Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-25 / 34. szám
(Felső-Nyék); 89. a bedeghibe: Németh Ferencz jegyző (Kánya); 90. a felső-nyékibe: Molnár István jző (Tót-Keszi) (Tót-Keszi); 91. a nakiba: Piszter Alajos jegyző (Szakos). 1895. augusztus 25. A király születésnapja Tamásiban. Augusztus 18-án felséges királyunk születés évfordulóját .Tamásiban is megünnepelték. A kir. járásbíróság és telekkönyvi hatóság honnlevő tisztviselői Horváth Aladár kir. aljárásbiró vezetése alatt, d. e. 9 órakor testületileg vonult a róm. káth. templomba a hálaadó szentmisére. Tíz és fél órokor pedig az izraelita imaházban tartatott hála istenitisztelet — a melyen a járásbíróság hivatalnoki kara szinte testületileg vett részt. Az isteni tisztelet alkalmával főtiszt. Leborik József mágocsi kerületi rabbi az alább egész teije- delmében közölt hangulatos, hazafias beszédet mondotta, a melyet a jelenvoltak feszült figyelemmel, sokszor a künyekig meghatva hallgattak : Tisztelt Gyülekezet 1 Múlnak a napok, változnak az évek és mi sem akadályozza rendes folyásukat: „Nap napnak hirdeti e tant, éj éjjel közli ezen ismeretet.“ Valahányszor e nap felszáll mindig világosságot áraszt, valahányszor alászáll, mindig sötétség követi; igy folytatódik le mindvégig szakadatlanul. De vannak napok, a melyek nem csupán a naptól nyerik világosságukat, hanem valamely örvendetes esemény fénye is elárasztja világitó sugarával. Az oly nap aztán világitó toronyként emelkedik ki a többi napok közül és áz élet zajos tengerén, az események hullámai között sajkázóknak oda int, hogy állapodjanak meg egy perezre adjanak hálát a Mindenhatónak, hogy idáig eljutniok engedé és vegyék jól szemügyre az ezután követendő irányt is. Ily magasztos, fontos, örvendetes és nagy jelentőségű nap ez, melyben 0 felsége, hőn szeretett királyunk születésének 65-ik évfordulóját megünnepelni e szent hajlékba sereglettünk. Szeretett királya születésének évfordulóját a magyar ember, az igaz hazafi mindig ürömdagadt szívvel ülte meg, mindig érezte e nap fontosságát, de ha valaha, úgy most bir ez a nap rendkívül nagy jelentőséggel, most midőn küszöbén állunk ama nagy ünnepélynek, melyben a magyar nemzet fenállásának 1000-ik évfordulóját készül megülni, midőn a világnak mutatni készül, mire képes egy nemzet, mely múltját el nem feledi, mely a jelennel számolni tud és melyet a Mindenható oly királylyal áldott meg, a kiről a zsoltárok ihletteljes dalnokával mondhatjuk: „A király arczának világosságában ihlet van és az ő akarata hasonlít a termékenyítő esőhöz.“ És mert oly nagy horderejű, mert oly kiváló jelentőségű, szeretett királyunk ezidei születési napja, érzem mily nagy feladatra vállalkoztam, midőn e szent gyülekezet megtisztelő hívásának engedve idejöttem, hogy e mai nap jelentőségét, fontosságát ecseteljem. De ha bennem a szerény pap egy pillanatra visszariadt, kétszeres erővel lépett előtérbe a hazafi. Mit követéi a haza? A haza azt követeli fiaitól, hogy kiki szolgálja odaadással, buzgalommal, de természetesen csak tehetségének megfelelően. Előttetek is, kedves atyámfiái, egy egyszerű honpolgár, egy hazáját és királyát igazán szerető polgár áll, ki midőn, mint ép jelenben, hazafiui kötelesség teljesítéséről van szó, oda áll, ahova szállittatik. Én tehát át és áthatva missiom magasztosságától, Istenben vetem bizodalmámat. „Azon szavakat, a melyeket a Mindenható számba ad, azokat fogom — szivem szei'int — elmondani.“ Kiindulva a tegnap felolvasott haftorából: „íme Én őt állítottam a népek előtt tanúként, fejedelem, ki népeknek parancsol. íme nép, a melyet nem ismertél meghivandod és nép, a mely téged nem ismert, feléd siet.“ Éhez fűzzük mai elmélkedésünket. És én könyörgöm Hozzád, Örökkévaló, Isten e szent pillanatban, adj nekem erőt, találékonyságot, hogy magasztos feladatomat megoldhassam 1 Vezesd oh elmélkedésem fonalát és tedd fogékonynyá a sziveket, hogy szavaim visszhangra találjanak szeretett hazánk üdvére, szent neved dicsőségére. Amen. II. „íme nép, a melyet nem ismertél, meghivandod s nép, mély téged nem ismert, feléd siet.“ Igyen állította lelki szemeink elé a próféta, kedves atyámfiai, a messiási kort; a világbéke az eszménye. Népek és nemzetek, a melyek egymást nem ismerték, vagy nem akarták ismerni, ismerkedjenek meg, barátkozzanak meg, béküljenek ki egymással. Siessenek egymáshoz a békejobbal. Ne a birvágy, ne a kitérj esz- kedési viszketegség serkentse a népeket, ne puskaropogás, ágyudurranás legyen a biró, a kis népek és nemzetek sora felett ítélkezik és dönt, hanem a szeretet fűzze egybe az emberiséget, az elégedettség tegye boldoggá a sziveket. „Ne a seregek, ne az öldöklő nyers erő által keressék a népek boldogságukat és boldogulásukat, a szuronyok hegyei nem képezhetik biztos alapját sem az álladalomnak, sem a trónnak, hanem szellemem képezheti azt, igy szól az Örökkévaló. Csak is a szeretet, a testvéries összetartás, a békés összmüküdés tehet egy államot boldoggá, virágzóvá. Ezen prófétai felfogásnak igazságosságát, legjobban érzi most a magyar nemzet. Mert hogy fennállásánaklOOO-ik évfordulóját, mint önálló állam, ezredéves alkotmányának birtokában ünnepelheti majd, felséges királyunk békülékenységének és békeszere- , tétének köszönheti. Mert a magyarnak hagyományos balsorsa kezdettől fogva az volt, hogy félre értetett és — a mi leggyakrabban történt — rosszakaratból félre magyaráztatott. Évszázadokon kezesztül ármány- kodtak ellene és alkotmánya ellen elannyira, hogy egy törekvésében nemes, alattvalóinak boldogságát szívből óhajtó fejedelem is csak úgy vélt Magyar- ország sorsán lendíthetni, csak úgy vélte magyar alattvalóit bolooggá tehetni, ha a támadásokat, a magyarságot, a magyar jelleget, az alkotmányosságot szünteti be. I mily dicsfényben domborodik ki ezek után felséges királyunk nemes alakja, bámulatos lelkiereje. Ö, kit a kamarrilla kiszemelt arra, hogy a magyarok ezredéves alkotmányát örökre megsemmisítse ; ő, kiben elleneink a mindenre hajlítható tapasztalatlan ifjút üdvözölték, kit alkalmasnak találtak arra és törekedtek is rá minden megengedett és meg nem engedett eszközzel, hogy lelkét gyűlölettel töltsék meg az amúgy is elnyomott és sanyargatott magyar nemzet iránt, éppen ő egyszerre, mint a nap a küdfátyolt, szétoszlatja a nemes leikébe csepegtetett gyűlöletnek homályát, elutasítja az útjában álló kétszínű tanácsosokat és kétképüeskedő údvaronezokat, szeretettel fordul a hazájához és királyához mindig hű magyar néphez, megszünteti sérelmeit, visszaadja ezredéves alkotmányát, mert „A király arczának világosságában — az arczából is kisugárzó atyai szeretetében — élet vagyon.“ Éltető erő, mint magában a nap sugaraiban; mert valamint a nap nem- • csak hogy felszabadítja a földbe vetett magszemet, a reája nehezedő földréteg alól, hanem gyarapítja is, úgy felséges királyunk atyai szeretete, nemcsak hü magyar fiainak adta vissza alkotmányukat, hanem a többi alattvalóit is alkotmánnyal ajándékozta meg és egyenlő szeretettel ölelte atyai kebelére; igy gondolkodva : minden alattvaló egyaránt részesüljön a szabadság és alkotmányosság áldásában, atyai szeretetében ; szűnjék meg minden félreértés, romboltassék le minden válaszfal, uralkodjék testvériség, egyenlőség és szeretet. Ily fejedelemről szól a próféta igéje: Azért adjunk e mai napon hálát a Mindenhatónak, hogy bennünket, oly fejedelemmel áldott meg a kiről büszke önérzettel mondhatjuk a prófétával: íme én őt állítottam fel a népek előtt, mint tan, mint mintakép fejedelmi erényekben, nemes tulajdonságokban, fejedelem, a kinek erényei, politikai ^bölcsessége, parancsoló példaként kell, hogy álljon a nemzetek előtt. III. Kedves híveim ! Ha találkoznék egy pessimista, a ki ezek után is azt kérdezné tőlünk, hogy igenis, felséges királyunk ezen cselekedete szép és nemes volt, de mi a látható eredménye, mert hisz szabadság, alkotmányosság, ha nem érvényesülhet az életben, elvont fogalommá, írott malaszttá válik? Erre én azt felelném, hogy ime beteljesedik rajtunk , a próféta második igéje is : „íme nép, melyet nem ismerted előbb, meghivandod és ime nép, mely téged nem ismert, feléd siet.“ íme magyar nemzet, felséges királyunk áldásos uralma alatt annyira fejlődött, hogy most odaáll azon nemzetek elé, a melyek nem ismerték, a melyek tudomást sem vettek róla, a melyek legfeljebb mint „barbár magyarok“ hallottak valamit felőle, mondom, most odaáll azon, előbb tőle idegenkedő nemzetek elé s meghívja, hogy tanítsák meg ezredéves szép § utóbbi időben valóságos rohamos fejlődését s azon nemzetek, a melyek az előtt nem ismerték, bizonyára sietnek is a meghívásnak eleget tenni. S hogy ennek horderejét felismerhettük s hogy a haladás áldását teljes nagyságában láthassuk s méltányolhassuk, vessünk egy rövid, igen rövid összehasonlítást azon két államra és fővárosaira, a melyekre a király és nemzet közt létrejött kibékülés alkalmával a közfigyelem irányult. Akkor ugyanis a párisi nagy világkiállítás és TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (34. sz.) a Budapesten végbement koronázás kötötték le a közfigyelmet. A párisi nagy világkiállítás megmutatta az érett ész, a nagy, sokoldalú tudomány, a bő tapasztalat, a vasszorgalöm, a lankadatlan tevékenység, a fáradtságot nem ismerő munkásság nagy vívmányait; a budapesti koronázás pedig azt mutatta, mire képes egy nemzet, mely tűr s szenved, de munkálkodik, bizilc és a jövő iránt nem veszti el reményét, mely mindenét kész feláldozni hazájáért, hazájának szabadságáért, de szabadságszeretetét alatt- vali hűséggel egyesíti s a mindenható gondviselésébe helyezi bizodalmát. A párisi világkiállításnál közszemlére kitett mesterművek anyaga mind oly természetű volt, hogy tért engedett a vele foglalkozó emberi kéznek, hogy átidomult, simult az alakot kölcsönző kéz behatásának, de az akadályok roppant tömege, óriási halmaza, a melyet a korszakot alkotó, áldásterjesztő nagy eseménynek, a trón és nemzet közti félreértés elhárításának le kellett, küzdenie, nem az anyagban, hanem a szívben rejlett, a szív pedig köztudomás szerint a legveszedelmesebb akadály, mely törekvésünknek útjában állhat. Ez állott útjában a kibékülésnek is, mert a bizalmatlanság, a szükkeblü- ség háttérbe akarta szorítani az igazságot, megakadályozni a kiegyezést. S mire fejlődött ezen állam és főváros azóta a lefolyt 28 év alatt. Erről ismét Páris és Budapest összehasonlítása adja meg a legjobb és legigazságosabb felvilágosítást, mert mig Párist az osztálgyülölet a haladásban megakasztotta, addig Budapest az egyenlőség és testvériség felépítette és világvárossá alakította. Mig a reactio és re- vansche szomj a haladás zászlóját vivő francziát természetellenes szövetségbe kergette és a barbár kelet csatlósává sülyesztette le, addig hazánk, felséges ki- tályunk bölcs uralkodása alatt békésen munkálkodott, fejlődött, felvirágzott és gyűjtötte a béke gyümölcseit, a melyet felséges királyunk biztosított számunkra azzal, hogy ő is megvalósította a próféta igéit, hogy szövetségeseinkül hitt oly népeket, melyeket előbb, mint barát nem ismertünk s azon népek, a kik előbb tőlünk idegenkedtek, siettek bennünket szövetségeseikül elfogadni. S mivel felséges királyunk ezen bé- külékenységével, bölcs politikájával nemcsak számunkra biztosította a békét, hanem alapját vette meg a világbékének, nemcsak mi, hanem az egész müveit világ elismeréssel és hálával tekint felséges királyunkra. De midőn mi most gyermeki szeretetten, alattvalói hódolattal és hálatelt szívvel hajtjuk meg fejünket és térdünket felséges királyunk trónzsámolya előtt kell, hogy mi is eltökéljük magunkat, miszerint mi is követjük nemes példáját, mert: „Romlott szív és romlott elme, Kit hazája hő szerelme Szép tettekre nem hevít.“ Felséges királyunk megmutatta, miszerint ő nem ismer különbséget polgár és polgár között; mi is legyünk az egyenlőség szószólói, mi is foglaljunk állást a gyűlölettel szemben, a hol találkozunk vele; legyünk testvérek, összetartok, ne különbséget csinálni, hanem ha van, elsimítani, ne válaszfalat emelni, hanem ha létezik, azt lerombolni tekintsük feladatunkul. Csak egy verseny fejlődjék ki közöttünk: versenyezzünk a hazaszeretetben, kötelességtelj esités- ben és alattvalói hűségben; erre serkentsen bennünket felséges királyunk nemes példája és igy testvéri szeretetben egyesítve forduljunk a királyok királyához és imádkozzunk felséges királyunk és hazánk jólétéért. Örökkévaló Istven, királyok királya, ki dicsőségednek fényéből övezed a földi uralkodók homlokát, ki végtelen bölcsességed egy szikrájával ajándékozod meg őket, hogy népednek irányt ■ szabhassanak, hogy a boldogság magaslatára vezethessék, tekints le a menyekről, a földi uralkodók egyik leg- jobbjára, legnemesebbjére, felséges királyunk, I. Ferencz Józsefre és áld meg őt áldásaid legjobbjaival, tarts távol tőle minden veszélyt, óvd meg a már annyi megpróbáltatáson keresztül ment nemes szivét — ezután — minden bú és bánattól! Áld meg szeretett királynénkat, Erzsébetet, vigasztald meg az annyira sújtott anyai szivét, hogy gyermekeiben és unokáiban gyönyörködhessék! Áld meg sseretett magyar hazánkat, hogy viruljon, nagygyá legyen! Áld meg az ország nagyjait, főméltóságait, kogy működésük a haza javát előmozdítsa! Áld meg e hazának összes fiait szeretettel, testvérüséggel, világosítsd meg elméjüket, hogy belássák, miként a boldogsághoz csak a testvériség és szeretet vezet, hogy belássák, miként mindannyian, kik egyformán születtünk, kik _____________________________________ü
