Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-06 / 1. szám
2 V TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (1. sz.) 1895. január 6 A dalestély kezdete 8 órára volt ugyan jelezve, de mivel a közönség legnagyobb része valamivel később érkezett meg, azért fél kilenczkor vonultak be a „Szegzárd Szálló“ nagytermébe a dal hivatott művelői, bogy lelkesítő s művészi felfogással előadott dalaikkal gyönyörködtessék a közönséget, mely a teremben elhelyezett összes ülőhelyeket elfoglalta. A dalárdisták gyönyörű fehérselyem zászlójukkal az emelvényen foglaltak helyet s karmesterük into- nálására Huber Károly „Olyan a te dalod“ ez. népdal előadásába kezdtek, melyet szabatosan, szép felfogással énekeltek. Úgy ezt a darabot, valamint a többit is lelkes s többször megújuló tapssal tüntette ki a hálás közönség. A műsor második számát Ábrányi Kornél „D a- 1 á r-s z ó z a t“-a töltötte be. E münégyest kifogástalanul énekelték s ezért tapssal lettek kitüntetve. Legnehezebb darabja volt a dalárdának „S z e r e- lem“ műnégyes, melyet preczizióval és helyes felfogással juttattak érvényre. Legtöbb tapsot arattak Huber Károly „Népdalaival“. Ezt újra kívánták hallani, dalosaink azonban e helyett a „Népzászló“ czimü dallal kedveskedtek. A műsor utolsó pontjába Liszt Ferencz „Rajnai bordal“-a volt felvéve. E nehéz darabbal sok tapsot és elismerést arattak. A közönség meg-megujuló kívánságára a műsoron kívül elénekelték a Kossuth-nótát, melvlyel csattanósan fejezték be derék dalosaink szereplésüket. Alig hogy elhangzott az utolsó dal, a rendezőbizottság serény, előzékeny tagjai csakhamar eltávolították a teremből a székeket, mire Garay Ferkó czigányprimás zenekara rezgőpolkával megkezdette a tánezot, mely a reggeli órákig a legfesztelenebb vig hangulatban folyt. A hölgyek általában egyszerű, de ízléses toilettekken jelentek meg, a mi csak dicséretükre válik, hogy nem fényes ruhával, hanem természetes bájjal s kedvességgel akartak imponálni. Elismeréssel kell felemlítenünk, hogy a rendezőbizottság nem immel-ámmal, hanem igazi animóval, fáradhatlanul járta az egyes tánezokat, úgy, hogy a megjelent bájos hölgyek kivétel nélkül mind pompásan mulattak. Az első négyest 48 pár tánczolta. Jelen volt asszonyok: Bencsik Kálmánná, Cziráky Imréné, Csizmazia Jánosné, Diczenty Lajosné, Dory Viktorné, özv. Gödéné Konkoly Kornélia, Eber Mártonná, dr. Frankné (Bonyhád), dr. Hilbert Istvánná, Horváth Ignáczné, Hradek Edéné, Halmay Istvánná, Hívért Ignáczné, Keplinger Gézáné, özv. Koncsits Jánosné (Űzd), László Lajosné, Linhardt Ignáczné, Majdan Miklósné, - özv. Mutschenbácher Károlyné, Nagy Lászlóné, Pappert Ferenczné. Raichl Sámuelné, Rézler Béláné, özv. Rózsa Pétemé (Budapest), Stokinger Jánosné, Sáffáry Lászlóné, Schibin- ger Ferenczné, özv. Serer Konrádné, özv Szuttinger Józsefné, Tor day Józsefné, Werner Frigyesnó (Paradicsomi), Zavaros Jánosné, Zarubay Ferenczné. Leányzók: Angyal Gizella, Bencsik Irma, Döry JBfzsike, Dömötör Ilonka, Hauke Elvira, Horváth ^Györgyike, Hívért Erzsiké, Koncsits Irénlte és Jo- lánka (Űzd), Klein Vilma és Ilona (Gyönk), Kelemen Gizella, Lamberger Zelma (Kaposvár), Oblat Elvira (Bonyhád), Rézler Ilonka, Répássy Sárika, Serer nővérek, Sugh Etelka, Spindelbauer Mariska (Dees), Sipos Erzsiké, Szarka Ilonka (Jegenyés), Torday Ilonka, Vargha Margit, Werner Irma (Paradicsom), Zarubay Margit. Ü J 6 Amicus. Nőnevelés és közgazdaságunk. Hogy mily fontos tényező az emberiség közgazdasági életben a nőnevelés, nyilt dolog azok előtt, akik a nők szerepét a családi jelet összetartó elemének tekintik, valamint azok előtt is, a kik tudják, hogy az emberiség keletkezési története soha nem tudta elválasztani a férfiút a nőtől, közelebbről jelle- gezve, a férjet a feleségtől. Ez az örök élettörvény kifejezésre jutott már az első emberpár paradicsom- kertbeíi mondájánál. A legújabb kor a nőknek ezt a mozgató szerepkörét, ezt az elvitázhatlan beleli atását közéletünk minden legkisebb dolgába, „cherchez la femme“ (keresd az asszonyt) kifejezéssel hozza tudomásra, kiválóképen pedig az olyan eseteknél, melyek bár közgazdasági életünk szintén kiegészítő és illetőleg befolyásoló részét képezik, de nem tartódnak sokáig komolyabban véve a felszínen. Ha a fontos szerepkör és mélyreható befolyás ősidőktől fogva juttattak a nőknek cselekvést a közgazdaságba, úgy még inkább meg van az a mi századvégi életünkben. Elet-fizikai magyarázata ennek pedig az, hogy a villám korszakában gyorsabban születni, fejlődni és a működési térre lépni akarván, a nők befolyása is gyorsabban kíván érvényesülni közéletünk minden legkisebb fázisában; megnyilatkozik ez a paloták falai között éppen úgy, mint a legkisebb parasztgazda földes kunyhójában. Levonva a következtetést, könnyű lesz megértenünk, hogy a nőnevelés fontossága a családi s ebből folyólag egy egész állami életre eminens. Egyes családokban ugyanis nem egyszer jut érvényre a ferde irányban nevelt nő döntő szerepköre s hogy ez úgy a meglevő környezetre, valamint a nevelt jövő nemzedékre is kihatással van, megszám- lálhatlan esetekben tapasztaljuk, fel sem emlitvén egyelőre azt a viszonyt, mely az újabb időben elszaporodott vadházasságok révén közgazdasági életünket fenyegeti. Ha a nő ily viszonyok közt anyává lesz, jobb nevelést gyermekének a legtöbb esetben nem adhat, mint az ő saját nevelése s már ezzel szaporodott a családban a hajlam a könnyelműség iránt, mely nemzedékről nemzedékre átszármazva, kétségen kívül közgazdasági rombolást eredményez előbb-utóbb, egyelőre csak egyes családokban, később kihatólag a társadalomban és az államban. De nem csupán az élet erkölcsi oldalát tekintve befolyásolják a nők közgazdaságunkat, de anyagi értelemben is ők annak előmozdítói, megmentéi és fenntartói, avagy tönkretevői. Az egyes családokban történő anyagi veszteségek, sőt végromlásra jutások ugyanis többé kevésbé visszavezethetők a nők felületességére. A nő, a ki sohase vett fáradságot magának megtanulni a ház vezetését és annak berendezését, nem tudott a házi munkakör czélirányos beosztásával megbarátkozni,- szóval a ki idejét a gyakorlati házias hivatásos munkássogon kívül másutt véli kellemesebben és hasznosabban eltölteni, az a házra, a családra vészt hozott, olyant, a milyent közgazdaságunk szempontjából nem is jelentéktelen, veszteség gyanánt tekinthetünk. A családban a férj támasza a jó nő általán elfogadható mindennapi gyakorlat alapján, hogy ha a családfő jó, úgy kell, hogy jó legyen a támasz, a gyámolitó és bátorító is, mert bármennyit jelentsen is értékileg kifejezve a férj és családfő, ha támasza, a nő, hivatásának meg nem felelt, közgazdaságilag a férjnek és a családnak értéke elveszett. Hogy társadalmunk mai viszonyai között miképen neveljük a nőket, hogy azoknak erkölcsi és anyagi értéke közgazdaságilag érvényesülhessen, ez szakkörömhez nem tartozván, feladatom nem lehet vitatni, de a gyakorlati élet tapasztalataiból merítve, néhány sorban megkísérlem utalni a közgazdasági hiányokra, a melyek nőink ferde irányú neveléséből eredőleg reánk háramlanak. Röviden szólva, a leány- gyermekek nevelése merev és gyakorlatiatlan. Merev annyiban, a mennyiben hasznottevő életkorukat elérve, a kijelölt irányról se jobbra, se balra letérni nem hajlandók. Ha születtek és nevelődtek ugyanis jólétben, már a mérsékelt jólétet se akarják elfogadni önön- maguk érvényesítésére, a gyengébb módot vagy éppen a nélkülöző helyzetet pedig általán végzetes istencsapásnak tekintik s nem képzelnek embert, a ki náluknál boldogtalanabb volna. Ezek a nők aztán, hivatásuk érvényesitésére kerülvén a sor, elgondolható, milyen közgazdasági jelentőségűek. A kik kedvezőtlenebb körülmények közt születtek és nevelődtek, azoknak merevsége meg oly módon lép előtérbe, hogy hivatásuk értékesítésénél kedvezőbb viszonyok közé jutván, önmagukat túlbecsülik s tetteikben meg társadalmi viselkedéseikben közgazdasági értéküket elvesztik. Vannak a nevelés vázolt alakjai közt olyanok, a kiknek a merevség nem tulajdonságuk s ez utón nem jutnak a közgazdaság rovására fentebb mondott viszonyok közé. Ezek a nők minden körülmények közt megfelelnének hivatásuknak, de gyakorlatiatlanságuk jó akaratukon azonnal csorbát üt, mihelyt a háziasságot, a családiasságot kellene közgazdaságunk előnyére érvény esiteniok. A közgazdasági élet fontos positivjának mi módon volna megfelelőbb a nők nevelése, ez hivatot- tabb — pedagógiai erők — elbírálásának hatáskörébe tartozik, megkísérlem mindazáltal e felett rövid véleményt — a mit több oldalról hallottam — nyilvánítani. A magasabb iskolák sokoldalú szellemi színvonala elvonja á növendékeket a gyakorlati élet —- közgazdaságilag hasznosabb — de egyszerűbb tanulmányaitól és tudásától. A gyáripar fejlettsége és olcsósága miatt soha nem értékesíthető kézimunkák túlhajtott tanitása, meg a test fejlődésének rovására megsemmisíti az egyént a jövő élet fogásainak órvényesitésénél. Az otthoni nevelés módszerét már nem akarom megkoczkáztatni, mert rám zúdítani a társadalom nőnevelőinek haragját nem akarom. Hogy beczézve, dédelgetve, kényeztetve a gyerek eléggé lesz, ennyit még gyakorlati tapasztalás alapján mondhatok s ha hogy ez az életre kihat s jelentőségteljesen befolyásolja közgazdaságunkat, a felett ne csodálkozzunk, pedig a nemzedék nem arra való, hogy csenevészszék és satnyuljon, hanem hogy erősödjék és gyarapodjon. Ha tehát a nőnevelés körül oly symtomákat észlelünk, melyek a fejlődést és gyarapodást hátráltatják, közgazdasági értékünket veszítjük és koczkáz- tatjuk meg általa. Nem csupán erkölcsi szempont tehát, a mi pedig fő —az inditó oka — hogy a nevelési rendszert rearganizáljuk, de a századvégi gyors vagyonosodás ösztöne is megköveteli közgazdaságunk érdekében az átalakulást, : A magyar nők bátorságát, kitartását a történelem lapjai dicsőítették és örökítették meg, az ezredév utáni nemzedék bizonyítsa be, hogy elődeik erre méltó érdemeket szereztek. TARCZA. Fönn és lenn. Irta: HAVASI BÉLA. Klement Giza Németh Mariskához. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Kedves Kiesikém! Megbocsáss, hogy csak igy szólítalak meg, de nem vagyok képes más czimet adni, mint ezt a régit. Annyira eszemben van még a múlt minden mozzanata — mikor a mostani távolsághoz képest mond- hatatlan közel voltunk egymáshoz, — hogy képtelen vagyok elhinni az igaz valót. Ne vedd kérlek sértésnek, de tulbizalmatlan- ságnak se, amiért igy irok hozzád most, holott tudom, milyen jogosan gondolhatsz felőlem nem éppen hízelgő dolgokat. De te se kösd le magad, ha eddig valami rosszat, csúnyát gondoltál felőlem, oh ez ne okozzon neked gondokat: nem tettél mást, mint amit az egész világ megtett és valljuk meg, nem tettetek mást, mint igazat gondoltatok. Aláhúztam ezt a szót. Reszkettem, féltem, mikor leírtam, (nem félelmemben, hanem újra elővett az a különös érzés, mely már hetek óta gyötör, s a melynek kutforrása a bűn tudata, talán a lelkiismeret-furdalás) s' reszke- tésem a te minden bajt felfedező gondos szemed észre fogja venni ezeken a betűkön. Miért irok neked? Meg sem tudnám mondani most, ha kérdeznél. De tudom, te nem kérdezel, megelégszel magával az irás tényével . . . Két hosszú levelet tatám már neked ezen a héten s egyetlen betű, egyetlen vonás feleletet nem kaptam. írtam először rónás reménységgel, aztán búval szomorúsággal, most pedig — igazán nem affek- tálok — kétségbe vagyok esve. Kedves kicsikém, te nem tudod, neked halo- vány fogalmad nincs arról, amik velem elválásunk óta történtek. A botrányt, a mely akkor történt, ismered ; nem fogom itt újra elmondnni annak részleteit : fájna talán neked, ha ismét eszedbe juttatnám csalódásodat bennem. Nem voltam becsületes, határozottan nem voltam az, a minek te gondoltál, nem is érdemiem meg akárki vonzalmát. De a te barátságodért, édesem, nézd; letérdelek, összeteszem a kezemet és úgy könyörgök! Ne tagadd meg tőlem! Meguntam ezt az életet. A melyben én létezem, a hova a sors engem lökött, ott nincs is élet tulajdonképen. Nincs ott vidámság, csak lézengeni, nyomorultan tengődni lehetett. Átok, örök átok magamra, amiért már kislány koromban szépséget kértem Istentől és gazdagságért fohászkodtam hozzá. Ha nem vagyok szép, gazdaggá lenni, óh, dehogy remélhettem volna! Különösen ily módon! És most nem fogom a sorsra, hogy üldöz, belátom, bünhődésem helyénvaló ... Különben mint érzed magad | Abba a régi varróba jársz-e még, a melyben még én is dolgoztam | Szinte látom a többi lányokat: vájjon ott vannak-e még? Ah, mikor az én eseményem hire oda elhatott, mi lehetett ott ?! Titokteljes arczczal, súgva, búgva, várva, némán várva, hogy belépjek, — mit nem tettem meg — ülhettek. De tudtam is volna akkor a szemetek elé lépni! Ti is, mit tettetek volna velem? Hanem miért nem irsz ? Szeretném már véleményedet ismerni magamról. Hiszen azóta nem beszéltünk egymással! írj ! írj ne csak valamit, irj meg mindent, ami azóta és körülötted történt. Úgy szeretnék veled személyesen is találkozni ÓS' nem merek. Nekem nem szabad még ezzel az ártatlan szándékkal sem közeledni hozzád, feléd! Nem az én, a te érdeked kívánja ezt, mely — mióta a magam érdeke semmire való többé — szent előttem. Ha talán te is akarjál velem találkozni, tégy le erről a szándékodról hérlek! Az Istenért, mit beszélnének akkor rólad ? Bizonyára azt, hogy nekem adtad el magadé Nem, ha én magam tönkre is vagyok téve erkölcsileg, nem volnék képes elviselni a gondolatot, hogy ebben a rémségesen szomorú sorsban te is osztozkodj velejn. Neked becsületesnek kell maradni! . . . És hogy pzt elérjed: ne higyj férfinek, angyalom, ne, a mig el nem vett. De azt is meg nézd, kihez mégy! Mást nem kívánok neked, mint azt: mentsen meg az Isten olyan udvarlótól, a minőt nekem adott s a ki engem szerencsésen az örvénybe taszított és akkor boldog lész! . . . Hitte m, egész bűnöm eny- nyiből áll. . . . Mennyi keserűség, mennyi kétségbeejtő csalódás j ért azóta! Rövid ugyan az egész, hanem újra átéljd azt, vagy újra naivvá lenni, mint annak- elotte vo.tam, nem szeretnék! . . . Pedig boldog idők voltak szók, nagyon boldogok. Oh, hogy akkor a véget non tudtam s nem tudtam megmásítani a végzet hatá ozatát ... Kttségbe vagyok esve ... Te a magad ártatlanságában .eltűnődői rajta, hogy ugyan miért lehetek
