Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-05-20 / 21. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (21. sz.) 1894 május 20. A szegzárdi dalárda a fiumei dalversenyen. A szegzárdi dalárda folyó hó 11-ón indult el a déli vonattal a fiumei országos dalárversenyre. A mint a vonat ve ze tőjelt a dottaz indulásra éselhangzottaharmadszori csengetés is, a dalárda bucsudalra gyújtott s igy hagyta el az állomást. Az ut Sárbogárdig derült hangulatban folyt le, a hová fél 4 órakor érkeztek meg. A külön vonatra esteli 8 óráig kellett várakozniok s ez idő alatt a társaság egyik része bekocsikázott a faluba, mig a másik része tekézéssel töltötte el az időt. A különvonat, mely 500 dalái’distát hozott a központból, 8 órakor robogott be a sárbogárdi állomásra s dalárdistáink a „Csatadal“ éneklésével fogadták őket, melyet nagy hatással adtak elő. A miut a versenyre utazó dalárdisták meghallották az I üdvözlő éneket, a kupé ablakaiból figyelték meg az igazán remekül előadott dalt. Dalárdistáinkat e szívélyes fogadtatásért éljenekkel és tapsokkal tüntették ki. Ezután a beszállás egy perez alatt történt meg s mindenki igyekezett magának kényelmes helyet biztosítani, a mi azonban nem sikerült, mert alig jutott mindenkinek annyi hely a kemény fapadon, a hová leülhetett s igy mindjárt tisztában volt az utazó közönség, hogy az alvásból mi sem lesz. Bizony az éjt többnyire át kellett virrasztani s örült mindenki, midőn kajnalodni kezdett, mert legalább gyönyörködhettek a változatos tájképekben. Mikor a vonat elhagyta a károlyvárosi állomást, hol a reggelizés történt, órákig tartó változatos hegyvidék közt vezetett az ut, mely kígyózó vasútvonal a vasutépitészet igazi csodája. A bérezés hegyek egyik áttörése után a másik következik; vízesések, eltűnő s újra előbukkanó vizek és bujkáló sekély patakok teszik a vidéket változatossá. A vasútvonal legmagasabb hágóját a „S z 1 e m e„ alagutban 836 méter magasságban éri el; azontúl a Karsz t-hegység sajátságos kopár világa kezdődik. Nagy volt az öröm, midőn Lies állomástól nem messze megpillantottuk a kéklő tengert s egy a messze távolban Fiume kikötő városát. jcsí hol egyik, hol másik ablakához futot- ;y láthassuk a magyar tengert, g azonban jó ideig haladtunk nagy eséssel 1 lefelé, mig beértünk Fiúméba, melynek | mindenütt kendőt lengetve „evvivát“ ős dvözölt bennünket. ’t fel szemeink elé a kikötő, melynek 1» ..oziódiszt öltött árbóczos hajók ringadoztak.-.z állomáson a fiumei zenekar „Rákóczy“-val fogadott, a rendezőség tagjai pedig gyönyörű virágcsokrokat nyújtottak át az érkező hölgyeknek. A bevonulás impozáns volt. Az ablakokból s a gyönyörűen feldíszített erkélyekből bájos hölgyek intettek „Isten hozott“-at és virágzáport hullattak fejeinkre. Kalauzunk a „Dolac“ iskolába vezetett bennünket, hol a tágas tantermekben szénával kitömött szalmazsákok képezték ágyainkat. Az ut porát lemosva, programm szerint az ismerkedési estélyre siettünk, mely az Adamich téren ment végbe. Ciotta János polgármester olaszul üdvözölte a vendókeket, melyre Lung György, az országos dalárszövetség elnöke, felelt magyar nyelven. Nagy lelkesedést okozott, hogy a városi banda eljátszotta a „Hymnusz“-t és a „Rákóczy“t s ezt levet kalappal hallgatta a közönség. Az ismerkedési estélyen csupán az olasz dalárda és a budapesti férfi dalkör énekelt. 1 Vasárnap. volt a tulajdonkópeni dalverseny, melynek az anyaországból összesereglett dalosok izgatott várakozással néztek elébe. A Zichy mólón felállított pavillonban délelőtt 15, délután ismét 15 versenyző dalárda lépett a pódiumra. Sorhuzás folytán a mi dalárdánk utolsó volt délelőtt. Mire a szegzárdi dalárdára került a sor, az idő már kettőre járt s igy a nagyközöns egyrósze kimerülve a hosszas várakozásban, távozott. Dalárdánk versenydarabja az „Édes lyán- kám8 volt, melyet szabatosan, érzéssel adott elő s mindvégig lebilincselve tartotta a közönség figyelmét, mely ezért lelkes tapsokkal s meg-megujuló éljenzéssel tüntette ki. Hétfőn vendégelte meg a város a népkertben az összes dalárdistákat s ekkor érte a szegzárdi dalárdát a nagy szerencse, hogy énekelhetett gróf Batthyány Lajos fiumei kormányzó és kísérete előtt. E kitüntetés a szegzárdi dalárdán kívül még csak a debreczeni dalárdát érte. Dalárdánk Huber Károly „Nemzeti zászló“- ját énekelte kifogástalan preczizióval, melynek végeztével a kormányzó a karnagygyal kezet szorítva, köszönetét és elismerését fejezte ki. A lelkes olasz közönség ezután valóságos óvá- czióban részesítő dalárdánkat, igy tehát, ha nem is nyert dijat, de azért olyan erkölcsi elismerésben részesült, melylyel dalárdánk meg lehet elégedve. Kedden hirdették ki. a jury ítéletét, melylyel a jelenlevők na elégedve, mert olyan dalárdái ómban, melyek arra érdemese ,bb jeles dalárda mellőztetétt. A biráiai. iciunitouuu egy olyan eset történt épen a szegzárdi dalárdával, melyet nem hallgathatunk el. Ugyanis Ciotta polgármester háta megett egy szegzárdi dalárdista ült, kihez visszafordulva nőmet nyelven a következő elismerő szavakat intézte: „A szegzárdi dalárdisták tegnap a népkertben rendkívül szépen énekeltek.“ Ez az elismerés méltán jól eshetett az igazságtalanul mellőzött dalárdánknak. A fiumei tartózkodásunk alatt bőven élveztük Nevezetes tudományos intézetei is ^vannak. Pénzintézetein kívül van tengerészeti akadémiája kereskedelmi akadémiája, magyar ős horvát reál- gimnáziuma. Egyik nevezetessége Fiumónek a hal-, hús-, gyümölcs- ős zöldségcsarnokok, melyekben az egész nap folyamán árulnak, anélkül, hogy a meleg vagy hideg háborgathatná az árulókat. A mintegy tizenkét csarnokból álló s egymásba nyíló áruhelyen a legzivatarosabb időben is végig sétálhat bárki s bevásárolhatja a szükségességeket nyugodtan, mert van miben dúskálni.s válogatni. Érdekes a csarnokokon végig sétálni. Itt villogó szemű olaszleányok narancsot, czitromot, fügét, mandulát, mazsolát árulnak, ott illatos virágokat kinálgat mosolygással a leányzó; háttérben a mészárosok vagdalják a bárány-, kecske- s marhahúst. Egy másik csarnokban a zöldségfélék vannak felhalmozva, mig egy külön csarnokban az örökösen haragos halász a tengeri halakat, rákokat és pókokat árulja. A halak közül legtöbb a scombri, orade, barbone, melyek jó eledelül szolgálnak főtten úgy sülten egyaránt. Nagy hibát követne el az, a ki Fiúméba lévőn, megfeledkeznék a Frangepánok régi váráról, mely a Tersató-hegyen emelkedik. E mellett van a Fe- renezrendü barátok zárdája, melyhez a sziklába vágott lépcsők vezetnek fel. E zárdának van egy szent képe, melyről azt tartják, hogy szt. Lukács evangélista festette, s melyhez az olasz ős horvát bucsusok ezrei járulnak évenkint. A hajósnép pedig szentül hiszi, hogy a tengerészek védő istennője Santa Maria ott lakott. A Tersató-hegyről szép kilátás nyílik a nyílt tengerre s Fiume környékére. Kár, hogy a dalárünnepélykor József főher- czeg őfenségének gyönyörű kertje zárva volt, mivel az egyik főherczegnő éppen betegen feküdt. Fiúméból többek között érdekes kirándulást lehet tenni a Tersattóra, Susába (külváros, mely a régi Fiume képét állítja elénk) a közelfekvő Volos- cába, a világhírű Abbazziába, Buccariba. — th. Adókivetés. — Karczolat. — (A »Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárczája.) Jámbor polgár voltam A jámborság alatt ne vallásosságot értsenek, hanem azt, hogy pontosan ős zúgolódás nélkül fizettem eddig adómat. Elvégre is huszonöt forint nem oly nagy összeg, a mit érdemes volna nem pontosan fizetni. Hanem most már ezentúl nem leszek én sem jámbor polgár. Aláírom ón is azokat a vezérczikkeket, melyekben „a nép majdnem összerójad a súlyos terhek alatt, de a kormány ezzel nem törődik.“ Én ugyan nem roskadok össze egy könnyen, pláne az adó miatt, hanem egyszerűen nem fizetek. Ha pedig e miatt végrehajtó jön a nyakamra, azt még egyszerűbben kidobom. Mert a mi sok, az már sok. (Ennél megdönthetlenebb igazságot még sosem mondtam.) Mindennek van határa, csak az adónak nincs. Tavaly huszonötöt fizettem, most meg száz forintot követel rajtam az állam. (Pedig ezért is „huszonötöt“ érdemelne meg.) a hazafias város vendégszeretetét, melynek rendezői mindent elkövettek, hogy vendékeiknek kellemes szórakozást s emlékezetes napokat szerezzenek. Szabad jegygyei utazhattunk Abbáziába, Volos- kába, Bukkariba, kedden d. u. pedig az Ausztria nevű óriási tengeri hajón a quarnerói öbölben sétahajózást tettünk. A társaság ifjú tagjai a ringó hullámokon úszó hajó fedélzetén katonai zenekar mellett vidámon lejtették a tánezot. A jól eltöltött napok után Adria gyöngyétől érzékeny búcsút véve, a legjobb emlékkel szivünkben elhagytuk a kedves várost azon jelszóvei: Légy hatalmas és nagy szép Fiume! Amicus. EGYLETEK, TÁRSULATOK. Jegyzőkönyv felvéve Szegzárdon, a szegzárd-bátai dunavódgát társulat választmányának 1894-ik évi április hó 28-án tartott üléséből. Jelen voltak: dr. Szigeth Gábor társulati elnök, Kelecsényi Ambró igazgató, egyszersmind választ- mántyi tag, dr. Haidecker Béla, Balázs István, Szél P. István és Horváth Pál választmányi tagok; továbbá Tóth Károly társulati mérnök, Nagy József pénztáros, Steinsdörfer József ellenőr és alulírott ügyvezető mint jegyző. Társulati elnök a választmány tagjait üdvözölvén, a tanácskozmányt megnyitottnak s az alapszabályok 40. §-a értelmében határozatképesnek kijelentvén : 1. sz. Tóth Károly társulati mérnök által előterjesztetett az idei vizáradás lefolyásáról szóló jelentés, mely szerint a vízvédelem csak 996 frt 24 kr költséget igényelt, előkészületekre, rőzse és vód- anyagok beszerzésére szorítkozott, tulajdonkópeni vizvédekezós nem volt, a Duna ki sem lépett medréből. De a kimaradhatatlan jógtorlódás „Gróbecz“- nől mégis beállott és a vizet pár méterre felduzzasztottá ; elég volt azonban a Dunának egy 4 méter magas hulláma a torlódás elmozdítására. — Jelentő mérnök a bekövetkezett száraz időt felhasználta töltés föntartási munkálatok végzésére; bevetette az ujonan föl magasított egész töltés-szakaszt 427 frt 95 kr költséggel. Hogy a 25 km. töltés-szakasz bevetés csak ily csekély összegbe került, abban leli magyarázatát, mivel a szükségelt szénamagvat a báttaszóki alapítványi uradalom — dicséretre méltó áldozatkészséggel — ingyen engedte át a társulatnak. Továbbá jelentő mérnök fölhasználta a kedvező munkaidőt a töltés tömörítésére. Az átjárókat kijavította: a földraktárakat megigazította, ez szerint pedig ' némely ülepedések helyrehoza dolgoztat; mely összes muükák eddig 796 frt 7 Nemrégiben szóba hoztam ezt a dolgot adóhivatali barátom előtt. — Barátom, aki trabukókat szivarozik s 1 czipőben jár, az fizethet száz forint adót. Lemondtam a trabukókról s lakkról. Az ismét szóba hoztam az adómat. — Barátom, aki csirkepecsenyét eszik s ilyen koczkás ruhában jár, az fizethet kétszáz forintot is. Lemondtam a csirkékről s koczkás ruháról is. Azután ismét megállítottam barátomat az adóban. Ez már még sem szép tőletek, hogy igy megnyuztok. — Hogy tudsz csak panaszkodni, mikor most halt meg az anyósod . .. — Nem örököltem semmit... — Ejnye, be szerénytelen vagy. Hát nem elég, hogy most már nyugtod van tőle, még örökölni is akarsz utána; ez már túl sok volna a jóból. Beláttam, hogy némileg igaza van. Hogy az anyósom szegény meghalt, abba csak bele tudtam valahogy nyugodni, de hogy ón annyi adót fizessek, azzal sehogy sem tudtam megbarátkozni. A legközelebbi találkozásunk alkalmával megint az adóra tértem. — Én nem értelek panaszaiddal. Hát ki fizessen, ha nem olyanok mint te. .. Kórdőleg tekintettem adóbeli barátomra. A ki a vasúton első osztályon utazik, az háromszáz forintot is fizethet. Erre a válaszra részemről egy még kérdőbb tekintet volt. Igen, igen. Jól láttam, mikor a múltkor egy első osztályú kupéba száltál be.
