Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-27 / 4. szám
2 a lelkesedést és érdeklődést az önképzés nemes eszméje iránt | kívánatos egy oly mozgalom, mely levesse a Garay kör kezdetleges, elkopott köpenyét és uj életet teremtsen. Most, mikor elérkezett a fuvalat, megindult a mozgalom, sietek, hogy üdvözölhessem e nemes mozgalmat és nemes lelkes vezetőit. Mikor iskoláimat elvégezve hazajöttem s láttam az ifjúság önképző körének pangását, végkinlódását, csodálkoztam. Megmagyarázhatlan volt előttem, hogy polgári iskolánkban, mely pedig szintén életbe kilépő ifjakat nevel, az önképzés miért oly elhanyagolt. Más iskolákban lázas tevékenység mutatkozott az önképzés terén és itt egy oldalról sem láttam érdeklődést. Tanár urakat ismerem. Tudom róluk, hogy nem tartoznak a tanférfiak ama kis csoportjába, kik az önképzés ellenei, kik az önképzést a neveléssel össze nem egyezőnek, a tanítással pedig homlok-egyenest ellenkezőnek tartják. Később azonban arra a tapasztalatra jutottam, hogy tanférfiaink nem tulajdonítanak az önképzésnek oly fontosságot, minőt az megérdemel s minőt más helyütt tulajdonítanak is neki. És ez a kis nem érdeklődés, sem szivvel mellette, sem ellene, volt alapja annak, hogy a Garay kör megteremtésétől kezdve, de különösen, mióta Gál K. tanár ur elment, csak tengett s nem bírta teljesíteni feladatát, elérni kitűzött czélját. Ha tán akadt volna a tanári karban olyan, ki akár megalakuláskor, akár később ellenezte volna az önképző kört, minden esetre akadt volna olyan is, ki egész hévvel pártolta volna. Kifejlődött volna a verseny, mely minden esetre azt eredményezte volna, hogy a Garay kör most megelégedve tekinthetne a múltra vissza. Mert hiába, olyan az emberi természet, ha nincs akadály, ellenkező erő, vagy fényes eredmény nem koronázza a fáradozást, lassan elmosódik, érdektelen lesz a czél. Most sincs ugyan a tanári karban egyetlen egy férfi sem, ki ellenvetéseivel, vagy paedagogiai pedánsággal akadályt szándékozna gördíteni az uj alakot öltött Garay körnek elébe, de van mégis verseny, mert a tanár urak most versenyezve azon dolgoznak, hogy az önképzést minél jobban fejleszszék. Az ifjúság látván e nemes versenyt, mely az ő érdekében foly, mely az ő részére termi áldásos gyümölcseit, bizonyára elveti eddigi közönyét s lelkesen siet vezetői után s elkövet mindent, hogy önképző körét Garay nagy nevére érdemessé tegye. Az ujonan szervezkedő Garay kör elvetvén egyoldalúságát, három tij irányt honosít meg egyleti életében. Az első az önálló Írásbeli dolgozatok készítése. Azok, kik az önképzés ellenei, ép az írásbeli munkálkodást támadták meg azzal az indokolással, hogy ki költőnek született, az önképző kör nélkül is az, ki pedig nem, abból a legjobb önképző kör sem nevel azt. Nem akarom eme indoklás helytelenségét bőven kifejteni, csak azt jegyzem meg, hogy a költői lélek az, melyre legnagyobb hatással van az önképzés. Már e támadás, de leginkább a tapasztalat azt bizonyítja, hogy az írásbeli dolgozatok önálló készítése oly tényező, mely az önképzést leginkább előmozdítja. Az önképző körök vezetőinek nem is az lebeg szemük előtt az írásbeli dolgok készítésével, hogy költőket, írókat neveljenek, hanem hogy az ifjúságba egy kis ideálizmust öntsön, tanulmányozásra ösztökélje s főkép arra szoktassa, hogy magyarul helyesen írjanak s beszéljenek. Eme jelszó lebeg előttük: „Magyarországon müveit ember nevére csak az tarthat igényt, ki magyarul hiba nélkül ir, beszél“. I valóban Uraim, ez oly nagy eszme, hogy megérdemelné, hogy mint Kőhalmi Klimstein József jeles tanférfiu és iró mondá, társadalmi türvénynyé emeltessék. Az ujitás második irányzata, hogy folyóiratokat, lapokat szerez be a vezetőség azon összegen, mely tagdijakból befolyik s e folyóiratokat, lapokat vasárnap délelőttönként alkalmas helyiségben a felnőttebb (4. 5. 6. oszt.) ifjúság rendelkezésére bocsájtja. Ezzel meghositja az ország összes önképző köreiben szokásos olvasási órákat. A zsenge ifjúságra megmérketlen haszonnal járnak a helyesen vezetett olvasási órák. Az ifjúsági könyvtárt is szándékozik a Garay kör vezetősége szaporítani és ebből a czélból a jövő hó folyamán iijusági tánczestélyt rendez. Ha nem volnék tudatában annak, hogy a szép és nemes tett maga dicséri a tervezőt, elkövetőt, a megérdemlett dicséret egész halmazát vetném itt papírra. E szándékkal két oldalról is támogatja a tanári kar az ifjúság érdekeit. Mert a mint megvan a haszna a könyvtár szaporodásának az ifjú szellemére, úgy meg van e kis mulatságnak is a haszna szivére, kedélyére; Nem akarom e mulatság hasznát fejtegetni azok előtt, kik a nevelés terén dolgoznak, nem is keresem, miért volt e kis téli mulatság' száműzve a szegzárdi polgári iskolából, mikor másutt mindenütt divatozó; csak a laikusok tájékozására jegyzem meg, hogy a két nembeli fiatalság ilyetén való összehozása úgy nevelési, mint erkölcsi szempontból, korántsem veszélyes, sőt igenis hasznos. /“■» Egyáltalában, ha a nevelésügy harezosai nemcsak egyedül az ész fejlődését tartanák szem előtt, hanem a lelki erkölcsi szempontokat is, nem élnénk erkölcsileg ennyire romlott világban, nem tartanák a két nemet oly távol egymástól. A vezetőség fáradozását mindenesetre siker koronázza, úgy anyagi, mint más oldalról. Ha nem is lesz ott az ifjúság mulatságán a hálózó közönség, de ott lesznek az iskola barátai, a gyermekeiket szerető szülők, az ifjúság érdekeit lel_______TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (4. sz.) kü kön viselők, ők biztosítják az anyagi sikert, az ifjúság pedig jól fog mulatni, vidáman tölti estélyét. Harmadik s egyszersmind legfontosabb pontja az idei Gai’ay-körnek ama szent eszme, hogy a? ifjú- sás- szivében feléleszsze a honszerelem, szabadsávÖ .... O imádás s minden nemesért és jóért való rajongás tüzét. Valóban a mai prózai világban, midőn a hit, honszeretet, szabadság-imádas ifjaknál, agoknál egyaránt csak képzemény, nagy szükség van erre. Eme szent eszmét azzal kivánják elérni főkép hogy hazánk történetében mély nyomokat hagyó napokat, minő pl. márczius idusa, vagy nagy embereink emlékét nyilvános diszgyülésekben fogja megünne- pülni s ily alkalommal egyuttál bemutatják a közönségnek azt is, hogy az önképzés minő magaslatán áll már a Garay kör. A rég várt mozgalom megindítóinak azt kívánom, hogy az Isten sikerrel, fenyes sikerrel koronázza fáradozásukat, ne veszítsenek egy parányit sem lelkesedésükből a nehéz, de szent küzdelem alatt. Az ifjúságnak pedig, hogy vezetőihez méltó lelkesedéssel, áhítattal csüngjön az önképzés eszméjén s akkor nyugodtan zárhatom czikkemet e szavakkal: „Nem volt, de lesz Garay nagy nevéhez méltó önképzőköre a szegzárdi polgári fiúiskolának. Sch. „Az ismétlősök oktatásáról“ Ily czim alatt jelent meg a „T. K.“ legutóbbi számában egy aláirás nélküli tanügyi czikk, mely az ismétlő-iskolások tanításának részben hiányos voltáról, részben az ismétlősök olvasókönyvének mikénti szerkesztéséről értekezik. Az értekezésnek első részletére nincs sok meg-- jegyezni valóm; az abban foglaltakat jórészt magam is aláírom. Az értekezés visszhangjára engem a második részlet késztet, melyben arról van szó, hogy nincs az ismétlősöknek ez idő szerint használható könyve. Ezen állítást határozottan tagadom, mert ép e lapok kiadóhivatalában jelent meg ezelőtt 4 évvel egy „Ismeretterjesztő olvasókönyv“ a kis városi és falusi ismétlő-iskolások részére, melyből mutatványnyal úgy hiszem szivesen szolgál Báter János könyvnyomdatulajdonos az előttem ismeretlen és — bocsánat a megjegyzésért — a megyei tankönyvirodalmunk terén kissé járatlan czikkezőnek. Ami az ismétlősök oktatásának mai szervezetéről állittatik nevezett czikkben, elismerem azon állítást, hogy ezen a téren sok a kívánni való ; de kérdem, az elemi népiskoláknak közel 30 éves szervezete megfelel-e a mai előrehaladott • viszonyainknak | Hisz maga czikkező is tudja, hogy a népoktatási törvény revízió alatt van és én remélem, hogy ebben az ismétlősök oktatásáról is gondoskodva lesz. Nem ismerem czikkezőnek helyi viszonyait s igy nem tudhatom, melyik falusi iskolának „ismétlő * 1895. január 27. fokozni kell egész a tánczolásig (azontúl tilos); ez jó tánczosnőkkel síkosra száppanzott padlón (átvitt értelemben parkett) mennyei gyönyörűség annak, a kinek ! . I van, nékem nincsen ugyan, de élénken milyen boldog az, a ki most azzal ölelkezhet, kihez különben semmi köze. Egy hölgynek, kivel még sohasem beszéltem, elmodhattam: nagysád emlékszik még arra, mikor én önnek, ezelőtt kilencz évvel az utczán akartam szerelmet vallani, és ön — elszaladt, mint egy apró gyermek (mert az volt), látja, mikor a férfinek nem jött meg az esze, akkor boldog butaságban szenved, mikor pedig megjött, akkor boldogság nélküli butaságban. Az öltözékek leírásánál fel kell említenem egy rózsaszínű bébé toiletteben .... vagy ez iránt önök nem fogékonyak. No, akkor azért sem mondok semmit. Faddon, hol különben jelesül a csárdások tenyésznek, láttunk többek közt két aranyos baba által lejtett elragadó kreiczpolkát, de róluk majd csak öt év múlva .... A tolnai karaván kitünően mulatott és máskor több tevén fog útra kelni. Jelen volt úrnők: Balog Elekné és Sándorné, dr. Brányiné, Borsodi Jánosné, Décsyné, Ekesné, Fisemé, Grünvald Lajosné, Gőbölösné, ifj. Haidekker Károly né, Mezeiné, Magyarné, Némethné, Paskuszné, Stemné, Strasserné, Tothné, Yargháné (Gerjen.) Leányok: Amon N. (Tengelicz), Borsody N. (Szegzárd), Braunberger Gizella, Fiser Sárika, Hajnyi Mariska, Lövi Gizella, Németh Margit, Plessky Gizella, Paskusz Ilona, Stern Katicza, Szombathelyi Lenke, Tóth Erzsi és Irén, Vargha Hona (Gerjen) és még valaki, de azt nem mondom meg az idén. Paszkusz Emil. Rossz asszony. Összetalálkoztak a vadonban, a sürü erdő rejtelmes csendjében s megijedtek egymástól mind a ketten. Pedig az egész csak véletlen eset volt. Keresztszegi Tiborné, a szép Ilma, puszta időtöltésből kiment az elhagyott várromokhoz s nem is vette észre, hogy lassanként mindig mélyebben halad az erdőbe, hogy a vad-virágok gyűjtése közben ráborul az alkony és egyedül marad a kietlen, félelmes tájon. — Milyen jó, hogy ön is erre tévedt, Gábor! szólott mosolyogva az őt üdvözlő Hídvégihez s megfogta férje régi barátjának a kezeit. — Most már haza kisér engem, kivezet a vadonból s megmutatja az ösvényt, mely a falu felé viszen. Hidvégi Gábor, a vadász karját nyújtotta a szép asszonynak s megindultak a suttogó lombok között. Poetikus szép alkonyat volt. Az áldozó nap sugarai keresztül lopták magukat a levélréseken s bearanyozták a titokzatos erdő százados fáit, melyeknek sürü lombja lágyan suttogott a csendes esti légben. Itt-ott, a cserjék és bokrok tömkelegében egy-egy madár csicsergett s lassanként valami álomba ringató, szelíd zsongás áradott szét az erdőn. A szép asszony feltüzdelte i’uhája szélét, hogy a tuskók és tövisek meg ne tépjék s kipirult, láztól égő arczát a vadászra emelve, eltűnődve szólott hozzá: — Ha most tudná az ön neje, Gábor, , hogy mi ketten senkitől nem látva, egymás karján bolyongunk a rengeteg erdő homályában. — Majd elbeszélem neki, asszonyom, találkozásunk történetét. Keresztszegi Tiborné hangosan felkaczagott. A piczike ujjaival megfenyegette a vadászt.- Csak ezt ne tegye, uram, megtiltom önnek! Látja, a maga felesége egy szelíd, jó asszony, de szerelmes és féltékeny s aztán az előítéletek a sok mende-monda, mely rólam folytonosan kering . . . . Hirtelen elhallgatott s csak hosszú szünet múlva szólalt meg újra, de akkor szavaiból már a vád, keserűség és megbánás hangja érzett ki.- Nem tudják megbocsátani a múltamat, nem feledhetik el, hogy valaha színésznő voltam ! . . . . Rossz, veszedelmes asszonynak tartanak, pedig ha belátnának a szivembe, ha ismernék azt a poklot- melyet keblemben hordok s melynek terhe alatt maholnap összeroskadok! . . . % Es elkezdett zokogni. A hajába tűzött virágokat letépve fejéről, szétszórva a zizegő avarba, hogy a hullámos fürtök szabadon és rendetlenül fonyták körül vállát, égő arczát. — Hogyan, kegyed szenved asszonyom?
