Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-21 / 29. szám

XXIII. évfolyam.

20- szám.

Szegzárd, 1895. julius 21.

_

KOZIGAZGATASI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.

Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- , ______________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője.

El

őfizetési ár:

Egész évre ,« • • • 6 É? — kr.

Félévre.................3 „ — B

Neg

yedévre . • • I » 50 „

Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr.

Szerkesztőség:

Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők.

Kiadóhivatal:

Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők.

Me gj elen:

Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak.

Hiv. hirdetések:

100 szóig [ j . 1 frt 87 kr.

100—200 I . . . I | 87 I

200—300 „ . . . 3 „ 87 „

minden további 100 szó 1 írttal több

Főgimnázium és polgári iskola.

, A szegzárdi polgári fiu-iskola 1894/5. évi jlrtesitőjének 6. és 7., lapján Kram mer János intézeti igazgató ur fenti czimti pont alatt érdekes és figyelemreméltó dolgokat mond el. Talán nem lesz hiábavaló munka az sem, ha ama dologhoz a közönség köréből is történik hozzászólás.

A szegzárdi. fó'gimnázium létesü- lése mindjobban közeledik végleges megoldásához s igy valóban aktuális kérdés, hogy mi lesz vájjon a jövó'ben a szegzárdi polgári iskolával? A vallás- és közoktatás- ügyi minisztérium illetékes osztálya, fentisztelt igazgató ur szerint, e kérdéssel még nem foglalkazott, következéskép még korai az a feltevés, mintha, a fó'gimnázium felállítása a polgári iskola beszüntetését vonná szükségképpen maga után. A polgári iskola épületének — mondja továbbá ez iskola igazgatója — gimnáziumi czélra leendó' felhasználása immár el v^n ejtve; tó'kéjét, fekvó'ségét, szóval vagyonát más rendeltetésre lefoglalni nem lehet; az állami segélyt a magas kormány nem fogja1 megvonni oly tanintézettó'l, mely virágzik, fokozatosan fejló'dik s tehát életképes ; Szegzárd városa pedig csak a saját érdekében cselekszik, ha a rég óhajtott főgimnázium mellett „különös áldozatok nélkül egy más czélu és rendeltetésű, de nem kevésbé fontos és szükséges tanintézetet“ a maga részére jövó'ben is biztosit.

Az igen tisztelt intézeti igazgató urnák mindez állításait feltétlenül és egész terjedelmükben aláírom; de a szabad vélemény-nyilvánítás barátjául nem fog reám megneheztelni, ha egy kissé optimisztikusnak találom azt az ugyancsak fentidézett helyen kifejezett hitét, mely szerint „a fó'gimnázium kérdése nem érinti a polgári iskolát és nem fenyegeti jövő fennállhatását. “ Hát az én hitem szerint: okvetetlenül érinti s ha a polgári iskola fennállhatását tán nem fe- nyegeti is: fokozatos felvirágzását, fejlődését és plane népesedését minden valószínűség szerint meg fogja akasztani.

De kérem: értsük meg egymást. Nem azt mondom én, hogy ezt én vagy más igy óhajtja, vagy hogy ez igy lesz jól; csupán azt állitom: félő, hogy igy lesz. Figyelemreméltó a t. igazgató urnák a polgári iskola mellett felhozott az az érvelése, mely szerint az imént lefolyt tanévben a polgári iskolai ifjúságnak nem is egészen 32 százaléka tanult, ellenben 68 perczent (vagyis a tanulóseregnek erős kétharmad része) nem tanult latin nyelvet. Csakhogy mig ezek az adatok már numerice is azt igazolják, hogy az életrekelendő gimnázium a polgári iskola népének egy harmadát kétségtelenül magához fogja vonzani, másrészt a kész alkalom, hogy körülbelül ugyanazzal a költséggel és fáradsággal latin iskolát is lehet majdan látogatni, a polgári iskolai kontingens második harmadának is nem jelentéktelen részét könnyen abszorbeálni fogja.

A szegzárdi polgári iskola t. tanári kara, élén nagyérdemű igazgatójával, tizenkilencz év óta elismerésre méltó küzdelmet fejtett ki

a mellett, hogy meggyőzvén a nagy közönséget ujabbkeletü intézetének életrevalóságáról és létjogosultságáról, a szegényebb közép, kivált az iparos és földmives-osztálylyal a polgári iskolai intézményt megkedveltesse s lehetőleg lefokozza benne azt a józanul meg nem okolható urhatnámságot, mintha az iparos és földmives fiából, ha ez az elemi iskolánál többet végez, okvetetlenül fiskálisnak, papnak, mérnöknek vagy szolgabirónak kellene lennie. Mindamellett higyje meg nekem az érintett n. é. tanár-testület, hogy a szülőket ebből a végzetes, nagyzási nyavaly áj okból végképen ki nem gyógyította s hogy azok a szülők, kik fiaikat az Értesítő 37. oldalán elszámlált intézetek valamelyikébe (tanítóképző, kereskedelmi középiskola, Ludovika-akadémia, had- apród-iskola stb.) szánták, ezeket a gimnázium életbelépése után legnagyobb részt nem a polgári iskolába, hanem a gimnáziumba fogják járatni. S itt, félreértetni nem akarván, ismételve hangsúlyozom, hogy ezek a szülők szerintem nem fognak ezzel feltétlenül helyesen, de erős a gyanúm, hogy tényleg igy fognak cselekedni.

Tagadhatatlanul igaz, hogy a szegzárdi polgári iskola megszüntetésével ez intézet eddigi népességének zömét megfosztanák a továbbképzés legmegfelelőbb módozatától; és hogy azok a csekély számú szülők is, kik eddigelé megelégedtek azzal, ha gyermekeiket a polgári iskola révén értelmes iparossá vagy őstermelővé neveltették, a polgári iskola híján Szegzárdon és vidékén a középiskola, a humaniórák iránya felé tereltetnének. Pedig ez

TÁRCZA.

Paraszt históriák.

Irta: Verner László.

— A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. —

n.

Andrásnak a roppant haragja.

Fodor András urodalmi kocsis.

Régi kipróbált cseléd. Őszbe csavarodott fürtéi jóformán itt, e hajlékban nőttek. Cselédkönyve' nem látott I más gazdát a mostaninál. Tiszta is az mint a makula.

Olyan a becsülete is. Talán a nagyságos asz- szony is azért embereli meg olyan sokszor. A becsület dolgában úgy érzi, egyforma a gazdaságuk.

De András bátyánknak is van egy gyöngéje. Ki is van a nélkül? Sehogy se állja, hogy parancsoljanak neki. Ilyenkor elbörzenkedik egy álló nap is.

Mit parancsolnak neki! Ne parancsoljanak neki, nincs ő szoktatóba.

Egy nap (már nem tudom melyik nap) pedig különösen rájárt a rúd. Mert nem elég, hogy a reggeli harmaton (elég jókor) a kajla szemű ispán megfigyelmeztette, de a Nancsi is, a kit jó lesz szemmel tartani, mert mindig körülötte settenkedik, leszaladt (nyilván tányérváltás előtt) s ezt súgta neki: Aztán

vigyázzon András, nem esik porba a pecsenyéje. Nagy ur jött,

— Ugy-e? fortyant fel a hirtelen haragú András.

— Bizony. Csak azt mondom, jól vigye a sort, pöntyögött András. Különb sorát kerititek vele, mint az Apponyi szomszéddal, kiről pedig az forog közszájon, hogy az ország apja. Hallod-e Ráró, — e közben a tomporát veregette az egyik lónak, — oldozzák a kévét, széthull a becsület.

— Nó hát tegyünk ki magunkért. Dukál! Azt a szerszámot rukkoltatom ki — gondolta magában, „a kin pakfonból van az ezüst“.

Hadd lépjen a „glanczba“ a Ráró, meg a Bátor, hadd tudja meg az ur is, hogy Fodor András is valami.

És a fogat előállott.

Nyomban kisondorgott a tiszttartó. Körülnézte jól a liintót, a szerszámot és ő sem maradhatott el jóakaratával.

' András vigyázon kend. Nagy urat hordoz. Vigye szét minden rátán. — Hadd lássa a gazdaságunkat. Ühüm — vicsorgatta fogait András.

Nagypéntek kismóka az ő szenvedéseihez, még ez a mezitláb gyógyitkozó, meghibbant velejü inspektor sem hagyja békén.

Ez azonban kétségtelen volt előtte is, hogy mégis nagy ur lehet az az ur, a kit vinnie kell. 'Mert mikor nagyot nyillott a két szárnyú ajtó, ott

bóbiskolt nagy alázatosan a tiszttartó, kiről pedig az forgott közszájon, hogy csont nőtt a hátában.

Lehet nagyur, de nem tud semmit, — ez volt András véleménye. Nem a kocsis-tudományhoz. Mert hogy nagyot rántott a gyeplőn, úgy állt a hintó két kereken álltában, hogy a kajlaszemü ispánnak a merő csodálkozástól nagyot rezdült a bajusza.

Ez az ur pedig észre sem veszi, meg sem látja. Én is tudok ezen a nótán gondolja el András — ha te is, én is. Hát hallgassunk fikomadta. Azontúl meg ő kicsinyelte nagyon. Jóformán úgy tekintette, hogy rajta kivül nem is ül senki a hintón.

így mentek szép csöndesen. Már elhagyták a rátát, a nyolczsoros árpa táblát, a kajla szemű ispán minden büszkeségét, amit ugy_ szemmel tart, akár Bozsó a malaczát.

És ez az ur csak nem szól semmit. Nem lehet ennek szavát venni, mint a harangnak nagypénteken. De végre! A kilenczedik rátába a laposon történt. Gyengeképü lányok szorgoskodnak ott. Vályogot vetnek. Egyik formába rakja, a másik meg garmadába. A júliusi szellőcske meg ott legyeskedik körülöttük. Ölelgeti őket. A viganójukat is libegteti úgy egy kissé.

És ez tetszik ennek az urnák.

Nyomban megered a nyelve.

Hová valók ? Be szépek! Különösen tudnak a dolgukhoz. Mily csinos garmadák! De furcsán vizitálja ez az ur a gazdaságot | gondolja el András. Különös érdeklődést tanusit a lábasjószág irányában.