Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-12 / 11. szám
XXI. évfolyam. 11« szám. Szegzárd, 1893. márczius 12. TOLNAHEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre ...............................6 frt — kr Fé l évre...................................3 „ — „ Ne gyed évre ....... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megjelen: . Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az hetenkint egyszer, vasárnap. lap szellemi részét illető közlemények in-' előfizetések, hirdetések és felszólamlások Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde tézendők. küldendők. tések jutányosán számíttatnak. mm Márczius 15. Egész liőskö temény alakjában jelenik meg e két igénytelen szó a bámuló u'ókor előtt, midőn a történelem hasábjairól ny- r értesülést arról, hogy a számban csekély magyar nemzet egy lélekölő uralom vaskeze által fejlődésében visszatartva s a kö-épkor sötét eszméitől áthatva, néhány láng'elkü apostol buzdítására rövid néhány hónap alatt miként alakult át modern állammá; miként rombolta szét az előítéletek évszázados uralma által felépített társadalmi válaszfalakat; miként szüntető meg egy tolvonással a kiváltságok s születési előjogok fonák uralmát; s miként egyesité a parányi, de lelkes nemzetet a szabadság, testvériség, egyenlőség magasztos eszméi hangoztatásával egy zászló alatt. Csakhogy a lelkes nemzedék, mely a hivó szóza'ot megértve századok mulasztását pótolta rövid idő alatt, lelkesedésében nem számolt a sorsára befolyással biró tényezőkkel. Az a hatalom, melyhez sorsát a szenvedések és megpróbáltatások sötét korszakában maga csatolta, irigy szemmel nézte a fellángolást és megkezdte akna munkáját, hogy a nemzet fejlődése , megizmosodása elé áthág- hatlan akadályokat gördítsen. A magyar nemzet ösztönszerüleg érezte a reakezió rémes lehelletét s elment a türel- messég legszélsőbb határáig, hogy vivmányjait, mely a nemzeti önállóság és függetlenség eszTÁRCZA. rmf—«y Márczius 15-én. Isten adta jő kedvében A magyarnak e napot, Annak, ki oly sokat busult, S oly kevesett vigadott. Szolgaláncz volt, oh magyarnép, A kezeden s ajkadon, Csak a szived, az is titkon, Dobogott még szabadon. De Isten szólt költőnk által, S lángigéje szívbe szállt: „Talpra magyar! hi a ha/a.“ És a magyar tapra állt. Mint a büszke, rab oroszlán, Kifeszitó börtönét, S szolgalánczát móltóságos Haragjában törte szét. Félvilággal szembeszállott Lelke, karja és szive, S hire-neve a magyarnak Kiragyogott messzire. Szent szabadság, érted ontott A magyar nép drága vért, ményjeiben kulmináltak, biztosítva, a hatalommal való összeütközést kikerülje. A hatalom nem engedett. Az ő számításaiba nem illett bele egy erős Magyarország. Ennek megkellett semmisülnie. S a nemzet végszükségében jogai megvédése czéljából fegyverhez nyúlt s megvívta történelme legfényesebb lapjain megörökített önvédelmi harczát, mígnem két nagyhatalom egyesitett hadserege s az árulás letiporták. Végzetes csalódásban szenved az azonban, a ki azt hiszi, hogy ezzel a magyar nemzet lemondott örök, kilörülhetetlenül élő esz- ményjeiről. Midőn a fegyver kicsavartalott kezéből, a corpus jurist ragadta fel s azzal védte, törvényekkel és királyi esküvel biztosított jogait. S a szívós ellentállásnak, a csüggedetlenül folytatott harcznak végre is győzedelmeskedni kellett, csakhogy a nemzedék, mely ekkor véreinek sorsát intézte, kedvezőtlen körülmények nyomása folytán, a magyar alkotmány egyik lényeges részét feláldozta, hogy a többit biztosítsa. Helyesen feltek-e vagy nem? ezt megítélni nem a mi feladatunk; majd az igazságos történelem ki fogja mondani pártatlan Ítéletét. De az azután meggyőződésünk, hogy a nemzetnek összes jogai integritásához kell ragaszkodnia. A nemzetnek joga van ahhoz, hogy önállósága biztosítékait magának megszerezze. Az a nemzedék, mely a nagy harezot vívta, már romban hever. Az idő kérlelhetetlen vaskeze megőrölle földt a’akjuk múló aránvjait; de mielőtt vég-* kép eltűnnének a láthatárról, gondoskodtak arról, hogy az a zászló, melyet dicsöségg*-l hordozlak meg az országban s melyen a magyar nemzeti állameszme van örök betűkkel felírva, a maga mocsokta'anságában a mi kezeinkbe jusson. S mi lobogtatni fogjuk azt a nemzet előtt az övékhez hasonló szilárdsággal s ép oly mocsoklalanul fogjuk, mint kaptuk, átszolgáltatni az utánnunk jövő nemzedéknek. Mert ezt tenni hazafias kötelességünk. S ha az a zászló nemzedékről-nemzedékre száll s mindég híven követtetni fog, el fog jönni az idő, midőn diadalmasan fog a vár falán megjelenni, melynek ormára van szánva. Ifjú nemzedék, mely utánunk jösz, vezekelj és készülj a zászló átvételére! Nem szükséges arra figyelmeztetnünk, hogy mit kapsz kezeidbe! Annak a zászlónak megőrzéséhez lesz kötve jövőd; a mint e kötelességedet fogod teljesíteni, akkép részesülsz a jutalomban. Az ősök áldását, vagy átkát egyenlően kiérdemelheted. Hallgass szivedre s nem lesz nehéz a válaszfás! b. Ez a vér kiált örökre, Hogy élj és halj a jogért. Ezer éve már, hogy Árpád Megszerezte e hazát, S hti apáink kézzel, észszel Védelmezték igazát. Ezer éves hir, dicsőség Koszoruzza ezt a hont, S ezer éves felhő ül rajt’: Ezer éves honfi gond. Ezer évnek alkonyával Nem szállott le a napunk: Márczius jött és azóta Élünk, mozgunk és vagyunk. Adjuk át uj ezredévnek Szeplő nélkül e hazát, S áld a késő nemzedék is IJjabb ezredéven át! Sántha Károly. A bélpoklosok apostola. — Közli: FÁJTH LAJOS. — (Folyt, és vége.) III. Említettük, hogy Molokaiban a testi és lelki nyomor versenyeztek egymással. Dömjén atya okos előrelátással előbb az elsőn igyekezett könnyíteni, hogy azután az utóbbit annál sikeresebben gyógyíthassa. A lakáshiány oly nagy volt, hogy molokai tartózkodása első idejében hajlékát egy paudanus-fa lombsátora képezte. Legelőször e bajon törekedett segíteni. A sziget lakóinak ő maga járt elül jó példával az ács- s egyéb munkában úgy, hogy nemsokára egészséges, tágas lakások kezdtek emelkedni. A szigeten gazdag forrásokat fedezett fel, melyek azt bőségesen ellátták vízzel. Lassankint visszaédesgette az embereket az elszokott munkához, rendhez, engedelmességhez, meglanitotta őket saját könnyebsőgö- ket előmozdítani, igyekezett őket leszoktatni a részegségről. S azután azon vQlt, hogy minél előbb egy vagy kőt templomot építsen. Mig Dömjén atya ekként buzgólkodott a szegény poklosok testi s lelki javáért, azalatt a kaján irigység sem maradt tótlen, hanem minden követ megmozdított, hogy a hőslelkü férfit elkedvetlenítse munkálkodását megbénítsa. Dömjén atya önfeláldozásának hire ugyanis csakhamar elterjedt a Sandwich-szigeteken s mindenfelé magasztalni kezdték az ifjú kath. papot. Ez bántotta a puritán pásztorokat, fől°g mikor az emberek önkéntelenül is összehasonlítást kezdtek tenni köztük és a kath. misszionáriusok közt, mely összehasonlítás eredménye épen nem volt kielégítő reájuk nézve, mert önfeláldozás tekintetében messze azok mögött maradtak, mi egyébként nem egyéni hibájok. Kivitték tehát a hawai-i egészségügyi bizottság elnökénél, ki egyszersmind belügyminiszter is volt, hogy az a bél- poklosság terjesztése megakadályozásának örve alatt oly rendeletet adott ki, mely egyeneseu Dömjén atya,
