Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-11-25 / 48. szám

5 Amint igy okoskodom, hangos nevetés üti meg füleimet — no erre föleszméltem. Nézek, nézek. Se tündér, se kocsi — már t. i. arany. De ülök kétke­rekű kocsin. Ez csoda! Dörzsölöm szemeimet, tagjai­mat, gondolkodom; cogito: ergo sum. A kaczagás újra ismétlődik. Hátra tekintek. Ott egyebet nem látok, mint platonice egy tollatlan állatot, kiről egyhamar nem tudtam, hogy bolond-e vagy nincs esze? Két kezével testének azon részét szorongatta, mely holmi folyadék és ételnem befoga­dására lön alkotva és kaczagott úgy, hogy szájának szélei füleinél tettek visitet. Végre közelebb jött és értésemre adta az atyfi, hogy kocsink — kikapcso­lódván az elő- és hátsórészt összekötő „nyújtó“ —- kétfelé vált. Fráncz ezt észre nem vévén, az első részszel tovahaladt — én pedig kétkereken hátul ülve maradtam. Ekkor jártam a tündérek közt. Szerettem volna magam is egy hatalmasat ne­vetni, de eltöltött aggálylval a további utazhatás mi­kéntjének kétségbeejtő gondolata. Nagy távolból meg­pillantottam Fránczt, aki teljes erejéből igyekezett gebéit gyorsabb mozgásba hozni felém. Rosszul-jól összekötöztük masinánkat és siral­mas három órai utazás után Baján a gyorsan repülő ördög gyomrában kényelmesen elnyujtózkodtam. Itt elmélkedtem a történtekről, de meg is állapítottam a plánumot a hazautazásra, melyet im itt az igen tisz­telt utazóközönségnek is ajánlok. „Ha utad Báttaszékre visz és innen Szabad­kára vagy Zomborba kívánsz jutni: útirány: Dombóvár, Pécs, Villány, Eszék, Dálya, Zombor, Szabadka. De hol is hagytam el? „richtig!“ (kérem ez magyarul annyit tesz, hogy . . . riktig) Igen; meg­érkeztem Szabadkára. Alig lépek ki, már is mellet­tem terem egy kétes ruháju siheder és kofferemet elkezdi vonszolni kezemből, mintha csakúgy lop­tam volna. — Mit akar ? — förmedtem rá haragosan. — Kérem nagyságos ur, fiakker! — Hagyja csak excellencziád! nincs szükség ré — felelém. Nem tudóm bizonyosan, a szokatlan megszólítás nem tetszett-e az amicének vagy mi? de annyit tu­dok, hogy elkotródott és a „teremtésről“ kezdett elő­adást tartani. — „National“ — bitte meine herren — om­nibusz ! — Ez azután más! Te már derék gyerek vagy, mert magyarán megmondod, amit akarsz! Anélkül, hogy reklámot akarnék teremteni a „Nationálnak“, előzékeny fogadását melegen ajánlha­tom, de csákis azoknak, kik Báttaszékről kénytele­nek Szabadkára utazni. Szerencsésebb halandók szá­mára a „Bárány“ ajánlható. De most egy szót se vasárnapig. EGYLETEK, TÁRSULATOK. Jegyzőkönyv felvétetett Szegzárdonf 1894. évi november hó 18-án az 1896-iki ezredéves országos kiállítás szegzárdi helyi bizottság által megtartott alakuló ülés alkal­mával. Jelenlevők: Boda Vilmos elnök, Nicsner Pál alelnök, Pirnitzer Antal, Stann István, Takler József, Hívért Ignácz, Albert István, Barta István, Debulai Imre, Wágner Károly, Ferner Mihály, Hradek Lajos, Hidasi Mátyás. Vilhelm Ede, Hornok József, Zsig- mond Ferencz, Kajdi Lajos, Panta János, id. Tóth Pál, Plank József, Angyal Alajos, Inzelt Gyula, Er- dődi József, Székelyi József, André István, Grosz- bauer Ferencz, Véges János jegyző. Elnök üdvözölvén a megjelenteket, köszönetét mond ama megtisztelő bizalomért, mely ezen bizottság elnökévé történt megválasztatásában nyilvánult, kije­lenti, hogy ezen bizottság sikeres működése érdekében mindent elfog követni; áttér azután az 1896-iki ezredéves kiállítás nagy jelentőségére, mely hivatva lesz magunk és a külföld előtt ezer éves fenállásunk alatt a szépmüvészet, az ipar, kereskedelem, közgaz­daság stb. terén elért eredményeket szemlélhetővé tenni, mi annál impozánsabb módon lesz nyilvánithtó, minél nagyobh számban fognak a kiállitók a kiállí­táson részt venni s hogy ezen czél elérhető legyen, az országos kiállítás iránt az érdeklődést kell első sorban a társadalom minden rétegében felkelteni, azt féntartani. Ez feladata a szegzárdi ipartestület által megválasztott bizottságnak, melynek soraiban öröm­mel látja azokat, kik e nehéz feladat megfejtése ér- 1 1894. november 25. dekében sikeresen közreműködni fognak. Indítványozza ennélfogva, hogy a bizottság magát megalakultnak nyilvánítsa 1 egyben működését kezdje meg, mi né­zete szeiint akként volna eszküzlendő, hogy a bízott - ság tagjai első sorban személyesen hatnának oda, hogy az iparosokat az országos kiállításban arra al­kalmas tárgyakkal való részvételre buzdítsák, azok figyelmét arra felhívják s állandóan fentartsák; má­sodsorban addig a bizottság egy körlevelet intézne Paks és Dunaföldvár községeket kivéve az összes Tolnamegyei községi elöljáróságokhoz s ipartestüle­tekhez, melyek szintén felkérendők volnának, hogy a körükben lakó iparosokat a kiállításban való részvé­telre szólítsák fel I az eredményről a bizottságot f. évi deczember hó 15-ig értesítenék, hogy a bizottság a kiállításra jelentkezők számára a szükséges bejelen­tési lapokat kitöltés végett elküldhesse s ez év vé­géig a kitöltött jelentési lapokat a pécsi kerületi bizottságába ezen bizottság megküldhesse. Elnöki előterjesztés egyhangúlag elfogadtatván. Elnök ezután kihirdeti az egyhangúlag hozott ha­tározatot, melyszerint az ezredéves kiállítás érde­kében működő „Szegzárdi helyi bizottság“ megala­kult s hogy a bizottság egyes tagjai oda fognak hatni, miszerint az iparosok a kiállításban az arra alkalmas tárgyakkal minél nagyohb számban részt vegyenek; továbbá hogy az elnökség a megyebeli összes községeket és testületeket Paks és Duna- Földvár kivételével, átiratilag fogja felkérni, mi­szerint általuk a vidéki iparosok is a kiállításban való részvételre buzdittasanak s hogy az eredmény­ről folyó évi deczember 15-ig a bizottságot értesít­sék, hogy ez a jelentkezők részére szükséges nyomtatványokat megküldhese s azokat kellően kitöltve, még ez év végéig a pécsi kerületi bizott­ságnak is elküldhesse; végül hogy a mai ülésről szóló jegyzőkönyv másolata a pécsi kerületi bizott­ságnak haladéktalanul megküldessék. Pirnitzer Antal bizottsági tag indítványa folytán elnöknek az ülés tapintatos vezetése s azon odaadó érdeklődésért, melylyel az ügy iránt viseltetik i melylyel azt felkarolta, egyhangúlag elhatározta a a gyűlés köszönetét nyilvánitani s azt jegyzőkönyvbe vétetni. Több tárgy nem lévén az ülés bezáratott. Kmft. Véges János, Boda Vilmos, jegyző. elnök. Nicsner Pál, André István, Hidasy Mátyás. 527. szám. Tolnamegyei gazdasági egyesület. Meghívó. A tolnamegyei gazdasági egyesület folyó évi deczember 6-án délelőtt 10 órakor Köles- d e n rendes közgyűlést tart, melyre az egyesület tagjait azon kéréssel van szerencsém tisztelettel meg­hívni, hogy a tisztujitás fontosságára való tekintettel, a gyűlésen lehetőleg szép számban megjelenni méltóz- tassanak. Kölesd, 1894. évi november hó 21-én. Kovács László, elnök. Tár gysor o zat: 1. Határozat a megelőzőleg tartandó igazgató választmányi ülés tárgyai fölött. 2. Elnök jelentése az egyesület 1894. évi mű­ködéséről és ezzel kapcsolatban az egyesület vagyoni állapotáról. 3. Tisztujitás, vagyis a 3 év elteltekével meg­bízatásukról lemondó elnök, 2 alelnök és 40 igazgató választmányi tag helyének betöltése. 4. Időközben fölmerülő egyéb ügyek és esetle­ges indítványok. K Ü L Ö N FÉL É K. _______ — Czimadományozás. Novák Sándort, me­gyénk I. aljegyzőjét és tiszteletbeli főjegyzőjét méltó kitüntetés érte azáltal, hogy O felsége a király a miniszteri fogalmazói czimet és jelleget adományozta neki. Mi is őszintén gratulálunk a megérdemlett ki­tüntetéshez, mert Novák Sándor ur oly kiváló te­hetség, pontos és szorgalmas tisztviselő, ki minden­kor díszére válik a megyei tisztviselő-karnak. — Kossuth Ferencz. Mint értesülünk, Kossuth Ferencz kőrútjában Szegzárdot is meglátogatja. Hogy mikor érkezik vá­rosunkba, az még nincs megállapítva. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (48. sz.) — Erzsébet királyné névünnepe. Erzsébet királyné névünnepe alkalmából múlt hétfőn a szeg- zárd-belvárosi római kath. templomban reggeli 8 óra­kor hálaadó istenitisztelet volt, melyet W osinszky Mór esperes-plébános végzett. A misén a nagyközön­ségen kivül a tanuló ifjúság is részt vett. — Az első tánczestély a kaszinóba. A szegzárdi kaszinó uj kényelmes otthonában, folyó hó 17-én tartották meg a közvacsorával egybekötött első táncz- estélyt, mely egyúttal a kaszinó ünnepélyes megnyi­tása is volt. A fényesen kivilágított termekben nagy­számú előkelő közönség gyűlt egybe, benépesítve a sokáig csendes bárói kastélyt. Az étteremben és a tánczteremben volt felteritve s 8 órakor kezdődött a vacsora, mely bizony izetlen, rossz volt s éppen nem vált a vállalkozó becsületére. Vacsora alatt F ö r d ő s Vilmos, a kaszinó elnöke emelt poharat. Úgy tiz óra felé Garay Ferkó zenekara tánczra gyújtott a fia­talság örömére, mely fesztelen jó kedvvel egész reg­geli 3 óráig- tartotta együtt a mulatókat. Két négyes is volt, az elsőt 22 boldog pár tánczolta. Jelen volt asszonyok: Ágoston Istvánná, Bodnár Istvánná, Borzsák Endrénó, Haidekker Béláné, Horváth Kál­mánná, Kovács Dávidné, Krammer Jánosné, Komá- romy Gyuláné, Keplinger Gézáné, Leopold Kornélné, Módly Lászlóné, Mehrwertli Ferenczné, özv. Mártin Ferenczné, Májer Károlyné (Szálka), Németh Józsefné, Nits Istvánné, Orffy Lajosné, Osztrich Mihályné (Bonyhád), Pápé Dénesné, Stejnsdörfer Józsefné, Szendrődy Károlyné, Szuszt Viktorné, Szondy Istvánné, Török Béláné, Weininger Sándorné; leányok I Borzsák Etelka, Horváth Györgyike, Komáromy Mariska, Módly nővérek, Mártin nővérek, Májer Oolga (Szálka), Réthy Laura (Kaposvár), Hanke Elvira, Szendrődy Sarolta, Vargha Margit, Weininger Gizella, stb. — Bírói vizsga. G e r s t n e r Miksa, a szegzárdi kir. törvényszék szép tehetségű aljegyzője, a gya­korlati bírói vizsgát Budapesten sikerrel letette. Gra­tulálunk ! — Áthelyezések. Á pécsi megyés püspük Új­vár y Géza baari adminisztrátort Duna-Szekcsőre, Fuchs Vilmost Duna-Szekcsőről Tolna-Szántóra, Ács Jánost pedig Tolna-Szántóról Gyulajovánczára helyezte át segédlelkészi minőségben. — Elitbál. Az „Egyesült szegzárd-tol- namegyei nőegylet“ 1895. évi január hó 12-én elitbált rendez, a „Szegzárd szálló“ nagytermében. — Halálozás. Egy szorgalmas, hosszú munkás­élet nyert e hó 15-én befejezést, E napon hunyt el élete 67-ik évében Rizner György fáczá"kerti ura­dalmi kovács-mester, ki a tolnai urad? évet töltött a legnehezebb munkában, e hó 17-én tétettek örök nyugalomra ben. Temetésére, melynek a szép kedvezett, sokan jöttek össze a iiiBguu.uU8 _ ko nsága, barátai és tisztelői közöl a környékből is. Ott volt az urad. gazdatisztség is teljes számban. Az elhunytat neje, 3 fia, 2 leánya, nagyszámú unokái és rokonai gyászolják. Áldás és béke lebegjen az el­hunyt porai fölött, hátrahagyott szeretteinek pedig nyújtson vigaszt a Mindenható kegyelme! — Gyógyszertár átvétel. A tolnai gyógyszertárat Gömbös László gyógyszertár-tulajdonostól B o r b á s István vette meg, melyet folyó hó 15-én foglalt el. — Beleesett a Dunába. A szegzárdi gőzhajó­állomásnál a Fiume nevű postahajó egyik matróza véletlenül a Dunába esett. A matróz nem vesztvén el lélekjelenlétét, szerencsésen a partra úszott. A hideg fürdő azonban igy novemberben megártott neki, mert Budapestig a hajón annyira megbetegedett, hogy kór­házba kellett szállítani. — Betegség a szarvasmarhák között. Szegzárd, Mözs, Tolna, Agárd, Harcz és Fadd községekben a szarvasmarhák között a száj- és körömfájás ragályos betegség lépett fel s igy ezen községekből a szarvas- marhák ki- és beszállítása megtiltatott. — Veszélyes csavargó. A csendőrség Gyönkön elfogta Sümeg József redinovczei születésű közve­szélyes csavargót, ki már többször volt büntetve s lopásból tartotta fenn magát. A napokban Gyönkön is éppen akkor csípték el, midőn egy házban lopást akart elkövetni. A veszélyes csavavargót a bíróság kezeibe adták. — Pénzhamisító. Múlt számunkban megirtuk, hogy a csendőrség elfogott egy pénzhamisítót, kinél hamis pénzt találtak s ki magát Grünbaum Bernát ó-turai lakosnak vallotta. Kihallgatásakor a pénz hol- szerzését • különböző módon adta elő s a megejtett vizsgálat során kitűnt, hogy az illetőnek nem Grün- baum a neve, mert ilyen nevűt O-Turán nem ismer­nek. Az előmutatott igazolvány, mely Grünbaum névre van kiállítva, tehát hamis. Midőn megmotozták, 67 drb hamis egy frtost, 1 drb 10 frtost, 11 drb 5 frtost, 3 drb ezüst frtost és 8 egy koronást találtak nála. A hamis pénzből már sokat forgalomba hozott a vidéken, igy Steiner Vilmos paksi kereskedő is 10 drb hamis 1 frtost váltott be. A pénzhamisítót a budapesti kir. ügyészségnek adták át. — Betöréses lopás. Gróf Apponyi Géza pálfai pusztáján levő magtárba ismeretlen tolvajok betörtek és abból egy métermázsára való finom leveles dohányt elloptak. Ä tetteseket a csendőrség nagy erélylyel nyomozza. — Tánczestély. A szegzárdi kereskedelmi egy­let tegnap saját helyiségében vacsorával egybekötött tánczestélyt tartott, mely minden tekintetben jól si­került.

Next

/
Thumbnails
Contents