Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-18 / 33. szám
az mit szivünkben, érzünk: mert utolsó perczünkben is megemlékezhetünk még szeretetünk és más egyéb érzelmeinkről s ezek még utolsó pillanatunkat is nyu- o-odtá, vagy átkozottá teszik. Es a ki szeret es a kit szeretnek, az előtt vésr' O kép bezárul a megsemmisülés útja a váluton s győzedelmes mosolygással regélhet önmagának a boldosr- ságról. Előtte mosolyog a verőfényben fürdő város és úgy tetszik, hogy a letűnő nap maga után vonja sugaraiból font aranyhálóját, melybe a földet vonta volt, csakhogy még szabadabb legyen az ember. És soha nem fog kiapadni az örömök azon forrása, a mely ilyenkor árasztja el boldogsággal a szivét; mert az aranyborjú daczára mindig lesznek emberek, a kik szeretnek. Az ön szive is szeretetre fog vágyni minden időkön át. Nem lesz elégedett, ha csupán pénzzel adóznak önnek annak idején, nem lesz elég, ha szavakat suttognak majd fülébe, a melyek értelme oly édes volna, ha az, a ki súgja, érezné; de nem érzi. De utolvégre mégis minden álma, és ábrándja feledésbe merül. Egy kis ideig ott vesztegel még a szive fenekén s talán fül is ébrednek néha az al- köny vagy hajnal óráiban, a midőn a lélek leginkább elkalandozik, de zavarni többé nem fogják. A AÚrá- gok elhunynak, ha nem öntözzük: ez az ábrándok és remények sorsa is. Ön előtt most még talán kedves a hely, a hol lakik s melyhez emlékei vannak kötve | talál valami vonzót a vörös falon, az utcza szürke kövei fölé hajló faágakon; benn a virágágyak és pázsittéreken, azonban csakhamar közönyös lesz irántuk s .nem törődik semmivel, amint nem törődnek avval a többi munkás, dolgos teremtések, kiknek szünet nélkül csak a megélhetésen jár az eszük. Az ön álmodozó lelke most még szorosan összegönyölt szirmú rózsabimbó, melynek illata oly ingerlő, hogy ellenállhatatlanul magához vonz; de a körutak perzselő hevében sziromredői csakhamar kibontakoznak, a kehelybe azonban csak égető napsugár és rovar hull s azoktól aztán mindennek vége van! Mindezeket azért mondtam el, mert ön roppant naiv. És miután mindenki csak megrontására törekszik, miután mindenki azt szeretné, hogy mentül tudatlanabb legyen s mentül könnyebben essék hálójukba | elmondtam önnek, hogy azok, a kik elfogják önt a körúton és hozzája dörgölőznek, azok bűnösök ugyan, de betegek is, sokkal inkább betegek, sem- hogy bármilyen ápolás kigyógyithatná őket. Ha megmondom is betegségük nevét, ön nem értené meg, de a kik értenek ahhoz, eliszonyodnának. Pedig nem ismerik önt, nem tudják, mennyire nem érdemli meg, hogy a sors ily nehéz átokkal sújtsa. Azonban nem ön az oka s talán ki fogja kerülni a bajt. A természet virulónak alkotta, mosolyt teremtett ajkára s ki tehet róla, ha arczának hamva csókra csábit? Hihetőleg ön is hozzá van már szokva, hogy a hol megjelenik, ott a mások minden szépsége és érdekessége daczára feltűnést kelt; az emberek megfordulnak és hosszan bámulnak utána. Talán mert a mosolya olyan vonzó. Bizonyára nem csak ez az egy dolog, hanem egész személye bir azzal a varázszsal, mely leköti az emberek gondolatát. Fekete haja titokzatos árnyat vet amúgy is barna arczára és szemei villanása minden pillantására kiragyog a sötétből. Teste . . . Teste ... se nem karcsú, se nem kövér, de oly bájoló minden mozdulata, hogy a kik látták, olyannak óhajtják szerelmesüket, a milyen ön. Most azonban csak arra figyelmeztetem, hogy vigyázzon, legyen tartózkodó mindazokkal szemben, akik közelednek önhöz. Ne keressen semmit az ut- czán és ne várjon semmit .azon emberektől, ha már tudja, azok őrültek és bűnösök egyszerre, kik ép úgy valók az elmegyógyintézetbe, mint a törvényszék elé. A sors méltányos és hihetőleg ki fogja elé- giteni mindama vágyakat, melyeket önbe oltott. Mitse féljen! Egy napon felkerekedik majd a hatalom s dicsőséggel karöltve meg fognak hajolni ön előtt s ön hatalmába ejtheti őket a nélkül, hogy küzdött volna értük. Ám ez még sem akként fog megtörténni, amint ön azt most előre elképzeli; olyan utón jönnek majd elé s olyan helyről oly valakitől, a kitől .legkevésbé sem várná. 1895. augusztus 18. A hazáért mindent. 37) irta: Aggteleki (Ullein) Ferencz. (Folytatás.) — Hozhattam volna-e — nagyobb áldozatot, — válaszold — mint midőn a lemondás áldozatát hoztam | — Lehet, hogy önnek a lemondás nagy fájdalmat okoz; de ezen áldozatot nekem hozza. Ezen álTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (33. sz.) dozat a mi közvetlen beléletünkre vonatkozik, — ese- menyt képezhet szivvilágunkra nézve; de elmosódó semmiség leszen, mihelyt az egyéni dolgok önző talajáról a közügy magaslatára emelkedünk. — De hagyjuk a képleteket! Én nem kételkedem az ön hazafiságában; de véghetetlenül fáj, hogy nem teszi magáévá nemzetének politikai hitvallását. Lássa, egy hónap alatt nagy változáson ment keresztül a politikai helyzet. Tán mosolyogni fog a politizáló nő felett; de mit tehetek róla, ha szemeink előtt játszódnak le a nagy események ? — Mondom, csak röviddel ezelőtt még az eszmék harczát éltük, — ma már a kardé a döntő szerep. Akkor félthette hazánkat a forradalom következményeitől s ha meggyőződése csakugyan az volt, hogy letipratunk, akkor igen helyesen cselekedett, midőn lelkének egész erejével a forradalom ellen nyilatkozott. — De ma már az egész nemzet fegyverben áll, — serdülő ifjak és elaggott öregek vetélkedve küzdenek házánk függetlenitésén, — egy test, egy vér vagyunk, s ha csakugyan azt hiszi, hogy a nemzet leigáztatik, akkor, ah! akkor önnek, mint magyar embernek kétszeres tartozása erejét és lelkesedését ama nagy eszmének szolgálatába hajtani, — mert hisz a forradalom leverésével veszélybe sodortatik a haza is! — Idegen vad csordák tapossák hazánk 'földjét, dúlják fel tűzhelyeinket, gyilkolják véreinket, — oh! e harczot szemlélve nem lehet, hogy az ön nemes szive föl ne lázadjon, s hogy be ne lássa, miszerint a forradalmat nem a magyarok csinálták, — az csak önvédelmi harcz, — be kell látnia, hogy eddig tévedett és beállt annak szüksége, hogy a történelem előtt tisztázva legyen félreértett jelleme! — Erre kérem önt, honleányi szivem egész melegével! A megtérést szabom önnek feltételül, s akkor csodálni és becsülni fogom önt, — lemondok önért szerelmemről, — öné leszen tiszteletem, s a honleány szive, de a mely mégis csak szív, s a mely az ön birtokában sem fog oly erős lehetni, hogy a lemondás fájdalmát ne hordozza magában a sirig. Kezem és csodálásom az öné, — szerelmem a múlt emlékéé leszen ! Kissbéry mély megilletődéssel hallgatta végig Vilma szavait. Fájó húrokat érintettek azok a szavak. Tehát I csakugyan tévedett volna ? — Elrémült e gondolatnál ! Hiába akarta magát menteni, valami folyton azt súgta neki, hogy ő helytelenül cselekedett'. Forró homlokát szoritá kezeivel. Az agy, pokoli munkát végzett ott. A lélek Ítélete azt mondta, hogy ő eddig hazaáruló volt. Borzasztó beismerés! A mig e küzdelem folyik lelkében, addig Vilmát ölelkezésből ölelkezésbe ragadták. Pálfay fuldokló zokogás közt szorította szivére leányát. — Boldog atya! — mondá remegő hangon — ki hazájának ily gyermeket nevelhettem. Gizella kezet csókolt nővérének. Nem lehet leírni ama lelkesedést, mely a kedélyeket uralta. Ezen jelenet alatt elég ideje volt Kissbérynek az önszemléletre. — Kegyed feltételt szabott nekem, — mondá mély megindulással. — Megtisztelő feltétel, de azért el nem fogadhatom! A midőn hazánk létkérdéséről van szó, akkor nem szabhatunk és nem fogadhatunk el föltételeket! E szent kérdésnél nincs megalkuvás! Azzal szemben csak kötelesség van: a cselekvés kötelessége. Köszönöm, hogy politikai véleményemet a helyes* útra terelte ! A hazáról lévén szó: a szív dobbanását nem hallgathatjuk ! Azért hát távozni fogok oda, ahova a honfiúi kötelesség int, s nem szólok többé szerelemről, legyen az néma akkor, midőn kell, hogy annak minden dobbanása a hazáé legyen 1 A viszontlátásig ! Ez volt Vilmának kettős diadala. Diadalmaskodott saját szive felett és megnyerte Kissbéryt a hazának. És I ebben a nagyszerű lemondásban a legboldogabb lénynek érezte magát! Méltán! (Folyt, köv.) TÖVISEK^ _____ Eg y nagyon boldog asszony. Olvastam már — „nagyon szép asszonyról“ — a ki női kecseiből kevés báj-italt, melylyel megszéditi, — s aztán meg elbűvölő szépsége és szemkápráztató bájaiból kovácsol erős szellemi lánczot, a melylyel megkötözi, bilincsekbe veri a szegény férfi-világot; olvastam ilyen bűvös hölgyről regényekben, sőt daloltam is róla nem egyszer a szerkesztő ur kedvencz nótájában: „T e bűvös hölgy! teistenangyala!“ Olvastam már „haragos asszonyról“ (persze. sak a bibliában, az ős időkből, — hiszen manapság yen nincs! . . .) a kivel — mint Bölcs Salamon írja — nem jó egy fedél alatt lakni, sőt azt mondja, ő — már t. i. B. Salamon — inkább laknék a pusz- ák közepén, a vad rengetegek mélylyén, s vadak ársaságában, hogy sem egy fedél alatt a haragos sszonynyal! . . . No de — mondom — manapság !yen asszony nincs, — s tán akkor is csak Bölcs salamon felcsigázott képzelő tehetsége teremté meg s haragos asszonyok világát, vagy hogy a soknejü- ég szülte természetes irigység tette egy kissé duzzo- 5óvá B. Salamon ő felsége szemében az elhanyagolt izépséget, e különös kedvencz, a királyi favorit Lédelgetése miatt! .... Olvastam én már „nagyon szellemdus hölgyekről“ — „hős nőkről“ — ,angyali jóságu asszonyokról“ (hála Isten ! ilyen van egtöbb!) sőt olvastam „kitűnő, bárányszelid anyósokról is“ —: de nem olvastam és nem hallottam soha „nagyon boldog asszonyról“ Vagy ha igen : nem adtam hitelt a betűnek, meg a hírnek soha!-----------Nagyon boldog asszony nincs a világon, csakis a naptárban, augusztus 15-én. Ezt is csak a róm. kath. egyház ünnepli meg, mintegy jelezve, hogy ez a fogalom mily ritkaság! Tehát még eddigelé a végtelen időben csak egyetlenegy nagyon boldog asszony volt, az Idvezitő édes anyja, az is csak akkor, mikor az „Eppur si m o vr e“-t ajkaira vehette. Sárközben és Baranyában ma épp az ellenkező eset áll. Tehát voltaképp miért nincs köztünk nagyon boldog asszony ? . .. . Kimondom az igazat, ha betörik is a fejem. — Azért, mert nagy vágyaik, sok kívánságaik, kielégíthetetlen igényeik vannak, sőt ezek nap-nap után egyre nőnek, égig magasodnak. S ha még a mesésen gazdag, a Sába királynője által megbámult kincseiről és az ezeknél is fényesebb eszéről hires B. Salamon is kénytelen volt látni csillag-keresztes dámái között a duzzogó, az elégedetlen, a haragos, érgo boldogtalan asszonyokat; — ha még ő sem volt képes a legapróbb részletekig kielégíteni azok sokféle szeszélyjét, ezer vágyát, millió kívánságát — pedig neki már csak telhetett női toilette-re — : akkor hogyan szerezhetné meg a nagy boldogság mai főkellékét, a minden óhaj teljesülését egy kis fizetésű hivatalnok-férj, egy elemi csapás által suly- tott birtokos, egy kétes forgalmú üzlet tulajdonosa — és a többi? . . . Ám nézzük a dolgot egy kissé bővebben. — A fiatal ember — sőt sokszor (kivált, ha czéljai úgy hozzák magukkal) még a korosabb férfi is, divatosan szépet tesz, kurizál, hallatlan nagyokat mond, émelyítően bókol, sokszor még a kevésbé szép nőknek is. Miért ? — — — Mert tudja, hogy ezzel — tisztelet a nagyon kevés kivételnek! — átlag legkönnyebben megszéditi a nők eszét s beveszi szivük várát. A széptevés kedvellése, a nyilvánságosan hazudott bókok legtöbbször örömest hallgatása nőink részéről, világos bizonysága a föntebb mondottaknak, az asszonyi vágyak tulcsigázottságának és a kielégíthetetlen szenvedélyek miatti nagy boldogtalanságnak — — és — — éppen a miatt a férfiak részéről a házasságtól való divatos nagy idegenkedésnek. íme az ok és okozati lánczolat. Ha van a nőnek egy férje: s o k a kívánsága ; ha nincs férje: e g y a kívánsága. És ha sem a sok, sem az egy kívánsága nem teljesül: kész a nagy boldogtalansági... * Dehát nem is csuda, hogy a mai nőknek sok a kívánsága. Persze, hiszen igy kívánja a divat s ennek megteremtésében bűnösök a férfiak is! . . . íme, eltekintve a ruházattól, mennyibe kerül egy úri nőnek csak a feje? !? . . . . (Holott nekik épp egy legújabb tudományos meghatározás szerint a születéskor 1/a milligrammal kisebb lévén az agy-sullyuk a férfiakénál, inkább a szív nemes érzelmekkel való benső ékesitésére, sulyositására kellene törekedniük!) — Egy úri nőnek fejdiszéhez — csak az én laikus tudomásom szerint is — szükségesek: — diadém, szalag, hajtü, fésű, púder, virág, kalap, fejkötő, nettz, fátyol, ékszer, függő, pomádé, szappan, rizs-por, nyakláncz, medaillon, lorgnette, gukker, hajfodoritó, spiritusz, arezfestő, fogkefe, fogpor, anerherin-szájviz, gyöngy, — stb. — mert vannak oly dolgok is, melyek laikus tudományom szűk körén kívül esnek. — Tehát csak fejük és nyakuk közönséges ékesitésére is 26 - s z o r veszik igénybe a férj sokszor üres tárczáját. E miatt mi természetesebb, minthogy a férj haragszik, a nő meg elégedetlen, tehát boldogtalan. És igy nagyon boldog asszony voltaképp nincs ! — Ezt akartam bebizonyítani.
