogy a demagógia vagy mondjuk a tömegnek való bizelgés boldoggá tudott volna tenni, akár országot, akár pedig egy várost is. Mi azt képzeljük, hogy a kik a demagógiát terjesztik, azokat egy sodró áradat vonta magával. És mert mi ez áradaton kivül érezzük magunkat, polgártársi kötelességet óhajtunk telTARCZA. Közéig az idő, válnunk kell. Közéig az idő, válnunk kell S mindent feledni örökre, Válni öröm-, boldogságtól, Elmenni tőled messzire, Hol nem lesz többé fénysugár, Mi engem boldoggá tegyen: Egymást szeretnünk nem szabad K En édes, drága életem .... Majd ha tőlem oly messze lészsz, Gondolsz-e néha-néha rám ? Hiszen én csak érted éltem S most is szeretlek igazán. Oh ! ölelj meg utoljára! Isten hozzád szép kedvesem Egymást szeretnünk nem szabad Én édes, drága életem .... Te itt, én ott a távolban. Majd csak felejtünk egykoron. Te más keblén pihenve,- Én hervadt, puszta hantokon. . Csak te légy örökké boldog, Nem kell már gyönyör énnekem: Egymást szeretnünk nem szabad, Én édes, drága életem .... Eh! Közéig az idő, érzem! Nyiljon meg édes ajakad : En már búcsút vettem tőled, Most mond el-te is végszavad: Édes gyönyörrel hallgatom, Bár elválni úgy fáj nekem! Egymást szeretnünk nem szabad, En édes, drága életem .... Hallgatlak némán, csendesen, Legyen szavad bú, vagy közöny. Szenvednem érted jól esik, Oh ! Hullj arezomra könyezőn í Hallgatlak halkan zokogva, Amig szivem meg nem szakad. Én édes, drága életem .... Szeretnünk egymást nem szabad. _______ Ibolya. Ko ssuth reminiszczencziák. Irta: BORZSÁK ENDRE. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. II. „Eljöttünk kalácsra s szép piros tojásra!“ — e szavakkal ébresztettek fel bennünket 1849. husvét első napjának kora hajnalán, az ablakainkon kopogtató kedves magyar honvédek. Az a kopogtatás villanyütés volt, melyre azonnal talpon volt az égész város és igaz öröme szent mámorában elíelejté egy pillanatra, hogy ma a Krisztus feltámadásának nagy ünnepnapja van, elfelejtő a templomot, a harangszót, hiszen „szentegyház volt — Petőfiként — a keble belseje mindenkinek s oltára a haza képe!“ így lön, hogy akkor a felmagasztasult honfi érzelmekkel megtelt szív üresén hagyta a templomokat s össze- sereglettek a hivők a templom-téren a lelkesült honvédek bámulása, tisztelete és majdnem imádására; elhanyagolták a feltámadott Jézus tiszteletét, a köztük személyesen megjelent nemzeti megváltó, Kossuth Lajos és a vitéz honvédség gyönyört nyújtó szemlélete miatt. De azt hiszem, megbocsátá- ezt a magyarok Istene akkor Monornak, hisz a honszeretet oltárán is egy mindenek felett magasztos érzet gyújtja fel a szent tüzet, a lelkesedés lángját, melynek áldó melegében nemcsak a honpolgár talál boldogító menyországot, hanem maga a jó Isten is édesen gyönyörködik . . . No de husvét másodnapján, mikor a honvédek eltávoztak : annál jobban megteltek az Istennek házai s helyre lett pótolva az első ünnepi „igazolt templommulasztás“ mind Isten, mind emberek előtt. * Ekkor történt, hogy Kossuth Lajos kíséretében egy honvéd egy gyönyörű szép hímzett selyemzászlót hozott be lakásunkra s annak bizonyos ideig való hű gondozását maga Kossuth meleg szavakkal kötötte jó édes anyám szivére. A nagy parancs azonnal teljesítve lön s szegény édes anyám a vizit-szobánk falán magasra vert szegeken saját kezeivel akarván elhelyezni a szent ereklyét, egymás fölé helyezett két székre állt, úgy tette fel a zászlót; de a munka közben megszédült, a két szék felborult és ő
