Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-01-07 / 2. szám
szám. XXII. évfolyam. Szegzárd, 1894. január 7. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár : Egész évre ....................... 6 frt — kr Fél évre , . ..................3 „ 1 Ne gyed évre...........................I „ 50 ” Egy es szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megjelen: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az hetenkint egyszer, vasárnap. lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde tézendök. küldendők. tések jutányosán számíttatnak. Előfizetési felhivás TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1894, évi XXII. évfolyamának l-sö negyedére. Egész évre 6 frt = 12 korona, félévre 3 frt. = 6 korona, negyedévre 1 frt 50 kr = 3 korona, egy hóra 50 kr = 1 korona, mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők.' Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. Mutatványszzámot tovább nem küldünk. A kiadóhivatal. 11 . ;.V■■■■■■ 11 A fővárosi sajtó és a vidéki sajtó. Mióta'Herman Oltó a képviselőházban szóba hozta — éspedig a zsurnalisztikára nézve nem a leghizelgőbb módon — a sajtó ügyét, azóta urbi et orbi megbeszélték a kérdést. A fővárosi újságok sorban siettek megczáfolni sok joggal és alappal Herman Ottó vádjait és felhasználták egyúttal a kedvező alkalmat, hogy maguknak olyan bizonyítványt állítsanak ki, melynek minden rovatában kitűnő ékeskedik — persze ez már kevesebb joggal és alappal. Bizony sokkal jobb volna, ha csak egy perezre is lel enné a subjectivitást s tárgyilagosan tekintené a dolgokat, tudom belátná aberrációit, belátná, hogy még sem egészen egyenes az az ut, melyre önnönmagát sodorta. A fővárosi sajtó érdemeit nem akarom taglalni, azok elvitázhatlanok, azokat ismeri mindenki. De a hibákat? Nem akarom a képet a legsötétebb színekkel kifesteni, nem is keresem azokat, csak úgy kapóra markolok bele és a következő kép áll elém. Az eszmény a zseb, az eszköz a reklám minden kigondolható neme. Valamikor, még nem is olyan régen, más ideálja volt a sajtónak, ma csak az, minél több legyen az előfizető — akár Jézus, akár más nevében. Az előfizetőket pedig úgy fogják, akár csak a halakat. ígérnek a közönségnek ajándékul naptárt — melyet busásan fizető hirdetésekkel töltenek meg, Ígérnek aranyórát, festményeket, harmonikát, főnyereményt, maho’nnp már ponny-lovat és egy? szobára való teljes berendezést is. E mellett naponta kis aszpikot is tálalnak fel: ez s ez a rablógyilkos vagy fosztogató, hol született, hol végezte tanulmányait, hogy töltötte el végső óráit, mi volt az utolsó szava stb. Az assiette sem hiányzik: egy kis családi pikantéria mindig akad, mig férfiak s asszonyok — no és jól szaglászó riporterek lesznek. Persze azt mondják, a közönség kívánja igy, de elfeledik, hogy ők nevelték a közönség ízlését ily ferdére, hogy a circulus vitiosus előidézésében az övéké volt a főszerep. így azután, ha kezünkbe veszünk egy politikai napilapot, az Irodalom és művészet rovat alig tesz ki húsz sort, mig a Sport-ban hasábokat zengenek erről vagy arról a lóról, traineurről. Ha Vajda Jánosunk beteg, legfeljebb a gazdaasszonya tudja, de ha Üchtritz bárónak egy paripája betegszik meg, azt 'ország-világnak tudnia kell, mert az esemény. Ha megjelenik egy könyv, hosszú évek fára- dalmas munkásságának gyümölcse, regisztrálják megjelenését és árát; ha a szerzőnek esetleg connexiói vannak, megteszik tehetséges fiatal Írónak s aztán végeztek az irodalommal. Csak nem referálhatnak bővebben egy munkáról, mikor az a hely egy jockey diadalának vagy debreneghi Debreneghy Tihamér fáczán- vadászatának van fen tartva. Hát a közegészségügy? Annak még rovat sem tellik. Alighanem a mi sajtónk is azt tartja, a ki egészséges, annak nem kell, a ki pedig beteg, az úgy is meghal. De hogy is telhetnék közéletünk e mostoha gyermekének pár sor, mikor egy orfeumi énekesnő frivolságaival négy hasábon át foglalkoznak. Persze a magasztos czélokért küzdő zsurnalisztikát az nem érdekli, hogy egy tehetséges zeneirónkat a nyomor az ön- gyilkosságba kerget, a kérdés az, hogy Yvette Guilbert a Madeirát szereti-e vagy a Malagát. Milyen jó is az az interview! Miért nem in- lerviewolták meg azt a szegény szobrászt és zeneköltőt, hogy van-e mit ennie? De nem folytatom, mert félő, hogy nagyon ; sötét találna lenni a-kép, mely az olvasó elé tárai. Csak azt akarom dokumensálni, mennyire nem ildomos, hogy az ilyen sajtó öndicsőitő lázba essék. Mert bizony peccatur... És még egyet. A fővárosi sajtó a vidékit még mindig lenézi, vállveregetve beszél vele s minden alkalmat felhasznál, hogy azt kicsinyítse. Nem fogja senki rossz néven venni tőlem, a vidéki hírlapírótól} ha ez fáj. A vidéki redakeziók legtöbbjét igazán ideális eszmék vezetik, azokat nem előfizetők, hanem a nemzeti géniusz iránt való lelkesedés tartja fenn. Azok nem zsebre dolgoznak egyesek vagy klikkek szolgálatában, hanem valóban kultuTARCZA. Újra elváltunk.*) Újra elváltunk, örökre talán — És szivem bánata szól: Lángot csalt újra szemével a lány Rég hülő hamvak alól. 0h! szivem vágya hiába hévül, Nem jövünk össze soha, Vagy ha egy perezre; szeretetlenül Bujdosunk újra tova. Majd ha kilángol a nyár heve, majd Ősz elején, a mikor Zordon enyészet fuvalma sóhajt, S lábad virágra tipor: Ősz szele bánatodat veri fel, És szived, mint az enyém, Késztet sóhajtani, sírni, mivel Azt hiszi: elftledém. Eljövök újra, szivedre megint Balzsamát önti kínom. Uj dallam csendül a régi szerint, Hervatag ajkaimon. *) Mutatvány Kántor Imre »Örökkévalóság* czimü' költemény kötetéből, mely a napokban kerül ki sajtó alól. És újra égek, akár csak a vágy Kelti szerelmi tüzem’, — Nézzük epedve hogy hull a virág, Folyton, örökre szüzén! Kántor Imre. Szilveszteri tea-estély. A „Szegzárd Szálló“ díszterme fényárban úszott Szilveszter estéjén, melyet a gyöngéd női kezek valóságos tündérkerttó alakítottak át, s eszünkbe juttatá a boldog paradicsomi kertet, ahol az emberiség ősszülei mindent megleltek, a mit csak szivök, s z e m ö k kívánt. A jótékonyság nemtőit láttuk megszemólyesitve, kik nemes ámbiczióval, édes örömmel áldoztak azon az oltáron, melynek jótékony lángja bevilágítja az elhagyottak szomorú viskóit, s eloszlatja a nélkülözés rémes sötétségét. A mindenséget bölcsen uraló alkotó Teremtő a nő szivébe lehelte a legnagyobb mértékben azokat a drága erényeket, melyek őt a fájdalom, a nélkülözés enyhítésére, a szenvedő emberiség megvigasz- talására predesztinálják. Azért látjuk az egyre szaporodó humánus intézetek élén a nőket, kik szivök benső sugallatát követve, egy szent eszmének élnek, s annak diadalra emelésén fáradoznak. Hacsak némileg is tért engednének sziveikben az önzés és visszavonás érzelmeinek, hacsak egy perezre is megszűnnének a szeretet által alkotott jótékony egyesületeket istápolni; úgy csakhamar kialudnék azokból a lélek, mely nélkül pedig nincs élet. Mindenütt szerte e hazában, ahol csak megjelenik a szükség és a kíméletlen sors csapásra csapást halmoz; ott találjuk lelkes honleányainkat, hogy letöröljék a szenvedés fakasztotta könyeket, enyhülést és örömet nyújtsanak. Az ilyen nők valóban megérdemlik az emberiség tiszteletét és háláját. Istennek hála! mi szegzárdiak áldhatjuk a gondviselést, hogy Simontsits Bólánóban nekünk egy olyan ritka szivjóságu úrnőt adott, ki néhány évvel magasztos eszmékért hevülő lelkes női gárdával megalapította a belvárosi róm. kath. óvodát és gyermekmenhelyet, tavaly pedig létesítette a népkonyhát, melynek áldásait naponkint a rideg téli évszak alatt több százan élvezik. Az ő nemes lelke azonban arról is gondoskodik, hogy a semmiből teremtett intézmény minél biztosabb alapon fennállhasson; azért rendezte a szilveszteri tea-estélyt, melynek halvány kópét alább kíséreljük leírni. * Az óv utolsó napját most is, mint már annyiszor, a bálteremben temettük el. Nem sirtunk az óv kimúlásán, mely sokaknak örömöt, sokaknak mély fájdalmat hozott; mert erről áz élet szép gyönyöreinek élvezésében megfeledkeztünk.
