Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-02-05 / 6. szám
4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (6. sz.) 1893. február 5. vannak az egyesület iránt, a mennyiben a 200-at meghaladó tisztviselői kar közül csupón csak 31-en jelentek meg. . Balogh Gyula felszólalása után Tóth Andor feltette a kérdést: vájjon kivánják-e a „Tisztviselő Egylet“ megalakulását? A jelenlevők erre egyhangúlag kimondották, hogy óhajtják az egyletet ..megalakítani s Kovács Aladár indítványára ideiglenes elnökül Tóth Andor, jegyzőül pedig Schneider ..István választattak meg. Ezután megválasztatott a bizottság, mely az alapszabály kidolgozásával és alkalmas helyiség keresésével bízatott meg. A bizottságba beválasztattak: Szecskás Mihály, Koródy József, D i c z e n t y Lajos, Pappert Ferencz K r au- ; tzak Józstf, Mibályffy József és Horváth Ignácz. Amicus. ______VIDÉKRŐL._______ Bátt aszék. « . . Tekintetes Szerkesztő Ur! Tisztelettel kérném, miszerint az alább irt'köz- .’ leménynek becses lapjában helyt adni méltóztatnék. A báttaszéki dalárda m. hó 28-án, szombaton sikerült tánczestélyt rendezett a >Polgári Casino« és a »Korona« kávéház helyiségeiben. A rendezőség buzgólkodása nem veszett kárba, mert a mulatság — melyet kedélyesség és fesztelenség jellemzett — pompásan sikerült. A díszes terem telve volt szebbnél szebb höl- /gyekkel, kiknek a rendezőség csinos kiállítású táncz- renddel kedveskedett. Kevéssel 8 óra után Müller Pepi jól szervezett .zenekara rázendítette a csárdást s megeredt a táncz. .'A fiatal hév szinte túláradt, s a hölgyek sokáig nem - fogják elfeledni a szombati estét. Az első négyest mintegy 30 pár tánczolta. Jelenvolt asszonyok : Angyalffy Imréné, Bezedics • Ödönné, Csankóné (Bátta), Csida Sándorné, Dús Dánielné (Őcsény), Egle Károlyné, Eizenbárth Gyu- : lánó, Gyomlay Kálmánná, Klemensits Lajosné, Ko- . vácsné (Bátta), Kliebertné, Kunczer Ferenczné, Luszt Samuné, MaSzler Ferenczné, Mayer Alajosné, Mayer IgnáczTté, Müller Jánosné, Rovácsek Jánosné, Rozner Béláné, ‘"Rull Nándorné, Spiczer Károlyné, Schuller -Józsefné, Schwarcz Mátyásné, Szániel Jánosné, Thesz Józséfné, Tormássyné, Wallner Gyuláné, Weidinger Lipótné, Wéisz Rezsőné (Bátta). Leányok : Biegl Emma (Bonyhád), Czégényi Anna, Csankó Rózsika (Bátta), Mayer Fanny, Mayer Nina, Navratil Irén, .Nyers Mariska, Reisz nővérek, Rovácsek Lina, Rud- nyánszky. Teréz (p. Beregalja), Rull Flóra, Spiczer Czeza, Schlaghammer K. (Baja), Schuller Malvin. Vidékről fiatalemberek: Mathausz Gusztáv (Bécs), Thót mérnök (Budapest), Herczog Lipót (Budapest), .Csankó N. (Bátta), Linka Károly (Ócsény), Baján Lajos (Decs), Bocskás N. (Őcsény), Baján Lajos (Decs), Bocskás N. (Őcsény), Kunst N. (Bonyhád). A felülfizetők neveiket elhallgattatni kérvén, pévtelen jótevőknek az egylet ez utón is köszönetét mond. OÓ. y. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. Sirva kértem . . . Sírva kértem: Kelj föl édes angyalom! Sirva felelt: Nem bocsát a sirhalom . . . > Sirva kértem: Engedj melléd pihennem 1 Sirva felelt: Feledj, feledj el engem . . .. Sirva kértem: Búcsúzzunk hát, —ölelj megl Sirva felelt: Holt leány nem ölelhet . . . Sirva kértem : Legalább egy virágot! . . . Sirva felelt: Ne síron szedj virágot . . . T. B. H e I é n. Már maga a név is olyan mithoszi! Ugyan ki nem ösmeri a mithoszból, vagy akár Offenbach operettjéből Szép Helená-t ? A név is gyönyörű, hát még a viselőjel Egy tánczmulatságon ismerkedtem meg vele. Termete karcsú, mint a topolyfa, és inkább magas, mint;.közép Feje a. legszabályosabb női fej, dús szőke hajjal körítve. Olyan sajátságos vöröses-sárgás fénybe játszott a haja, hogy okvetlenül a régi római úrasszonyok jutottak az eszembe — a mikor őt láttam, akik sáfrány-lével mosták a hajukat, hogy ez által szép, aranyos fényt nyerjen a hajuk. Piczi kis fitos orráról, s parányi rózsaszín füleiről, meg két összeragasztott eperszemnyi ajakáról nem is beszélek! Hanem a szemei, a szemei . . . Ilyen szemeket, mint Helénéi, még soha sem láttam! Kék szeme volt, olyan, mint egy tengerszem, magas bérezek ormáról nézve. Mikor jó kedve volt, akkor szemei — akár csak a tengerszem — azúrkék fényben csillogtak, s ez a fény úgy vonzotta az embereket magához; mikor pádig haragudott, akkor szemei sötétzöld színbe játszottak — mint a tengerszem, ha vihar dúlja. Arcza alabastrom .volt, két piczinyke rózsa- czilrommal . . . Tánczmulatságon voltunk. A czigányok vonói alól mámoritóan siklottak ki a keringő kábos hangjai. Jártuk a keringőt, tűzzel, vég nélkül. Szinte elszédültünk be mindaketten. A verejték csak úgy dőlt rólunk, de azért jártuk tovább. Az isten tudja, hogy hányszor lejtettük már körül a termet. Annyi bizonyos, hogy már igen sokszor. Éreztem, hogy Helén már nem bírja tovább a tourt. Kifáradó fejét a vállamra hajtotta. Illatos szőke haja lágyan simult a vállamhcz. Tele tüdővel szittam magamba az aranyos szőke hajnak illatát. Egészen elbódultam tőle . . . Éreztem keble lihegését. Éreztem szive minden dobogását. Éreztem, hogy lüktet a vér kezeiben, melyek kezeimben nyugodtak. Megittasodtana ettől a mámortól. Elkábitott a hajának illata, keble lihegése, lüktető ere . . . Magamon kívül voltam. Nem tudtam, hogy mit teszek. Értelmetlenü', lázasan suttogtam a fülébe: — Szeressen engemet Helén . . . szeressen 1 Nézze én magát úgy szeretem .... szeressen . . . . nézze, ha maga engemet nem szeret ... én nem tudom, hogy mit teszek akkor magamnak . . . Papnak megyek . . . kolostorba . . . vagy öngyilkos leszek ... Én nem tudok maga nélkül, a maga szerelme nélkül meglenni . . . Ilyesmiket suttoghattam neki körülbelül. Azután hirtelen, mintha agyam ebben a perezben elhomályosult volna, nem tudtam gondolkozni, nem tudtam, hogy mit teszek, ajkaimmal a hajához értem, hisz feje ott nyugodott a vállamon és gyöngéden megcsókoltam. Erre ő felvetette a fejét a vállamról. Arcza lángolt, szemeiben szokatlan tűz, lázas fény égett. Kezei reszkettek a kezemben. Akadozó hangon beszélt: — Igazán szeretsz? . . . szeretsz igazán ... én is szeretlek . . . szeretlek ... a tied leszek. Újult erővel láttunk neki a táncznak. Mintha lábaink nem is érték volna a sima parkettet, mintha repültünk . . . Arczainkról csak úgy dőlt az izzadtság. Megköszöntem a tourt s az édes anyjához — a ki garde-irozta — vezettem, egy pálma bokrok mögé rejtett pamlagra. Vizet kért. Hoztam neki egy tálezán három pohárral. Egymásután itta ki mind a hármat, az utolsó cseppig. ; . ‘ Néma csöndben ültünk egymással szemben. Úgy látszik, az előbbi jelenet után, kellemetlen volt a jelenlétem rá nézve, intett kezeivel, hogy távozzam. Meghajtottam magamat s egy kis fekete lányt — tán még iskolás lány volt — kértem fel egy tourra. A mulatságnak vége volt. Lassanként szállin- kóztak haza fele a vendégek. Én is kocsit fogadtam, azon kisértem haza Helént, az édes anyjával. Útközben panaszkodott, hogy olyan furcsán érzi magát, hogy olyan bágyadt. Időközben nagyokat köhögött. Mikor elváltunk, kért, hogy látágassam meg legközelebb. Egy pár nap múlva meglátogattam. Agyban feküdt. Bágyadtan nyújtózott el a piros selyem takaros ágyon. Halvány beteg színével még szebbnek látszott nekem, mint eddig. Halk hangon mondta el a baját. Az orvos ugyan még nem tudta konstatálni a diagnózist. De a baj mindenesetre a tánczmulatságról származik, mikor kimerültségében izzadott és azt a sok jeges vizet itta. Nap-nap után meglátogattam. Állapota többnyire egyforma volt. Néha azonban változott is, hol jobbra, hol rosszabbra. Az utóbbi időben egészen javuló félben volt. Egy délelőtt hivatott magához. Szép tavaszi délelőtt volt. A madarak vígan csicseregtek a sétatereken. A főváros utczáin rengeteg embertömeg hullámzott fel s alá. Bekopogtattam az ajtón. Ott ült egy karosszéken. Fejét a szék hátához támasztva. Az ablakon át besütő tavaszi nap sugarai, mint egy glóriát vontak feje köré aranyhajából. Olyan volt, mint egy szenvedő Madonna, mert arczárói még lerítt a szenvedés. Odaintett maga mellé. Helyet foglaltam mellette. Alig érthető bágyadt zengés nélküli hangon kezdett beszélni. Kérdezte, hogy szeretem-e még ? hogy szomorú voltam-e, mig ő beteg volt? mosolyogva kérdezte, hogy elmegyek-e majd a temetésére? és ilyeneket. Azután felállt a karosszékből és roskadozó léptekkel jött oda hozzám. Az ölembe ült. A lázból kiszáradt ajkait odatapasztotta ajkaimhoz és többször megcsókolt. Azután visszatámolygott a székébe. Arcza mintegy átdicsőülten ragyogott. (Szerelmünk akkor már nyílt titok volt.) Mindennap meglátogattam ezután. Állapota nap- ról-napra javult. Egy napon már dalolva fogadott. Pár héttel később a kézfogónkat ültük! Kigyógyitotta a boldog szerelem! Schwartz Jenő. _____________TÖVISEK. 2^ ét s z: át n. (Szatíra.) Vakítóan fehér tömött hó-párnákon Vígan siklik a szán végig az utczákon, Megfagyott könyjein a beborult égnek Toporzékolnak a jól kihevert mének; Hidegtől pirosra kicsipkedett arczczal Surgyán gyerek lovát gyors menésre sarkal, Övé most a világ, hadd repüljön a szán, Úgyis hamar túl lesz élte szép tavaszán!... És futnak a lovak, — siklanak a szánok, — Én meg az ablakból nézek csak utánok. És a mint igy nézek a repülő szánra, Agyam egyet gondol — hadd jöjjön pennámra,! Az egyik szán, a mely ablakaim alatt Épen csak egy percze, hogy elsiklott, haladt: Rozzant, kopott talpú, dísztelen fa-jármű, Látszik, hogy húsz éve félszerezett már ű I Az eléje fogott lovak: nyúzott gebék, Kiknek régen jutott egy kis abrak-ebéd, Nyomorult szecskán volt életük tengetve, Szipte fájó nézni a görhes termetre ?... Szerszámjuk is ilyen, — ócska, ütött-vetett, Ha a gyeplőt nézed: látsz egy kötőféket, Kender-hám, kóczmadzag, szakadozott istráng, Mind alpári, miként halak közt a pisztráng; És mi van a szá:on?— Hitvány giz-gaz, törek, Kukoricza-csuta, harmadéves öreg!... Ámde a gebéknek nyakán éles csengő, Mely messze csilingel, utcza hosszat zengő; Szavára utczára futnak fehár népek, Avagy legalább is az ablakhoz lépnek, Gyötri őket jogos divat-kiváncsiság: Hogy a csengő-bongó szánutazó ki hát}... A másik szán, a mely ablakaim alatt Szintén csak egy perezre, hogy elsiklott, haladt: Egész uj, vas-talpu, díszes uri-szánkó, Előtte két nemes fajú mén ficzánkó’ —; A ló-szerszám drága, úgy csillog, mint a hó, Látszik, hogy gazdája azok közül való, A kiknek vagyon mit apritni a tejbe S nem igen vásárol zsidótól hitelbe 1... S vájjon mit visz a szán? Remek tiszta búzát! Délczeg paripáknak semmi az a húsz zsák! És — csudák csudája — a szép szán-fogatot Nem bámulja senki, nem lepnek ablakot! Honnan e változás ? Mi az oka ennek ?... Mert a lovak mennek, de nem csilingelnek, Nincs csengetyü huzva a lovak nyakára! S ily zajtalanságnak! rút közöny az ára I Bölcs tanúsága már ez a két sikló szánnak: Hatalmas reklám kell a mai világnak I Légy érdemes, derék, tégy sok jót — titokban 1 Érdemed elrejtik pisztolyként kis tokban; Föl se vesz a világ, nem hogy megbámulna! S jótetted díjazni a zsebéhez nyúlna! De légy üres-fejü, henczegő és hitvány,
