Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-12-30 / 53. szám
3 MEGYEI IRODALMI CSARNOK. A hazáért mindent. 6) Irta: Aggteleki (Ullein) Fereocz. (Folytatás.)\ v ■ Már pedig Endre úgy érzi, hogy nejének kigú- nyolhatását nem tudná elviselni. Gizella soha sem barátkoznék meg a nagyúri légkörrel.'- Iróniája bántaná és cselszövényei elkeserítenék.. Az ő helyzete tarthat- lanná vállnék, mert ama kör vagy nevetné szigorát, vagy szánná felfogását. Csak megtudnám teremteni „az érdek vagy divatházasság látszatát. —- G ondohLniagában Endre. _J De Gizella nagyon szép es nagyon szegény. Ha elveszem, bizonyára kigúnyolnak, mint aki a szivnek ostobaságait az ész fölé helyezem bálványként. Gizella is szereti -őt, — azokat a könnyeket a fájó szerelem csalta szemeibe. A szülők is számítanak reá és más kérőket távol tartanak. A lelkiismeret szigorú törvényt ült Endre felett, s ha el nem rémitik a, már említett tévtanok, melyeknek törvényei kegyetlenek, mert fegyvere a maró gúny, — akkor ma a szív üli diadalát Endre bel- életében. « Ily gondolatok kínozták agyát, midőn az öreg szolga belépett és jelenté, hogy az öreg nagyságosul’ kíván Vele 'beszélni. Csongrády Károly, a régi, még nem hamisitott géntrinek, igazi tiszta typusa. Egy törszgyökeres magyar nábob, puritán jellem, a szív és becsület egyenes közvetlenségével. Minden büszkesége abban állt, hogy magyar, —- hogy fia van, hogy a megye legszebb leányát bírta nőül, hogy a főispán mindig váltólázban szenvedett, ha ő is megjelent a megyegyüléseken és hogy a cselédei soha sem hagyták ott, szolgálatukat. Az ő fiából nagy embernek kell lennie! S csakugyan, ha oly irányú folytatást nyer neveltetése, mint amily irányban megindult: lehetett volna jövőt jósolni neki. Endre a katonai pályát választá. Csongrády nem ellenezte. Hisz sok katonából lett már tábornok, sőt uralkodó is. Igen. de Bécsbe kerülve a katonai intézetbe : bizonyos előkelő társaságnak szívesen látott vendége lett, oly társaságoknak kedvencze, amely kör az „előkelőséget“ nem az igazi műveltségtől, hanem a pénz hatalmától és bizonyos exotikus nézetek krédójától tette függővé. Itt oly félszeg szokásokat sajátított el, hogy hazajőve'; atyjának elállt szeme-szája tőle. Nem ismert saját fiára! Erővel kereste benne a magyartj de sem szokásaiban, sem jellemében, sem modorában nem talált a magyarból, a természetesből egy parányit sem. Sok keserűséget is okozott néki. De miután ta1894. deczember 23. pasztalta, hogy Budapesten is, a legelőkelőbb társaságokban keresett egyéniség az ő fia: belenyugodott és maga is csodálkozni kezdte őt, mint valami rendkívüli tüneményt. Ezen körülményben leli azután magyarázatát ama főlény, melyet Endre, idővel kivivőit atyja fölött. A szobában ül az öreg Csongrády, — mellette kötöget szeretetreméltó neje. ügy látszik, hogy az öreg is izgatott, — bántja valami, mert daczára annak, hogy száraz a dohánya mint a puskapor, mégis már harmadszor hozatja pipájába a parazsat az öreg Mihálylyal. Endre már rég a szobában van és várja, vájjon unt akar vele az atyja ? — De az öreg még mindig hallgat, s ugyancsak eregeti a füstött, mint valami gyári kémény. Endre megunja a várakozást: tehát leül és elkezdi forgatni az asztalon fekvő könyvet. Az öreg Mihály, a hű szolga, ugyancsak rázta a fejét. — Nem tetszik neki a fiatal ur viselete. Nem ilyen volt ez akkor, midőn még | tanitgatta lovagolni ! Hejh! a régi világban még megállani is bajos volt az atyák előtt, — nem hogy még le is mertek volna ülni! Akkor még csak az ajtónál alázatoskod- tak az ily süldő-uracsok; de ott is az egyik kéz a kilincset fogta, hogyha netán szaladni is kellene, hát kéznél legyen az ajtó. Az öreg Csongrády eltalálta hű szolgájának gondolatát. öt magát is bántotta e viselet. De azért csak várt, vájjon fogja-e — fia kérdezni, hogy miért hivatták? De Endre nem azt kérdezte, hanem hogy ki hozta az asztalon levő könyvet? Az atyja válasz nélkül hagyja fia kérdését és Mihályhoz fordulva mondja, hogy üljön le. Mihályt, magát is meglepte az öreg urnák e külünös parancsa. Mozdulatlanul állt meg a helyén. Nem szokott ő az ura előtt ülni soha! — Hát miért nem ülsz már le, ha egyszer mondom ? — Már megbocsásson a nagyságos ur! — válaszolt alázatosan Mihály — azt tartom, hogy elbírnak még a lábaim. — Dehogy bírnak öreg, dehogy bírnak! Nem látod, hogy a hadnagy umak is megcsuklott, az ina, pedig még nem látta az ellenség hátát. Hát akkor te hogyan tudnál megállani ?! — Jó lesz, ha kivered a pipádat is. a földre, azután pöfékelj, meg a kalapot is tedd fel, — elég, ha a gazda süvegei! Endre elértette a czélzást, — kész is volt a vá- laszszal, csakhogy az ő kardjának az éle finomabb volt; tehát fájóbb sebet is hagyott maga után. — Atyám a tekintélyről ad nekem fátyol alatt leczkét és felejti, hogy oly tanú előtt történik.az, aki előtt nem volna szabad a Csongrády név tulajdonosának az arczába kergetni a vért, — aki tisztelni tartozik azon nevet, melyet atyám után én is viselelek! TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (52. sz.) De a zárda mint „nevelőintézet“, már ebből a világból való. Legalább kell, hogy legyen. Szólök tehát nagyon röviden azon zárdában nevelt lánykák egyikéről, kiknek nem tartanak előadásokat az embertanból; sőt az embert, — ezt a hol nemes, hol aljas állatot — elzárkozottságuk következtében, még gyakorlatból sem szabad ismerniök; még kevésbé, lénye fölött elmélkedni. Mert az ezt ismertető müvek, nem az ártatlan tudatlanok számára Íródtak, hanem azon felnőtteknek, kiknek már úgy is felesleges és különben sem kiváncsiak reá. Ha az ily ártatlanságban nevelt lányka szép, mennyi ballépés vár reá az életben ? Csábításoknak kitéve hogyan tud ez a bimbó Ítélni azok értéke felett ? Mert nem elég a szülői szigor (sőt ha ez is hiányzik) ; már ha európai ember önmaga gondolkozik sorsa felett, kell, hogy helyesen gondolkozzék. S ha igy nem tud, ott a lejtő. Egyiket elveszti a fellengző ábránd, másikat a fizikai szerelem mocsarába esés. Mindkettő után következik a kaczenjammer, vagy még nagyobb szerencsétlenség. Vagyunk azonban annyira mohamedánok, hogy ép az ilyen ártatlanság vonza legjobban mindazon férfit, aki már élt. * * * A kis J. Vilmának atyja — egy hivatalnok §.-en — másodszor házasodott és őt zárdába adta, hol fel is nevelték. Mikor tizenhat éves lett, a szomszéd Z. városban lakó gyermektelen nagynéni vette gondjaiba. Z. város, csinos város, sok benne a csinos leány is, hanem Vilma egy fönomenális szőke Grätchen. Azon szőkékből, kiknél eszünkbe jut, hogy a szőkénél nincs is átmenet; vagy olyanok mint egy angyal vagy mindennapiasan ruták. A nagynéni diadalmasan hordozta őt körül a nyilvános mutogató helyeken; és a gyönyörűséges szép baba öntudatlanul meghódította Z. város minden harczképes ifját.‘ X. fiatal erdész az akadémiát elvégezte s Vilmáért már annak zárdaéveiben őrjöngött. Vilma atyja és nagybátyja szívesen látták — nem az őrjöngést — de mint vőlegényt. Vilma még csak tizenhat éves, mire az erdész jó állást kap, egybekelhetnek. Z. városban telelt akkor egy ellenálhatlan férfiú. Ki méltán homályosithatott el egy erdészt, mert ő egy ifjú herezeg volt .... Vagy ez nem csábos glória ? adjunk neki másikat. Tehát egy szerelmes pásztor. Vagy ez triviális? Nos hát, egy snajdig huszártiszt. Vagy görög isten ................................... Ké rem én nem exprimentálok, történetem igaz és nem mese. Ugyanis e jeles férfiú egy — színész. Mondjuk hogy a neve, Guidó. A nagynéni szenvedélyesen szerette a színházat és Vilma menthetetlenül szerette Guidot. És miután a szökés párosán, ó mi édes, ó mi szép................. A többit tudják Önök is. Következet az obiigát kitagadás papa és nagybácsi részéről; a menyecske pedig úszott az örömmámorban. — Csongrády zsebre vágta a leczkét, — köhé- cselt egy párt, mint a kinek torkán akadt a szó. Azután int a szolgának, a ki eltávozik. — Nos kedves fiam uram! miután megleczkéztettük egymást — mondá Csongrády, fájó mosolylyal — engedelméből, .... azaz ha meg nem sértettelek, hogy ide hivattalak.............. — Soha se kertelgessen édes atyám! — Válaszolt Endre. — Legjobb, ha megmarad természetes modoránál!- Igazad van fiam ! Amint parancsolod! Tudod, hogy veled szemben megszoktam az engedelmességet. Igenis. Legyen ízlésed szerint. Azért hát ne is kérdezd, hogy miért hivattalak.- Édes atyám csak nem tud kivetkőzni a régi dolmányból. Van abban valami szolgai, azt kérdezni, hogy mit is méltóztatik parancsolni? — Márpedig egy Csongrády soha se legyen szolga- lelkű — még akkor sem, ha atyja előtt áll, mert akkor egyik Csongrády, a másiknak lenne szolgája, már pedig kell, hogy egyik, a másikat emelje fel magához. Ez oly nevelői elv, melyet ma már minden müveit család magáévá tesz. Ne vessen meg tehát atyám — folytatá szelidebben — hanem emeljen fel. Csongrády le volt fegyverezve, Mert a fiú szól Endréből! — Mondasz valamit fiam ! — Válaszolt békü- lékenyen az atya. — Nemde, atyám is elismeri? — Nos, hogy mégis kedve' szerint történjék: engedje kérdenem, hogy miben lehetek szolgálatára? Az öreg ismét zavarba jön, — szólna is nem is. Nagy kő nyomta az ő atyai szivét. Sajátságos! E csatákban edzett férfiú, zavarba jő fia előtt! Jó lesz egyet kertelni — gondolta magában — talán igy nem ijesztjük el a vadat. — Okos embernek tartanak fiam — mondá, a helyes kifejezéseket keresve az atya — hát találd el, hogy miért hivattalak ? — Ha én volnék a czinkotai kántor, akkor talán eltalálnám a gondolatát, szólt nevetve Endre. — Kisértsd meg fiam! talán fején találod a szeget. — Atyám! ha leány ■ \ ölnék, még i kiváncsivá tenne. * — Patvarba hát! — szólj már te is valamit anyjukom! — Mondá Csongrády, átí’uházva nejére azon tisztet, mit ő nem tudott dűlőre segíteni. ’ 1 — Tudtam én azt jól apjukom, — monda Csongrádyné, miután a hajába tűzte egyik kötőtűjét és ölébe helyezte szemüvegét — hogy az én révemen köt ki az a hajó. Bízta volna reám : azóta már ki is kötöttünk volna. Hiába, — az emberek nem értenek az ilyesmihez. (Folyt, köv.) Szerette az urát, nagyon szerette. Nagy szüksége is volt egy hatalmas szerelemre, különben nem tudta volna elviselni ama ezer nyomorúságot, melylyel a vándorszínész küzd. Három év alatt a babából, egy a művészetért rajongó jeles naiva lett. Nemde ez szép sors. Szerető feleség és jeles művésznő lehetni ? Csalatkoznak. A szépmüvészet minden ágának legszükségesebb kelléke a reklám és a protekczió. Ez pedig egy szép naivának sem éppen áll rendelkezésére, ha — becsületes asszony. Tehát marad vándorszinésznő. No de kárpótolhatja a családiboldogság, ugyebár? Ebből kijutott. Három év alatt, két lánykája született. És ha a kenyérkeresés miatt folyton játszani kell, ez ugyan kipróbálja az önfeláldozó anyai szeretetet. y Ez emberfölötti küzdelemben sem sülyed el, megőrzi kedélyét, szellemi rugékonysagát, ami e pályán nélkülözhetlen. A hitvesi hűséget megszegni, nem bírja rá sem a nyomor, sem egy herczeg herczegi ajándéka. Megvan érte a szent kárpótlás? Az imádó félj. Ó igen. Egy férj, aki kimondhatatlanul jobban szeret egy borozó férfi társaságot^ mint a legpuhább családi fészket, és csapodárabb mint egy — szinész! És ilyen női jellem, leány korában a szökést találta jónak. Ez a zárda árnyoldala!
