Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-10 / 37. szám

XXI. évfolyam.

37- szám.

Szegzárd, 1893. szeptember 10.

KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP.

Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- - ____________ egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője.

El

őfizetési ár:

Egész évre ...........................6 frt —

Fé

l- évre . . > .... 3 „ _

Ne

gyed évre . .......................I 50

Eg

yes szám a kiadóhivatalban I 2 kr.

kr

Szerkesztőség:

Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények in- tézendők.

Kiadóhivatal:

Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők.

Megjelen:

hetenkint egyszer, vasárnap.

Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések iutánvosan számíttatnak.

A dunántúli kulturegylet.

Mielőtt még létezett, mi azok között voltunk' kik szükségességét hangoztatták s miután megalakult, akkor is azok között voltunk, kik rokonszenvvel s bizalommal néztek áldásos működése elé.

A dunántúli közművelődési egyesület azonban — sajnos ezt konstatálnunk — nem féléi meg a várakozásoknak. Sőt még életjelt sem adott magáról. A Dunántúlon maradt minden, a mint volt. Még egy szellő sem mozdult meg a kulturegylet jóvoltából a nagy Dunántúl széles mentén. Nem állítunk valótlant, ha azt mondjuk, hogy Tolnavármegyében a pár választmányi tagon és újságolvasó publikumon kívül alig tudja valaki is, hogy létezik egy áldásosán működő s a Dunántúl vitális érdekeit szivén viselő kulturegylet. Pedig hát Tolnavármegye is működési körébe tartoznék s ha valahol, úgy Tolnavármégyében ugyancsak akadna dolga.

Itt van a philloxera. a kivándorlás, a nép, anyagi s erkölcsi szegénysége, a Sárköz angyalcsináló telepei, községek, hol a magyar szó fehér holló, hol az iskolalátogatás kötelezettsége csak frázis számba megy stb. stb. De ki tudná mind elősorolni azokat a bajokat, melyeken segíteni kellene s lehetne? Jól tudjuk, hogy Rómát sem építették egy nap alatt, de mindenesetre építettek belőle. De a dunántúli kulturegylet még meg sem mozdult. Tán csak nem várja azt, mig az egész Dunántúl Amerikában keres jobb hazát? Jól tudjuk,

hogy ez irányban a kormányt is terheli a mulasztás vádja, de a kormány negligentiájá- ból ne következzék ennek a dunántúli társadalom áldozatkészségéből megalakult egyletnek is semmittevése.

Újabb akczió szükséges Tolnavármegyé- ben — mondja a kulturegylet.

Hát már régebbi akczió is volt? — kérdezzük mi. Egyébként ezt az »újabb akcziót« vármegyénk főispánja fogja megindítani. Mi szívesen segédkezünk a főispán urnák e hazafias ténykedésében. S velünk együtt bizonyára megyénknek minden hű és hazafiasán gondolkodó fia. Iparkodjék a főispán ur megyénk összes értelmiségét ez eszmének megnyerni, mert különben ennek az »újabb akczió»-nak sem leszen foganatja, mégha olyan ügybuzgó s népszerű férfiú iniliálja is, mint a minő a mi főispánunk.

S még egyet. A dunántúli közművelődési egyesület az őszszel fogja tartani közgyűlését. Hogy hol, még nincs megállapítva. Nem volna czélszerümeghivni az egyletet, hogy közgyűlését az idén Szegzárdon tartsa? Ez az »újabb akczió«-nak oly dimi- dium facti-ja volna, mely nagyban hozzájárulna a megindítandó mozgalom sikeréhez. A közgyűlés ünnepe, fénye jótékonyan áradna ki az egész megyére s Tolnavármegye legalább szemtől szembe látná azt az egyletet, melynek létezéséről alig tud.

L. D.

TÁRCZA.

A kaptafa nem családfa s a lóbör nem kutyabör.

Irta: T É L E K Y JÁNOS.

I.

Úgy tudom, hogy Önök nem jártak Dikicses- Kecskósen. Kellő alapja van tehát azon feltevésemnek, hogy Dikicsesi és Kecskősi Kaptafáy Iván urat sem ismerhetik. — Klió hálátlanul viselte ugyan magát Iván ur bokros érdemeivel szemben, mert nem jegvzett azokról semmit föl, de azért ne méltóztas- sanak azt hinni, mintha Iván úrról egyáltalán nem lett,volna semmi feljegyezni való.

Már a családnak, melyből származott, oly régi családfája volt, mely a stifli szeget megelőzött századokról is regélhetett.

E sok századot jobb s rosszabb sorsban átélt családfának egy dikics volt elmaradhatlan társa — a vaskorszaknak legelső ilynemű alkotása.

Mikor e két öreg barát Iván ur atyja birtokába került, nem csak a firma az ősi műhely felett, hanem benn a műhelyben is megváltozott minden régi rend: a túróscsusza helyett a szabógallér, s a lábszij helyett a sing járt ki az inasoknak, és minden csupán azon egyszerű okból, mert ez időtől kezdve majsztramnó asszony lett a házirend intézője, ő pedig édes atyjávál — ki, közbe legyen mondva,

szabó-mester — arra a meggyőződésre jutott, hogy a szabógallértól könnyedén mozog az inas, mig a csuszától alig czammog s házi fegyelmet pedig csak singgel lehet tartani. Az inasoknak eleinte nem volt Ínyükre ez újítás, — de hát végre is a csizmadia inasok a legnagyobb philosophusok s igy érthető, hogy rövid időn belenyugodtak a változhatlan változásba: s mert májsztram uréknál minden a legszebb rendben s a szerető pár között a legszebb egyetértés honnolt.

Természetesen — tudva azt, hogy minden kémény füstöl néha — föl sem említek olyan kicsinyes nézeteltéréseket, hogy teszem pl., ha néha vasárnap esténként majsztram nagyon oda találta magát felejtem — a czóhgyülósben, ilyenkor majsztramnó asszony a csizmadia-enyvszag iránt leküzdhetlen ellenszenvet mutatott, s bár különben annyi epéje sem volt, mint egy páva-íarku galambnak, még sem állhatta meg, hogy azt ,majsztramnak eléggé érthető jelekkel tudtára ne adja, majsztram pedig nehogy valami kis gorombasággal adós maradjon, kedves élete-párja hangját olyannak kezdte mindjárt találni, mintha abban a kecske-mekegésből is vegyült volna valami. Az ily vitákba bizonyság képpen rendesen a szegény inasok is belevonattak, kik közül, a melyik majsztramnónak adott igazat, azt majsztram tanította meg a lábszijjal az egyenes lelküségre, a melyik pedig a majsztram pártjára állt, annak majsztramnó asszony mérte meg a hátán, hogy háDy singet tagadott el az ő szent igazságától.

Hanem hát még csak szót sem érdemelnek az

Takler József lemondása.

A helybeli másik két lap azon esetből kifolyólag, hogy a székhely köztisztasági helyzetének hivatalos megvizsgálása alkalmával többrendbeli hiányok észlelteitek, indulatos hangú támadást intézett Takler József biró és az elöljáróság ellen.

Ezen támadás s különösen azon szárnyaló hir, hogy a támadás egy előkelő állású közigazgatási tisztviselőnek határozott kívánságára következett be, arra indították Takler József bírót, hogy állásáról leköszönjön.

A képviselő-testületi ülésen, mely múlt csütörtökön délután tartatott, s melynek egyetlen tárgyát a biró lemondása képezte, a képviselők majdnem teljes számban jelentek meg s érdeklődéssel várták a történendőket.

■Az ülést Groszbauer Ferencz Il-od biró nyitotta meg s üdvözölte a képviselő-testület tagjait, melynek megtörténte után Sipos Márton tanácsbeli állt fel s igazságtalan megtámadtatásuk feletti indignácziójának adva kifejezést, bejelentette az egész elöljáróság lemondását.

A képviselő-testület, minthogy az elöljáróság lemondása a tárgysorozatban felvéve nincs, annak tárgyalását mellőzni volt kénytelen.

Ezután Ir. Hit ling Á d á m főjegyző kijelentette, hogy Takler József benyújtott kérvényére vonatkozólag tartózkodik mindennemű előadói vélemény nyilvánításától, hanem egyszerűen felolvassa a biró lemondási kérvényét, mely a következőleg hangzik: Tekintetes Képviselő-Testület!

Immár közel 3 éve, hogy Szegzárd közönsége megtisztelő bizalmából a község bírói tisztét viselem, ezen idő alatt igyekeztem minden erőmből kötelességemet tehetségem szerint teljesíteni, igyekeztem nemcsak a község és polgártársaim javát előmozdítani, de feladatomnak tekintettem felebbvalóim- nak jó indulatát is kiérdemelni.

ily fajta apró csete-patók, hisz ezek még a gólyát sem voltak képesek raajsztramók háza tájékáról elriasztani s a gólyabozta kis fiúcska a keresztségben János nevet nyert.

A Jancsi inasnak ez időtől kezdve sokkal rövi- debbeknek tetszettek az éjszakák, s igen gyakorinak találta a majsztramnó singjét, de mindezeknél jobban bántotta az ő szegény lelkét, hogy azt a kis porontyot már is Jánosnak nevezgetik, őt meg — pedig már pelyhedzik a bajusza, per Jancsi szólit- gatják s csakis ebbeli — s szerintem méltó — felháborodásának tulajdonítható, hogy János urfit rin- gatás közben egypárszor ki is borította a bölcsőből, s tiszteletére legyen mondva jellemszilárdtságának, őt abban, hogy azt a kis porontyot Jancsinak ne szólítsa, a lábszij és a sing együttvéve sem voltak képesek megakadályozni.

H.

Mindennek daczára teljes volt a majsztramnó asszony boldogsága, legfennebb csak akkor lábadtak könybe szemei, mikor a kis Jánoska jövőjéről beszélgetve, majsztram a századokat átszenvedett családfát feszegette, mint a Jánoska leendő ereklyéjét. A könyek győztek s Jánoskát közös megegyezéssel a tudományos pályára szánták. így került ő az akadémiába.

Anyai nagyapja kifogástalan elegantiával készítette el részére az akadémikusnál elmaradhatlan csak bokáig érő nadrágot, édes atyja az ezt kiegészítő bersteigert; az édes mama meg magánpónztá-