Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-10-29 / 44. szám
3 1893. október 29. _______________________________ TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (Ú. sz.) mé ltóságod előtt. Első sorban és legfőképpen azért, hogy kifejezést adjon azon határtalan tiszteletnek, melylyel a közpályán eltöltött negyven éves áldásos múltja iránt viseltetik; de másodsorban azért is, hogy egész tisztelettel, de melegen szivére kösse méltóságodnak azon ügyet, melynek megvalósulásáért' Szegzárd egész kö/önsóge harmincz éven keresztül rajongva küzd. Midőn ezen tiszteletteljes kérésünket méltóságod figyelmébe ajánljuk, nem annyira az anyagi érdek vezet bennünket, mind inkább az ideális czél, hogy városunkat egy kultur intézmény- nyél gazdagítsuk. Nagy megnyugvással fogadtuk méltóságodnak tegnap-a végrehajtó-bizottság tisztelgése alkalmával tett azon kijelentését, hogy lelki- ismeretes vizsgálódás után fog magának a szőnyegen forgó kérdésben ítéletet formálni, nem azért, mert más eljárás egyátalán feltételezhető lett volna, de mégis jól esett hallanunk, mert annyira megvagyunk ügyünk igazságáról győződve, hogy ezen kijelentés után, annak győzelmében alig kételkedhetünk. S most csak azt kívánjuk méltóságodnak, nem, nem méltóságodnak kívánjuk, hanem magunknak és a hazának, hogy méltóságodat az Isten sokáig tartsa meg. A felhangzó éljenzés után a miniszteri tanácsos ur következőleg válaszolt: Tisztelt uraim! Magyarországnak legnagyobb ereje az őstermelésben van. Nagyon természetes tehát, hogyha Magyarországnak az ügyét a közoktatás terén jól akax-juk intézni, első sorban ezt kell tekintetbe vennünk. De hiba volna az, ha e miatt megállapodás történnék, vagy egyéb tekintet nem volna a kuUu- rális czélokra. Tudjuk, hogy az az ország nem virágzik, mely csak gyarmatpolitikát üz; tehát természetes, hogy más tekintetben is törekedni kell. A történelem is mutatja, hogy a magasabb kultúra a városok emelkedésével történik s különösen Magyar- országon. A városoknak érdekében van megszerezni a kulturális intézményeket. Szegzárdnak, elhiszem, meg van a jó szándéka, hogy első sorban oly iskoláról akar gondoskodni, mely a társadalomnak vezetőket adjon. Elismerem, hogy helyesen teszi, midőn ezt megszerezni iparkodik, de hozzá kell tennem, hogy ezen városnak nem lehet egyetlen programmja az, hogy csak főgyrana- siuma legyen, mert a kultúra fejlesztésének programmja a többi intézetek fejlesztése is. A fögymnasium kérdése is csak úgy lesz czél- irányosan megoldva, ha a népiskolák már jó előre kellőleg fejlesztettek. Egészen helyeslem azt a programmot, melyet önök maguk elé tűztek, csakhogy annak előre el kell készíteni a sorrendjét. Midőn tehát főgymnasiumot akarnak állítani, a programm minden pontjának már jó előre készen kell lenni, vagyis ha főgymnasiumot akarnak, előbb a népiskolákkal kell tökéletesen rendben lenniök. Aztán egy ily városnak szüksége van más intézményre is, tehát tovább is kell dolgozni a közoktatás terén, mert nagyon természetesen szükséges, hogy az iparos i kereskedői osztálynak is meg legyen a maga továbbképző iskolája. Az uj programm tehát teljes tökéletes csak úgy lehet, ha a főgymn. csak egy tag azon gyűrűben, mely a közoktatás ügyét körülövezi. Ajánlom magamat szives jóindulatukba! Ezután még a szegzárdi tanítók tisztelegtek Rill József kir. tanfelügyelő vezetése alatt. Délben a főispáni ebédlőben Madarász Elemér, Mikó György, dr. S z i g e t h Gábor, Örffy Lajos és Boda Vilmos társaságában megebédelt. Az ötödik fogásnál egy emelkedett szép beszéd kíséretében Madarász Elemér vármegyei főjegyző felköszöntötte, melyre felelve, kijelentette, hogy a szegzárdiak őt szives vendéglátásukkal egészen megvesztegették; szavaira Boda Vilmos válaszolt, kifejezést adva azon véleményjének, hogyha megvesztegetésről egyáltalán szó lehet, ily állapotban csak szegzárdiak lehetnek, megvesztegetve lévén a ministeri. tanácsos ur leereszkedő, szives bánásmódja által. Ebéd után újra útra kelt, meglátogatván a városházát s benne a tűzoltóság szertárát; majd sorban az igazságügyi palotát, hol Selcz József kir. törvényszéki elnök ur által fogadtatott; a rom. kath. ovodát és gyermek menhe- lyet, hol fogadására Simontsits Béláné ur- hölgy, az ovoda elnöke, Triebler Ilma alelnök s Udvardy Sándor gondnok jelentek meg. Ezután felkereste az izraelita népiskolát s fogadására megjelent Ungár Simon rabbi, Krón Sámuel és Salamon Ármin üdvözlő beszédére szives hangon válaszolt. Innét a ref. papiak, templom és iskola megtekintésére indult, hol Borzsák Endre ref. lelkész által fogadtatott. Befejezvén az iskolák megtekintését, azok állapota felett való teljes megelégedésének adott kifejezést. Ezután a selyemgyárba hajtatott, hol Bezerédj Pál ministeri meghatalmazott vezette körül s szolgált magyarázatokkal. Még néhány látogatást téve, este a „Szegzárd szálló“-ba ment vacsoráim s a végrehajtó bizottság tagjai társaságában kedélyesen elbeszélgetett egész a késő éjféli órákig. Másnap reggel azután elutazott Bonyhádra, mindazon köröknél, kikkel érintkezett, igen kellemes benyomást hagyva maga után. EGYLETEK, TÁRSULATOK. Jegyzőkönyv, felvéve Szegzárdon, a szegzárd-bátai dunavédgát- társulat ártéri képviselőinek 1893. évi október 9-én tartott rendes évi közgyűléséről: Jelen voltak: Állami felügyelet gyakorlásával felruházott Hekler Károly kir. főmérnök miniszteri megbízott. A szegzárdi ős báttas'éki kir. alapitv. uradalmak részéről: Mittvegh Henrik bátta- széki alapitv. uradalmi főtiszt 136 és Steinecker Ferencz szegzárdi alapitv. uradalmi kerületi felügyelő 54 szavazati joggal. A többi ártéri képviselők számbavételével jelen volt 36 képviselő 189 szavazattal, a két urodaloméval együtt 379 szavazati joggal. E szerint a közgyűlés az összes 644 szavazatból 379 szavazati joggal volt képviselve. — A társulat részéről jelen voltak: Dr. Szigeth Gábor elnök, Kelecsőnyi Ambró igazgató, Tóth Károly mérnök, Nagy József pénztáros, Steinsdörfer József ellenőr és alulírott ügyvezető, mint jegyző. Napi rendre térve: 7. sz. Dr. Szigeth Gábor társulati elnök a miniszteri megbízott urat és az ártéri képviselőket szívélyesen üdvözölvén, a tanácskozmányt megnyitott- nak ős azt, — miután a képviselők névjegyzékének felolvasásával kiderült, hogy a társulati árterületet i/3-ad részénél több szavazati jog képviseli: az alapszabályok 29. §-a alapján határozat képesnek kijelentvén, a három év leteltével, melyre a közgyűléstől mandátumot nyert: megbizatását saját, úgy az elnök helyettes s a választmányi — valamint a szám- vizsgáló bizottsági tagok nevében — a bennök helyezett bizalomért köszönet kifejezése mellett — a közgyűlés rendelkezésére bocsátja, intézkedést kérve a választások megejtésőre és választási elnökül dr. Kramolin Emil ártéri képviselőt ajánlja. Éljenzéssel fogadott ajánlatára dr. Kramolin E. az elnöki széket elfoglalja, hivatkozik oly precze- densre, mely szerint az 1890. évben eszközölt választáskor a közgyűlés titkos szavazattól eltért és kö/felkiáltás utján ejtette meg a választásokat. Enoek folytán Steinecker Ferencz ártéri képviselő indítványára: Dr. Szigeth Gábor közfelkiáltással egyhangúlag (3) három évre a társulat elnökéül megválasztottnak nyilváníttatott ős a lefolyt három éven át viselt önzetlen és tapintatos működésével a társulat ügyei körül szerzett érdemei jegyzőkönyvileg megörökitetnek. Újból megválasztott elnök — a közgyűlés lelkes éljenzése közben az elnöki széket ismét elfoglalja, a megtisztelő bizalomért, melylyel személye iránt táplált ragaszkodás ismételt nyilvánulását látja, kifejezi őszinte köszönetét, kijelentvén, mikőp újólag oda fog törekedni, hogy feladatának lelkiismeretesen megfeleljen. Ezek után indítványára: Steinecker Ferencz szegzárdi kir. alapitv. urodalmi kerületi felügyelő s ártéri képviselő a társulat elnök-helyetteséül szintén (3) három évre egyhangúlag megválasztottnak nyilváníttatott. Egyszersmint az elnök helyettesi és választmány tagsági állásról önként visszalépett dr. Kramolin Emil ártéri képviselőnek több évekén át a Olaszország más nagyobb városaiban a kath. temetőben ott emelkednek a hulla-égető kemenczók. S vájjon találunk-e egy magyar várost is, a hol az ilyen intézmény meg volna valósítva ? Mikor ezt nálunk előhozzák, óriás felzúdulással találkoznak és mint istentagadó eretnekeket ép hogy a pokol mélységes fenekére nem kergetik! Pedig Dem is oly borzalmas valami az a hullaégetés, a mint nem is említve annak hygienikus előnyét — sokan gondolják. Gyönyörű és művészi tökólylyel vannak kiállítva a hulla-égető intézetek, közvetlen a temető kerítése mellett s kevésbé borzalmasok, mint a sírok s az egyházi szertartásokat sem zárják ki! Ott most egy- egy városban 15—30—30 ember adja át testét a megsemmisülésnek. Ez utón 1—2 órát vesz csupán igénybe. Senki sincs arra kényszerítve, hogy meg- ógettesse hulláját, ott van mellette a sirkert sir- halmaival, a melyik tetszik azt választja. Azt mondhatnák erre némelyek, hogy én mindezeket csak azért hoztam fel, hogy lássuk hol áll a külföld és hol állunk mi ? Pedig ennek a vallásszabadságnak, a melyre beszédem súlyát fektettem, óriási kihatása van a tudomány terén is! Pl. iskoláink, melyekre százezreket költünk, ritka kivétellel, egy bizonyos pressio .alatt állauak a tudomány világában, bizonyos disciplinaris korlátok közé szorítják a kutatás eredményeit! Ha pl. átnézzük tankönyveinket, azt olvassuk bennök, hogy a világ teremtése óta csak 6000 óv telt el; a physikai és az égi tüneményeket úgy magyarázzák, a mint azt az egyházmegyei főhatóság megengedi s igy fejtegetik aztán künn a tudósok ezrei! Már pedig tudjuk azt, hogy a tudomány szárnyait megkötni nem szabad! A mai ásatások által napfényre került leietek, földrétegek stb. azt bizonyítják, hogy még a biblia korában annyi évet írhattak, de ma már a föld felületének átalakítására nem szabad 4—5 ezer évet venni, hanem majd 30,000 évre kell visszamennünk. És e tekintetben tisztelet illeti a protestáns egyházakat, melyek kimondották a szabad vizsgálódás elvét az emberi elmének e legszentebb jogát s a felvilágosodás büszke zászlóját tűzték ki az emberi kultúra tornyára! S bizony mindaddig, mig a külső emberi érdekekhez kötjük le a tudomány vívmányait, addig a tudománynak a vallásfelekezetektől el kell tekintenie! Mert a tudománynak egyetlen czőlja az igazság és annak kikutatása. Vájjon azt a kérdést megfogjuk-e már egyszer oldani az életben, elérjük-e azt az időt, a mikor az emberek nemcsak a gyakorlati, hanem minden né- vezendő téren egyformán megérnek az egyenlőség, szabadság, testvériség szent eszméire s nemcsak márczius 15-őn hangoztatják fennen, hanem a gyakorlati életben, még a vallás terén is ténynyé változnak és mindenütt, minden körülmények között érvényesülni foguak. Azt mondja erre Deák Ferencz : „Az idő leikével haladó mivelődés, mely sem visszalépni, sem megállani többé nem képes, ki fogja vívni a most kívánt szabadságot; mert a miveltsóg ős szabadság azon elválhatlan két testvér, kiket a jótevő végzet az emberiség boldogitására küldött a világra.“ Oh de nagyon kétes, hogy ez a két fontos tényező egyhamar elterjedjen a nép minden zöme közt ős úgy vigyék diadalra a zászlót! Hisz több mint 2000 éve a műveltebb nemzetek nagyjai mindig az egyenlőség, szabadság ős testvériség szent eszméiért küzdöttek; de úgy a gyakorlati élet, mint a történelem tanúsága azt bizonyítja, hogy azt megvalósítani nem tudták az emberek gyengesége, kislelküsőge ős szolgai hajlama miatt! Én félek, hogy ez nem egyhamar fog majd bekövetkezni! De még egy kérdést! Vájjon már most az következik-e, minthogy mi a vallásszabadság har- czosai vagyunk, hogy azt mindenféle, minden rendű embernek megadjuk ? Minden néven nevezendő vallásfelekezet megkapja-e teljes jogát a szabad gyakárlására ős hívei üdvözitősőre ? Kimondjuk bátran az „igent“; mert hisz a hit boldogít, bármily alakban is nyilvánuljon; de oly feltétel alatt, hogy mindaddig élvezed a vallás terén a szabadságot, a mig a te vallásod elvei nem ütköznek össze a haza érdekeivel, boldogulásával, s a nemzet megszilárdítására működnek közre! De a mint a vallásod oly alakban nyilatkozik, mely a hazán sebet ejt, annak előmenetelét gátolja, ki kell mondani a veto tiltó szavát: „A haza minden előtt“ a költő is azt mondja! — Ily értelemben kimondhatjuk jogosan, hogy minden vallás nyerhesse meg szabadságát, de a mint az a haza ellenére irányul, kötelessége a hazának fellépni, s minden jó honpolgárnak segédkezet nyújtani a veszély elhárítására! És ón azt hiszem, csak igy fogunk boldogulni és igy fogjuk elérni ama boldogabb jövőt, hogy nemcsak Isten előtt, de itt a földön is egymás közt egyenlők, igazi testvérek leszünk! Hogy e boldogság kora el fog-e érkezni és mikor ? Engedjék meg tisztelt hallgatóim, hogy erre ne én feleljek, hanem újra visszatérjek ahhoz a pogány bölcshöz, Plátóhoz, kinek szép eszmei voltak, de a ki azok megvalósulását nem tudta megérni. A fölvetett kérdésekre
