Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-15 / 42. szám

2

1893. október 15.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1 i sz.)

ségesen meg is Ígért: úgy ez nem azért történt, mintha ón, ki egykor a szabad szó hirdetője voltam s kia feltét le n nyilvánosságnak hive v a- 11oI most is, czenzurát gyakorolni, a szabad szót eltojtani óhajtanám; hanem történt ez azért, mert ón a szabadság, a természetes fejlődés, a haladás ügyét akartam szolgálni az által, hogy ferde felfogásból, személyes érdekből, „ártatlan“ elfogultságból, sokszor rosszakaratból ős botrányhajhászati czólzattal irt tudósításokat és értekezéseket a szerkesztő számára néhány megjegyzéssel, vagy szükség esetén a valódi tényállás kifejtésével megvilágítsam arra, hogy a közönség I hivatalos adatokkal bebizonyítható igazságot telje-en ismerhesse ős hogy egyes (nem akarom az „agyafúrt“ szót még egyszer használni) „furcsa“ okoskodások mindig kellő értékükre legyenek szállíthatók.

Természetes, hogy ez által nem tőlem, hanem a szerkesztőtől függött volna az az elhatározás, hogy az illető czikk közöltessók-e vagy nem? Valamint lényegtelen lett volna az is, hogy az illető czikket ki irta I Mert nem a ki ? hanem a mi ? a fődolog azon törvény alkalmazásánál, hogy: „nem szabad hazudni“, „nem szabid a közönséget félrevezetni.“

Ha tehát a „Tolnamegyei Közlöny“ tisztelt szerkesztője lapja 37. és 38. számaiban megjelent „szerkesztőségi“ megjegyzést ős elmefuttatást nekem közlés előtt mutatta volna meg: a felvilágosítást né- hlny szóval adom vala meg az ml, hogy: igenis, a felekezeti iski’ák folyamodó növendékeinek is megadom — ha megérdemli k — a polgári leányiskolába leendő felvételre felvételi vizsgalat nélkül az engedélyt, a mint megadtam a paksi róm. katli. leányiskolának egy előfordult eset alkalmából. — így azonban, hogy a szerkesztőség álláspontja tekintetében tájékozódást szerezzek, kénytelen voltam néhány kérdéssel a t. szerkesztő urnák terhére lenni, ki tanügyi tekintetben-nem lévőn szakférfiú, a mint észlelni véltem talán bizalma oly főrfiához vagy főrfiaihoz fordult, kik azt hirdetik, hogy a felekezeti iskola kívüle áll a tanügyi országos szervezetnek, kik előtt a kir. tanfelügyelőnek sem joghatósági, sem rendelkezési felhatalmazása nincs, kik a kir. tanfelügyelő törvényes intézkedéseit „különösekének tüutetik fel, kik tagadják, hogy egy tantestületi határozatot a tanfelügyelő megsemmisíthet, kik veszedelmes dolognak tartják, hogy a kir. tanfelügyelő belátására „kőnye-kegyére“ legyen bízva a tanulók megbirálása s a tanfelügyelő vezetése alatti tanítókról és tanítónőkről (lásd tanfelügyelői utasitás 43. §-átü) azt hiszik, hogy az ő belátásuk, „kónyük-kegyük“ többet ér a tanfelügyelőénél. Az ilyen okoskodás fölébe teszi a káplánt a_ püspöknek, a falusi bírót az alispánnak, a bírósági végrehajtót a törvényszéki elnöknek s eltagadja, hogy még a miniszter is joghatóságából kifolyólag felmenthetné egy vagy másik iskola növendékeit a szegzárdi polgári leányiskola tantestületének felvételi vizsgálata alól. (Lásd „Tolnamegyei Közlöny“ 40. sz. 3. old. 1. hasáb 9. pont!) Az ilyen észjárást azon czenzura nélkül, melyről én szóltam, palam et publice hirdetni — a féktelenségnek nyit tár kaput; s az anarchia tanait hirdeti az, a ki az alkotmányos szabadságot törvényes rend és fegyelem nőikül óhajtja fentartani.

Es csak azért, mert ez a perhorreskált czenzura elmaradt: most már a teendő törvényes hatósági intézkedéseken kívül — legalább húsz czikket kellene Írnom arra, hogy félszeg felfogást és ferde nézeteket helyreigazítsak, hogy azon

lek, hogy engem ajándékozz meg plátóilag angyali kegyeiddel, ős ne mást. Tégy boldoggá úgy, mint a közelmúltban tevéd................................

helytelen álláspontot, mely in ultiina analysis fejetlenségre vezet, kellően megvilágíthassam. Erre pedig sem nekem kedvem, sem pedig a t. szerkesztő ur lapjának tere nincs! ,— Az általános szempontokat illetőleg a jelen és az alábbi négy czilck talán képes lesz, a „veszedelmes czenzura“ elmulasztása által okozott zavart tisztázni.

Mert régi igazság az, hogy ha a mellény rosz- szul van begombolva: azt újból ki kell gombolni, hogy megint, de jól begombolhassuk. Erre az irodalmi téren közreműködni közös kötelezettségünk!

II.

Nt. liorzsák úrhoz — a „ Veni Sandte“ ügyében.

Nem kenyerem nekem, kampózni szüntelen s minden igaz ok nélkül — c-éltalau retyerutyákkal ] de a nevelésügy díszes kertjében a görbehajtásu fákat, a mint azokat észre veszem, valamely velemszü- letett előszeretettel, ha csak szerét tehetem, nyese- getni szoktam.

Erre önnek e lapok 36. számában a „Tolnavármegye“ augusztus 13-iki czikkére tett reflexiója adott okot.

Úgy vagyok nagytiszteletü úrral, mint az egyszeri német philosophus a tanítványával»! (Szabad a kicsit a nagygyal összehasonlítani!) Gondolom Hegellel történt meg, hogy azt mondta, hogy tanítványai között őt, „esik egyetlen egy ember értette meg, s az is félreértette“. — Azt mondhatom ennek analógiájára, hogy csak egyetlen egy ember méltatta figyelmére felszólalásomat, helyeselve mindazokat, a miket irtain; le ez is félremagyarázta a felállított elvet.

En ugyanis azt vitatom — s ehhez tántoritha- tatlanul ragaszkodom — hogy a polgári hatóság az iskolai téren (értve ez alatt az iskolaszéket, tanfelügyelőt, vármegyei közigazgatási bizottságot, közoktatásügyi minisztert) semmi szin alatt nem avatkozhatok a vallási hittételek magyarázatába és a vallásgyakorlati ténykedés rendezésébe. Meggyőződésem, hogy ez a hit felekezeti község és az egyházi hatóság kizárólagos jussa. Ide tartozik 1 „Veni Sancte“ is. Megtartását az egyház vezetője rendelheti el s a hívőket is ő hívhatja meg, S ha iskoláról van szó: ez a hitoktató joga és kötelessége.

Erre azt mondja Ön, nagytiszteletü ur, hogy én nekem ezen elv felállításában teljesen igazam van és ennélfogva felszólítja az. is k olasz II k e t, hogy vagy ő, vagy a tantestület — ha a régi usust fentaríását vagyis a templomi ájtatosságot mondaná ki — vezettesse a különböző felekezetű tanulókat az illető vallásfelekezethez tartozó tanár által.- a templomba.

Úgy értem ezt, hogy Ön az iskolaszék intézkedésére akarja bízni a templomozás elrendelését; én meg úgy vagyok meggyőződve, hogy a hitközség és egyházi hatóság megbízottja, t. i. a hittanitó szerepköréhez tartozik a foganatosítás. Ő jelenti az illető iskola elöljárójának, hogy a hittanitási óra helyett vallásgyakorlat vagy templomi ájtatosság lesz; a gyermekek kivonulását a hittanitó felügyelete alatt az intézet igazgatója megengedheti; de semmiféle tanárt vagy tanítónőt e gyakorlatokon való részvételre — bármely felekezethez is tartozzék a tanító — sem igazgató, sem iskolaszék, sem tanfelügyelő nem kötelezhet.

Ezzel a tévedést helyreigazítva, örömömnek adok kifejezést a fölött, hogy nagytiszteletü ur a

ineiJijnjrpaataLjtatáianaaBitesac?.in esess minmn ovsuhöebbIin i ■nnnn——■■■!

Mikor még nem voltál egy véleményen a reám, Ifjúságom miatt irigykedő, rágalmazóimmal, akik szándékosan és sportszerüleg űzik azt, hogy jelenlétedben az én nem létező összeköttetéseimről beszélnek. Mikor még elhitted, hogy a tied vagyok, ha a múltban nem is, de a n n á 1 i n k á b b a jelenben és a jövőbeD. Tudom én, hogy ezeknek fondor- kodásai támasztottak kétséget hűségem felől szi- vecskédben.

Ezáltal elérték azt, hogy elvették tőlem a leg- ődesebb jelen, ámde egyedüli vigaszom, hogy az enyém a jövő! Mert ha idők múltával bebizonyítom, (kerüljön bármibe és bárkibe), hogy legrajongóbb imádód, a legszenvedélyesebben szerető, a leghívebb

rabod én vagyok, akkor

............akkor talán mégis

enyém lesz a menyország.

Mint akkor volt, midőn a négy levelii trifolium keresésénél (emlékszel, ott az illatos me/.őn ?) azt mondtad, hogy hajlandó volnál azon boldogságban részesíteni: mit a négy levelű trifolium, szerintem a találónak ígér! Mint akkor volt, midőn betegséged miatt ágyadhoz kötve, de észbontó szépségben, feküdtél a sok fehér között és a többiektől észrevétlen rám mosolyogtál és felülve szenvedélyesen tártad ki karjaid. . . Oh én akkor olyan boldog voltam, mintha igazán engem zártál volna karjaid közé és nem a semmit.

Oh! rágalmazóim nem képesek lerontani azt az ei’ős hitemet, hogy szeretni fogsz, ha megérdem- lem, úgy mint akkor, midőn találkát adtál — egy ölelésre — az orgona bokor mögött. Mint akkor, midőn a sok mellettünk levők miatt, haugtalan suttogtam és te megértetted: te csak úgy lehelted a feleletet és én megértettem. Amint csak az egymást szeretők érthetik meg.

Drága c/.édulácskáid óta nem írtál semmit nékem. Négy hónap óta nem is kértem tőled, pedig i milyen nehéz volt elviselni hosszú távolléted és megjöttedkor a legsértőbb közönyt. Viszontlátáskor láttam, hogy még apád szolgái is érdekkel lesik, miként üdvözöllek. Kiálltam: hogy rád sem néztem.

Egy sort sem kértem tőled, pedig majd meg- halltam érte. Mert láttam utolsó előtti elutazásod után (mikor nem váltottad be Írott ígéreted), hogy bizalmatlan vagy és nem mered rám bízni kéziratod ! Ezt igen fájlaltam és inkább nem kértem semmit. Csak azzal vigasztalódhattam, hogy majd megváltoznak az idők, mikor be fogod látni, hogy megérdemlem boldogító bizalmadat és még rám is. fogsz hajnalodni te én „napom“. ...

Mikor sok ideig (Csak két hét, de nékem egy örökkévalóság) nem láttalak és az egyházban egymástól távol állva, egy drága hajfürtöcskét kértem, a nagy közönség és a távolság miatt csak a legdis- cretebb mimikával tehettem ezt, minden előzetes megbeszélés nélkül és te mégis megértettél engem, noha soha sem kértem még hajfürtöt. Miért értettél meg I Mert szeretsz! És miért tettél boldoggá a

fölállított elvet teljesen elfogulatlanul helyeselte ős magáénak vallótta.

III.

A „tiszta, világos és szabatos válasz“ ügyében.

Régen volt — talán nem is igaz — hogy egykor én is ettem a tanítói, tanári kenyeret. Mindig azon iparkodtam akkor — és mi tagadás benne — azóta is „tisztán, világosan és szabatosan“ beszélni. Tanítványaimtól is megköveteltem ezt mindig. Nem csoda, hí azután „hozzászoktam az alapossághoz“, ha ki nem állhatom a dolgok, csűrés-csavarását; ha egyenes kérdésre egyenes választ várok s reményiek.

Ámde azért lelkem tájára sem fér az, hogy én a tiszteit szerkesztő úrral szemben a professor szerepére vád ilkozzam, mikor kérdéseimet szives közlés végett beküldtem. Egyszerűen ferdeségeket, tájékozatlanságokat kívántam helyreigazittatni, eltávolítói. '• '

A dolog igy esett meg:

A „Tolnamegyei Közlöny“ szeptember 17-iki vonatkozó czikkének 4. kikezdő ében e szavak vannak egész határozottsággal kimondva: „Az iskolatörvény tudtommal csak népiskolát ismer ős nem elemit.“ Erre éh a szept. 24-iki számban ezt kérdeztem: „Álláspontja-e az, hogy a törvény csak „népiskolát“ ismpr és az „elemi iskolát“ nem különbözteti meg a „népoktalá ügyi tanintézetek“ keretében ? — A válasz e kérdésre az október 1-én megjelent számban ez: „Fel kell ütni az 1868. évi 38. törvényezikket, ott látható, miképen osztályoztatnak a népoktatási intézetek“.

Már most hogyau tudjam én, hogy mi a „Tolnamegyei Közlönyének „álláspontja“? Hogy a törvény mit mond, az előttem nem ismeretlen; igy te^ hát tudom azt is, hogy a szeptember 17-iki állítás, mely tagadásba veszi, hogy a népiskolai törvényben az „elemi“ iskoláról szó lenne, oly állítás, mely az irót krompomittálta, mikor az én tájékozatlanságomat akarta mindenáron feltűnővé tenni.

így vagyunk a „polgári iskola“ feladatának definitiójával is! A szeptember 17-iki számban ez áz iskola „a középiskolai rendszer alapozásának“ van feltüntetve. És. mikor én szeptember 24-én azt kérdezem, hogy ezen állítás „komoly meggyőződése-e“ a szerkesztőségnek : válaszul október 1-én ezt nyerem: „E kérdésre nem válaszolunk, mert ez olyan kérdés, mely még ma is száz meg száz tanférfiut foglalkoztat és róla köteteket Írtak.“ — De hát akkor a „Tolnamegyei Közlöny“ szeptember 17-én mit akart azzal „a középiskolai rendszerbeli alapozattal“ polgári leányiskolánál, mikor még a polgári fiúiskolára nézve is százankint foglalkoznak az emberek e kérdés megfejtésével??

Lám! Mégsem volt azon kérésem, hogy „tiszta, világos és szabatos“ legyen a szó, felesleges.

Már ez a két pont is mutatja, hogy „tájékozottság dolgában a „Tolnamegyei Közlöny“ szerkeszt tőségének tanügyi s/akférfiai nincsenek hivatva épen nekem praelectiót adni.

ÍV.

Megszégyenített, lealacsonyított felekezeti

iskola.

Teljes életemben mindig azt vallottam helyes életbölcselemnek, hogy azt az embert, ki társai közt saját emberségéből kiemelkedik, nem megszólni vagy kisebbíteni, hanem tetteiben követni, eljárásában támogatni, törekvéseiben utánozni kell; mert ez által az egyszerű emberek, még az alsó fokozatokon is,

kottába gyöngyölt hajfürtöddel, nem azért, mert — szeretsz ???

Oh! tudsz te jóságos angyal is lenni! És milyen édes azon időkre, melyben angyal vagy, még csak gondolni is! Ha izgalmas, álmatlan éjszakákon, a meddő vágyak, kielégítetlen hő epedés és az álmatlanság miatt feldühödve, mint az űzött vad futottam ágyamból a hűvös éjszakába a rózsafák közé, ott elmúlt minden boszuságom, beszéltem személye- sitőidhez, a rózsabimbókhoz és azok olyan édesen meg szoktak nyugtatni: mert te, mint angyal benne voltál a rózsákban és onnét szerelmesen csevegtél velem. És én háladatosan, szerjelemittasa n hajoltam ajkaimmal föléje, magamba szíva onnét a te illatodat és minden ödahaj- lásom egy, a szerelemtől reszkető illatos édes csókban végződött.

Én, mint tudod, nem vagyok atheista, de merem mondani: „Isten engem úgy. se gól jen igy törté nt.“

Boldogíthatsz .... vagy kínozhatsz .... de ón mégis, nevedet hangosan mondva, alszom el és ébredek.

Kovács János.

Egyleti életünk.

Irta: PURT ADOLF.

(Folytatás.)

Minthogy ezen kérdés egy másik kérdést is magában foglal, t. i. ezt van-e eredménye az egylet edd'gi működésének és erre az egylet életéről ta-