Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-07-22 / 30. szám

1894. julius 22

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (30. sz.)

A társadalom nem ritkán érdemetlenre pazarolja becsülését, de többször megtörténik, hogy a felismert kapzsiságot sem ítéli el szigorúan, mert az embert pénzéért ős vagyonáért értékeli.

Magának a társadalomnak kellene lennie igazságos bírónak, a mely felismerné ős megvődenó a becsületes embert; elitélni, mocsoktalan köréből száműzni azokat, a kik akár a szegény, becsületes emberek tönkre juttatásával, akár más tisztességtelen utón szerzett vagyonnal jog- és érdemtelenül dicsekszenek.

A társadalomban egész baj keletkezett immár, a mely folytonosan bűnös speculácziókkal üzérkedik. Vannak, a kik előre fontolt szándékkal buknak meg, hogy ezzel a bukással kereskedőket károsítsanak meg, lazítsák a becsületes szaktársak közt óva, féltve őrzött bizalmat. Vannak, a kik olyan szándékkal vesznek kölcsönt, hogy azt sohasem fizetik vissza, azzal károsítják meg kezeseiket s megnehezítik a becsületes embereknek való kölcsönzést. És vannak undok férgei, vadállatai a társadalomnak, akik egy fékevesztett pillanatban vad gyűlölettel ragadják kezűkbe a gyilkos kést, hogy egy élet árán szerezzenek maguknak pénzt. És az ártatlan kibuggyant véren sem találják meg a becsületesség tiltó szavát.

Szégyenpir fut végig a becsületes ember arczán, mikor a mások vagyona után való kapzsi sóvárgást látja. Lesújtó társadalmi tünetek ezek. x.

MEGYEI IRODALMI CSARNOK.

Nyári estén.

Hunyni készülőben rá se néz a nap már A mezőről haza ballagó csordára.

Ami még szemében: egy-kőt bágyadt sugár, Ráveti a torony aranyos gombjára.

És mintha hintázna lányával: a holddal Láthatatlan rúdon, az lekerül, ez fel.

Nem epeszti magát kifogyhatlan gonddal; Biztos a reménye, hogy máskép lesz reggel.

Est fátyolát a hold ezüst szálaival,

Hogy ékesebb legyen, díszíteni kezdi, Növekedik a fény, fülemüle szólal,

S lelkemet ábrándok tengerébe veszti.

Ábrándjaim között ti juttok eszembe,

Hazám édes anyám, imádott kedvesem.

S mit a szellő susog, fújva velem szembe,

Ti rólatok, szives tanításul veszem.

Csak egy szóból áll a szellő tanítása S e szó „szeresd“ nékem elragadó beszéd.

S ha volt ifjú lelkem hosszas aggódásba,

Mint a felhőt, róla ez űzi szerteszét.

Erősen van e szó szivembe bevésve;

De teszem is mindazt, amit ez parancsol.

S ha kerül is éltem viadalba, vészbe,

S ha rajtam a bánat egyet-egyet roncsol:

Tört hajóm árbóczán e szóval merülök Az elnyelő tenger iszonyú mélyébe*

S ez a szó világit, mikor majd elülök,

Örök fénysugárként síromnak éjébe.

Csak susogjad, szellő e szót még sokáig; Csalogány! énekeld, mező! illatozzad.

Hadd folytassam utam’ a való honáig,

Hol reményem szerint nem várhatok rosszat.

S ha hazám szabad lesz s anyám látja fiát Drága kedvesétől boldogítva lenni:

Égi harsogássá váljék lágy hangod át Szellő! s akkor én is vig dalt fogok zengni.

Tóth István.

én nem s mást

Csevegés a magyar helyesírásról.

Valamint a dohányzáshoz mindenekelőtt dohány, a kártyázáshoz pedig kártya: úgy a tudományos értekezéshez tudomány szükséges. Ergó — tudományosan értekezni, hanem csak egyet elcsevegni fogok a magyar helyesirásról.

A Budapesti Hírlap csak a múlt hetekben tárgyalta igen érdekesen az idegen szók magyar ortográfiáját. E lap — ő-je, Rákosi Jenő, nemcsak egyszerű nyelvész, de nagy nyelvtudós is, kinek véleménye feltétlen sulylyal bírhat minden Írástudó ember előtt, legyen ez akár czéhbeli iró, akár pedig oly magánféle műkedvelő, ki a hírlapok hasábjain

csak egyszer-másszor szokott egy-egy czikkelyt „elkövetni“. Figyelemreméltó, mert meggyőzően megokolható Rákosinak lapjában már többször kifejtett az az alapelve, hogy írjunk ki minden idegen szót — azt az idegen nyelvet nem értők kedvéért — a magunk betűivel úgy, amint az abban a bizonyos idegen nyelvben hangzik; ellenben vessünk papírra minden magyar nevet — ha más nemzetbeliek számára Írunk — akként, hogy azok a magok módja szerint olvasva betűinket, kénytelenek legyenek azt a magyar nevet a magyar hangzás szerint helyesen kiejteni. Vagyis Írjunk pl. Sekszpir-t, egyszerűen azért, hogy az angolul olvasni nem tudók is helyesen ismerhessék az angol nagy drámairó nevét és nehogy valahogyan Sakespeárőnak mondják azt. írjunk viszont pl. a francziák számára Mounkaatschy-t, nehogy — mint a magyar Írásmód mellett tényleg megtörténik — a festőkirályt, Munkácsyt Mönkakszi- nak kereszteljék el. Hát ebben a módszerben sok planzibilitás van, valamint abban az alapgondolatban is, melyből ő ezt a módszerét levezeti. A betű — mondja helyesen — csak eszköz ős nem czól. Eszköz a hangok rögzítésére. A czól pedig a hangok rögzitősőnek helyessége, a hangok helyes kiejtése; hogy t. i. mindenki a maga nyelve szerint olvasván a betűket, ezekből az idegen nyelvnek megfelelő, helyes hangzást nyerjen. Az eddigi gyakorlathoz képest ez persze egy kissé nagyon is radikális eljárás s azért — ő, módszere — úgy látszik — nem is fog egyhamar átalános érvényre juthatni.

Hanem azért a Budapesti Hirlap-ot is következetlenségen kaptam már, ha nem is idegen, hát magyar szók kiírásában. Vagy négy éve lehet. Bántott az, hogy ez a lap, mely magát a honi nyelv kezelésében nem alaptalanul puritánnak tartja, mindig elöljáróságot irt, holott én az elüljáróságot tartom nyelvtanilag egyedül helyesnek. Megírtam neki, hogy elől ős elül között épen az a különbség, a mi alól ős alul között; vagyis mig alól ős elől arra a kérdésre felel meg: honnan, addig alul ős elül erre arra a kérdésre: hol. Például futunk a veszély elől menekszünk a tűz elől. Ellenben jó példával járunk (hol?) elül. Tehát a község vezetői is (hol?) elül- I járnak, elüljárók a törvény tiszteletében és végre hajtásában, a rend fentartásában stb. Erre a Bp. 1 elég lakonicze azt Üzente nekem, hogy igenir elől a helyes, mert az elül-t sohasem hasz* debreczeni kódex. Mintha bizony nem sok olyat használna a Bp. H. ma, a mit a debreczeni kódex annó „dazumal“ nem használt és viszont! Hanem egy-kőt évvel ezelőtt e részt csodálatoskőpen megtért a Bp. H. s azóta mindig és kivétel nélkül elüljáróságot ir, ős sohasem elöljáróságot. Vegyék tudomásul a községek nagyérdemű jegyzői és elöljárói, hogy: valahányszor elöljáróságot Írnak, mindannyiszor vétenek az ép magyar nyelvérzék ellen; s ha a nyomdában egyszerre ezer drb hiv. levőlbo- ritékot rendelnek meg ily homlokfelirattal: „A n.-i község elöljáróságától“: akkor egy csapásra — ezzel az egyetlen egy adminisztativ tónyökkel — épen ezerszer vétenek ellene. Higyjék el ezt nekem, kérem, vagy pedig czáfoljanak meg, de több szerencsével és több következetességgel, mint annak idején a Bp. H. tevő.

Furcsa dolog az is, a mit az időszaki sajtó mezején a ez vagy c betűvel cselekesznek. A hírlapok egy része cz-t, másik része tiszta c-t használ.

S igy ha pl. a „Tolriamegyei Közlöny „-be irok valamit, jól kell figyelnem, hogy a z-t valahogy el ne hagyjam a c mellől, mert különben dolgot csinálok a t. szerkesztő urnák azzal, hogy a z-t teljes pontossággal mindenüvé közbeszurja. Ellenben ha a Bp. H.-ban közlök valamit, gondosan kell reá ügyelnem,, hogy csak tiszta c-t írják, mert a z-t a szerkesztőség mindennünen izgalom nélkül kilöki. Hogy vájjon melyik részen van az igazság: én el nem döntöm, hanem idején való volna, ha eldöntené valahára és döntvényét az összes irói körökkel el is fogadtatná a hazai nyelv legmagasb sinedrionja: a magyar tud. Akadémia.

De, sajnos, még azzal sem vagyunk tisztában, hogy vármegyénk székvárosa nevét hogyan iijuk helyesen, Szegzárd-e vagy Szekszárd ? A tudós Frak- nói Vilmos dr. a szegzárdi apátságáról irt művében hisztoriko-etimologikus utón azt dedukálja ugyan, hogy Szekszárd a helyes. De mig maga a város és a vármegye Szegzárdot ir: addig szerintem a nagy közönségnek is Szegzárdot kell írnia s megokolatlan az egyik székhelyi lap amaz eljárása, hogy ellentétben a törvényhatóságok tízusával Szekszárd Vidékének nevezi magát. Másrészt áll az is, hogy a város és vármegye jól tenné, ha Fraknói dr. érvelését

alaposan megvizsgáltatná s ennek kifogástalansága esetén a Szekszárdot fogadná el. Ez utóbbi kétségtelenül jobban beillenék Rákosi Jenő fentebb méltatott rendszerébe is, mert a közbeszédben a megyei székhely nevének közepén bizony nem gz-t, hanem tisztán ksz-t hangoztatunk.

Aztán kell-e nagyobb helyesírási abszurdum, mint Báta ős Báttaszék. Az egyik egy, a másik kőt t-vel. Azt mondják, hogy valamikor a tatárjárás idejében valami tatár nagy ur — Batu, Báta vagy Bátta kán-e ? azon vitatkozzanak a történészek — ott székelt a megyénk déli, szép síkságán elterülő nagyközségben, és hogy ugyanattól a nagy úrtól nyerte nevét az a másik, a megye legdélibb csúcsán fekvő hegyfokot környező község, Nos, mi következik ebből világosan? Az, hogy vagy Bátta és Bátta- szők, vagy — mint én, ismét a közforgalmú hangoztatásra való tekintettel, helyesebbnek tartok — Báta ós Bátaszék. De kőt községben tényleg fennálló úzus, t. i. Báta és Báttaszék: az nonsens, az képtelenség.

—rt—

KÜLÖNFÉLÉK.

— Simotsits Béla, vármegyénk alispánjának Csongrádvármegye főispánjává történt ki nevezte tőső- ről szóló okmány mint értesülünk, már 0 felsége a király által is alá íratott, s annak a hivatalos lapban való megjelenése a legközelebbi napokban várható lesz.

— Személyi hír. Dr. Dulánszky Nándor megyés püspök hétfőn reggel Mohácson keresztül hosszabb tartózkodásra Herkules-fürdőbe utazott.

— Rovancsolás. Szilágyi Gyula p. ü. titkár a hőgyészi m. kir. adóhivatalnál folyó hó 19-őn váratlan rovancsolást kezdett meg, mely még mind ez ideig befejezve nincs.

— Véglegesítés. Gál Kálmán volt szegzárdi polgári iskolai, jelenleg fehértemplomi főgimnáziumi tanár jelen állásában véglegesittetett.

— Kilépés. Egész tisztelettel értesítem a t.

Ti

n o nrt n (TV p 1

uaF Fvu*o --------Olyk

or-olykor mutatkozik ugyan egy gyenge kis felhőcske, de az is anélkül, hogy egy cseppet megáztatná a szomjas földet, csakhamar eltűnik a végtelenségben. A növények, kerti vetemónyek elsat- nyulnak, elszáradnak s igy mi természetesebb, mint hogy a piaczon alig lehet főzeléknek való zöldséget találni. A gazdák is panaszkodnak; ha még pár napig nem lesz eső, úgy vége a kukoriczának is, mert nem bir a szeme kifejlődni. Hetes eső, jöjjön el a te országod 1

— Csütörtök. Vidám csevegés édes hangját hozta füleimhez a szellő, amint a napokban a kaszinó udvarába belépek. Majd egy erős dörgés hangzott végig a légben. Nem tudtam hamarosan tisztába jönni, ha vájjon mi ez, honnét ered mindez. Az égen úszkált egy darabka felhő s már már kész voltam elhinni, hogy mennydörgés hangját hallottam, eközben feljutottam a kaszinó árnyas kertjébe s mikor a szép hölgyek csoportját ott láttam, eszembe jutott, hogy csütörtök van s a szép nem.kuglizással tölti idejét és a dobások zaja hangzott elébb hozzám. Bárki volt, ki ez eszmét először megpendítette, hogy egy kis mulattató s testedző kuglizásra a hölgyeket összehívja, igen helyesen cselekedett s hogy a kivitelben nem mondott csütörtököt, annak tanúsága, hogy mindig többen jönnek a szegzárdi kaszinó csütörtöki kuglizására. — Ott láttuk: Krcsmarik Pálnő, Őrffy Lajosné, Tékus Vilmosnő, Tóth Károlynő, Török Bőláné s Walter Károlynő úrnőket, továbbá Jaschek Anicza, Török Blanka s Ujfalussy Ilonka kisasszonyokat; körülöttük a férfiak, különösen az arany fiatalság egész seregét. A kellemes szórakozás egész estig tartott, a mikor a permetező eső elől fedél alá húzódott a társaság s ott élénk beszélgetés közt mulatott tovább.

— Uj üzlet-vezető. Rubenstein Adolf ki másfélóvig volt a helybeli regale bérlőségnől üzletvezető Budapestre költözött, s helyébe Vinter Ármin lett a bérlőség részéről az üzletvezetéssel megbízva.

— Eltűnt adóhivatali ellenőr czim alatt megemlékeztünk múlt számunkban arról, hogy Horváth Pál szegzárdi adóhivatali ellenőr Budapesten eltűnt, s a rendőrségnek nem sikerült feftalálnia. Mint ér