Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-01-21 / 4. szám
--t. szám. Szegzárd, 1894. január 21. XXII. évfolyam. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre ;.......................6 frt — Fél évre ........ 3 „ — Negyed évre............................I „ 50 Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. kr 99 99 Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megjelen: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az hetenkint egyszer, vasárnap. lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde tézendők. küldendők. tések jutányosán számittatnak. Munkát és vasutat! Viszontagságos természeti tünemények által sújtott vidéke, a hol szegénység, nyomor és ebből kifolyólag következetesen éhínség felüli tanyáját, a hol napról-napra közgazda- sági fejlődésünk a lejtőn lefelé iramíik, a tkl ugyan hála népünk józansága miatt, az anarchizmus • miazmatikus kóranyaga á munkakereső osztályában termékeny talajt még nem talált eddig; de a hol a becsületes gazdaember rezignáczióval tekint vissza az alig múlt jobb időkre, és már kétkedő reménynyel várja a bizonytalan holnapot, nem tudván, mi lesz ő belőle, mi lesz családjából. A hol a kisiparos, a jobb napszámos munkás véres verítéken összetakarilott ^maroknyi vagyonkájának utolsó foszlányait előveszi, hogy még egy arasznyi ideig tengődjék, és a mikor dermesztő hidegben az egykori reményeinek utolsó sugarait, a kiaszott szőlőtőkéket a kályhába-- jdubja^-de a mely alig tud intenzivebb meleget adni, mint a minden iránt rezignáló és csüggedő keble. A hol a családapa, ki bár nehéz munkával kereste kiskorú csemetéinek a mindennapi szükségletet; erre sincs kilátása és kénytelen lesz reggeltől estéig a kenyér utáni segélykiáltást végighallgatni, kénytelen a rongyokba burkolt, sápadt arczu, beesett szemű, vézna övéit melancholikus mélázussal folyton és folyton szemlélgetni, Keresne szegény, dolgoznék, de nincs mit, nincs hol, de már a koldulástól sem riadna vissza, — de nem tanulta. A hol ilyen állapotok lépten-nyomon előfordulnak, és pedig oly vidéken, a hol még rövid idő előtt, az ország minden részéből jöttek második otthont keresni, de a honnét most az őslakók a zord tél derekán a szélrózsa minden irányában szélednek; ott frázisokkal, pillanatnyi segélynyújtással a helyzeten változtatni alig lehet. Mit ér, ha a száz helyen megsebzett organizmust itt-ott beragasztjuk, a többi sebjeí annál veszedelmesebben sajognak. Mit ér a szomjazónak egy korty ital, az éhezőnek egy falat kenyér? Annyit, hogy a nyomorultan tengődő létének kínjait néhány órával kihúzzuk. Ha segíteni akarunk, úgy ne adjunk alamizsnát, — ha gyógyítani akarunk, akkor az ákom-bákom vajmi keveset használ. — Ne bujkáljunk semmit-mondó mentő eszmék könyörületes tógájába. Ne rántsuk elő a filiszteusi jótékonykodás krokodi- lusi könyzacskóit, hagy néhány notorio/US munkakerülő szégyenpirtól mégfosztott talphyaioK- nak rövid gaudiumot szerezzünk. Valósítsunk meg oly eszmét, mely által a becsületes munka kereső meg is kaphatja a kiérdemelt munka diját. Egy varázsütésre ugyan, de még talán évek múlva sem adhatjuk vissza népünknek, vidékünknek az elvesztett paradicsomot. Azonban kellő egyetértés, jóakarat és csekély áldozatkészség mellett adhatunk utat-módot, hogy munkakereső népünk egy nagy része köztünk maradjon. Itt az alkalom, csak önzetlenül és czéltudatosan ki kell használni. A baja-báttaszéki vasút kiépítése rövid idő alatt megkezdődik. Egészitsük ki a kört, iparkodjunk, hogy a szegzárd-báttaszéki vasút rövid kis vonala ténynyé váljék. Nem oly nehéz munka az. Egy kis jóakarat az intéző körök részéről és talán meglehet. Lesz azután kereset, lesz kereskedelem, lesz forgalom és lesz ipar. A szegzárd-báttaszéki kis és jutányosán kiépíthető vonal kiegészítése által a fővárossal közvetlen olcsó összeköttetésben és folytonos contactusban lehetünk. — Termesztmé- nyeink bárhová is jutányos áron szállíthatók és nem függnek egyes piaczok monopoliumjá- tól. A hol pedig egy systematikusan berendezett forgalom létesül, ott a kereskedelem is meghonosul és nincs kitéve egyes önző spekulánsok szeszélyeinek. Piaczokat erigálunk éppen az állal, kogip gyors cs uicsu szállítási utaink vannak. Sől az őszi és téli évadban, ! midőn a hajózás vagy nehézkesen mozog, vagy egyáltalán fennakad Baja város és környezete nem Szabadka felé fog szállítani és utazni, hanem Báttaszék, Szegzárd felé a fővárosba, mert az útja oda ezen az oldalon 22 kilóméterrel közelebb. Az ipari vállalat sem fog sokáig késni, a mint a forgalom és a kereskedelmi tényezők rendelkezésére lesznek; mert forgalom, kereskedelem és ipar olyan nemzetgazdászati faktorok, melyek együtt igen, de egyenként alig létezhetnek. Mindezek után TARCZA. Az a hír jár. Az a hir jár mi felénk, a végen, Szőke-piros szeretőm van nékem. Akármilyen, büszke vagyok rája; Ő a szivem gyöngye, koronája. Azt is mondják, szegény vagyok hozzá. Azért csak a sorsomat okozzák. De van máskép erőm, egészségem; Többet ér ez a vagyonnál régen. Meg aztán Bori Juczi szája Nem drágább-e, mint aranynak száza. Kék szemének csillag-sugárzása Ki tagadja, hogy nem az ég mása. Bánom is én, akármit beszélnek, Mint a polyvát, eresztem a szélnek. S mig a világ tátogatja száját, Csókolom a Juczikám orczáját. Tóth István. Grossman úr. — Karczolat — Irta: Llvius. A kik ismernek, könnyen értik meg, hogy nem hiszek az orvosoknak. Pláne, mióta egy tudós professzor azzal vigasztalt meg, hogy egy köszvényes, de dúsgazdag nagybátyámnak (kinek prezumtiv örököse én volnék) a napjai meg vannak számlálva. S én tizenhat év múlva úgy találom, hogy az orvosi tudomány megint csalódott. Mert nagybátyám napjai még most sincsenek megszámlálva. Azóta a tudós professzor meghalt, az én türelmem is, de a nagybátyám köszvénye is, sőt nősülni készül s azt hangoztatja, hogy soha fiatalabbnak nem érezte magát. Azóta, ha orvosom Balaton-Füredet ajánlja, én Tátra- Füredre megyek s ha orvorságot ad, azt kidobom. S mondhatom, még nem bántam meg. Nemrégiben azt ajánlja házi felcserem, hogy pihenjek sokat, mert az edények megfeszültek s igy könnyen állhat be véres guta, ha sokat mozgom. Elhatároztam, hogy naponta négy órán át sétálok s harmadik hónapja, hogy úgy tapasztalom, hogy az orvosi tudomány I megint csalódott. Megütött ugyan a guta valakit, de nem engem, hanem az orvosomat, hogy én az ő tudományát úgy fumigálom. Ezek az én sétáim egyre érdekesebbek kezdtek lenni. Az első napon egy magas, fekete ur különös alázattal köszöntött. Én természetesen viszonoztam, mert illetlen dolog volna, ha nekem egy magas, fekete ur köszön, hogy én annak vissza ne köszönjek. A második napon megint találkoztunk. Megint köszöntött s kérdezte, hogy vagyok? Én természetesen viszonoztam a köszöntést s siettem megnyugtatni a magas, fekete urat, hogy jól vagyok, semmi bajom. Otthon azután a kíváncsiság kezdett el bántani, hogy tulajdonképen ki is az a magas, fekete ur? Talán csak nem valami végrehajtó? Mi köze neki azonban az ón egészségemhz ? A tárczámhoz még tán volna némi jussa tavalyi adóm fejében, de az egészségem mit érdekli? Tehát még sem végrehajtó. A harmadik napon megint találkoztunk. A magas fekete ur ismét köszöntött s azt kérdezte nagy alázattal, hogy és mint van becses egészségem. Otthon aztán elgondoltam, hogy az a magas, fekete ur nem lehet más, mint egy fiatal, kezdő orvos, ki ily módon akar magának patienturát teremteni. S biztosra is vettem, hogy legközelebbi találkozásunk alkalmával már a pulzusomat fogja megtapogatni. De mekkora lön csalódásom, mikor másnap a pulzusom helyett azt a kérdést vette elő a magas, fekete ur: — Hát Grossman ur hogy van? — Köszönöm. Jól. A következő napon megint találkoztunk. — Nem értem, hogy Grossmann ur nem ir, önnek sem irt még? — Nem irt nekem sem még. A következő találkozásunk alkalmával a magas, fekete ur nagyon kifakadt. Alkalmasint Gross- mann ur rossz fát tett a tűzre. — Tudja, hogy ez már Grossmantó! szemtelenség ! — Határozottan az — feleltem. Azután egy ideig nem láttam a magas, fekete urat. Mikor megint találkoztunk, csak enuyit szólt: — Még most sem irt ? — Nem — feleltem határozottan. E párbeszéd óta a magas, fekete úrral nem találkoztam. Talán'világgá ment vagy a magányba vonult abbeli fájdalma miatt, hogy Grossman ur nem irt. Pedig elhatároztam, hogy legközelebbi találkozásunk alkalmával megkérdem tőle, vájjon kicsoda
