Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-03-11 / 11. szám
1894 márczius 11. 3 A tisztikar és választmány a következőleg alakult meg: Elnök: Simontsits Béláné, alelnök: Triebler Ilma, ügyész: dr. Haidekker Béla, jegyző: Rácz József, pénztámok : Udvardy Sándor. V álasztmányi tagok: özv. Thodorovits Lajosné, Ellmann Mik- lósné, Módly Lászlóné, Madarász Elemérné, Borsódy Lajosné, dr. Steiner Lajosné, dr. Hangéi Ignáczné, Döry Lászlóné, Rassovszky Juliánné, Simontsits Elemérné, Tóth Károlyné, Papp Gyuláné, Nits Istvánná, Bodnár Istvánná, Leopold Lajosné, Mártin Ferenczné, Leopold Kornélné, Spányi Piroska, Steiner Adolfné, ! Mikó György, Boda Vilmos, Takler József, Hirling Ádám. Az Augusz árvaház. Talán már 10—12 óve annak, hogy lapunk hasábjain meg lett pendítve egy árvaház felállításának eszméje. Daczára annak, hogy több ízben szólaltunk fel az eszme megvalósítása érdekében, szavunk I elhangzott és nem talált visszhangra. Elhallgattunk mi is. Kót-három évre reá, a boldogult emlékű és korán sírba szállott báró Augusz Imre 300,000 frtnyi vagyonát városunknak hagyta azon kikötéssel, hogy a nevéről szóló szeretetházat állítson fel és tartsa fenn. Örültünk mi szegzárdiak és tolnamegyeiek e philantropikus végrendeletnek és velünk az egész hazai sajtó magasztalva említette Augusz báró e magasztos tettét. A végrendelet formahiba miatt meg lett támadva a család részéről, és városunk kiegyezkedett a családdal 90,000 írtban, mely összeget azonban a város csak a boldogult édes anyja halála után kapja meg. Az isteni Gondviselés magához hívta ez óv elején a magasztos- és szépért lelkesülő főúri asszonyt a boldogult édes anyját is Ezen szomorú ős megváltozhatatlan tény kon- statálása, — és nem talán kapzsiság vagy feltűnési viszketeg — juttatta most eszünkbe, hogy nem lesz tehát már akadály, hogy a város átvegye a neki szánt összeget és a végrendelkező intencziója szerint használja fel. Ez kötelessége a városnak! Igaz, hogy most ezen idő alatt — már a lo — 12 évet értjük — már 2 ízben majdnem a megvalósulás stádiumába lépett gimnáziumunk ügye, mely a városnak bizonyára — tekintve az ezen idő alatt rosszabbra fordult anyagi viszonyok miatt — sok terhet fog hozni, de melyet — tekintve a czól hasznosságát és magasztosságát — szívesen áldozuk, mégis azt hisszük, hogy azért az árvaház vagy sze- retetház ügyét sem szabad most elejtenünk, sőt azon kell lennünk, hogy ez is valahára testet öltsön, — De hát ha Berta kisasszony hajlandó volna én hozzám jönni ? — Kérem, az ilyen fontos lépésnél talán az atyának is van joga és beleszólása. — Nem vonom kétségbe. És ez utolsó szava ? — Igen. Zsiga felkelt, hogy távozzék. Egyszerre csak kinyílik a mellékajtó és Berta sirva áll meg atyja előtt. — Atyám, — mondá — nem akarod boldogságomat? Hányszor ígérted meg nekem, és most, hogy azt éltem végéig élvezhetném, megtagadod tőlem ? Én csak Zsigát szeretem, őt akarom és mást senkit a világon. — De aztán miből éltek, abból a 4—500írtból? — Abból édes atyám. — Nem érted te ezt édes leányom, ^anem csak bizd reám. Tanító ur, kérem kíméljen meg jelenlétével. Zsiga lesújtva távozott. Hogy mi történt tovább, nem tudta, nem is akarta tudni, mert gondolataiban csakabizonytalanjövővel foglalkozott. Mit tegyen most? Amint igy tópelődik, Csatlósék szolgálójuk hoz egy kis lelvélkót. „Drága Zsigám 1“ Kérlek ülj le, és ird le ezt a pár szót azután küld el rögtön ismét a szolgálónkkal. Csókol ezerszer: Bertád.“ Zsiga engedelmeskedett, mint egy automata. Leült és irt: „Egyetlen, drága Bertám! Atyád büszke pénzére ős nem akarja a boldogságodat velem szegóny falusi tanítóval. Utadból megyek hát, hogy mással boldog lehess, kinek pénze van. Én ;a másvilágról nézlek! Isten veled! Zsiga!“ mert czólja, magasztossága, hivatottsága semmiben sem áll a gimnázium ügye mögött. Egyenlőre úgy sem tehetünk a gimnázium ügyében semmit, azért törekedjünk tehát, míg az meg lesz, legalább a meglevő pénzen, a boldogult báró akaratának — már amennyibe lehet _ eleget tenni. A többi városok úgy is sokban túlszárnyaltak, I mi a kulturális szempontokat illeti. Itt van Baranyaraegye székhelye Pécs. Ennek nemcsak megvannak a kellő iskolái: — főgimnáziuma, főreáliskolája, jogakadómiája, tanitóképezdóje, kereskedelmi iskolája, de van tudtunkkal 3 árvaháza is, u. m. püspöki, városi ős újabban az impozáns külsejű megyei árvaháza. És hogy mennyi áldást osztanak ily árvaházak, mennyi könyet szárítanak, hány embert adnak visz- sza a társadalomnak, mennyi nyomort enyhítenek, azt csak az tudja, ki ilyen elhagyott szegény árva sorsát figyelemmel kíséri. De meg vagyunk győződve, hogyha megyénk és városunk intéző körei vállvetve a terv megvalósításához fognak, az ige nemsokára testté fog lenni és ország-világnak fogja hirdetni az emberiség iránti szeretetünket. Azért az emberiség legelhagyatottabb és szánalomra legmóltóbb tagjai, a szegény árvák iránti szeretet nevében kérjük intó/.ő köreinket, tömörüljenek az ügy körül, hogy legalább ez meg valósuljon. Ezt tennünk kötelesség egyrészt a boldogult báró iránti kegyeletbő', másrészt pedig a szegény árvák, a humanizmus és saját jól felfogott ügyünk ér- dekében is. És ha az intelligentia és laptársaink tá- ' mogatnak, kétséget sem szenved, hogy nemsokára meglesz. z — n — TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (11. sz.) A magyarosodás. VII. II. Leopold végeredményében igen helyesen cselekedett, a midőn a magyar nemzetnek jogi és nyelvi tekintetben való kívánságait teljesitó akár természetéből folyó jóakaratából önkéntesen, akár bölcs belátásból még azért is, miután jól sejdithette, hogy a franczia forradalmi eszmék hullámai nem zajlanak majd le azok előidézői helyén, hanem Fran- cziaország határain tül is rázkódást fognak szülhetni s a népekben esetleg visszhangot találni. így is a magyar nemzet az ő emléke, mint volt igazán alkotmányos királya iránt csak kegyelettel adózik mindenha. Őszintébb tisztelet a király és bizalom a nemzet iránt, valóban még egy előtte volt Habsburg dinasztiabeli uralkodónk alatt sem volt. I. Ferencz az őt királylyá koronázandó budai országgyűlésen készségesen helybenhagyá s meg- erősité elhunyt atyjának a magyar nemzet alkotmány- joga ős nyelve érdekében hozott törvényeket s igy Bapakkolta és elküldötte. Berta siránkozva és jajgatva mutatá Zsiga levelét atyjának. Ez az ön müve, papa! Egy embert a halálba kerget a rongyos pénz miatt. Oh én szerencsétlen! Szegény mama, ha élne, tudom nem igy volna. Miért nem engedi meg tehát? Nem szeret már? Nem akarja boldogságomat. — Nem érted te ezt lányom, felelte az öreg, — Nem értem? Áldjon meg tehát a jó Isten, megyek Zsiga után a másvilágra — mondá siránkozva, — és bement szobájába. — Mit mondtál? —■ Megyek Zsiga után a másvilágra. — Hát annyira szereted ? — Mondtam már, hogy mást nem szerethetek. Hívd be a Jánost. Különben csak maradj itt, majd hívom én. Ezzel kinyitotta az ablakot és kikiáltott: János! — Tessék! — hangzott az udvarról. — Menj el rögtön a tanító úrhoz, ős mondd meg neki, kéretem, hogy rögtön jöjjön! — Alig öt perez múlva jött Zsiga. — Tanító ur, látom, hogy önök nagyon szeretik egymást, hogy tehát bolondságot ne csináljanak — mert ez a bolondos leány is megtette volna az ön bolondos tervét — hát legyenek egymásé. Majd kiegészítem a silány tanitófizetést. — Tudtam, hogy jó apám van! Gyere Zsigám, kérjük áldását. És az öreg ráadta áldását. Három hót múlva lakzi volt. A kis hamis még is rászedte az öreget! A kedves kis hamis! a nemzet reménye nem lankadhatott, sőt erősbödött azoknak minél hamarabb ős mind szélesebb terjedelemben leendő kibővítése iránt. I. Ferencz trónralőptekor a franczia forradalom tex-jedő lángjával fenyegette a békés államokat; s alig rá néhány napra hadat izent a franczia köz- tása«ág I. Ferencz ellen azért is, mert boldogult atyja II. Lipót rosszalását fejező ki 16. Lajos császári sógora trónfosztatása miatt, s mert utóbb I. Ferencz ugyanezt tevő azon császári nagybátyja ős neje kivógeztetése következtében. I. Ferencz királyi trónját uralkodása kezdetétől I. Napóleonnak végleges száműzetéséig a magyar nemzet számos hadjáratában tántorithatlan hűséggel, rendithetlen bátorsággal és csüggedetlen kitartással, életével és vérével, roppant anyagi áldoatokkal támogatta. A francziáknak s Napóleonnak több Ízben eszközölt ama egyenes fölszólitásaira pedig, miszerint álljon el a magyar nemzet a Lothringen-Habs- burg uralkodó háztól, biztosíttatván a magyarok óhaja és teljes függetlensége, a magyar nemzet ezekre mindig visszautasitólag válaszolt. Akik pedig (Martinovics és társai) a hazában a fenti eszméknek már kezdetben közvetlen terjesztői valának s ez értelemben lázitottak, részben hóhőrkezek által múltak ki, részben várfogságra lettek elítélve hazai törvónybirák által. Hogy a magyar nemzet a királya iránti hűsége jutalmául az Istentől az áldást, a nemzetek részéről a tiszteletet ős rokonszenvet, a honi nemzetiségeknek pedig a hozzánk való odaadó simulását érdemli, tanúskodjék Kölesei Ferenczünknek „Beszéd I. Ferencz országlásának 40. évnapján. (Mondatott Szat- márvármegye közgyűlésén 1832-i mart. 1-n.)“ az átélt korszakot jellemző remek szónoklatából itt adott néhány idézete: „Seregek lettek semmivé; a birodalom részei megcsonkultanak: Bőcs kapui idegen zászlók előtt nyilának fel, s fiai a nemzetnek (francziák), mely hajdan Buda várát megszabadítani segéllett, ellenséges lábbal tapodták a magyar hazáját. De a szenvedés közepében nyílt mߣ,sa közös vigasztalás egyik virága: az atyai bizodalom, melyiye! királyunk szeretett nőjét s gyermekeit keblünkbe küidő, hűségünk szentségére bízván nyugalraokat; az alatt mig maga a veszély elhárításában fáradott.“ ■ „Mi érdeklőbb, mint az uralkodó, ki sorsától üldöztetve, bizodalomban áll meg népe között s el- hagyatástól nem retteg? igy állott atyáink között Mária Terézia, midőn rabló kezek nyúltak koronája után; igy állott közöttünk I. Ferencz a napokban, midőn ősi palotáiban idegen bajnok nyugvá ki magát harczaiból. E miatt fűződtünk hozzá gyermeki vonzalommal; e miatt voltunk készen áldozatokra; emiatt lön örömünk a szabadulás órájában kétszerezett.“ „És tekintsünk a negyven évre vissza, miknek teljesedését ma szenteljük; s igazságtalanok leszünk a végzet iránt, ha tagadjuk, hogy ez idő alatt régibb ború után tiszta napokat nyertünk, szabadságunk terjedetebb, s erősb lön, nemzeti érzelmünk nemesedett, s kilátásaink a jövőre magasb pontot vőnek. Nem lebbentem fel a fátyolt, mely amaz előrement tíz esztendőn fekszik; (II. József allatt) Isten velünk volt mindig, s jó következés nélkül azok sem folytak el. Akkor értek a jobbágy nép feloldásával régi törvényeink betöltést; akkor tanultuk meg közrendület után, hogy nyelvünkben nem csupán más nyelvektől különböző hangokat bírunk, de erőt, mely lételünket egyedül tartja fel. Borult őszszel vettetett a mag, hogy a tavasz szép egében kivirágozzók. S íme most a vallási különzések a törekedő pályáját többé el nem zárják; alkotványi jusait egy fél sem siratja; szabadon zeng a nemzeti nyelv hangja megyéken s az országgyűlésen; mező nyílt az írónak, hogy nyert koszorújáról a haza fénye visszasugározzők. ügy van tek. Rendek! a műveltség és törvényen alapuló szabadság legfőbb, legszebb pontja az, mire I. Ferencz- nek atyai karján feljutni sietünk; s Isten a fejedelem hű népét áldás nélkül hangyni nem fogja.“ „Még egyszer mondom; Isten a jó fejedelem hű népét áldás nélkül hagyni nem fogjál de a jó fejedelem hű népe hive magának és hazájának, őseinek és gyermekeinek is; s csak az tarthat számot áldásra, ki hűségét szeghetetlenül őrizte meg. Mi meg fogjuk őrizni tek. Rendek! mi olthatatlan szerelemmel fogunk lángolni királyunkért ős hazánkért, mindkettőt a polgári alkotvány nevében válni nem tudó kapcsolattal egyesítvén. Mi olthatatlan szerelemmel fogunk fügni őseink emlékezetén s gyermekeink boldogságán. És azért teljes kegyelemmel terül el az isteni kéz felettünk.“
