Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-01-28 / 5. szám
1894. január-28. titások után nyert ideiglenes adóelengedési évek hosszabbiltatnék meg nehány évvel. 6-or. A községi faiskoláknak újjászervezését látom mielőbb szükségesnek, hogy azok valóban megfelelhessenek a czélnak, mert ily kezelések mellett, mint ma állnak, sohasem fognak megfelelni. Ezekből kifolyólag szükségesnek látnám azt is felvenni a feliratba, hogy a megalakult Baja-báttaszéki összekötő vashid létesitésén fáradozó bizottság által felvett kérdést szintén felvegye, hogy ez mielőbb létesittessék, hogy tönkre jutott népünk kenyérkeresethez jusson, ne legyen kénytelen addig is vidékre költözködni, vagy a mi még szomorúbb embervásárlók által Amerikába kivándorolni. Végre a legszükségesebbnek tartom, hogy ezen feliratot a nagyméltóságu földmivelésügyi miniszter ur kezéhez, vármegyénk ő nagyméltósága a fő- s nagyságos alispán ur vezetése alatt, a vármegye összes választókerületeiből az országgyűlési képviselőkkel nyújtanák át. Ezek volnának azok, melyeknek megvalósításával elérjük azt, hogy az elpusztult szőlőterületek reorganizácziója be fog következni mielőbb és addig is, mig ezen működés folytán a szőlők rekonstruálódnak, a munkás kezek találnak foglalkozást, melyből élelmüket családjuk részére megszerzik. Azért tehát legmélyebb alázattal vagyok bátor, e vármegye területén lakó polgárok nevében felkérni nagyságos Simontsits Béla alispán urat, kegyeskedjék előttünk ezen nagy- fontosságú ügyben vezércsillagul elöljárni és ezt az értekezletet mielőbb egybehívni kegyeskedjék, mert erős az én hitem nagyságodban, ez vezetett engem mindég s fog vezetni ez után is. Szentpétery Sándor jegyző. t Br. Augusz Antalné. Múlt hétfőn húzták fel az Augusz kastély őrtornyára a gyászlobogót. E jelből tudta meg mindenki, hogy a kastély egyetlen csendes lakója, özv. br. Augusz Antalné szül. Sváb Klára megszűnt élni. A boldogult bárónét, miután gyors egymásutánban temette el férjét, két reményteljes fiát és két leányát, csak egyetlen élő leánya, — ki a bécsi gyógyíthatatlanok kórházában, mint irgalmas apácza teljesiti magasztos hivatását — kötötte földi életéhez, melyet folytonos jótékonyságban iparkodott tölteni. Nincs Szegzárdon jótékony intézetünk, mely nem részesült volna adakozásaiban. A szegények és gyámoltalanok folyamodása nála mindig meghallgatásra talált. Jótékony lelkének legszebb koronája azonban azon alapítvány, melyet az ő hozzájárulásával és beleegyezésével a hét évvel ezelőtt elhalt nagyreményű Imre fia tett a város javára 90,000 frtot biztosítván a családi vagyonból, és pedig 10,000-et kulturális czélokra, 80,000-et pedig egy árvaház felállítására. E bőkezű alapítvány most, a báróné halála után, két év alatt lesz folyósítva. Gratulálhat magának Szegzárd városa, hogy ily nemesen gondolkozó jótevője találkozott. Az ifjú boldogult Imre báró emlékét a város megörökítette, mert életnagyságu képét gyülésterme számára megszerezte. Háláját az özvegy iránt a ravatalra helyezett díszes koszorújával s a temetésen való impozáns megjelenésével rótta le, mafadandó- lag pedig az által fogja tanusi ani kegyeletét úgy a fiú, mint az édes anya iránt, hogy azoknak órcznól tartósabb emlékét, az Augusz-árvaházat minél előbb létesíteni és, azt az alapítók szándéka szerint a szegény árva gyermekek javára vezetni fogja. A boldogult bárónőről már hónapok óta elterjedt a városban a szomorú hir, hogy nagy beteg és felépüléséhez nincs is remény. Az orvosi segély ős a gondos ápolás csakis elodázni volt képes a halál beálltát, de megakadályozni nem. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (5. sz.) A beteg mellett állandóan egy irgalmas ápolónő teljesítette a szolgálatot, Mikó György újvárosi plébános pedig vigasztaló szavaival erősítette a szenvedőt és ellátta a haldoklók szentségeivel. A halál folyó hó 21-én este következett be s a gyászhir másnap a kora reggeli órákban már elterjedt. Az Augusz kastélyon kívül kitűzték a gyász-, lobogót a városházára, a polgári olvasó-körre, a belv. kath. óvodára és a népbankra. A ravatalt még 21—22. közti éjjel Pirnitzer József és fiai czég „Kegyelet“ temetkezési yállalat tulajdonosa állította fel a kastély egyik szobájában. Úgy a szobát, mint a lépcsőzetet fekete posztó borította, a ravatal körül 18 magas diszgyertyatartóban hatalmas gyertyák égtek, délszaki növények díszítették az egész szobát és számos díszes koszorú, köztük Szegzárd nagyközségé és T. Nyitray Lajos tanáré is, borították a ravatalt ős az oldalfalakat. A közönség tömegesen látogatta a halottat, hogy imát rebegjen a jóságos bárónő lelke üdvéért. Időnként oly tódulás volt, hogy tiz—tiz egyént lehetett csak a lépcsőn felereszteni, mi fölött a lépcső- feljáratnál és a halottas szoba előtt a vállalkozó czég diszmagyarba öltözött emberei őrködtek. A temetés folyó hó 23-án délután | órakor ment végbe, mely alkalommal oly imponáló alakban nyulvánult a közönség részvéte, a milyent csak a a boldogult nagyreményű Imre báró temetésekor láttunk. A városi rendőrség, a megye szolgaszemóly- zete, úgy a temetést rendező czég hat diszmagyarba öltözött alkalmazottjai ezüstös nagy íáklyatartóba alkalmazott égő fáklyával környezték a halottas kocsit a temetőig. Ezrekre menő közönség fejezte ki megjelenésével kegyeletét. Testületileg jelen volt Szegzárd nagyközség elöljárósága, a dalárda, az „Egyesült Szeg- zárd-Tolnamegyei Nöegylet“, a szegzárdi tüzoltó- egyősület díszben gyászfátyolos zászló alatt, a szegzárdi polgári olvasókör gyászlobogóval ős a népbank. A gyászszertartást Mikó Győr gy újvárosi plebáuos végezte segédlettel. A szegzárdi dalárda a háznál ős a temetőben gyászónekeket zengett szép összhangban, a tűzoltói zenekar pedig az utón gyászindulót játszott. A gyászoló családot a temetésen a boldogult egyik unokája, Sigray Antal gróf képviselte, ki Kalocsáról jött meg. A boldogult haláláról az alábbi jelentőst vettük : „Alulírottak mély fájdalommal tudatják a legjobb anya, illetőleg nagyanyának, Méltóságos özv. báró Augusz Atalnő szül. Sváb Klára úrnőnek hosszas szenvedés ős a halotti szentségek ájtatos felvétele után, folyó évi január hó 21-ón esti 10 órakor, -élte 67-ik évében történt elhunytét. A boldogult földi maradványai folyó hó 23-án délután 4 órakor fognak a szegzárdi alsótemetőben levő családi sírboltban elhelyeztetni; — az engesztelő szentmise-áldozat pedig másnap reggel 9 órakor fog a belvárosi templomban az egek Urá- na bemutattatni. Kelt Szegzárdon, 1894. évi január hó 22-én. Áldás és béke poraira! Báró Augusz Helén, mint leánya. Gróf Sigray Klára, gróf Sigray Antal, gróf Sigray István, mint unokái.“ Amicus. Madaraink elköltözése. .. Józsi tanítványom rendbe hozott mindent. A flobert tiszta, a vadásztáska a szükséges szükséglettel megtelve. Mehetünk! — szólok Józsihoz — kinek csakúgy repesett szivecskéje az örömtől, hogy valahára veréb ős egyéb téli madárvadászaton részt vehet. Utunk ki a bátai határra vezetett; hol néhány szárnyas elejtése után tanitványom elógületlensógé- nek adott kifejezést a fölött, hogy vidékünk télen madarakban annyira szegény. Tanitó-nevelői tisztemnek megfelelőleg kötelességemnek tartottam ifjú vadásztársamat megnyugtatni és őt madaraink elköltözését illetőleg a következőkben felvilágosítani: Felületesen vizsgálva egyszerű ős könnyen megmagyarázható tüneménynek látszik a madárvándorlás, de nagyszerű és megmagyarázhatlan mint e mai napig még a legtudósabb észlelő előtt is. És bár általánosan azt hiszik, miszerint ezen állatosztály már tökéletesen ismerve és kiismerve van, mégis életmódjukban, cselekményeik- s tehetségeikben oly sajátságos s érdekes jelenségek fordulnak elő, melyeket még eddig tökéletesen és okadatoltan megmagyarázni nem tudtak. Sok tekintetben igaza volt Buffonnak, aki azt irta: „hogy egyetlen egy 8_ madár életmódjának ős természetének kiismerősóre egy emberi élet nem elég.“ Közönségesen azt tartják: miszerint őszszel a tápláló anyag hiánya s a bekövetkezendő hideg űzik madarainkat melegebb tartományokba, mig tavasz- szal az ellenkező események újólag visszacsalják őket — mert hát valaki nagybölcsen ezt irta: „Nyárban igen meleg van, Tőiben igen hideg van; Mindig esik az eső, Soha sincsen jó idő.“ A madarak pedig e tekintetben igen válogatósak szoktak lenüi. Mindenesetre a fenti indokolásban igen sok igaz van;-a madarak nagyobb része az állatország azon osztályából táplálkozik, melynek tagjai a bekövetkező hideg évszak alatt csaknem hozzáfórhetetlenül elrejtőznek, mint a rovarok, legyek, hernyók stb., ha tehát az ezen állatosztályból táplálkozó madarak táplálók hiányában elveszni nem akarnak, kénytelenek meleg tartományok felé vonulni. Ez volna az úgynevezett szárazföldi ok, mely a madarak vándorlását okozza, bár ez nem üti meg mindig a tökéletes alaposság mérlegét, mert vannak madarak, melyek télen is feltalálhatják nálunk táplálékukat, a hideget is képesek kiáltani ős mégis részben vagy egészen elköltöznek; példa erre a hamvas és szántó örvöly (Falco ciancus ős cine- raceus), melyeknek hímjeit télen is láthatjuk; mig a nőstények ős fiókák elvándorolnak; továbbá a közönséges jegór (Abedo ispida), mely némely évben télen nyáron nálunk tartózkodik, némely évben csak nyáron látható itt. Miután igy az előadott ok nem elégsőgós a madarak vándorlásának indokolására, más okok után kell fürkésznünk, mely fürkószós alatt szükséges a madarak szervezetét és a különböző elemeknek azokra való behatását, folytonosan szem előtt tartanunk. Ugyanis tudjuk, hogy a madarak rőpülősi képességüket nemcsak szárnyaiknak, hanem szervezetük azon sajátságának is köszönhetik, mely szerint testük minden részén izmaik, csontjaik és tolláiknak velőtlen része is levegőtől egészen át van hatva, megtöltve, felfúva; ha tehát egy szerves lény valamely elemtől annyira át van hatva, lehetetlen, hogy annak befolyásaitól teljesen ment legyen, hogy természetére, cselekedeteire annak sajátsága befolyást ne gyakoroljon — és ez úgy is van. Számos példa van arra, hogy a madarak a bekövetkezendő időváltozást előre megérzik és nyugtalanságuk által arra még az embert is előre figyelmeztetik. Tudvalevő dolog, hogy a tengeren, hol a levegő a zivataros változásoknak leginkább ki van téve, a zivatar bekövetkezte előtt jóval sietnek a tengeri szárnyasok a part felé, menhelyet keresendők, mig a vészmadarak a hajókat veszik körül jóval a kitörendő zivatar előjeleinek láthatása előtt; de fölösleges olyan távol barangolnunk: fecskéink nyugtalan repülésükkel — midőn a levegőt mondhatni hasítják — előre figyelmeztetnek a közelgő zivatarra. Abból hogy a madarak teste a levegőtől egészen át van hatva, következik, hogy minden mozdulatuk s különösen repülésük a legkönnyebb s mondhatni csaknem fáradság nélkülivé válik, mert tele kell színi testüket levegővel és a földről felemelkedvén, szárnyaikat kiterjeszteni, hogy mint egy léggolyó tova-usszanak a levegő folyamárnyáu, még pedig lőggel-teltségüknól fogva anélkül, hogy tüdő- [ jüket meg kellene erőltetniük; ha tehát egy szerves lény teste olyantőn könnyű s tagjait csaknem min- | den fáradság nélkül használhatja: a természet rendénél fogva használja is annyival inkább, mivel a vér sébes és könnyű keringésénél fogva ezen használatra, illetőleg mozgásra — mi a madaraknál egy a repüléssel — folytonosan ingereltetik; igy vándorlásaiknál ezen repülési inger is, lehet gyakran indok, minek minden esetre tavaszszal és őszszel kell legnagyobb mértékben kifejlődve lenni, mivel azon madarak, melyek kalitkába zárvák s igy se eledelben, se melegben hiányt nem szenvednek, azon idő alatt, midőn a vándorlási időszak bekövetkezik, nyughatatlanok szoktak lenni. Különben, hogy a levegő melegsége vagy hidegsége és változatossága, valamint a földünkön különböző időkben, különböző irányokban uralkodó szelek mennyire hatnak vándorlási ingerere : a madarászok még tökéletesen meghatározni nem tudták, minek egyik oka abban is rejlik, mert a madarak vándorlásaik alatt több oly tájra is vonulnak kölönősen Ázsiában, Afrikában, hol nemcsak az őket tudományosan vizsgáló egyének hiányzanak, hanem még a különböző időszakbeli hőmérséklet és
