Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-05-13 / 20. szám
1894. május 13. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (20. sz.) 3 állomással bíró községek használhatják csak előnyösen, mig a többi községek csak a kocsin való utazást vehetik igénybe. De elismeri maga a határozat, hogy a kihasítandó uj járásnak Ó- Dombóvár székhely nem képezi geographiai központját, ennek ellenében azonban azon érvet hozza fel, hogy vasúti összeköttetése, virágzó és egyre növekedő forgalma egy nagy vidék czentrumává teszi. — Készséggel elismerjük, hogy Dombóvár községet úgy vasúti öszszeköttetése mint kereskedelmi forgalma egy nagy vidék czentrumává teszi, de ezen vidéket nem Tolnamegyének, — hanem a szomszédos Baranya- és Somogy- megyéknek községei adják, a minek igazolására szolgálhat egyebek közt azon körülmény is, hogy Baranyamegyének Dombóvár községet mintegy körülzáró hegyháti járásában nincsen egyetlen egy község, melynek legcsekélyebb mérvben is kereskedelmi jelentősége volna el- annyira, hogy a hegyháti járás székhelyét is egy 92 házzál 705 lélekszámmal biró faluban — Sásdon — kellett elhelyezni, mely székhelynek magának is összes kereskedelmi forgalma Dombóvárra irányul és igy nagyon természetes a hegyháti járás községeinek forgalma is. Bár ez köztudomású dolog, mégis állításunk igazolására szabadjon felhoznunk, hogy Dombóvár községhez a szomszédos Baranya és So- mogymegyéknek legalább 10 községe — köztük a hegyháti járás székhelye, Sásd község is — sokkal közelebb fekszik, mint a tervezett járás legközelebbi községe, Döbrököz község; hogy a szomszédos Baranya- és Somogyme- gyékben fekvő községek közvetlen közelben csoportosan veszik körül Dombóvár községet, mig a tervezett járásban Dombóvár községtől egy csupán uradalmi pusztákból álló, lakatlan, nagy területen túl messze távolban vannak a községek, mely községeknek kereskedelmi forgalma, már a nagy távolságnál fogva is, nem Dombóvár, hanem Tamási és Hőgyészre irányul és igy a járás legkülső szélére tervezett székhely geographiai fekvésének ellensúlyozására szolgáló legfőbb indok, hogy kereskedelmi forgalma egy nagy vidék czentrumává teszi, magában megdől, mert Dombóvár igen is góczpontja Baranya és Somogymegyék körül fekvő községeinek és a hegyháti járásnak méltán székhelye is lehetne, de nem góczpontja Tolnavármegye községeinek, mert az egy Döbrököz községet kivéve, mely félig Dombóvár, másik felében azonban már Hőgyészre gravi- tál, a tervezett járás többi községeinek egyikét sem fűzi kereskedelmi érdek Dombóvárhoz. Pedig ha az indokolás intend óját helyesen fogtuk félj a járás székhelyének a járás kereskedelmi érdekeit is kéll szolgálnia, a járás kereskedelmi gócpontjának is kell lennie, ez azonban a tervezett beosztásra éppen nem | mondható. De talán legjobban igazolja ezen székhely tarthatatlan voltát maga a tervezett beosztás, mert a székhely geographiai fekvése miatt — még nagyobb sérelmek okozása nélkül — a már is igen távol fekvő községekből is alig lehetett egy csak 12 község és 26.793 lélekszámmal biró kisded járást kikeriteni, mely a többi járásokkal sem a népesség számát, sem a terület nagyságát tekintve, arányban nem áll.- Szerény véleményünk szerint, ha nem azon téves nézetből indulunk ki, hogy a dombóvári járás csak egyszerűen ketté osztandó, hanem azon alapelvből, hogy Tolnavármegye egyes járásaiban mutatkozó nagy aránytalanságok ki- egyenlittessenek és ha még tekintettel vagyunk | arra is, hogy a járási székhelyek a járás kereskedelmi és egyéb vitális érdekeit is szolgálják és igy egy vidék góczpontját is képezzék: első sorban az aránytalan nagy járások területi fekvését és azok egyes vidékének bizonyos központ felé irányuló forgalmát kell a kihasítandó terület és a székhely megállapításánál figyelembe venni. Miután pedig a mai dombóvári járás területe és kivált népessége (30 község 64,678 lélekszámmal) igen nagy, de még sem annyi, hogy belőle magából a többi járásoknak megfelelő népességű két uj járás alkotható volna, okvetlen figyelembe kell vennünk a simontornyai járást 27 községével, 42,737 lélekszámával, de figyelembe kell vennünk a völgységi járást is, bár népessége csak 37,191 lélekszám azért, mert 33 községből áll. — A vármegye többi két járása már kevesebb figyelmet érdemel, mert habár a du- naföldvári járás népessége 54,752 lélekszám is, de csak 15 községből áll és területén két járásbíróság működik, mig a szintén csak 15 községből álló központi járás székhelyén — Szeg- zárdon — törvényszék és járásbirósági székhely is van. — Már most ra leginkább ki- egyenlítésre szoruló három járás a dombóvári-, simontornyai- és völgységi járások földrajzi fekvését tekintve, ezek területéből ott lehet az uj járást leghelyesbben kikerekiteni, a hol azok összesarkallanak, úgy, hogy mindegyikjárásból a kiegyenlítéshez szükséges mennyiség az uj járáshoz csatoltatván, a három területében, de kivált népessége számában nagyon aránytalan járásból, lehetőleg egyforma négy járás hasittatnék ki. Ezen három járás, mint azt azoknak földrajzi fekvése is mutatja, Hőgyész község tájékán sarkallik össze és igy az uj járás területi beosztását akként véljük leghelyesebben kikerekit- hetőnek, hogy a dombóvári járásban fekvő : Szakály, Regöly, Gyulajováncza, Kocsola, Kurd, Döbrököz, 0- és Uj-Dombovár községek; a simontornyai járásbeli Diósberény, Ka- laznó, Kéty, Murga, Mucsi, Csibrák, Duzs és Hőgyész községek; és a völgységi járásban fekvő Tevel és Kovácsi községekből alakíttatnék az uj járás Hőgyész község székhelylyel; ezenkívül pedig a dombóvári járásból Pin- czehely, — a dunaföldvári járásból pedig Kaj- dacs községek a simontornyai járáshoz, csatol- tatnának. Ezen beosztás szerint: Az uj járás 18 községből alakulna 30.085 lélekszámmal, a simontornyai járás 21 községből állana 35.836 lélekszámmal, a tamási-i járás 21 községből állana 39.632 lélekszámmal, mig a völgységi járás 31 községből állana, de I csak 34.733 lélekszámmal. Nem tartjuk szükségesnek ezen beosztás helyes és arányos voltát bővebben indokolni, hisz azt egy tekintet az ezen tervezetet feltüntető térképre, valamint a fentebbi számadatok eléggé igazolják, de nem hagyhatjuk megemlítés nélkül azt, hogy Dombóvár község kivételével, melynek önálló kereskedelme van, valamint Döbrököz községet sem számítva, mely félig Dombóvár, félig pedig Hőgyészre gravitái, nem csak az alakítandó uj járás ösz- szes községeinek, hanem azon még messze túl terjedő körnek is kereskedelmi és vitális érdeke — a nem fejlődő, hanem már kifejlett — több mint évszázados kereskedelmi forgalommal biró Hőgyész községbe irányul és igy az egy Dombóvár községet kivéve, az alakítandó uj járás községeinek Hőgyész székhely keres kedelmi góczpontját is képezi. Ennek igazolására elegendőnek véljük felhozni a hő- gyészi hetipiacz látogatott voltát, a hol már több ízben 2000 kocsi áru is volt és azon körülményt, hogy a csak 3641 lélekszámmal biró Hőgyész községben 176 önálló iparos és 32 kereskedő van, a mi nem csak ipara és kereskedelmének fejlettségéről tesz tanúbizonyságot, hanem arról is, hogy egy nagy kör gócpontjának kell lennie, ha benne ennyi iparos és kereskedő egyáltalán megélni képes. De Hőgyész kereskedelmének fontosságát és forgalmának jelentőségét Tolnamegye tekintetes törvényhatósága is beismerte, nem csak a régmúltban, midőn a Szegzárdról Hőgyészre vezető utat már az 1860-as években részben kiköveztette, de elismerte a közelmúltban is, a midőn a közutak osztályozása alkalmával Hőgyész községet egy egész úthálózat góczpont- jává tette, a mennyiben szegzárd-hőgyészi műúton kívül a Tamásiba vezető utat kiköveztette, a Dombóvár és Gyönk felé vezető utakat a törvényhatósági utak sorába felvette, a Kitapasztalhatatlan a szív s megmagyarázhat- lan az, hogy mig ma szeretettél, édes érzelemmel függ eszményképén, addig már holnap lemond a boldogságról, mert érzi, hogy előbb-utóbb meg kell szakadnia az eltitkoló fájdalom óriási terhe alatt. Szerelem az élet, szerelem a bo'dogság! Szerencsés az, a ki életében nem csalódott, a kinek az élet szerelem, a kinek szerelme boldogság volt! Nézni egy nyíló, üde virágot, élvezni annak keblet emelő illatát oh mi boldogság, de ha őszszel egy, elkésetten kinyílt kis rózsabimbót a dór megcsíp, elhervaszt, az már fájó érzületet fakaszt a kebelben, mert hisz egyszerre a múlandóság szomorú kópét tárja elénk. Bánatos szív, dórcsipte virág! oh mily véghet- len közeli a hasonlat köztelek! Nem fakad már többé szerelemre a szív, melyet a fájdalom, a c aló- dás mérges nyila egyszer eltalált, nem virulsz már soká picziny virág, ha egyszer a dór ellepte hófehér szirmaid. Édes vonzódás hiv az erdő felé, hol mély érzelemmel lesem el, mint húzódik meg a szerény ibolya, a picziny harangokból álló gyöngyvirág a hatalmas tölgy tövében. Oh pedig hányszor forognak veszélyben, midőn a fergeteg teljes erővel kezdi a tölgy koronáját ostromolni. De az kiállja a vihart, mely után a kis virágok kelyheiben a hála gyöngye ragyog fel, a vószszel oly bátran küzdött törzsre. Milyen ellentét mutatkozik az ember életében! küzd, tűr, szenved, hogy a melléje rendelt társának minden boldogságát megadja s ha olykor az élet vihara vonul el feje fölött, a virágként gyenge dő sok esetben meg sem várja annak megszűntét, hanem fellázad az erősebb éllen s a helyett, hogy vódel- mezósóért egy hála-könnyel adózna, a gyűlölet ádáz érzetét engedi szivében felburjánozni s megássa úgy maga, mint élettársa boldogságának sírját. Nehéz a szív harcza, küzd az ószszel, küzd a lemondás rettentő érzetével. — S mi lesz a vége?! Legtöbbnyire világ-gyűlölet, önmagávali meghason- lás, töprengés, hogy minő uton-módon lehetne az elveszett lelki egyensúlyt visszaállítani. Azt pedig többé nem lehet! Mit sem mutat többé a fa, ha koronájától megfosztják, nem lehet már többé boldog a szív, ha egyszer csalódott, nem lehet már édes a méz, ha egyszer abba a keserűség nedvit vegyitik. Mi a csalódás?! Jaj de sokan megmagyarázták ezt, pedig ezt csak az tudhatja, a ki maga is csalódott. Csalódni....! Hány féle variálisba jöhet ez létre; csalódni bizodalomban, testvérben, rokonban, barátban ezt még csak átéli a tűrni, szenvedni tudó szív, de csalódni hitvesben, kit igaz szerelemmel vezettek oltárhoz s a ki remegő, alig hallható hangon, lelkének szűzies tisztaságával esküdött örök hűséget; oh ez elviselhetetlennek látszik! Lelkem a keserűséggel van tele s mégis dal jut eszembe s könnyeim patakként omlanak alá, ha rágondolok azon pár sorra: „Azért a szív, hogy dobogjon, Azért asszony, hogy megcsaljon“1 Szakadj meg hát szív, vagy tudj felejteni, törüld ki emlékedből azt az arezot, mely csábos mosolyával csak hitegetni, de hűen szeretni nem tudott! Felejts . ..! ne vezessen kába remény, mert hisz, ha már egyszer is, ha még csak gondolatban hűtlen volt is lelked mása s ha most újból hazudna, mutatna hűséget, ne higyj neki, takard le képét a feledés fátyólával s élj csak az emléknek, élj csak annak a tudatnak; szerettél s csalódtál! Felejteni.. .! oh mily könnyű ezt a röpke szót kimondani, oh de mily nehéz annak valódi jelentőségét átérezni. Én nem tudok felejteni bár miként óhajtanék is, folyton előttem van arezod, mely még most büszke mosolylyal fordul el az elhagyott szívtől! Meddig tart ez? Derű után következik a ború. — A mutatott érzéketlenség kínos fájdalomba megy át, s „Majd eljön még az idő, Sírva mégy el házam előtt Megöleled kapum fáját, Úgy siratod a gazdáját!“ Nincs már minek örülni, nincs már lelkemnek egy pillanatnyi vigasza! Lemondtam rólad, veled a boldogságról, le a reményrőlI Messze, messze tőled! Ha majd egykor egy futó-emlék, egy pereznyi gonddal múltad elébe viszen, vedd tudtul a megölt szív utolsó akkordját, vedd emlékedbe azt, a mit a felejteni akaró, valamikor „édes mindened“ mond: „Menjünk tovább, szivünk ketté szakadt, Egyikünknek a fájó rész maradt, Neked jutott boldogság, szerelem, Ezeknek romjai hűségért nekem“. J.
