Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-02-04 / 6. szám
1894 február 4 Nem félek attól, hogy t. olvasóim között csak egy is volna, ki magában mosolyogva és szivében gondolná: mirevaló nekem ez a szózat? illett ez a múlt időkre, de most az imádkozás -elévült szokás, ma már ez csak a nagy tömegnek ős vén asszonyoknak való, de nem nekünk. így csak esztelen vagy istentagadó beszélhet. Az imádkozás bizonyára nem elévült szokás, mely nem évszázadok, hanem évezredek óta fönáll és örök időkön fenn fog állani, hacsak az emberi nem egy nagy semmiségben elenyészni nem fog. Az imádkozás nem elévült szokás, hanem örökön uj és örökön ifjú, mert összefügg örökkévaló Istenünk létével. Az imádság'nem elévült szokás, mely csak a miveletlen tömegnek és nem a fölvilágosultaknak való, mert szégyen és gyalázat az olyan fölvilágosodásnak, mely az embert arra tanítja, hogy felejtse el azt, kinek oltalma ős segélye nélkül — mi mindannyian semmik vagyunk. Ha egy nagy fájdalom által az ember leveretik, ha szeretete legkiválóbbját elveszté és ennek sírjánál szomorkodva áll, ha szive megtöréssel fenyeget, ha kétségbe esés kerülgeti, honnan vehetne vigasztalást, hol találna menedéket, ha nem Istennél, ki egyedül nyújthat irt sebére, egyedül képes fájdalmát enyhíteni? Ha öröm keblünket dagasztja és felkiálthatunk I váratlanul ért szerencsénkben, mi nemesítheti inkább -örömérzetünket, mi lehet lélekemelőbb, mint ha Isten iránti hálánkat imában fejezzük ki? Honnan vennők mi erőt és szilárdságot támadásoknál, melyeknek ki vagyunk téve, honnan állhatatosságot üldözéseknél, honnan erősítést rágalmazásoknál, honnan megadást szenvedéseknél, honnan bátorságot veszélyeknél, ha annál nem lelnők, ki a gyengéket erősiti, az üldö-öttet oltalmazza, a szenvedőt vigasztalja? Azonban jelen értekezésemnek nem egyedüli czélja az imádságnak felemelő, lelkesítő és szentesítő erejét ős hatását bizonyítani. Hallottunk erről mindannyian a hittani órákban; hallottunk erről az egyház falain belől a szent beszédekben. Czélom jelenleg jeligénk után az imádságnak a munkával való összeköttetéséről és annak hatásáról a munkára szólani, mert irva vagyon: „Imádkozzál és dolgozzál!“ az-az imádkozzál mielőtt munkához fogsz! imádkozzál mi alatt dolgozol! Evvel nem akarjuk azt mondani, hogy mindig szókkal imádkozzunk. Gyakran lebbennek el ajkunkról az imádság szavai, melyekről szivünknek tudomása nincs. Ez nem imádság, legalább nem az az imádság, mely Isten tetszésében részesülhet. Gyakran hőbb beszédesebb Istennek tetszetősb ima az, midőn az ajak mozdulatlan, és a száj néma, de bensőnkben egy szózat szólal meg, kebelünk titkos helyén egy érzés ád hangot, mely az emberek előtt elrejtve ismeretlen marad, de hangos csengéssel a Legmagasabb trónusához hatol és itt értelmesebben vétetik tudomásul, mint igen sok oly ima,- melyet, számosak hallatára rebegnek el az ajkak. És én azt mondom, ha mi tiszta ős nemes érzelemmel munkálkodunk, itt e Mit törődől te azzal, hogy a világ mit fog mondani holnap? Semmit! . Nem gondolkodói, nem érvelsz, nem kérded mit nyújtok néked, kit csinálok belőled; hanem némán, de ingerlőén csábítva, hallgatod suttogásom,' ős elhiszed, hogy hazudság a szenvelgett csapodárság, hogy hazudság a satyra és csak egy igaz: az égi szent szerélem. . hogy rajongtam mindig egy ideálért, amelynek azonban teste nem volt ős maradt mindég egy fantom, mely csak az álomvilágban létezik. Egy ideál, a minővé csak a balga képzelet alkothatja őt. Igen, te ezt hiszed és azért tulboldogan rántalak magamra, midőn frakkostul az ágyra vetém magam, hogy takard be dobogó szivem, égő arczom, szemeim, hogy benned törjön meg forró leheletem, és te mint egy tüzes felhő add vissza azt ős igy a reád átvitt saját hevemben égjek. * * * Világos volt, mikor a nyitva felejtett ajtón bejött takarítónő azt kérdezte: „mióta szokott ifijur ruhástul aludui és patisztszoknyával takarózni? A jó lőlek nem tudta, hogy ez a dominó alá kölcsönzött szoknya az én ideális vendégem, ki télikabátom alatt — a ruhatáros megbotránkozására — a bálból önzetlenül velem jött. Honny sóit, qui mai y pense. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (6. sz.) 3 földön, ez is ima és pedig oly ima, melyet Isten megért és szívesen fogad. — Szóljunk ezen imáról! Jeligénk azt mondja: imádkozzunk, az-az legyünk alázatosak, ismerjük el, hogy egy felsőbb lénytől, Istentől függünk, hogy mi Istennel minden, Isten nélkül semmi vagyunk. Aki munkája előtt ős alatt Isten segedelmét kéri, tanúsítja, hogy egy legfelsőbb j lénytőli függését elismeri; elismeri ugyanis, hogy munkája csakis Isten segedelmével sikerül. Ezen érzelem hasson át mindenkit munkájánál; mert ha hiányzik ezen érzelem és azt gondolja, hogy nincs szüksége a Mindenható segélyére, a legkárosabb önhittségbe esik, magát túlbecsülvén, tehetségét, mely Isten adománya, önmagának véli köszönhetni. És jaj azon embernek, mely olyan önhitsőgbe esik, jaj azon népnek, melynél olyan önhitség általánossá válik, mely Isten segedelmét nélkülözhetni gondolja, melynél az alázatosság és Isten iránti érzelem elvész, melynél a gőg és az én túlbecsülése lesznek uralkodóvá. Borzalmasak az olyan állapotok következményei úgy az egyesre, mint az egész társadalomra. A történelem nem egy,, hanem több példát mutat arra, hogy nemzeteknél hol olyan állapotok teremtettek, biztos előhírnökei valának a teljes bukásnak és végenyészetnek. Ott hol az ember önmagát isteníti, hol függését és alárendeltségét egy magasabb lénytől el nem ismeri; ott hovatovább minden hit egy magasabb és nemesebb életről elenyészik; ott a legmagasztosabb és legnemesebb érzelmek elvesznek. Mi természetesebb, mint az, hogy jelzett állapotok mellett a legundokabb önzés és veszedelmes kapzsiság burjánzik. Ha szent berek, nem egyéb mint apró fák tömege j ha az erény pusztán üres fogalom; ha a szentegyház csak a vén asszonyok gyülhelye; ha Isten, a mi teremtőnk, legmagasztosabb szentségében általunk el nem ismertetik a világ kormányzójának: akkor csak rajta! végezzétek Isten nélkül munkátokat! Ne feledjük azonban, hogy az olyan állapotok mellett mivé lesz társadalmi — mivé állami életünk. Aki Istentől való függését el nem ismeri, hogyan képzelhető, hogy az a társadalmi és állami életben valamely felsőbséget elismerjen? Minden erkölcsi tekintetek előtti érzelemnek vesznie kell; a pietás üres frázisnak nyilvánittatik. A régi rómaiak a kegyelet fogalma alatt az erkölcsi és tisztelettudás érzelmét értették és gyakorolták mindazok iránt, kiknek szeretettel, tisztelettel, bizalommal és hálával tartoztak. A pietás érzése az, mely bennünket visszatart igazságtalanság elkövetésétől. Boldog azon ember, boldog az a nép, melynél a kegyelet teljes erejében honol. És itt sajnos kiméletlenül rá kell mutatnom korunk által okozott fájdalmas ős vérző sebre. A kegyelet szép érzelme mindinkább hanyatlik különösen az ifjabb nemzedéknél; hangos panaszok hallatszanak az öregek részéről, hogy a pietás szent érzelme immár halállal vivődik. Vissza kell állítanunk eme szent érzelmet régi dicső állapotába és ezt csakis úgy tehetjük, ha Istenhez térünk, ha iránta való alázatosságunkat és függésünket ismét szivünkbe -vesszük. És ha mi jeligénket megszívleljük, ha mi imádkozunk és dolgozunk, ha mi munkánkat Istennel kezdjük ős végezzük, e szerint berendezzük és szabályozzuk működésűnket: akkor mi igazi bátorsággal, igazi örömmel végzendjük napi mukánkat; sikerünk nem fog fenhéjázóvá, nehézségek nem csüggedté, tenni, mert tudjuk, hogy mennyei Atyánk akarata nélkül ős ellen semmisem történhetik. És ha igy haladunk az Ő szent oltalma alatt az élet ösvényén: siker koronázandja működésünket. Imádkozzunk és dolgozzunk! A 15 éven alóliak botrányos mulatozása ellen. Legutóbb Hevesmegyének az ifjúság jó erkölcsei megvédése érdekében hozott határozata a köz- oktatásügyi miniszter figyelmét magára vonta any- nyira, hogy ő azt a megyei királyi tanfelügyelőknek megszívlelendő tanulmányozás végett kiadta. Még Hevesmegyének eme rendelete ős már évek előtt számos, hivatala tudatában élő hatósági közegek, a maguk nemes indulatát követve, hoztak hasonló, az ifjúság megmételyezését megakadályozó rendeletet Magyarországon. Hogy szükséges immár egyöntetű országos intézkedés e szabadosság megszüntetésére, azt senki kétségbe nem vonhatja. Álljon itt a sok közöl egy ilyen rendelkezés a szomszé' dós Baranyamegye egyik járásából. Ehhez bővebb fejtegetés fölösleges. Adja Isten, miszerint Tolnamegye is már a legközelebbi jövőben beszüntesse az éretlen ifjúságnak mulatozásait, s már jövőre a farsang 3 napjain a „tikverő“ helyett az az iskola falain belül vesztegeljen! P. G. 3180. sz. (Másolat.) ki. 91. Mohácsi járási főszolgabirájától. T. jegyző urnák Somberekén. Több oldalról panasz emeltetett, hogy a mindennapi és ismétlő iskolába járásra kötelezett mindkét nembeli gyermekek, ide értve az ipar-tanonczo- kat is, a korcsmái nyilvános mulatságoknál megjelennek, — sőt a korukhoz nem illő mulatozásokban ténylegesen is részt vesznek. Ezen, a jó erkölcsöket megmételyező ős igy a jólétnek alapját ős családok boldogságát feldúló veszélyes és kárhoztató szokásnak, igazabban rendetlenségnek beszüntetése czéljából felhívom jegyző urat — miszerint községének elöljáróit ezen rende- letem közlése és kellő meumagvar&zá'a mellett késedelem uélkül utasítsa, hegy községükben közzé tegyék, — valamint a mindennapi és ismótlö-iskola.- kötelezett gyermekek szülőit illő módon figyelmeztessék, hogy ők lővén hivatottak és kötelesek gyermekeiknek erkölcsi élete felett őrködni, azokat a korcsmábajárástól eltiltsák és visszautasítsák annál s inkább, mert előforduló panasz esetén őket, t. i. a szülőket fogom első sorban felelősségre vonni, sőt a körülményekhez képest megbüntetni. A községi elöljáróságnak továbbá felelősséggel párosult kötelességévé teszem, miszerint ezen rendeletem betartását akként ellenőrizzék, hogy egy elöljáró a korcsmái tánczmulatságoknál megjelenjen; a netán ott megjelenő iskolás gyermekeket eltávolítani és az engedetleneket, úgy azok szüleit a jegyzősóg utján nekem bejelenteni tartozik. Ezen rendeletem az iskolaszéki elnök és tanító urakkal oly felkérés mellett közlendő, hogy az. iskola-köteles gyermekeket ez irányban figyelmeztessék, továbbá ellenőrzés végett I a m. kir. csendőr őrsöknek innét közvetlenül kiada- tik. — Jegyző ur pedig a községi elöljárók elismer- vényét, hogy ezen rendeletet végrehajtás végett tu- domásul vették, folyó évi julius hó 2Ó-ig hozzám beterjesztendő. Mohács, 1891. julius hó 8 án. Trixler Károly s. k., főszolgabíró. VIDÉKRŐL. Tisztelt Szerkesztő Ur! A dföldvári vöröskereszt egylet a most múlt 1893. évi karácsonyára is megtette azt, a mit a közönség tőle elvárt, amennyiben saját csekély erejének felhasználásával a gyűjtés eredményéből karácsonyfáját bemutatta és a ruhátlan szegény iskolás gyermekek közül a legszükségesebb ruhadarabokat kiosztotta. A gyűjtés eredménye volt: a plébánia ivón: Bencze István apát-plebános 25 frt, Bubregh Béla káplán 1 frt. A dföldvári kaszinó társulat ivón; Rátkay László 2 frt, dr. Pálföldy Lajos 2 frt, Széllé Zsigmond 5 frt, Gaál Jenő dr. 1 frt, Adorján Ferencz 1 frt, dr. Bauer Gábor 1 frt, Koller Pál 5 frt, Rotter Lajos 1 frt, Schraiedt László 1 frt, Rosenfeld Mór 1 frt, Murin István 2 frt, a dföldvári kaszinó Tár- I sül at 5 frt, dr. Scheffer Sándor 2 frt, br. Fiath | Lajosnó 2 frt, dr. Spiegl Ármiunó 2 frt, Braun Ár- ! páduó 10 frt, Berger Sámuelnő 5 frt, Straus Lajos 2 frt, özv. Vargay Mihálynó 60 kr., Yojnich Domi- czelle 1 frt, Steiner Fülöp 2 frt, dr. Deutch Antal 1 frt. Nagy Imrőnő asszony ivén: N. N. 30 kr., M. T. 50 kr., K. Gy. 20 kr., N. N. 50 kr., N. N. 30 kr,. N. G. 20 kr., Dunaföldvár 20 kr., dr. Spitzer 20 kr., Eichmüller Antal 50 kr., Hanus János 20 kr., Hor- I váth Imre 50 kr., Módly Béla 1 frt, Klie Lajos 50 kr., Omkovits 50 kr., Steiner Lajos 50 kr., Udvardy István molnár 20 kr., Lóth Lajos 20 kr., Mődlinger Ferencz 20 kr., Rehák Károly 10 kr., olvashatlan 10 kr., Rőhlich 50 kr., Votier Gyula 50 kr., N. N. 50—20 kr., olvashatlan 50 kr., Haan Gyula 30 kr., Tamási Mihály 20 kr., Braun 1 frt, N. N. 20 kr., Osztrich testv. 30 kr., Károly Zsigmond 20 kr., Szeyffert Henrik 10 kr., Tuschák 20 kr., Güns Béla 1 frt, Hoffmann 50 kr, Kürthy Sándor 20 kr., Ringbauer 20 kr., Pintér Károly 30 kr., Bekker
