Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-12-02 / 49. szám

4

1894. deczember 2.

— Nem tudom, — mondá fitymáló arczjáték- kal, — hogy honnét merited a jogot, ily balgaságot tenni fel rólam ?!

— Balgaság! — Imótlé elgondolkodva Horváth. — Ám nevézd balgaságnak; de azért tény marad az, hogy állításod czáfolatát, cselekményeid hordják magukban!

— Hogy értsem ezt ?

— Miért töltöd szabadságidődet falun, ép ott, ahol Pálfayék is laknak?

— Nagyszerű! Mert történetesen atyám birtokai is ugyanazon falu határában feküsznek. — Vá- laszolá a győztes önérzetével Csongrády.

— De hisz átyáddal folytonosan zsörtölődtök s én úgy tudom, hogy nagyon kevés időt szentelsz a szülői háznak. Az ily világfira nézve, a ki Párisban és Bécsben hullatta el arczrózsáit, mindenesetre áldozat lehet a falu csendjébe temetkezni.

— Pihenni is jöttem, — válaszolá ajkába harapva Csongrády — tudod, az a fárasztó fővárosi élet, meg a terhes katonai szolgálat ! . . kifárasztják az embtit.

— Igen, igen! — válaszolá Horváth. — Az a fővárosi zaj! Én olyannak ismerlek, a ki nem ellen- szenvezel az ily természetű zajjal. Igaz, hogy a természet öröktörvénye szerint az ember kedély-világa folytonos változásnak van alávetvej sokszor úgy van hangolva, hogy terhére van a lárma s ilyenkor legszívesebben foglalkozik saját beléletével. Hja! az a szív ! Nagyon követelő, ha jogairól van szó.

— Elértem, hogy mire czélzasz — mondá Endre — mégis engedd kérdenem, csakugyan komoly szerelmesnek tartasz ? En azt hiszem, hogy inkább iróniát, mint komolyságot kell szavaidnak tulajdonítanom.

— Határozottan! — válaszolá Horváth.

— Részemről szívesebben beszélek ugyan a lóversenyekről f de ha már e hálátlan tárgyra tértünk: egész komolyan kérdelek: csakugyan szereted Vilmát ?

— Szivem egész melegével! — Válaszolá

őszinte hévvel Horváth.

— Vilma, tagadhatlanul kellemes hölgy. Váárul el; de szerelmesnek lenni ! lek lenni a te korodban! Ha!

. hagyj fel azzal a tettetéssel! Barátom, a szivnea. megvannak a maga jogai s e jogok oly erősek, hogy megdöntik a vele ellentétes elméleteket, — az agy szélsőségeit meghazudtolják s ama erőltetett tanokat, melyeket a mámortól megtompult értelem, egyik homályosabb pillanatában felállít s melyeket bizonyos termek illatos levegőjével magunkba szivünk: elnémulnak mihelyt a szív verését hallják!

— Te ügyvéd vagy Béla barátom és mesterségből idézed a §§-at; de itt a védelem hálátlan munka, mert ha a szívnek vannak is jogai, ezen igazság még nem záija ki azt, hogy azok komoly beszámitás alá is essenek s hogy e jogok tiszteletben is tartassanak. Hisz vannak tiltó törvények is, pedig azok veszedelmesek. Szerelmesnek lenni! Napjainkban a legkomolyabb ember is felkaczag az ily érzel- gések felett.

— Endre! te talányként állasz előttem. Mondá

csodálkozva Horváth. — Téged kicseréltek! Nem tudom, hogy boszankodjam-e vagy hogy nevesselek? Gunytárgyul dobod oda, mit a szív nagyszerűt, fölemelőt hord magában! íme egy ember, a ki gúnyt üz saját szivének nemesebb indulatából! Hisz te fülig szerelmes vagy! Mondd miért fojtod el szived verését, nevetséges tanok kedvéért? Nekem erős meggyőződésem, hogy te szereted Pálfay Gizellát. S a mily hóbortos vagy, még megteszed, hogy feláldozod szivednek e nemesebb felét, mert nem vagy elég erős bizonyos agglegények gúnyos mosolyát elviselni! Hidd el, hogy ezen urak mosolya nem annyira gúnyos, mint inkább keserű. Hhja: barátom! — az időt nem lehet fülénél fogva visszaránczigálni! Ok már túl vannak azon, hogy hibájokat helyrehozhassák, kesertiségökben tehát gúnyolódnak, hogy ki ne gunyoltassanak. És téged meghátráltat egy mosoly ? Téged, ki szerelmes vagy? Kezet reá, hogy vőtársak leszünk! j (Folyt, köv.)

_____________TÖVISEK.____________

Ne

vem napján.

Én egy héttel előbb ezennel nyilvánosan megjubilálom a saját magam 50-dik nevenapját, - mint a tes, nemes és nemzetes Tolnavármegye (Értsd: a

főispán ur kitűnő érdemeit jubilálja majd a tekinte- vármegye közönsége! — — és nem a L. K. hason- czimü lapja! . . .) A tekintetes, nemes és nemzetes vármegye ma már voltaképp: nagyságos az egész vonalon; de én még ma is a régi vagyok, nem növekedett se a titulusom (az emberek hibája !) se a vitulusom (a sors hanyagsága!) — Hanem hát az 50-dik nevem napján mégis látok némi változást a régihez képest. De sietek megjegyezni : nem magamban, hanem a környezetben. Kezdem belátni erősen, hogy mennyire igaza volt a régi latin költőnek: „quamdiu felix eris, mul- tos numerabis amicos!“ — avvagy a magyar közmondásnak: „a süllyedő hajót elhagyják a patkányok!“ A föntebbi években annyi gratuláló jó barátom volt nekem, hogy minden megerőte- tett és túlfeszített vendégszeretettel sem voltam képes amlyi fogás ételt asztalomra parancsolni, a hány a gratulálók száma volt s egész tüdőm minden ereje, minden tehetségem latbavetése kevés volt a szónoki czifra, tavaszi frázisokban, könyezésig megindított jó baráti jó kívánságokban ömledező felköszöntőkre adott szerény válaszokra! . . . Most? — —

Nem jön már egy se!-------— Persze, persze, az

igaz

i jóbarátok meghaltak, — a talmi-barátoknak vagy zreg, vagy szegény vagyok §5 és ez nagy ok!

I tehát: elmaradnak a patkányok! . . . Hajdan hires volt Szegzárdon az én nevemnapja. Volt eset rá, hogy e tájon már a mérhetetlen sár és infámis rósz ut miatt (a kövezést akkor még Takler biró ur fel nem taván) se kocsin, se gyalogszerrel hozzám jutni ilyenkor — pláne sötét este — életveszély nélkül nem lehetett. S mit tettek jó barátaim ? — — Yagy kijöttek hozzám még világos nappal, vagy pedig este lóháton — s a gangomon végig sétált hátas paripák ott legeltek felügyelet nélkül a hátsó zárt udvaron s mivel se széna se abrak nem volt a háznál, elég volt nekik a világos ablak, — odajöttek az ablak alá s hallgatták a jó magyar nótákat, szép felköszöntőket világos reggelig — mig a gazdájuk mulatott — étlen-szomjan, lovatszégyenitő birkatürelemmel. Hejh, de más idők voltak, mint a mostani! Pedig láthatod t. olvasóm, hogy én most is a régi vagyok. No de a mai emberek barátságát — mint a szőllőt — megette, tönkretette a filloxera. Azaz egy-két „régi jó barát“, a ki még velem együtt élvén vagyon, fölöslegesnek találja, megunta a névnapi gratulácziót, sőt ekként gratulál meg — no de persze csak úgy magában — vigyen el az ördög, nem törődöm veled, mert nem szorulok rád többé! — — Pedig — — no-no ! . . .

De én azért jubilálok! — — — Régi kedvem el nem vesztem! — —- 1— Szent, igaz szó és nem mese: „csak hadd hulljon a férgese!“ Felhasználom Boda lapját, itt ülöm meg nevem napját és ha más fel nem köszöntött: mondok magamra köszöntőt — ekképpen: — „Tartsa meg a kegyelemnek szent istene az én kedves olvasóimat igen sokáig, nagyon boldogul! — Tartsa meg az én kedves családomat — az enyémhez hasonló csalódás nélkül! — Tartsa meg az isten és világosítsa fel a talmi-barátokat, kik ok nélkül ellenem szegültek s kiket a hajdani szép, melejg nótákkal agyon daloltam egész a végső elhidegülésig, hogy soha ne érezzék nevük napján az enyémhez hasonló fájó és leverő érzés iszonyatosságát.“

*

De mit is mond a költő? §11 — — »El ti komoly képek, ti sötétségrajzati — félre!“ Úgy van, nevem napja lévén, legyen jó kedvem! Mi haszna búsuljak? . . . Lám a Mihaszna Andrások — kiknek pedig a számuk országszerte légió s kiknek ma szintén nevüknapja van — nem búsulnak I! ? . . . Legyen jó kedvünk! Ezennel felkö- szöntöm a Mihaszna Andrásokat is, mint druszáimat ! —-------Igaz, hogy engem Endrének kereszt

eltek, Bandinak hívnak s igy András nem vagyok, de azért a druszaságot velők meg nem tagadhatom, mint a talmi-barátok a barátságot v e- lem! . . . Éljenek hát — ismétlem — a Mihaszna Andrások, vagyis a budapesti és más nagyobb városi — köznyelven igy gúnyolt — rendőrök, kik pedig, hogy mily lelkiismeretes pontossággal teljesitik nehéz kötelességeiket, csak a szegzárdi evidens példákból is váltig megláthatjuk. Avvagy történik-e nálunk valaha valami, megjegyzem, megróni, felróni való I — — Soha! — — Daczára az őszi nagy ködöknek, hosszú éjszakáknak, jó bortermésnek, homályos lámpáknak: nincs nálunk mostanában se bicsTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (49. sz.)

kázás, se pinczetörés, se utczai kraval, de még csak öngyilkosság se! — — Miért ? — Mert szigorú pontosságot ismerő lelkiismeretes rendőreink meg akarják czáfolni a Mihaszna András czimet s maholnap odalyukad ki a közvélemény, hogy minek az a drága fogház-palota, mikor a mi szegzárdi Andrásaink éber őrködése s erélyes eljárása folytán teljesen fölösleges lesz az építkezés, kidobott lesz a 100,000 forint, mert nem lesz a2 uj fogháznak Egyetlenegy rab-lakója sem! . . . íme, ilyenek minálunk a közbiztonsági állapotok. Nincs itt egy csirke eltűnés, egy fejbetörés, egy jóravaló veszekedés, egy tisztességes perpatvar, nincs itt semmi, -— s maholnap a rendőrség ébersége és erélylye feleslegessé teszi magát az intézményt — ha a csendőrséget 100 taggal megsza- poritjuk! Nohát ide jöjjenek a budapesti Mihaszna

Andrások tanulni!-------—

*' ."

A nevem napján eszembe jut, hogy az Endre vagy András, (eme görög szóból eredvén Anér- Andrósz, hó) voltaképp annyit jelent, mint férfi. Tehát a legdicsőbb férfi-név az András! — No, most már ha ez par excellence férfit jelent: hogy lehet mégis — más nevek mintájára — nőiesiteni ily- formán: Andrea? —-------Hiszen ez azt jelente

né: nő-férfi, a mi nincs! . . . Nyíltan gondolkozván — szokásom szerint, sajnos! -— beleszól a németül tanulni most kezdő kis leányom: „apikám! dehogy nincs, — hát a leánder!? . . . Hogy lehet a leány — der? Hiszen az vagy die (Tochter) vagy dasz (Medchen) de der sem- miképpnem lehet?!.. . Mondok: — neked is igazad van, de még sincs, mert a leánder voltaképp óleánder, már pedig a vén, vagy ó-leánynak sokszor bajsza nő, megférfiasodik, és igy az ó-leány: der! . . .

Palást.

A Tolnamegyei Közlöny regénye.

Lapunk mai számában kezdtük el Aggteleki (Ullein) Ferencz ismert iró

„A hazáért mindent“

czimü rendkívül érdekes s az olvasó figyelmét mindvégig lekötő regényét, melyet egyedül a Tolnamegyei Közlöny részére irt.

E regényünkre különösen felhívjuk olvasóink figyelmét.

KÜLÖNFÉLÉK.

— Főispáni jubileum. A végrehajtó és rendező bizottság nagy tevékenységet fejt ki, hogy gróf Széchenyi Sándor főispán jubileumát minél imipo- zánsabbá és fényesebbé tegye. Már számos hatóság, egyesület és testület jelentette be, hogy testületileg kíván tisztelegni a jubiláns főispán előtt. Ve s z p r é m-, Somogy-, Bárány a-és Fehérmegyék törvény- hatósági bizottságai 10—15 taggal fognak a jubileumon képviseleti utón részt venni. A bevonulás tudvalevőleg jövő vasárnap lesz a vasúti indóháztól s a főispánt az állomásnál;dr. HirlingÁ. főjegyző üdvözli, a megyeházánál pedig Simontsits Béla alispán. Két diadal kaput állítanak fel; egyet Szegzárd városa állít az Etl-féle háznál, a másikat pedig a megye a polgári iskola előtt emelteti. Innen egész a vármegyeházig két sorban póznára függesztett zászlók lesznek felállítva. Vasárnap este lesz a város kivilágítása, mely czélból az elöljáróság már fel is szólította a háztulajdonosokat. A vármegyeház előtti tért villamlámpákkal világítják meg s díszes transparent lesz a megyeházán, városházán, a polgári iskolán és a tolnamegyei takarék- és hitelbankon.

— Kinevezések. Megyeri Dezső pécsi járás- birósági jegyző a gyönki, iíj. Székács Pál mohácsi járásbirósági jegyző pedig a dárdai járásbírósághoz albirákká neveztettek ki. — A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Győrffy József paksi állami polgári iskolai segédtanárt a X. fizetési osztály III. fokozatába rendes tanárrá nevezte ki.

— A baja-báttaszéki Dunahid a képviselő-házban. Drescher Ede, Baja szab. kir. város orsz. képviselője múlt hétfőn felszólalt a baja-báttaszéki Dunahid kiépítése érdekében s meggyőző érvekkel bizonyította be, hogy a Dunának Baja és Báttaszék között leendő áthidalása és a tervezett vasút kiépítése nemcsak egész Tolna és a Dunántúl nagyrésze, nemcsak Baja és Bácska és a gazdag Alföld érdeke, hanem országos érdek e vasút kiépítése a Duna áthi- daláta kereskedelmi, politikai és stratégiai szempont-