Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-26 / 21. szám

XXIII. évfolyam. 2±_ szám. Szegzárd, 1895. május 26. TOLNAMEGYEI KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS ll ll. KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó­egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Félévre ..... 3 „ — „ Negyedévre I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető köz­lemények intózendok. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a fel­szólamlások küldendők. M e g j e 1 e n: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100—200 „ . . . I I 87 I 200—300 „ . . . 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több A magyar nyelv. A napokban A. Lilie Jeune bordói fran- czia borkereskedő' egy hibátlanul mee-foe-al- mázott, szép, kerek mondatokban összeállított magyar levélben tudatja egy szegzárdi szőlőbirtokossal, hogy azon rendkívüli siker folytán, melyet Francziaországban és a kül­földön azáltal ért el, hogy áruit közvetlenül a girondi nagybirtokosok pinczéibó'l szállítja, arra érzi magát indíttatva, hogy üzletét Ma­gyarországra is kitérjeszsze. Lám, mig sok magyar kereskedő egy helytelen megszokás és idétlen rögeszmétől hajtatva, váltig állitja, hogy a kereskedelem nyelvének egységesnek kell lenni s eb­ből kifolyólag törzsgyökeres magyar helyek­ről, németül mit sem értő magyar közönség­nek német árjegyzékeket , küldözget szét, addig az illedelmes, okos és élelmes franczia kereskedő meghozza az áldozatot s magyar levelezőt tartva, saját maga jól felfogott ér­dekében nem helyez súlyt a kereskedelem egységes nyelvére, mely inkább a franczia, mint a német s magyar fogyasztóihoz intézett ajánlkozásaiban ezek anyanyelvét kifogástala­nul alkalmazza. Helytelen szokást követő egynémely ma­gyar kereskedő okulására s a franczia czég figyelmességének viszonzásául aláhb lenyo­matjuk egész terjedelmében a levelet, mely­ben az üzletét ajánlja s az árjegyzékét, melyet csatol. Olvasóink pedig engedjék meg, hogy ehhez a magában véve jelentéktelen esemény­hez, néhány Magyarországot elsőrendben ér­deklő nagy horderejű eszmét fűzzünk. Szükségesnek tartjuk ezt annyival in­kább, mert csak a napokban történt, hogy Tolnavármegye közigazgatási bizottsági ülé­sén egy szivben, lélekben magyar tag a kir. tanfelügyelői előadásokra vonatkozólag, me­lyek a magyar nyelv terjesztését erősen hangsúlyozták, azon megjegyzést koczkáztatta, hogy talán mellőzni kellene az ilyen világos kijelentéseket, nehogy idegenajku honfitár­saink féltékenykedését felkeltsék. íme a magyar faj ősi hibájának ujabb- kori megnyilvánulása, mely egyedüli és ki­zárólagos oka annak, hogy Magyarországon nemzetiségi kérdés még egyáltalán létezik. Hát mit akarunk mi, kik minden módon, minden eszközzel egész nyiltan hazafiui hit- vallásunk első ágazatának azt a törekvést tekintjük, hogy az állam nyelvét ebben az országban, tekintet nélkül az anyanyelvére, minden lakos birja, értse és beszélje. Akarjuk első sorban, hogy idegen ajkú lakosságunk ne legyen azon hátrányos hely­zetben, miszerint a kizárólagosan az állam nyelvét használó hatóságok és bíróságokkal szabadon nem érintkezhetik s ebből kifolyó­lag folyton közvetítőre szorulván, ügyes-bajos dolgainak kedvező elintézésére közvetlenül be nem folyhat. Akarjuk pedig úgy, hogy anyanyelvének használatában egyáltalán ne korlátoztassék ; használja azt ott, a hol akarja: családi kör­ben, magán érintkezésben, társaságban, de ha olyan körülmény közé jut, hogy az állam nyelvét kell használnia, ne legyen olyan gyámoltalan, mint eddig, hanem tudásánál fogva mindenütt és minden alkalommal ott­o hon érezze magát. Akarjuk, hogy a magyar nyelv ismere­tének közössége legyen azon felbonthatatlan kapocs, mely Szent István birodalmának minden lakossát egy felbonthatatlan, tömör egészszé egyesiti. Nincs ebben a törekvésben semmi tit­kolni való s minthogy czélunk becsületes, eszközünk hazafiasabb, igy nézetünk éppen idegen ajkú honfitársaink érdekében elodáz- hatlan szükség, bátran a legszélesebb körű nyilvánoság elé léphetünk vele. A kinek féltékenységét az ilyen eljárás felkelti, az már régen szakitott a magyar néppel s magyar hazafisággal; az már nem egyéb, mint idegen terjeszkedési aspirácziók megfizetett ágense s azzal, akár titkolódzunk, TARCZA. A kék ibolya. (F 0 r d ő s K a t i c z a k. a. emlékkönyvébe.*) Oh ! kedves kék ibolyácska, Milyen bájos virág vagy te! Korán kezdő virágzásod A tavasz első hirnöke. Mért vonulsz meg oly félénken, Én legkedvesebb ibolyám ? Szende lelked szeretetünk Azt hiszed nem érdemli tán ? Nézd, a jázminnak virága Hófehér s csillaggal tele: De mégis milyen egyhangú • S csaknem tengődés élete. Tömött virágokat nevel És igy pompázik a rózsa: De mit ér, ha tövise szúr És büszkén tör a magosba. Ugy-e a kamélia is Kétségkívül kecses virág: De mond csak, ennek illata Üdülést vájjon kinek ád? Mig tetői ed kék ibolyám, Bármiként légy elrejtőzve: Annak, a ki hozzád közéig, Rögtön fölvidul kedélye. *) Az eredeti költemény szerzője egy fiatal leány, a ki­nek csak Amata keresztneve maradt fenn és a ki 15 éves ko­rában meghalt.1'' * ............... Má sokhoz hasonlítva őt: Az ibolya, édes anyám, Igaz, hogy szerény s egyszerű, De kellemes és szende ám ! Anyám és a kék ibolya, Mind a kettő kedves nekem; Örökkön örökké legyen Tietek a szeretetem! s| Igen! örökkön örökké, A meddig csak lesz szeretet; S ha meghaltam ibolyáim, Nyiljatok ki sirom felett! Olaszból: Krcsmárik Pál. é p> d_ a, 1. Édes anyám! minek szültél engem e világra ? Hol nem találok én semmi, semmi boldogságra / Csepp öröm sincs életemben, de bánatom: tenger! — Édes anyám, minek szültél e világra engem? Édes anyám, mig te éltél, nagy volt boldogságom I. . . Úgy szerettél, a mint nem tud senki a világon .... Te meghaltál, — az a lány meg megölte a lelkem — Édes anyám, minek szültél e világra engem? Édes anyám drága lelke szállj ki a mély sírból S eszközöld ki — hadd lehessen azt a leányt bírnom. — Ha nem lehet: áldott lelked vigye fel a lelkem!------­Éd es anyám, minek szültél e világra engem ? —------­Bo rzsák Endre. 11 o :n. Hs: a. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Az édes anyaföld csendes kebelében nyugossza már egy hét óta csendes álmait a letört szép virág, Várkonyi Ilonka, kit oly megmérhetlen részvét kisért ki abba a szomorú kertbe, a hol már nincs fájdalom, nincs szenvedés. Lehetetlenséggel határos elhinnünk, hogy őt végleg, örökre elveszhettük, csaknem képtelenség beleélni magunkat abba a tudatba, hogy nem látjuk körünkben többé édes lényét, nem halljuk csengő hangját, mely oly bájosan zengte vissza tiszta lelké­nek gondolatait. Nincs már többé! lelke fen szárnyal az angya­lok között, földi hüvelye pedig itt porlad lent, adózva a sors megváltozhatatlan végzetének. De mielőtt végleg elbúcsúznánk a kedves lény­től, álljunk meg egy perezre friss virággal behintett sirjánál, álljunk meg s még egyszer képzeljük őt ma­gunk elé az időből, midőn a vészes kór még nem szedte le arczának rózsáit. * # $ Alig egy éve, névnapon voltunk együtt, egész­séges pir boritá akkor még arczát s egész minden- ségén vidor életkedv, a serdülő lányka bájos kelle- mei nyilatkoztak meg. Társalgóit azzal a finom, ked­ves modorral, mely a vele érintkezőket csak nem ámulattal töltötte el. Beszédéből kitetszett az az ott­honias könnyűség, mely a legelső társaságokban sem hagyta el. Majd pajzán, majd pedig meggondolt ko­moly szavakban mondta el tiszta lelkének gondolatait s beszédével, de főleg gyönyörű szavalatával annyira lekötött mindenkit, hogy tőle elválni alig volt képes. Ha felhangzott a kaszinó termében a zene a

Next

/
Thumbnails
Contents