Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-04 / 31. szám
31. szám. Szegzárd, 1895. augusztus 4. XXIII. évfolyam. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, egyletnek s a tolnamegyei községi és a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . '. . . 6 frt — kr. Félévre .....................3 „ — „ Neg yedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Me gj elec: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. hová a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. lemények intézendők. szólamlások küldendők. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . j . 1 frt 87 kr 100—200 | . . . 2 * 87 I 200—300 „ ... 3 B 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több. Döry Pál. A törvényhatósági bizottsági közgyűlés, mely legfoképen a megüresedett alispáni szék betöltése czéljából Széchenyi Sándor gróf főispán ur ő nagyméltósága által, múlt hó 30-kára egybebivatott, gazdag volt megható és emelkedett jelenetekben. Már maga az a körülmény, hogy ezen közgyűlésen volt Madarász Elemér, a vármegyei tisztikar ezen kiváló alakja, a törvény- hatósági bizottságtól búcsút veendő', azt mesz- sze kiemelte a rendes közgyűlések mormoló egyhangúságából. Úgy búcsúztak el tőle, a mint megérdemelte! Teljes elismeréssel adóztak fáradhatlan munkásságának, kiemelték nem közönséges tehetségeit s meleg érzelmekkel árasztották el rokonszenves egyéniségét. Megkoszorúzták a múltért s sok jó kívánattal látták el jövőre, Ez volt a közgyűlés megható részlete s a zsúfolásig megtelt vármegyeházi teremben egybegyűltek szivei egyszerre dobbantak meg egy fájó érzelemtől. Azonban az élet változatokban gazdag fordulatai ez alkalommal is csakhamar felszínre vergődtek, mert a meghatottság fájdalmas érzelmei egyszerre a lelkesedettség kitörésének engedtek helyet, a midőn az egyhangú felkiáltással megválasztott uj alispán: Döry Pál elkezdte követendő eljárásának irányadó elveit fejtegetni. Az uj alispán nem csak személyében régen ismert és megszokott alakja a vármegyei közéletnek, hanem szellemi értékével is mindenki tisztában volt. Tudta mindenki róla, hogy ő egy rendkívül kedves modorú, független gondolkozása férfiú, ki mindazon tehetségekkel meg van áldva, melyek őt a vármegye szellemi vezetésére képesítik. Hosszú időn keresztül a közigazgatás terén gyűjtött tapasztalatai teljes biztosítékot nyújtottak arra nézve, hogy ő nem az ujoncz tapogatódzó határozatlanságával ragadja meg a kormánygyeplőt, hanem megedzett, biztos kézzel nyúl hozzája. Mindenki tudta róla, hogy nem szenvelgi a leereszkedő modort, hanem az lényének kifolyása, mely igen alkalmas arra, hogy a sziveket a maga részére hódítsa. Szónoklatai, melyek a szellemének nem közönséges megnyilatkozásai, sohasem nélkülözik a határozottságot, mely jellemének egyik alapvonása s az eredetiséget, mely azokat a népszerű eszmék kultiválásának sajátságos zománczával vonja be. Daczára, hogy úgy egyéniségével, mint tehetségeivel ennyire tisztában volt a közvélemény, azért mégis mindenkit meglepett bemutató beszédének nem a formai szépségekre, hanem a vezérelvek kidomboritására izányzott kerekdedsége. Ez egy olyan programúi volt, melynek, hogy a vármegyei önkormányzat mintaszerü- ségét biztosítsa, csak az az egyetlen feltétele, hogy ne maradjon — papiroson. Benne volt ebben az, a mi a vármegyék elleni folytonos panasz tárgyát képező eljárásnak egyenes ellentéte: t. i. a részrehaj- latlanság. Benne volt a hasonlókép nem kis mértékben vádként szereplő pártosságnak ellenlábasa ; t. i. a pártatlanság. Szóval uj alispánunknak, hogy az irányában oly impozáns módon nyilvánuló bizalom az állandóság jellegét öltse magára, nem szükséges egyebet tennie, mint gondosan összeállított programmbeszédének az életbe való átültetését eszközölni. Ha ezt szerencsés kézzel végrehajtja, talán mondanunk is felesleges, helyet fog nyerni kitűnő elődjeinek sorában; mig ellenkező szereplése alig ha nem a meteor tulajdonait képes csak számára biztosítani. Mi teljes bizalommal hiszszük az előbbit s őt uj állásában melegen üdvözöljük! b. Vármegyei közgyűlés. Sűrű tömegekben vonultak fel múlt hó 30-án Tolnavármegye törvényhatósági bizottságának tagjai s ünnepies arczczal foglaltak helyet — a kik t. i. korábban jöttek s ügyeskedtek — a zöld posztóval bevont, alig 5—6 méter hosszú, nagyon is szűkre szabott s a halhatatlanok számára fentartott, vármegyeházi asztalnál; a többi ki fapadon, ki állva várta n történendőket. Nem sokáig kellett vár- niok, mert tiz óra után csakhamar feharsant az „éljen“, jeléül annak, hogy Széchenyi Sándor gróf főispán ur a terembe lépett s TARCZA. JZL&ZSüXémJSA „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Sóki Gábor megszöktette régi szeretőjét, Hogy nevén is megnevezzük: ifjú Pap Mihály nét. Még a fűről sem száradt fel a reggeli harmat, Pap Mihálynak szörnyi kárát tudta egész Gyarmat. Pestre ment fel gépet venni a menyecske férje, Jött is aznap Sóki Gábor drága levélkéje: „Ha az enyém nem lehettél, no hát légy az holnap. Csak a holmid', egyed-másod’ jól összepakoljad. S Pap Mihályné még az éjjel összeszedte butyrát, S éjféltájon a nagy répás-kertnek vette útját. A kert alatt uras kocsi s két pej csikó várt rá, A kiknek a gyeplőszárát Sóki Gábor tartá. „No galambom, ha már itt vagy, hát csak ülj le mellém. Ne osztozzék más szivednek régi, hű szerelmén. Ha szegényebb vagyok is, mint az a gőgös ember, De a szivem olyan, mint a gyöngyöt rejtő tenger.“ Harmadikszor száradt föl már a fűről a harmat, Párja vesztett Pap Mihályát még se látja Gyarmat. Talán bizony Sóki Gábor valahol kileste S azóta már mély gödörben nyugoszik a teste ? Már azt bizony nem nyugoszik, hanem jön a géppel S egy csipetnyit sem törődik a szép feleséggel. Az számitja csak, hogy mennyit csépel az a jószág, S hogy lesz teli gabonával az a sok vászonzsák. Hanem azért, hazaérve, mégis nagyot nézett, Nem szedhette felesége ajkáról a mézet. „Ejnye, ejnye! No de sebaj, visszahozza Sóki. S ki betette, feleségem nyitja az ajtóm ki.“ Pap Mihálynak tizennégy év jutott osztályrészül, Mikor ezek történtek, a szalmaözvegységbül. De ő csak élt s eddegélte, a mit anyja főzött, S fogyasztotta saját borát jó barátok között. Egyszer aztán Sóki Gábort mind sűrűbben látják. Este jön be szöllejéből s tart kezében lámpát. Hova ballag, kihez nyit be? várják, lesik többen. Hát oda megy s ott énekel a „gyülekezetben.“ Úristen! mi ütött bele? Tán a bűnét bánja, Hogy van neki más nejétől négy fiá, egy lánya. Vagy ha „hivő“, több kegyelem jut neki, mint másnak, Ki „nagy ház “-ban „Istent csúfol“ és csupán vasárnap. Az ütött biz ő kelmébe, hogy egészen megtért, S az Istentől csak szebb hazát s örökéletet kért. Anyjukát’és gyermekeit meg az urra hagyta: Hadd viseljen gondot rájuk a ki őket adta. Egyszer aztán azt merité hivő Sóki Gábor A legtisztább kutforrásból; a szent bibliából, Hogy ki másnak feleségét s a fiát kivánja, Az az örök kárhozatnak gyötrelmeit várja. Azt mondta hát anyjukának meg az öt gyereknek: „Más hajlékot rendelt az Ur, szeretteim, nektek. ő akarja, hogy menjetek Pap Mihály házába. Hát induljon velem együtt, a kit bir a lába.“ Indulnak hát kora reggel be a szőlőhegyről. Ismerhetők járásukról s lesütött fejükről. És beérve a községbe, Pap Mihály házához, Vezetőjük ekkép szól a künn levő szolgához: „Köszönti a Sóki Gábor Pap Mihályt, a gazdát, Visszahozta feleségét s öt élő magzatját. Legyen az Ur akarata, én nem bánom őket. Érjenek itt üdvösséggel számos esztendőket.“ És a szolga szóról-szóra elmondja mindezt, Pap Mihálynak teste pedig nagy dühében reszket. „Hozz be csak egy somfabotot, a melyik jó vastag, Hadd engedjek egy kicsikét a szent akaratnak.“ No most küld be egytül-egyik az egész családot, Lásson poklot és ördögöt, ha eddig nem látott.“ „Adjon az Ur! . . . „Adjon Isten! . . . íme hát itt vannak.] Visszaadja énáltalam az Ur Pap Mihálynak.“ „Visszaadja? No hát ezt is, ezt is az Ur adja.“ (S van a botnak Sóki hátán fájó foganatja.) „De még ezt is az Ur adja, ezt is, ezt is, ezt is.“ És nem bánom, ha bűnödért örökre elveszt is“. Ámul-bámul s hüledez a nazarénus népség, De védni az áldozatot nincs benne merészség. Köszönnek hát Pap Mihálynak s tovább mennek békén, Megnyugodva az atyának újabb rendelésén.
