Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-07-14 / 28. szám
XXIII. évfolyam. 2S_ szám Szegzárd, 1895. julius 14. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZLÖNY KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- _____________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre • • • 6 frt — kr. Félévre.....................3 „ — „ Sz erkesztőség: Kiadóhivatal: Me gj e1en: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 170'. sz. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. Negyedévre .... 1 „ 50 „ nova a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. lemények intézendők. szólamlások küldendők. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hív. hirdetések: 100 szóig ! ! . I frt 87 kr. 100—200 * . . . 2 „ 87 „ 200—300 „ . . . 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több A dunavédaát-társulat. Eddig csak arról volt nevezetes, hogy rendezett pénzviszonyai segitségével nagy méretekben elkészített védtöltéseit kitűnő karban tartja; hogy szorgalmas és szakértő közegei az ármentesitett terület birtokosainak érdekeit híven szolgálják; hogy végre részben a töltés hatalmas arányai, részint annak szerencsés elhelyezése folytán — óriási ártérrel rendelkezik — nyugodtan alszik nyolcz népes község lakossága még akkor is, midőn a Duna rendezetlen medrében hegy-magasságú jégtorlódások képződnek s a felülről lerohanó víztömeg, lefolyásában akadályokra találván, szeles tavaszi éjszakákon a védtöltés deszkákkal védett oldalait nyaldossa. A nagyközönség csak akkor vett tudomást róla. midőn az érdekeltségből alakított nagy választmány vagy közgyűlés tagjai a szomszéd községekből a székhelyre rándulva, tömegesen mutatkoztak az utczákon s tanácskozásaik eredménye jegyzőkönyvbe foglalva lapunk hasábj ain egész térj edel m ében kbzzét életei. tT Egy az egész télen át tartó óriási havazásnak s két felhőszakadásnak kellett bekövetkezni, hogy a közfigyelem teljesen reáirányuljon s ügyvitele s viselt dolgai közbirálat tárgyát képezzék. Már a nyár kezdetén tüzetesen lett azon körülmény megvitatva, hogy mi az oka, miszerint a védtöltés alján, különösen Báta község határában egy egész tenger tanyázik állandóan, töméntelen károkat okozva a közterhek viselése által amügy is nagyon megviselt és igénybe vett lakosság nem kis felháborodására. Akkor a védgát-tárSulat intéző körei azzal védekeztek, hogy a folytonos magas Duna vízállás nem engedi meg ti bátai zsilip megnyitását s így a társulat néni segíthetvén, a zúgolódó lakosságot kedvezőbb viszonyok bekövetkeztéig türelemre iiitették. Jött azonban a juníhs 21-ki s julius 6-ki két nagy felhőszakadás 6 kitűnt, hogy egyéb baj is létezik nálunk, nfem csak a Duna magas vízállása. Az óriási víztömegé ugyanis a védtöltés egész hosszában elterülő; hegyekről lerohanva a dunai lapálynak vette-útját s sehol levezető csatornára nem akadva, elborította lábnyi magas vízzel és íiszappal a gabonával bevetett földeket, sőt magát a szöllők betelepítése kérdésében oly nagy szerepre hivatott s nagy költséggel létesített amerikai szöllő- telepet is. Megmérhetetlen az a kár, mely ennek i folytán a dunavédgát által védett községek lakosságát sújtotta éppen akkor, midőn már egész évi munkásságukgyümölcsénekbetakaritása küszöbén volt, vagyis közvetlen az aratás előtt. Elborul a lélek, ha ezt a siralomvölgyet végig tekinti, hol ezer és ezer hold termő földön nem lát egyebet, mint a viztengerből itt-ott kikandikáló érett buzafejet. S ha a csapás közvetlen oka iránt pu- hatolódzunk, kitűnik, hogy az tisztán és egye- | dűl abban található fel, hogy a dunavéd- gát-társulat, daczára, hogyavizjogi törvény ezt a kötelességet egyenesen reáháritja, a levezető csatornát mindeddig elkészíteni elmulasztá. Nem akarunk mi ezzel a társulat vezetősége, vagy szakközegei ellenében vádat emelni, hisz biztos értesülésünk szerint az intézeti mérnök már két Ízben is nyújtott be kész tervezetet az ügy megoldására vonatkozólag, de valamiféle ellentálláson az igyekezet mindekkoráig hajótörést szenvedett. De a községek vagyoni jólétét fenyegető nagy katasztrófa immár elodázhatlan kötelességévé teszi a társulatnak, hogy a levezető csatorna készítésének tervével haladéktalanul és tüzetesen foglalkozzék. Ha ez az ügy a mostani tanulságok után is nem vitetik a megoldás felé, akkor már szükségessé válik az erélyes hatósági beavatkozás, mert az egyátalán türhetlen állapot, hogy midőn ez ügyre nézve a törvény világosan rendelkezik, oly állapot tartassák fenn, mely egyenesen ennek az egész vidéknek a koldusbotra juttatását van hivatva eredményezni. A szöllőhegyeket kiölte a fillokszera, a gabonaföldeket és indusztriát tegye évenként tönkre a viz, akkor készen leszünk. De mielőtt ez bekövetkeznék, szükséges minden kétséget kizárólag felderíteni, hogy hol rejlik a baj és ki mulasztja el annak orvoslását ? b. TARCZA. Magyar no vagy... Magyar nő vagy, szeresd hazádat Mint egy édes, drága, jó anyát, Melynek keblén, — bármily sors üldözzön, Megpihenhetsz, az nyugalmat ád. Ne vágyj innen jobb hazát keresni, Oh ne lépd át szent határait, Taposson lábad magyar földön mig élsz, Becsüld meg annak drága hantjait! Kivül szép hazád határain Nem fogad majd hü rokon kebel, Ha leroskadsz szenvedések alatt, Nem lesz egy kéz a mely felemel. * Menj, menj, hűtlen gyermek, hagyd el anyádat, Fogadj kebledre rideg mostohát, Mely ha balsors ér, eltaszit magától: Vigaszt, enyhet tört lelkednek nem ád. Bár könnyelműn mégysz idegen földre, Kisérjen a magyarok Istene. Ha mindent vesztesz az idegen földön, Megmarad még szép magyar hazád, Az visszafogad szerető keblére, Mint te voltál nem lesz hűtlen hozzád! Feledve azt, hogy egykor elhagyád, Poraidnak csendes nyugalmat ád. Zala Margit. Mondurban. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Irta: Cs. M.*) — Tizenhárom nap a katonaéletből. Váltóóvatolást, adóintést a katona ember csak elviseli valahogy. Még el is tudja ezeket titkolni a feleség előtt, de az utóbbinál már magát az asszonyt is „mozgósitani kell.“ Az utóbbi pedig a —- fegyvergyakorlatokra való behivás. Hogy ez az esemény számbamenő hadi mozgósítás tényleg megtörténik, bizonyítják azok a pityergő szemérmetes paraszt menyecskék, kik igy „prezentálás“ alkalmával körül ülik a Mars-téri kaszárnya ruharaktárát és a kocsiszín előtt elterülő kis gyepes földet. Hogy miért? . . . Azt teljesen felesleges tudakolni. A mig a regiment orvos körültapogatja a „ven déget“ és végezetül egyet lóditva azon, bosszúsan rámondja, hogy: mars! — addig azoknak bele kell temetni az arczukat csipkésszélü kendőjükbe és úgy kell tenni, mintha siratnák az urukat. A vén schützboj- tos katona, a ki már a harmadik komiszon rágódik, erre olyan flegmatikusán vágja ki a legtalálóbb megjegyzést. *) Cs. M. elmés aktuális tárczáját a katonaéletből szívesen közöljük. Most a tanárok, tanítók izzadnak a tizenhárom napok terhei alatt. E tizenhárom napnak is igen sok jó ötlete akad. Például mikor a marcziális bakakáplár rettenetes prepoten- cziával szól a napos frajterliez : — Gefreiter j küldjön ide egy tanítót, a ki írni tud. Hát még a többi elmésség! Szerk. — Nézd mán komám, hogy értenek a markiro- záshoz. És ki tudja, váljon nincs-e igaza? Nem inoso- ly°g-e az a parázsszemü menyecske ezeken a mti- könnyeken keresztül egy fél óra múlva valamelyik pelyhes állu ficsurra, a midőn már a regruta káplár büszke önérzettel összeállítja a most már katonákká avangirozott czivileket és megfeszített vorschriftos lépésekkel vezeti ki a pókhálós barakba az ő egyetlen drága férjecskéjét is. A fényes csillogó könycseppek leperegnek a rózsás, fiatal arczról, a kiért pedig ezek a picziny gyöngyszemek leszivárogtak a sötét szempillák alól, az most fanyar, keserű tekintettel nézegeti azokat a jól ismert, zsíros, összefoltozott mondur- darabokat, melyek egy garmadába hányva, olyan szánalmasan néznek ki, mintegy megnyomorodott, hályo- gos szemű csataló. Az arczok megnyúlnak, kelletlen kifejezést öltenek, mint nagygyakorlaton, ha viz hiányában vadsavanyu kökényt eszik a baka szomj-oltásról és fitymálva turkálják össze az operette-szerü kosztümöket egy-egy hirtelen kibökkentett megjegyzéssel. — Ebbe még kéregetni is lehetne, komám. A zupástráflis, szolgálatot tevő őrmester, ki a helyzet komolyságához illő hivatalos méltósággal rá- gicsálja a husvét vasárnapról megmaradt Virginia csutkát, a sértett önérzet hangján, keményen vágja oda a szót. — Ne turkáljanak kendtök . . . Otthon még parádés mondumak is elkelne, karvencionalis röhej hangzik föl a rozzant huszárló istállóban, mely között elel csúszik feleletkép egy-egy bakakiszólás.
