Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-18 / 33. szám
XXIII. évfolyam. 33. szám. Szegzárd, 1895. augusztus 18. II KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész.évre . . . . 6 frt — Félévre . • • • • 3 „ — Negyedévre .... I „ 50 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Me gj elen: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. hová a lap' szellemi részét illető' közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. kr. . lemények intézendó'k. szólamlások küldendők. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . | frt 87 kr 100—200 I ... 2 „ 87 B 200—300 I . . . 3 | 87 jj minden további 100 szó 1 írttal‘több Nemzet és nemzetiség. Milyen sok szép dolog van a világon, a miről nem Írtak vezérczikket, — mondja Jókai, az Uj-földesnrban. És mégis a szép dolgoknak árnyoldalait kell látni és megírni. Milyen hatalmas tudna lenni a nemzet, ha nem lenne benne nemzetiségi kérdés. Nem a mi hivatásunk, hogy a múlt vasárnapi fővárosi kongresszust szóvá tegyük. A honszeretet fájó érzete látja a szeparatisztikus kísérleteket; ez közérzés és nem politika. De nincs különben. Könnyebb a népet bolonditani, mint boldogítani. Könnyebb az igényeket és vágyakat felkelteni, mint kielégíteni. Könnyebb ígérni, mint Ígéretet teljesiteni. Könnyebb izgatni, mint megnyugtatni. Könnyebb a békét megzavarni a felekezetek és nemzetiségek közt, mint a békét helyreállítani. Könnyebb frázisokat gyártani, mint dolgozni. Könnyebb rombolni, mint teremteni. Nem tudjuk, ha váljon a nemzet, vagy nemzetiségek szerencsétlensége, hogy ezt nem tudják belátni a vészes szét vonás szitói. Pedig a haza göröngye, mely ideköt, tart ösz- sze bennünket. Ez a göröngy, melyet eddig tapostunk, melyet térdeplésünk szentel meg, melyre verejtékes munkánkat áldozzuk: ez teszi mindnyájunkká a hazát. Csakhogy azok egyrészének, kik vasárnap együtt valának a haza fogalma — chi- maera. A kik soha sem látták egymást a hazában, a kik idehaza nem voltak egy párton, ott, hol nyelvünket nem értik, testvérekké lesznek s egy pártra állanak. — Mi a haza? A föld? Az elporlad, vizei egyesülnek a tengerrel; népei elhalnak, — a haza fogalmát meghatározni nem lehet, de érezni igen. S ők nem érzik. Nem tudják, hogy nemzetek magukkal hordozzák a hazát, mert emberek teszik a hazát, nem élettelen halmok és térségek, melyek ezerféle népnek egyforma érzéketlenséggel adnak lakást. Nem lehetne szebbet és találóbbat mondani a vasárnapi kongresszus aktualitásaként, mint a miket Pellics Silvis az emberi kötelességekről mond: „Hogy a hazát igazi, magas érzelemmel szeressük, azon kell kezdenünk, hogy annak minmagunkban oly polgárokat adjunk, kik miatt ne kelljen pirulnia, sőt kikkel dicsekedhessék. Csak erényes polgár lehet jó hazafi, csak az, ki érti és szereti minden kötelességeit és igyekszik azokat teljesiteni. 0 nem keveredik soha azok közzé, kik a hatalmasoknak hízelegnek, sem kik minden tekintélyt gonoszul gyűlölnek: a szolgaiasság ép oly túlzás, mint a tiszteletlenség. A mi nemzetiségi túlzóink nem akarják belátni, hogy mily nagy igazság van Montesquieu mondásában, hogy az a boldog nép, melynek történelme unalmas. Mit akarnak tehát ? Népszenvedelmeket támasztani? Fantaz magóriáknak áldozzák föl a békés haladást és szivökben a gyűlölet érzéseit keltik. Pedig meggondolhatnák, hogy ha lehet is a jelent hallgatásra kényszeríteni; de nem az utókort, Az a nemzet, mely egy évszázad vészes zivatarait megállva a nyugati czivilizáczió védőbástyájául szolgált, igazolta léteiét s nem semmisíthető meg. Nagyon helyes volt a budapesti kongresszus, a kik ott a messze idegenből megjelentek, láthatták, mily szédületes nagyot haladt az ország szivében a nemzet; ezt kell becsvágygyal a nemzetiségeknek utolérniük. Mert tényleg úgy van, nemzetiségek egymással nemes vetélkedést haszonnal csak kulturális téren folytathatnak. Nemzetiségekkel igy lesz erős a nemzet. Zászlószentelési ünnepély Tolnán. A különben csendes Tolna városa nagyon megélénkült s mozgalmas képet nyújtott augusztus 14-én és 15-én, midőn a tolnai bajtársak szives meghívására a megye legtávolabbi vidékeiről is eljöttek az önkéntes tüzoltó-testületek képviselői, hogy tanúi lehessenek azon magasztos szép ünnepélynek, melyet a tolnaiak sok fáradtsággal és még több ügyességgel rendeztek a »Tolnai önk. tűzoltó-egyesület« zászlószentelése alkalmából és hogy Tolna falai között tanácskozhassanak a IXX-ik század egyik leghumánusabb és legönfeláldozóbb intéményéről. Mintegy 250—800 tűzoltó jött össze, kik mind- megannyian a legnagyobb tiszteletet és elismerést érdemelik, mert nem pénzért, hírért s dicsőségért, hanem önzetlenül, sokszor életük koczkáztatásával igyekeznek a pusztító elemtől megmenteni felebarátjuk életét és vegyonát. Ezeknek az egyenruhába öltözött lelkes s humánus katonáknak egyes csoportját már augusztus hó 14-én lehetett látni Tolna megnépesült utczáiban, melynek belvárosi házai a nap jelentőségéhez méltóan zászlódiszt öltöttek s az ünnepélyes hangulat emeléTARCZA. Örök vigasz. (De Argen sola.) Mondd, mindenek Atyja! ki igazságos vagy, Bölcs gondviselésed miért engedi meg, Hogy az ártatlanok börtönt szenvedjenek És bírói széket üljön a csaló had ? Mi adhat erőt a karnak, hogy ellenáll A te törvényidnek konok kedvteléssel ?. S nagyobb hódolatra vájjon mért buzdúl fel Az igazságtalan győző lábainál ? Nézd csak, mily méltatlan kezek lobogtatják A győzelmi pálmát; s ádáz diadalát Képezi a megvert erénynek sóhaja . . . Panaszomra égi nemtő szállt le hozzám És vigasztalásul mosolyogva mondván: „ Vak! hát földi élet a lélek végczélja ?» Spanyolból : Kncsméirik Fái. A szent zászló. Irta: PASKUSZ EMIL. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Nem a nemzetközi békekongresszus ülései, hanem a nemzetet súlyosan nyomó fegyverkezés és a fejedelmek hódításokról való lemondása fogják meghozni a nagy általános világbékét. Helyben nem hogy az általános lakosság, de senki sem lesz katona, amikor ha két birodalom összevész, nem lesz szabad egymást gyilkolnia, hanem szépen fogadhat a két perlekedő ország magának fiskálist, a ki világbiróság előtt elvégzi számára a veszekedést. Ez nagyon szép korszak lesz; milliók és milliárdok takarhatnak majd meg pénzben és emberéletben; az adófizetés egészen ki jön a divatból, .í’óla utódaink csak annyit fognak tudni, mint mi a jobbágyság, vagy rabszolgaságról tudunk. Oh ! de súlyos akadályok nehezítik meg a világbéke létrejöttét. Csak egy-kettőt említek s be fogják lálni, hogy igazam van. Ha nem lenne katonaság, kadétok és hadnagyok sem lennének, tehát hol vennék a bakfis-hölgyek első ábrándjaikat, később tüzes udvarlókat; talán tőlünk, egyenruha nélküli czibilektől ? Ha nem lenne európai hirü katonai parádé, váljon mit mutogatnának az uralkodók egymásnak | talán az országuk ipara és művészete remekléseit? ' Ez mind lehetetlen. Azért kell gondolkodni előre, a világbéke idejére egy hézagpótló egyenruhás elemről, melynek hivatása legyen a béke létrejöttét akadályozó fenti bajokat előre elhárítani. Csendőrség, rendőrség, temetkezési egyletek stb. mind nem alkalmasak fenti czélokra, de melegen ajánlom: a tűzoltóságot. Szervezete országos. Egyenruhája fényes. (A mi kedves főparancsnokunknak olyan ragyogó csákója van, mint egy görög hősnek vasárnap délután.) Tagjai épalkatuak. Legfeljebb bele lehetne venni a tűzoltóságot iskolázó tanrendbe még néhány tantárgyat, pl.: 7—8-ig táncz, I—9-ig fenkölt gondolkodás, 9—10 — Hogy én a leghivatottabb testületet ajánlottam, azt már az is bizonyítja, hogy mily előszeretettel ápolják a tüzoltságok a zászló-kultuszt. Es a zászló nagy tényező! A háborúban a zászlónak nagy missziója van. Azon szinü zászló alatt, melynek árnyékában felnőtt az egyszerű ember, ki talán különben csakis önmagára gondol, ott, ha kell, kiontja vérét és kileheli lelkét. Mintha csak ma is attól függné a földi és mennybéli jóiét, hogy milyeir szinü zászlót sikerül a várfalra kitűzni: lófarku félholdat, vagy piros-fehér-züldet. A zászló a hazaszeretet, a becsület jelképe. A magyarok Jézus nevét és a török Allah t kiáltva emelték őt magasra s rohantak egymásra. Természetes, hogy azon lobogók, melyeket elhagyni hitehagyás és becstelen honárulás, mind be voltak s vannak szentelve. A katonaságnál azonban csak ezer emernek van ■egy zászlója, holott nekünk tűzoltóknak, ha negyvenen vagyunk is, van nagy ünnepséggel beszentelt, pompás selyemzászlónk. Hát akkor nem vagyunk mi tűzoltók derék hazafiak | E zászló alatt harczolunk mi bátran és elszántan, részint a lelkünket leheljük, részint a vérünket ontjuk, sőt ha épen muszáj: parádézunk is. Zászlónk és mi köztünk teljes recziprozitás áll fenn, az
