Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-07-30 / 31. szám
1893. julius 30. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (81. sz.) 3 Mi ne avatkozzunk a dologba bele, Hisz ön-bajunknak is elég volna fele!... Persze, mert otthon van, győzni remél Sziám De büszke franczia biz ezt nem hiszi ám! Camot bá’ aszongya: „légy Sziám mind iker: Mégis a franczia fegyveré a siker!“ .... S lehet, hogy majd inter duos litigantes A haragos ángol rájuk csap és kampec/!... * Hejh! nagyobb bajunk van nekünk, szegény osztrák-magyaroknak ennél!. . . Meghalt Bauer! (Nem a Náczi, ki tavaly elment az adóhivataltól!) Meghalt br. Bauer, a hatalmas hadügyminiszter! . . . Ki srófolja most már feljebb évről-óvre ott a dele- gáczióban a hadügyi budget-et? Mi lesz belőlünk? Akad-e utódja? Jaj, bizony méltó a birodalmi gyász e nagy emberünkért. Azt mondják, hogy br. Feliór- váryt kérte fel 0 Felsége úgy hamarosan erre a kis kommenczióra, de csak azon feltétéi alatt Ígérkezett volna, ha már a jövő évre felállittatnék az öná'ló magyar nemzeti hadsereg s eltöröltetnék a feketesárga zászló, meg a Henczy-szobor a földszinéről! No, pedig nekünk magyaroknak, ezt felajánlanunk bajos, mert mit szólna hozzá az öreg Kossuth Lajos ? (éljen! —; — szedő) Ha ez nem sikerülne, úgy hírlik, a komáromi dr. Kosch lép a Bauer helyébe „nieder und auf!“ Mindezek uagy események, de már nekünk szegzárdiaknak, engedelmet kérek, mégis csak legnagyobb e semény a Ci rcus! . . . „Minden létező valóság oda tér vissza, ahonnan elindult — mondja egy bölcs — az öregség sem más, mintmásodik gyermekség!“ Igaz. E szerint tehát, mivel az égi testek is gömb- alakuak, pályafutásuk is kör-alaku: a circus is, az önmagába visszatérő legtökéletesebb görbevonal hasonlatára ág legtökéletesebb játék, legérdekesebb műélvezet. Nálunk ugyan nincs aféle Salamonszky birkózás napirenden, mely a fővárosiakat naponként úgy agyoncsiklándozza, hogy szinte vacsoráim se tudnak, nálunk nincs holmi Robinetti és Masszon, Pierri és Pitlisavszky mérkőzés a porondon látatlan 1000 írtért, de azért jótállók érte, hogy vasárnap estére népünk is birkózik majd az ajtó előtt a jegyért, a fiatal urak pedig már csak szinte megnézik olykor-olykor azokat a szép lebegő női alakokat ott a lovak hátán ragyogó — majdnem Éva- kosztümjökben; mert az ily nagy hőségben egészen felöltözni kellemetlen! A szerelem nyugdíjasai meg — a kedélyes öreg urak — elmennek oda merengni múltjuk szép emlékein s irigykedni a fiatalokra lapos sóhajtások közt, miket azonban nem venni észre a bájos lovarnők szoknyája suhogásától, meg a karikás ostor sürü csattogásától. Én csak itthon, szobámban sóhajtozom s szidom a szemtelen legyet, mely minden pillanatban éppen az iró jobb kezem izzadt mutató ujjára, meg az orrom hegyére, majd a pipám szopokájára száll s kérem az ég urát egy áldott nagy eseményért onnan együtt utczánk porát is s újra lehűtse levegőt. A tolnai ifjúság tánczmulatsága, vagy: Vállalkozó Imre, mint kérő. Tolnán, a szegénység hazájában, minduntalan valami tánczmulatság esik. Sokan azon téves gondolatban ringatják magukat, hogy úgy a mulatságok statisztikájából lehet a jómódra következtetni. Pedig ez a feltevés téves; mig más helyen egy csomó pénzen kevés jó kedvvel mulatnak feszesen, addig Tolnán kevés pénzen, de jó kedvvel mulatnak vigan, fesztelenül és gyakran. Most is az itthon lévő diákok rendeztek tánczmulatságot, mely siker tekintetében fölülmúlt minden eddig rendezett tánczmulatságot. Nevezetes mulatság ez azért is, mert e mulatsággal befejezték Tolnán a tánczmulatságokat, ha nem is mindörökre, de legalább is 10 évre. Minden leánynak, asszonynak akadt kérője: Vállalkozó Imre (azt hiszem valami ltiházasi- tási irodaigazgatója Szegzárdon ?) személyében. Ez a kedves úriember valóságos leánybolonditó. Aztán nem tréfál, hóditó mo:olylyal az ajkán közeledik egy-egy hölgy vagy asszonyhoz és ha tánczra nem is, de feleségül bizonyosul megkéri. Ha tánczra kér fel valakit, az veszve van, megbabonázva, meghódítva. — „Nagysád lehetek szerencsés Önnel egy túrt lejthetni.... az élet ösvényén — nevem Vállalkozó .. ..“ — Hát ki nem menne vele?! — „Kérem becses karját védő szárnyaim alá bocsátani... igazgató vagyok...“ S mig tánczhoz átkarolja a nő derekát, ellenállhatlán bájjal susogja: — „Végtelen boldog volnék, ha nagysád azon szerencsés helyzetbe hozna, hogy joggal karolh atnám át isteni alakját ........ fizetésem 2400 korona . . ..“ Ke cses mozdulatokkal, szédítő gyorsasággal forgatja tánczosnéját a zene ritmikus ütenyei szerint s emel- let folyton susog . .. — „ . .. Érző szivem lángra lobbant.... A rokonszenv v llamos áramát érzem testem minden részében . ...“ Mikor helyére kiséri tánczosnéját, egész hangosan mondja: — „Legyen feleségemmé .... esküszöm, hogy boldogítani fogom .. .“ Mondom, nagyon kedves úri ember, ha a hölgyek tudnák azt, vagy jobban mondva, ha nem tudnák, hogy Vállalkozó ur a kiházasitó intézet igazgatója, akkor mindenesetre kapna hamar feleséget, de igy.........nem mernek igent mondani, mert... . há tha más részére kéri meg?! — Egy leányt kórt meg — talán már a 9-ik volt — ki ily szokatlan helyzetben (még kérője nem volt eddig!) zavarában a mamához utasította .. . Vállalkozó uram is szokatlan helyzetben érezte magát, ilyen felelet sok évi prakszisa alátt nem érte. Rohant a mamához ... de a mig odaért, a régi bolondság, a „kérőmánia“ betegsége meglepte, a helyett, hogy a leányt kérte volna feleségül, megkérte a mamát. Ki biztosította, hogy övé lesz, mihelyt özvegyasszonyi fátyolt vesz magára. — Oh mondja magában Vállalkozó ur — addig kénytelen leszek magamat más oldalról is biztosítani s folytatja vakmerő hóditásait. A hölgyek rendkívülien érdeklődnek iránta, mindegyik várakozó állásban van. — A kérő mindig csak kérő: — Melyik hö'gynek nem tetszenék ha kérője akad? I bár tudja, hogy ő már tudja Isten hányadik, mégis hizeleg neki s igy Vállalkozó uram a hölgyek kedvencze lett, de a megkért 30 hölgy közül melyik lesz a választott, azt majd ón fogom meghatározni. Mikor Vállalkozó uram hajual hasadtával házassági gondolatait rendezte, véletlenül rám tekint. Oh mily olvadozó tekintet! Mennyi báj és kellem sugárzott ki szeméiből.... — Uram — fordul hozzám s tekintete egy háborgó tengert tudott volna kiengesztelni — tisztelt uram, az ön arcza oly kedves, annyi jóság sugárzik szemeiből, meg vagyok hatva .. . — Kérem, kérem — mondok, többet nem tudtam szólani, I meghatottság balszememből egy köny- nyet csavart.... Egymás nyakába borultunk és .. . daloltunk szivrehatóan, keservesen, mintha földi boldogságunkat temetnők el......... még a czigányok is könnyezve muzsikáltak. — „Szabad remónylenem, hogy a násznagyi tisztet elvállalja?“ — Ha gondolja kedves Vállalkozó barátom, szívesen .. . Mikor lesz az esküvő? — Az még nincs határozott terminushoz kötve. — És a menyasszony ? ,. . — Kérem annak a terminusa öntől függ s mikor ezeket mondja, a kerti helyiség legvégső rejtőkébe húz s ott egész bizalmassággal folytatja — ha nekem menyasszonyt szerez, akkor örökös házi barátomnak választom és — a hozományhoz mérten — illő ajándékban részesítem . .. — Mit tegyek? Olyan kedves kérő hangnak ellentállni nem tudok; megígérem s ezennel közhírré teszem: Egy 38 éves fiatal ember, csinos és fess, borotvált arczczal, szép állással, 2400 korona fizetéssel keres házas társat magáuak, hozomány tekintetében a telekkönyvi kimutatások Vállalkozó Imre úrhoz, az arczképek pedig nlulirthoz küldendők. Közvetítők kizárva. Bús Magyar. K ÜLŐN FÉLÉK. — Plébánosi kinevezés. Mártin István plébános elhalálozásával megüresedett somogy-szent- lászlói plóbánosi állásra, Vigyázó Józsa kegyuraságnő Gosztonyi Jenő paksi káplánt nevezte ki. — Az uj törvényszéki elnök. A szegzárdi uj kir. törvényszéki elnök kinevezése, mint értesülünk, már augusztus hó vége felé fog megtörténni. felülről, mely jól elverje a Circus porával a tulforró Palást. piczikók számára az elfogyott mag helyett uj készletet szerezzen be. A hím — erősebb természetű lóvén — nem búgott bánatos hangon, eltávozott párja után; csendesen elaltatta magzatait, azután szóttekintett,láttam, unatkozik, s keres valakit, a kivel társaloghasson. Egyszerre észrevett engem a fa tövében, s megszólított: — mit merengsz egyedül s mért szeg- zed tekintetedet oly merően az előtted elvonuló semmiségbe? — Gondolkozom — volt rövid feleletem, azt hívón, hogy a gerle megérti, hogy nincs szándékom társalgásba merülni vele. Tévedtem. Az erdők szende gyermeke nem vett tudomást elutasító rövid válaszomról, hanem tovább beszólt: — Tudom, hogy gondolkozol, sőt azt is tudora, mint mindjárt meggyőzlek róla, azt is tudom, hogy miről gondolkozol; pedig kár gondolkoznod, mert a gondolat nem elég ott, a hol tenni kell, s egy ember nem tehet olt semmit, a hol 25 ezer válvetett munkája vezethet csak eredményre; tudom jól, hogy a falu tanítója vagy, ismerlek rég, hisz sokszor pihensz itt fészkünknek védelmet nyújtó tölgyfánk tövénél, s mindannyiszor azon gondolkozol, miért kell annyit tűrnie a nópnevelós szent ügyéért buzgolkodó apostoloknak, — a tanítóknak, mért ki- csinyli az emberi társadalom a nemzet jövő támaszait, s miért talál mindenféle süket fülekre a tanítóság jogos panasza s méltányos követelése ? A füleimbe hangzott szavak megrászkódtatták egész valómat: az igénytelen tollazatú, de mélyen őrző madár nemcsak eltalálta, hanem szavakba öntó gondolataimat s önkéntelen intéztem hozzá e kérdést: honnót tudod, hogy gondolataim tárgya az, mit el- modottál? — Lelkedbe látok, — volt kérdésemre a felelet, s a nélkül, hogy szünetet tartott volna e gerle, tovább folytató: — Otthon boldog családi körben élsz, szerető nő, szeretett gyermekek vesznek körül s lelked mégis súly nyomja, szived mégis fáj, mert önmagad és kartársaid nem találtok méltánylást a társadalomban. — Igaza volt szószerint; csak most tudtam magam is, mi fáj szivemnek, mi nyomja lelkemet, csak most, midőn azt kifejezve tárta föl előttem a gerle, most tudtam, hogy a tanistóság ügye az, mi boldogságomra oly zavarólag hat. S mély sóhaj kelt ki keblemből. A szürke tollú madár megértette a sóhajt s vigasztalni kezdett: — do — mondá — de ne essél kétségbe, nincs oly rossz, mi jóra nem fordulhat, nincs oly nehézség, melyet az erős tetterő leküzdeni nem képes, nincs oly akadály, melyet a férfias és szilárd kitartás el nem hárítana utalókból, s nincs törekvés, mely diadalmas eredményhez nem jutna, ha az egyesült erő küzd azért: hallgass reám, fogadd meg tanácsomat, közöld azt kartársaiddal, álljon össze a 25 ezer tanító, s követve azt, egyesült erővel küzdve, ki fogjátok vívni a diadalt s tietek ‘lesz a jövő kárpótlásául a múlt szenvedéseinek, hallgass reám s kövessétek tanácsomat. — Hallgatlak — biztositám a beszélőt s iskolai gyermek figyelmével kísértem minden szavát, egyetlen egy hangot sem ejtve el abból. — Az tagadhatatlan, — kezdó tanácsadását az engem egyik ámulatból a másikba ejtő filosofus madár, — tagadhatatlan, hogy a mig az egyesült erő a lehetetlennek látszó eszméket is eredményhez tudja juttatni, addig a szétforgácsolt erő e már létező eredményeket is tönkre teszi, s e tapasztalatból indulva ki, tanácsom az, hogy a tanítóságnak, ha eredményhez akar jutni, össze kell tartania s vállat vállhoz téve kell küzdeni igazaiért, jogos követelményeiért; de a küzdelem csak akkor vezet eredményhez, ha annak helyesen megválasztott eszközei vannak. Ez eszközök következők: mindenekelőtt tömörülni kell a tanítóságnak, le kell vetkőznie ez egyéni ambicziót, mely válaszfalat képez a tanító és tanító között s fölébe akarja emelni a székesfővárosit a vidékinek, a városit a falusinak, az igazgató- vagy vezőrtanitót az osztálytanitónak, az államit a felekezetinek; a tanítóságnak egy tömör falánxnak kell lennie, a mely behatolhat oda, a hová be kell hatolnia, s a melynek sorait szót nem verheti sem hatalom, sem ellenszenv, sem társadalmi kicsinylós. A tömöritett falánxban fel kell emelnie szavát és pedig nyílt homlpkkal, az öntudat adta bátorsággal s követelnie kell’a tanítói
