Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-20 / 3. szám
lennie ama képhez, a mely emlékeztessen és nemesen felemelő öntudatot keltsen lelkűnkben.] Ám az ilyen könyv bizonyára alkalmas lesz felkölteni népünkben az önmaga iránt való érdeklődést és ezzel az olvasás iránti hajlamot. De aztán ne csupán azt mutassa, hogy: Csak gyönyörű nemzet Ez a magyar nemzet! Hanem mutasson rá nemzeti hibáinkra is, a melyek közül — főkép a földmivelés terén 1— legnagyobb : az indolenczia! MEGYEI IRODALMI CSARNOK. A hazáért mindent. 9) Irta: Aggteleki (Ullein) Ferencz. (Folytatás.) Az ismeretlen akadály. Horváth Béla beváltá szavát, mert hacsak kis időt szakíthatott is magának, azt Vilmának szentelte. Most is Vilmánál mulat. Olvasóim ismerik már Pálfayék lakását. Kövessenek engemet a leányok szobájába, Itt találjuk az idősebbet, Vilmát, ki a kertbe néző ablaknál ül és hímez. A tizenkilenczedik évnek vége felé jár é gyönyörű teremtés. Magas, karcsú alak. Széles vállaiból hófehér nyaka kecsesen hordja a sötét fürtökkel beárnyalt fejet. Egy angyalarcz, vonzó érdekesség, a léleknek és szívnek nyílt könyve. Csendes, mélázó, mint a ki szívesen mulat belvilágával, nyugodt, mint a ki mélyen érez, de ki mindent letipró szenvedélyt nem örökölt. Vele szemközt ül Horváth Béla, Sornjas lelke ide vágyott, a hol az igazi műveltségnél, egy emelkedett lelkű, hölgy körében nemestilt kedélye, tisztultak érzelmei, ahol erőt merített a munkához, lelkesedést az élet küzdelmeihez, kulcsot talált a magasz- tosabb élet titkos kamrájához, a hol rokonult szivének verése, a hol megértették őt, szóval, ahol elfelejtő az anyagi élet silányságait s ahol a tisztultabb ízlés gyönyöreit éldelheté. — Ha szülőim beleegyezését kinyerjük — mondá Vilma — akkor elmegyek. Nem szabad azonban önnek felednie, miszerint szegénységünk szűk korlátok közé parancsol bennünket. A bálozgatásokra nem igen jut, atyám pedig sokkal büszkébb, sem hogy leányainak egyszerű öltözéke meg ne piritaná. — Es kegyed Vilma, kegyed nem féli a szegénységet? — Kérdé Horváth. — Oh, mily kevéssé ismer ön engem — válaszolt nyájas mosolylyal Vilma. — Talán sajnál is ? Pedig a beállt változás lélekben felemel engem. Higyje el Béla, a mi egyszerű életünk oly békés, oly nyugalmas, a munkálkodás pedig oly megtisztelt, hogy önbecsérzetünk csak fokozódott s csak azóta honol büszkeség a szivemben, mióta családunk lét- fenntartása körül hasznosnak tudom magamat. szélni és még csak lelkifurdalásokat sem fog érezni azon gondolatnál, hogy ő téged szerencsétlenné tett. — Ilyen a férfi! r Es éppen azért kérlek, könyörgök, uralkodj magadon és feledj. — Oh én nagyon is jól tudom. Az élet nincs csupán ábrándokból összeszőve. Nekünk valóságban, a szigorú, rideg valóságban kell élnünk. Küzdj, küzdj folyvást, szünet nélkül, ne pihenj éjjel- nappal, jusson eszedbe az, hogy a legszebb győzelem melyet a nő arathat az, ha saját maga felett győz. Nem mondom, hogy ez könnyen sikerül, sőt ellenkezőleg, borzasztó napjaid lesznek, szenvedéseid iszonyúak lesznek, de mindezekkel ne törődj ! Csak küzdj küzdj tovább emberfeletti erővel — mert jutalma mindennel fel ér. f — Es most Isten veled drága barátnőm! Adja a Mindenható, hogy mielőbb azon stádiumba jöjj, melyben én vagyok már. Es ha bár rossz. is az emberiség és a férfiak még rosszabbak, azért vagyunk nők, hogy jobbak, nemesebbek legyünk mint ők — dobjuk mi a követ vissza — kenyérrel. Hajnalka. — Nemes lélek! —— mondá elragadtatással Béla. És én mégis féltem kegyedet, — folytata — feltem, hogy egyszerű öltözékét erős bírálat alá vennék a törpelelküek! Lássa Vilma! azért jöttem, hogy e bálnak megnyerjem kegyedet s most mégis remegek még a gondolattól is, hogy fenkölt lelkét megalázva látnám! Vilma keserűen mnsolygott. — Tán feszélyezné is jelenlétem ? Higyje el, nem haragudnám érte! Nagyon felfogom helyzetét és szívesen elismerem, hogy az kinos is lehet oly körülmények közt! Béla arcza fájó szemreháuyást viselt magán. Vilma belátta, hogy máltatlanul bántotta Bélát —r Mivel érdemeltem meg e keserű czélzást -— kérdé' fátyolozott hangon Horváth. ; Nem akartam bántani —- válaszolt engesztelő hangon, kezét nyújtva Bélának. — Lássa — folytatá mosolyogva — ön törpe lelkeket emleget és felejteni látszik, hogy az ily köznapi lények nem üthetnek sebet oly vértezett szíven, a mely egy nagy anyagi bukás felett nyugodtan ver. — Ha gúnyos mosolylyal találkoznám, mindjárt tisztában volnék azzal, hogy oly műveletlen lénynyel van dolgom, a ki nem tud lélekben a munkásság és egyszerűség erényéig fölemelkedni. Mondja csak, barátom! bánt-e engemet egy ilyen lény? Biz méltó volnék a gúnyra, ha e közös osztályrész miatt zúgolódnám ! Különben is, én nem hiszem oly rosszaknak az embereket, hogy ilyesmit feltehetnék róluk. Az a kör nem sülyedhetett annyira, hogy a Pálfay családot gúnyolni tudná szerencsétlenségében. Én inkább attól tartok, hogy szánni fognak s ez jobban bántana ! — Fájna kegyednek a részvét? — Kérdé őszinte részvéttel Béla. ' — Legalább is boszantaüa — válaszolt Vilma — mert helyzetünkben sokkal megelégedettebbek vagyunk, a munkásságban kitartóbbak, igényeinkben szerényebbek, vágyainkban okosabbak, reményeinkben félénkebbek, hitünkben tartózkodóbbak, semmint a szánalomra anyagul szolgálhatnánk ! Béla a csodálkozás egy nemével nézett az átszellemült hölgyre. .— Lássa Béla, ha szülőim engedélyét kinyer-' jük, akkor anyámnak egyik régi, de még mindig értékes selyemruháját átalakítjuk. Egyet nekem, egyet pedig Gizellának. A mi hiányosság lesz pompában, az pótolva lesz jó ízléssel. Higyje el barátom, azon ruhák egykor szerepet játszottak és sok bámulójük volt. Lehet, hogy most is akad nézőjük, ha másért nem, hát egyszerűségükért. És ez többet ér nekem, mint egy nagy, ki nem fizetett számla. — Helyes! — Válaszolt lelkesülten Béla — A ruhákat természetesen kegyedek alakítanák át? — Kérdést sem szenved! Válaszolt vidáman Vilma. — S vájjon leend-e okunk szégyenleni, hogy dolgozni is tudnak és mernek a Pálfay leányok ?! Mig gazdagok voltunk is, folyton kimagasló erénynek tartottuk a szorgalmat, mert jó anyánk ily szellemben nevelt, nem mulasztva el inteni bennünket, hogy a jövő mindenki előtt rejtély s hogy a bíboros nem tudja ma, vájjon holnap nem koldustarisznya födi-e vállait. — Lássa Béla, mi e neveléssel kincset nyertünk anyánktól, a mégelégedés, a munkabírás és munkatisztelet kincsét s mi nagyon. átérezzük, hogy több tiszteletet érdemel a munkás keze az ő érdes tapintatával, mint a patyolat-kacsók! — Elvei kedves Vilma! — válaszolt lelkesülten Béla — a „nő“ valódi fogalmának magaslatára emelik. Legyek én a szerencsés, ki e drága kezek meg- csókolhatásával önmagamat tisztelhessem meg! Vilma kezét nyujtá Bélának, ki soká, soká szemlélgette a kézben nyugvó kezet s azután ittasul- tan megcsókolá. ‘ (Folyt, köv.) _____________TÖVISEK._____|||8 Té len. Esik a hó — az ég megfagyott könnye — Fehér lepelt borítva rá a földre. A vén földnek, e megdermedt anyának, Hü testvéri a fellegek Pánczél gyanánt adnak jeget S fehér hóból hő takarót csinálnak. Hervadt virág, halott virág szereti Hogyha őt a hó-palást eltemeti, — Mert annál szebb, virágzóbb a kikelet, TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (3. sz.) Ha viharok, hó-fuvatok És nem kemény, száraz fagyok Ékesítik — váltogatva — a telet . . . Életed is — jó magyarom — akkor szép, Ha felváltja egymást: nyári s téli kép!-------Ha ma búsulsz, holnap örülsz — ihajla! — Hisz a szívnek épp úgy elkél A tavasz után egy kis tél, Mint a földnek ez évszak hóviharja! Ne busulj hát, ha ma bánatod vagyon S nagy gondra ád okót az a kis vagyon; Isten adja a tavaszt és a telet! . . . Úgy fordul, hogy életedben Bánat után nyílik szebben A várva-várt örvendetes kikelet! . . . A föld pihen! — *— Hadd nyugodjék jó anyánk! Megérdemli, hisz sok áldást hinte rank. Mig ő pihen — itt a farsang — mulassunk, — S mulatságban ha fáradunk, Vegyük elő kedves lapunk S a „Közlönyéből „Töviseket“ olvassunk! Palást. 1895.' január 20. Az uj kormány. A hosszas kormányválság után végre megszületett a görögök uj esztendejére az uj kabinet. — A fúzió nem sikerült, — lett belőle konfúzió. — így Írják a nagy lapok. — Az „Egyetértésben“ a „Közéletünk“ legújabb rovatának szellemes vezetője, de más lapok több rovatvezetője is erős guny- nyal kritizálja a kabinet uj tagjainak szellemi képességét s valamennyit alább sülyeszti a közönségesség színvonalán. Szabad nekik, hiszen kritizálni mindenki jogosult, sőt eh ez mindenki nagyszerűen ért; lehet is, mert sajtószabadság van s a türelmes papir mindent elbir! . . . De én azt hiszem, hogy a kritikust nekem is szabad lévén megkritizálni, az a hang, as a lenéző, gunyoros kicsinyítés, mely a sajtó egynémely terén manapság —j az uj kabinettel szem ben — lábra kapott: mégsem egészen jogosult, de nem is illendő! . . . Igaz, hogy sokáig vajúdott a hegy, de azért nem mondható, hogy egeret szült! . . Aztán meg a letűnt államférfiakat lehet agyonkritizálni, mert azoknak multjok van, mely meghatározza a tisztelet, avagy a kárhoztatás mértékét; — de egy csecsemő korszakát élő kórmánynyal szemben, melynek homályos jövője van még csak s nem tudjuk melyik tagja milyen alkotásra képes: legalább is tapintatlanság durván kárhoztató előítéletet r mondani! . . . En, mint függetlenségi párti ember mondom ez ítéletet!... No meg aztán ne legyen megyei sovinizmus tőlem, ha kijelentem, hogy Bán- ff y t, Erdélyit, Lukács Lászlót, Wlasichot stb. bővebben nem ismerve, de annál jobban a mi Perczel Dezsőnket, ez utolsóról merem állítani, hogy első lesz ő ott a többiek között s az „epigon-kabinet- nek“ épp úgy dísze lesz, mint ahogyan újabb fényt vet szeretett megyénkre! . . . Mindent hiszünk, de azt nem hisszük, hogy e hitünkben csalódhassunk!.. Perczel Dezső nem a „fac me talem, tál is erő“ divatos embere, hanem egy kipróbált karakter, a kinek — e mellett ,— nincs szorultsága arra, hogy Tóth Kálmán vigjátéka szerint igy szóljon: „ a kinek az isten hivatjalt ád, észt is ád a hoz!“; mert neki ehez a hivatalhoz régen meg volt már a kellő szellemi tehetsége, bizonyítja készségesen egész Tolnavármegye! No hiszen, hogy a miniszteri liszta összeállításával én sem vagyok egészen megelégedve, annyi bi" zonyos! . . . Dehát ha őfelsége már feleskette őket, hajoljunk meg a bevégzett tények előtt. — Az . én miniszteri lisztám ilyenforma volt: Miniszterelnök: Kossuth Ferencz. Belügyminiszter: Perczel Dezső. Kultuszminiszter: B. E. Pénzügyminiszter: EtI Pepi. Keresk. miniszter: Adler N. János. Honvéd, miniszter: Geiger Gyula. Horvát-szlavon miniszter: Horváth Ignácz Földm. miniszter: Petries Ferencz. Őfelsége a király személye kör. miniszter :Ujfa- lusy Lajos. De e lisztát nem nyújtottam be, minthogy nem voltam megbízva vele. Sebaj, hogy most másképp lett, hisz a divatos kormánybuktatás korában csakhamar ránk kerül a sor s megbánja Bánffy, hogy minket már most is kihagyott a számításból . . . *
