Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-29 / 39. szám
5 De valamint a világtörténelem bizonysága szerint voltak népleigázó és vérszopó zsarnokok, kik hatalmi fölényük s szinte duzzadozó nyers erejük tudatában, szolgalelkü alantasaik által hivatalból elrendelt külső pompa és a népre ráerőszakolt, megparancsolt robot-tisztelgés glóriájában tetszelegtek: úgy — a minden nemesebb ér- zelmüeket lesújtó napi tapasztalat szerint, ma is vannak még olyan fáklyás-zenék, melyeknek alapja nem a valódi érdem, hanem a ragadós divat, szülő oka nem a ragaszkodó szeretet, hanem a rugaszkodó kapzsiság, hatalmi vágy, emelkedési viszketeg s azon — magát axiómává kinőtt — szomorú vélekedés: „tisztelegj! ünnepelj! hogy tiszteltessél és ünnepeltessél. — Tartsd a hát.ad, hogy mások emelkedhessenek, mert te is igy emelkedhetek Az ilyen fáklyás-zene az, melynél nagyobb a füst, mint a láng, nagyobb a torok, mint a szív, több a nevetséges, divatos külsőség, mint a tiszteletet érdemlő igaz alap, a benső igazság! * Hálákat adok a jó Istennek, hogy én most sem amolyan régi szabású zsarnok-imádás kirendelt bálvány-papja nem vagyok, sem pedig az ujabb-szabásu, modern, külső tisztelgést végzők egyik vak eszközének magamat nem tekinthetem. Nem, mert én az első felszólításra, magamtól, egészen önként és igaz ürömmel vállalkoztam e megtisztelő szerepre. Nem, mert a mi fáklyászenénk, vagyis ilyetén .tisztelgésünk oka: nem kirendelés, alapja, nemf u tó-f ö v ény h e z hasonló divat, hanem azon mély tisztelet, forró szeretet, igaz ragaszkodás, melyet minden magyar ember érez, még az is a ki tagadja, hogy érzi Kossuth Lajos fia iránt! Ki volt nekünk Kossuth Lajos?! . . 0, a magyar nemzet politikai egének az egész világra ragyogó, de különösen édes Magyar hazánkat áldott sugár-özönben fürösztő fényes, szellemi napja volt; most pedig már ő — a hamvaiban is nagy és dicső — átváltozott a magyar nemzet egének örök-fényes állócsillagává. A hajdani vándor Izrael népét vezető felhő és tüzoszlop szerepe az övé. Azt sem tudni, mikor volt felhő és mikor tüzoszlop ? Mikor volt nagyobb : életében-e, vagy halálában ! Melyik volt a fényesebb: a mozgó nap-e, vagy az álló csillag ? Melyik gyújtott lángra inkább: édes szava-e, vagy édes emlékezete ? * És ez a Kossuth Lajos, a megboldogult „szent öregünk“ a magyar nemzet közös édes apja nem tudván megváltani, úgy, a hogy nagy lelke akarta, nemes szive óhajtá, a magyar világot: el- küldé a nemzet messiásává az ő fiát! Tehát ha Kossuth Lajos édes apja volt minden igaz magyarnak, akkor Ön — mélyen tisztelt hazafi — mindnyájunk édes testvére, tehát egyrészről egész testvéri bizalommal és forró szeretettel tekintünk Önre, mivel 44 év óta nem látott kedves testvérünkre s egész tisztelettel kérjük, ne taszítson el bennünket soha hőn dobogó testvéri kebléről, hiszen egy az apánk: Kossuth Lajos, egy az anyánk: a magyar haza! Más részről engedje meg, hogy a bizalmas testvéri szeretet révén azon tiszteletteljes kérdéssel forduljunk Önhöz, hogy igyekezzék ennek a magasztos nagy névnek és szent hivatásnak —melyetapán k tóI, Kossuth Lajostól örökölt — úgy megfelelni, hogy e független, szabad, alkotmányos Magyarországról táplált forró vágyaink, hő óhajtásaink, fényes álmaink, ragyogó ideáink, boldogító édes reményeink lehetőleg mind valósuljanak! Persze, ön csak egy ember, de ne felejtse, várva-várt messiás! — — A világ-megváltás nagy müvének sikeres keresztülvitelére még a megváltónak is apostolokra volt szüksége! A mily jogosult tehát — az ön helyzetében J— a nagy feladat miatti félelem: oly szükséges a mi részünkről a köteles biztatás: „Ne félj testvér! Ne félj messiás! Mi mindnyájan apostolaid'leszünk s kivívjuk a szent ügyet ama zászló alatt, melyre te magad írtad fel adicsőjelszókat: Felséges Királyunk jogara alatt, alkotmányos utón, törvényes eszközökkel. * Isten hozta Önt — mélyen t. hazafi és szeretett testvérünk! -—megyénk területére, városunk falai közé; találja magát köztünk jól, boldogan, egyszóval itthon s legyen meggyőződve, hogy fáklyáink lángja kialhatik, a magas ég behunyhatja 1895. szeptember 29. csillagszemeit, de szivünk lángoló szeretetének tüze soha nem ismer kialvást Kossuth Lajos fia iránt! B o r z s á k szónoki páthoszszal előadott üdvözlő beszédjével óriási hatást ért el s mindenki sietett neki őszintén gratulálni, Kossuth pedig meleg kézszori- tással köszönte meg a gyöngéd figyelmet. Fáklyásmenet után S u g h Etel kisasszony remekszép virágcsokrot nyújtott át honszerelme jeléül Kossuthnak, mit ő kedvesen fogadva, köszönt meg. B o r z s á k Endre ékes szavaira Kossuth egy hosszabb beszédben felelve, megköszönte a mellette nyilvánuló szeretetet és tüntető rokonszenvet. Utána még P a p p Elek képviselő intézett a néphez beszédet. Szerenád. A fényes ünnepségeknek méltó befejezése volt a szegzárdi dalárda által Kossuth Ferencznek adott szerenád. A dalárda kitett.magáért, meglátszott rajta, hogy szívből s érzésből énekelt annak a nagy név viselőjének tiszteletére, a kit már csak megdicsőült édes atyja érdemeiért is kell, hogy tiszteljen minden igaz magyar. Kossuthnak különösen tetszett a „Nemzeti Zászló“ czimü münégyes és a teremben előadott K ossuth-gyászdal, mely utóbbinak szövegét és dallamát el is kérte. A dalárdát Linhardt Ignácz karnagy vezette nagy ügyességgel és tudással, ki különben is a dalárdának egyik legképzettebb és legügybuzgóbb lelkes tagja már évek óta. A vidék érdekeiért. ii. Végre már teszünk is nemcsak lamentálunk. A vidék megmozdult és tizenöt törvényhatóság kérelme fekszik az országgyűlés előtt, azt kérve, hogy a kormány figyelme ne váltig Budapest emelkedésére legyen irányozva. Concrét kérelme pedig a tizenöt törvény- hatóságnak az, hogy a vidéki várösokban építendő uj házakra is terjessze ki a kormány a 15 évi adó- mentesség kedvezményét. Abban bíznak, hogy akkor fülélinkülve a vidéken is az építkezési kedv és nehány év múlva a vidék sem volna oly elriasztó kontrasztja a fővárosnak. A központi sajtó, mely okát akarja adni, hogy eddig miért folyton a főváros fejlesztésével törődtek kormányaink, azt mondja: Párist a központosítási irányzat és demokratikus elemek üsztönszerü tömörülése tette nagygyá: Londont, a deczentralizáló angolok fővárosát az ipar, kereskedelem, és a világbirodalmi forgalom és Budapestet a nemzeti önállóság ösztöne. Erős és népes Budapest nélkül Magyarország államisága papiron lett volna s Bécs marad továbbra is a birodalom fővárosa. Midőn tehát volt egy kor, melynek jelszava volt: „Mindent Budapestért voltaképpen azt mondottuk: „Mindent Magyarországért.“ A fejtegetést elfogadjuk. Az erők összetömörü- lésével, egyoldalú, lázas tevékenységgel és mondjuk a nemzet egyező akaratával ez sikerült. De van egy fényes fővárosunk, mely többi állami gyámolitás nélkül vagy stagnál, vagy senyved és pusztul. Azzal, hogy a házak 15 évi állami adómentességet kapnak, már a főváros egészségének veszélyeztetése végett is föl kell hagyni a gyáripar botor centralizálásával, Budapestet a gyárak egész gyűrűje övezi, melyek élvezik az állami kedvezményeket és szállítási refakciókat. Csak azt tegyék meg a nagy gyárvállalatoknak a koncessiót, de szorítsák azt a vidékre. Mert hasztalan adja meg államhatalom az uj házak adó mentességét, azért a vidék mindég kezdetleges marad és városias institucziókra nem fog gondolni, a mig hozzá, mostani elmaradottságához, idegen, jótékony tényezők nem fognak jönni. Potemkin városát nálunk nem lehet csinálni. Reális fejlődés csak úgy lészen, ha ipar, kereskedelem lendületet vesz, ha közlekedési utaink kifejlesztetnek és empo- riumokká lehetünk. Jól tudjuk mi azt | fáj tudnunk, hogy egy 5000 lakosú Lajthán-tuli város mennyivel különb, mint nálunk egy 30,0000 lakosú város. Amannak a kövezete jó, nálunk az alfüldön palló járdák vannak, a viz kitűnő, a világítás megfelelő, az utczák csinosak,. a lakosság a kultúrában megtalálhat mindent, a mire lelkének széksége van. I nálunk | Minek mondjuk el. Hiszen tudja mindenki. De mig az osztrák városban a városi jövedelmek fordittatnak kulturális terhekre, a községi takarékpénztárak évi busás községet illető osztalékai, addig nálunk minden közterhet az áldott magyar föld visel. Jó lehet annyira elva'gyunk maradva,, azért ártéri és egyéb közterheink 84%> pótadót is ránk rónak. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (39. sz.) A vidéknek indolens maradiságát nem is szabad oly nagyon szemére vetni senkinek. Mesébe való Potemkin városokat nem csinálhatunk. A magunk mostani erejébe fájdalom meg kell maradnunk a mostani tisztes szegénységben. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. ZESégpi nóta,. Mindég csak a régi nóta jáija Oly búsongó bánatának árja. Mindig csak a régi ború benne, Mintha az én fájó szivem lenne. A régi dalt szomorúan várom: „Csak az enyém hervadt el a nyáron“ Ply egyszerű a mély bánat benne Mintha az én szegény szivem lenne. Siratja is bánatát a nóta, Réges-régen tudj’ isten mióta Mig elhal a bánat, érzés benne Mintha az én árva szivem lenne. Kálmán Gyula. Két bolond egy pár. (Félig megtörténhetett. Szigetközi stylben.) Irta: JAN0S0VSZKY LAJOS. Szigetköz két népes falubéli emberén történt meg az alább leirt eset. A férfi X. falubeli, az asszony pedig Y. falubeli volt. Hogy hogyan kerültek össze azt nem tudom, de elég az hozzá, hogy egy napon mindketten örök hűséget esküdtek egymásnak az oltárnál. Az asszonynak 800 frt jussa volt, de miután nála öt kerék volt a kocsiban, igy őt el akarták tántorítani e jogos követelésétől. A félj uram is három dongás volt, de azért mégis több esze volt, mint a feleségének. Kapta tehát magát és bement M.-Ovárra I egy ügyvédhez, hogy az asszony jussát kikeresse. „Jó napot adjon Isten!“ „Adjon Isten! no mi járatban van atyafi? — kérdé az ügyvéd. „Tudja-e mit tekintetes ur ? a feleségemnek van 800 frt jutója Y. faluban, keressi ki; ha kitudja keresni, akkor a fele a magáé, ha pedig nem, hát akkor fizesse meg maga!“ Az ügyvéd miután látta, hogy kivel van dolga, ezen kérdést tette a paraszthoz: „Hé, mit evett kee bácsi ?“ „Mit ettem? hát görhenyt, még most is van a tarisznyámban, ha akar, hát ehetik belőle.“ Az ügyvéd ezután alaposan kihallgatta s a paraszt hazament. Otthon igy szólt feleségéhez: „No anyja most már ki lesz keresve a jutód, a tekintetes ur kikeresi.“ Az ügyvéd azután ki is kereste s a parasztot pedig értesítette, hogy eljöhet felvenni a pénzt. El is mentek mindketten és felvették a 400 frtot. Mikor a just megkapták, akkor elkezdtek tanakodni, „hogy most már mit vegyenek rajta?“ „Nagyon szeretném, ha vennénk egy házat“ mondá az asszony. „Házat nem veszek, mert el éghet! Ha meghalunk úgy is lesz házunk“ szólt a iérj. „Vegyünk hát földet!“ „Azt sem veszek, mert a földet elhordja a Duna.“ „Hát vegyünk tehenet.“ „Azt se veszek, mert hátha megdöglik.“ „Hát mit akar kee venni?“ — kérdé türelmetlenül az asszony. „Tudod mit anyja! én már meguntam azt a sok görhenyt, szeretném, ha olyan valamit vennénk, amit megtudnánk enni, az legalább megmaradna.“ Közös. megegyezéssel azután vettek egy mérő mákot, egy fertály mézet és három zsák lisztet. Ezen időtől fogva azután mindig mákos kalácsot ettek. Jó idő után igy szólt a férj feleségéhez: „Te anyja süss már kenyeret, mert a kalácsot már nagyon meguntam.“ Az asszony azután összeszedte a maradék lisztet, a melyből csak három kenyérre való tészta let. (Megjegyzendő, hogy azon a vidéken 25 kenyeret is sütnek egyszerre.) „Nem fogsz ki rajtam te vén banya“ s hogy a kemenezét ne kelljen azért a három kenyérért egészen befűteni, deszkával elrekesztette. Azután begyújtott a kemenezébe, de a rekeszték elégett. „Még se fogsz ki rajtam!“ mondá az asszony és a három kenyér tésztát elszakgatta s lett belőle 13 lepény és 2 vakarcs. Ezzel azután tele lett a kemencze.
