Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-09-09 / 37. szám
XX». évfolyam. Szegzárd, 1894. szeptember 9. 37. szám. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. iz ország y me£katalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó___________________k S a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítőié Előfizetési ár: Egész évre ••■•••• 6 frt — kr. Félévre ...........................,3 „ — H Ne gyed évre .••.•••• I 50 Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőséé:: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az aP részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendök. küldendők. A szüret. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde tések jutányosán számíttatnak. Tiz évvel ezelőtt, midőn Tolnavármegye székhelyét övedző hegyláncz még bortermelésre használtatott, midőn még a Bartina, Bakta és Előhegy a tüzes nedű bogyóitól tar- kállott, az őszi évad első hónapjában csak egy kérdés uralta a közhangulatot, csak egy eszme foglalkoztatta az elméket s ez az egy kérdés elég hétköznapi alakban ezrek ajkain hangzott el naponként a következő alakban: mikor lesz a szüret? A székhely törvényes legfőbb szervében: a képviselő-testületben valóságos pártok keletkeztek, melyek izgatott vita közben élesen álltak egymással szemben s mellette és ellene szóló érveik egész tárházát nyitogatták, hogy egymást kölcsönösen meggyőzzék. Arról volt ugyanis szó rendesen, hogy a szüret szeptember egyik napján egy héttel előbb, vagy később kezdődjék-e? Nincs az a politikai testület, melyben a szóharcz oly elkeseredett lett volna, nincs az a nagyfontosságu országos kérdés, mely a mostani pártalakulási tervezet eszményét oly közel vitte volna a megvalósulás határköve felé, mint ez a nagyfontosságu anyagi kérdés vitte a mi képviseletünket. Olt volt igazán kifejlődve a szabadelvű és konservativ párt, ott hangzottak el érvek, melyek egyik vagy másik irány igazi, hű apostolaitól származtak. Az egyik párt a szabadelvüséget képviselte s a tulajdonjog túlságos korlátozása ellen kardoskodott, a másik, hogy kitünőbb minőségű bort termelhessen, elhalasztatni kívánta a szüretet, de egy kis önzés belekeverésével, csak úgy, hogy a várás mindenkire kötelező legyen, nehogy csak ők maguk viseljék a koczkázat esetleges hátrányait. Az egyik párt lenézte a másikat, mert a konservativek félénkséggel vádolták a szabadelvűeket s gyáva volt a gúnynevük; viszont a szabadelvűek elég roszakarattal: ansbruch- macher-oknak keresztelték el a konservative- ket s uton-utíélén ezzel az idegen hangzású czimmel illették őket. Mikor ezen a nagy harezon átesett a képviselő-testület, akkor már a többi magától jött: a szüret egy héttel előbb vagy utóbb megtörtént; a kádak, hordók megteltek a Garay által megénekelt »bikavérrel«; a külföldi kereskedő megjött s a hordók tartalmát ropogó százasokkal cserélte fel s egy egész évig oda se néztünk a bajnak, mert ez az üdvös csere s az áldatian fftt 'a maga egész jó és kellemetlen minőségében egy év múlva újra ismétlődött. Most ilyen pártalakulásnak nyoma sincs a képviselő-testületben. Senkinek sem jut eszébe, hogy akár a tulajdonjogot korlátozza, akár a szüret megtartását siettesse; mindenki, havan mit, szüretel mikor tetszik, vagy ősi hajlamaiból kifolyólag, vár és táplálja a darazsakat. A nyomorúság s az a nivelálló kis féreg, mely a szőlőket ki pusztította, megszüntette a pártoskodást, de megszüntette egyúttal annak alanyát: a szüretet is. Hogy mi mégis szüret nem létében, a szüretről értekezünk, annak nem az oka, mert a lapoknak mindig megvannak a maguk évadezikkeik, melyet más tárgy hiányjában fel lehet s a szükség folytán fel kell használni, hanem tisztán és egyedül azért, hogy emlékeztetve a jó szegzárdiakat az elmúlt idők fényes és felejthetlen napjaira, melegen a szivükre kössük, hogy minden erejüket szől- leik újjá alakítására fordítsák. Bármi eredményeket iparkodunk más téren elérni, az mind csak időszaki eszköz, mely ideig-óráig feledteti a meglevő bajt, de végleges jólét, végleges boldogság csak termő szőlleink újra telepítésével következhet ik be. Fel azért szegzár diák, fel a fáradhatlan munkára! b. Közgyűlés. A, -tolnai ev. reform, egyházmegye folyó hó 4. és 5-én tartá szokásos évi nagy gyűlését Szegzárdon, a városháza nagytermében, az egyházi és világi tagok igen nagy részvéte mellett. (Előző délután, folyó hó 3-án lelkészi értekezlet volt a reform, egyház tanácstermében) A kettős elnökséget C s e k e y István esperes, v á r k o n y i lelkész és S z i 1 a s s y Aladár pénzügyi biró viselték; ezeken kívül jelen voltak i S á r k ö z y Sándor, D ö m ő k Péter, D ő c z y József, Dömötör Lajos egyházi és Nagy Sándor, Ágoston István, ifjabb Eötvös Károly, K o- vács Sebestyén Endre világi tanácsbirák ; K á 1- m á n Dezső és Tóth Károly főjegyzők, S z o n d y TÁRCZA. A tojós-madár panasza. Tavaszkor nagy fáradsággal Építettük fészkünket; Midőn kész volt, mondhatatlan Öröm szállt meg bennünket. Mohhal s tollal béleltük ki, Hogy kapjanak jó helyet Majd leendő fiókjaink, Fészket, puhát s meleget. Múlandó volt boldogságunk; Beh rövid volt örömünk 1 Hogy lesznek majd szép fiaink: Hiú volt e reményünk. Véletlenül észrevette Fószküuket egy rossz gyerek, Midőn benne már gyönyörű Tojásaink feküdtek. A gaz fiú addig dobált A mi fánkra fel követ, Mig a földre tojásostul A fészek le nem esett. Mig szivünket fájdalommal Töltó el e pusztulás: Az a gyerkőcz ujjongott, hogy Tönkre ment a sok tojás. Mik lesznek, ha nagyra nőnek Az ily-fajta gyermekek? Bizonyára csak kegyetlen S durva szivü emberek. Nem helyes az, ha művelik A gyermeknek az eszét, De, fájdalom, egyúttal nem Nemesitik a szivét. Ponori Thewrewk Árpád. A néptanító mint katona. Irta: PERLER MÁTYÁS. (A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája.) (Folytatás) Sok katona-tanitó egyszersmind kántor is, ennek tehát helyettest kell szereznie, a ki kántori teendőit elvégezze. A legtöbb tanító pedig családos, kinek felesége és gyermekei otthon nélkülöznek addig, mig ő a katonaságnál pénzét haszontalanul elfecsőrli és éjjel-nappal szenved. Igen, nemcsak nappal, hanem éjnek idején is kénytelen szenvedni, mert fáradt, törődött testét a számtalan sok féreg miatt ki nem pihentetheti. A kaposvári kaszárnyában — azt hiszem másutt is — milliókra megy a poloskák száma. Egyszer jelentést tettünk az éjjeli nyughatat- lanságra vonatkozólag s orvoslásul — egy gunymo- solyt nyertünk. Tessék bárkinek elképzelni azon sorsot, a hol naponta 9 órai gyakorlatot, számtalau szekatúrát és éjjeli poloska vadászatokat kell 8 hétig — vagy 13 napig átélni s tiszta fogalma leend a néptanitóról, mint katonáról! Aztán a tauitói tekintély, — melyről annyit Írnak — a katonaságnál teljesen sárba tipratik! Az a béresből lett káplár vagy führer, a ki csak úgy félvállról beszól az infanterista tanítóval, hogyan fogja majdan tisztelni azon néptanítót, ki vele egy községben lakik s kinek ő valaha elöljárója volt?! Micsoda respectussal viseltetik olyan néptanító iránt, kit valaha összeszaraarazott és regulára tanított?! — Bizouy kevés tiszteletet fog az tanusitani, sőt ellenkezőleg, dicsekedve meséli otthon barátjainak, hogy ő hogyan megregulázta és raeg- dresszirozta a tanítókat. Ezek mind olyan állapotok, melyeken a kormány nagy áldozat-hozatal nélkül is könnyen segíthetne. Elmondom hogyan. Adjanak a tanítónak katonáskodása alatt tisztességes napidijat vagy nem bánom ón — zsoldot. A 8 heti kiképzés után emeljék legalább káplári rangba, nehogy minden csirkefogó vele egy rangban lehessen. A hadügyminiszter hagyja meg szigorúan, hogy a néptanítókat brutalitásokkal ne illesse senki, mert szép szavakkal különben is többre megyen bárki is, mint gorombaságokkal. Az intelligens embert meg éppen nem lehet brutális módszerrel megrendsza- bályozni. Avagy mondok egy másik módot s ezt legtöbb érőnek tartom. Ugyanis, mentessenek föl a tanítók a tényleges gyakorlatok alól, mert háború esetén úgy is megfelelnének azon kivánalmaknak, a melyek
