Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-01-22 / 4. szám
KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre ...........................6 frt — kr. Fél é vre...............................3 „ — „ Ne gyed évre...........................I „ 50 „ Eg yes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények in- tézendök. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176; szám alatt, hová az előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Megj elen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde lések jutányosán sz&mittatnak. Sejtelmek. Mialatt egyesek boldog naivaággal hangoztatták a megszokott és örökké egyforma I »boldog újévei«: azalatt a társadalom közsze!- I lemét nehéz előérzetek foglalalkoztatták. A társadalom nagy szive fájó aggodalmak által gyötörtetik, s az a nagy mérleg, melynek egyik karja a remény és kétség, oly nyugla- lanul hullámzik, oly aggasztóan inog. Az emberek sablonszerűig ismételték a megszokott jókivánatokat, ma már örülnek, hogy túl' vannak a szokott udvariasságokon és szabadon belemerő helnek azokba a fájdalmas aggodalmakba, melyeknek ellenállani nem tudnak, nem akarnak. A boldogságos anya lelkét olyan sejtelmek kínozhatták, mint miaőket ez az újév hozott az emberiség és a haza sorsáért aggódó lelkekre. Nehéz csalódások, súlyos megrázkódások között múlt ki az előző év. Olyan voR, mint a vesztét érző gonosztevő, aki pusztulását sejtvén, bünt-bünre halmoz, s az akasztófa alatt czinkosának vallja az egész világot. Az örök időnek ama kicsinyke része, melyet 1892-ik évnek nevezünk, oly silány, olyan nyomorult volt, hogy még azt a kegyeletet sem érdemli meg, amit a halottaknak megadni szoktunk. Utolsó gördülése is hallatlan gaztettek leleplezése volt, de ezzel csak saját aljásságát tüntette fel egész nagyságában, mert e gaztetteket ő takargatta addig. Utolsó vonaglásában is rémséges bűnökre, borzasztó fekélyekre mutatott rá, de a bűnöket ő ápolta, e fekélyeket az ő vére táplálta, s most már kiirtani nagy fájdalmak nélkül nem lehet! Sötét, aggasztó sejtelmek közt hagyta múlandó gyermekeit s az utolsó pillanatban egy nehéz, közös bakót akasztott a nyakunkba, mely a korrupczió, a fanatizmus, a hitetlenség és elfásultság nyűgeivel van megtömve. Ezeket hagyta örökségképen az emberekre. S a társadalom fájó előérzetlel fogadta az »uj« esztendőt, s a társadalom fájó sejtelmei azt súgják, hogy ez az uj esztendő: elhunyt rósz anyának mostoha utódja lesz. Az emberek nyugtatanok. Az emberek bizalmatlanok. Az emberek azt kérdik egymástól: miben hihetünk még? Kristály jellemekről kitűnik, hogy a kristály nem tömör, csak kívül kemény, ott is csak üveg és belsejében olyan folyadék van, melynek üledéke sötét és piszkos. A vén 1892. megrázta e kristály palaczkokat és kitűnt, hogy belsejök zavaros bűzös tartalmú. Az emberek gyémánttal megpróbálták, de sajnálták ősszekarczolni; a vén, prostituált 1892 megmutatta, hogy össze vannak repedezve, s csak az arany abroncsok tartják; egyszerűen le kell őket rántani a polczról s szétrepednek. Az emberek azt hangoztatják: »hogy hihetnénk emberekben mikor az igazságban, mikor az Istenben sem hiszünk!« Az emberek azt ismétlik, hogy: »Ez az emberek nevében, az az igazság nevében, amaz az Isten nevében csalt meg bennünket! Kiben higyjünk hát ?!« És nehéz sejtelmekkel lépnek tovább az újév előcsarnokán. A folyosó sötét, bizalmatlan. Az is baj, hogy sötét, az is baj volna, ha hirtelen világosság támadna benne. Az emberek gyanús léptekkel haladnak, kellő távolban egymástól, mint az éj sötét lovagjai, akik kezüket tőrük markolatán tartják és félszemmel sandítva vizsgálják a sötétben egymás mozdulatait. Mikor a sejtelmes folyosón egy kis világosság támad: édesen mosolyogva hajlonga- nak egymásfelé; a gyönge fény nem tünteti föl, hogy melyik mosoly édes, melyik keserű, melyik gúnyos; mosoly mindenik s a mosoly : étiké. Ez volna hát a legjobb, mert a sötétség aggasztó, — a fény bántó. A félhomály alkalmas: abban egyforma a becsület is, a gazember is, és a becsületes félti a gazt, mert már belenyugodott, hogy a világnak egyvelegesnek kell lenni. A gaz rablása e termékeny félhomályban mint kövér harmat hull a becsületesekre s. — Launert bizonyos tekintetben üdvös hatásúnak tartják, mert a korcsmaipar füllendült általa. Reinachra föltétien szükség volt s mondhatom, miszerint sok százezer ember megnyugszik abban, hogy a sikkasztók még hamarabb visszaadják a társadalomnak az elsikkasztott összegeket, mint a milliomosok, akiknek zsugoriságát tékozló örökösök szokták »jóvá« tenni. Nincs hát bizalom sehol, és nem is lehet. Az elvek, a hazafiság csak mint mécsesek világítanak e zűrzavarban s az emberek arra használják, hogy hol egyiket, hol másikat előkapva: hosszú póznán viszik a tömeg # TARCZA. — Töredék egy béka naplójából. — Feledés. Feledés a búnak orvossága, De csöppenként adja Isten azt. Nagy sokára gyűjti össze lelkünk, Mért sovárog, a kevés vigaszt. Feledésért már ezredszer esdnék Jó Istenem! eged kapuján : Haj! de múltam édes emlékével Utam’, állja az a szőke lány. Sírkövet, szép csillogó betűkkel Látja őt még most is két szemem. Hűtlensége barna fátyoléval Bűvös arczát hiába fedem. Mit tegyek hát ? honnét gyűjtsem össze A vigasznak balzsamcseppjeit, Ha kezével újra vérzi keblem’ Meghasonlott jóltevőm, a hit ? Átadom az idő vasfogának Testem’, lelkem’; s majd elrágja az. S lesz, ha más nem, egy sír ásva nekem, S fenekén az álom a vigasz. Tóth István. Kihalászta: Paskusz Emil. Nyál hó 24-én. Hazaérkeztem az egyetemről szülőfolyamom partjára ; több havi távoliét után milyen kellemes lesz a komoly tudományok helyett im most önfeledt kváko- gással tölteni az időt, 25-én. Ma megláttam őt ... . Oh egek! minő tünemény! még ily angyalian nem hangzott nőcskéink »hú, hú, hú,« éneke a családi lapulevelünk árnyékában, mint ezúttal. Mily irigyen nézik más békák, hogy nékem rokoni jogaim vannak azon lapulevélhez. Azon lapulevélhez, melynek lakói egész idényen át érdekesek, mert a ház fiatal úrnője bir annyi életkedvvel, hogy szórakozni kiván és bir annyi kedélylyel, hogy I szórakozása környezetére nézve kellemes. De mit beszéljek a ház úrnőjéről, akinek én csak rokona vagyok és nem imádója. Igaz ugyan, hogy e ma óta vált a rokonság közelivé, amióta ismerem unokahugát, aki nem is vizi lény, hanem égi. Ilyen lehet a mennyei harmat békája. Nem is úgy úszik mint mi, holmi halandó békák, hanem mint "egy nympha, egy vizi tündér. Az orczácskái olyan aranyosak, hogy az emb . . — akarom mondani — békának önkénytelenül csókra csücsösödnek ajkai, hacsak ránéz. Szemei elárulják azt a sok pajzán hunczutságot, melyet élénk természete magával hoz. És ha arczának szűzi hamván áttör az üde pir, akkor oly elragadó, hogy őrültté tesz. Hajának szine azon világos barna szinből való, melyen addig töpreng minden béka, hogy vájjon nem-e ábrándos szőkének nevezhető ez a szín, mig azt veszi észre, hogy szerelmes belé és megreszket hideg szivünk még annál a gondolatnál is, hogy milyen föl- düntuli kéj lehet első lábainkkal e hajba, azon delejes hullámokba kotonászva, őrjöngve csókolni azt. Kacsója oly parányi és gömbölyded, hogy .. . hogy . .. ma, midőn rég idők óta először láttam, szenvedélyesen nyomtam egy vizes csókot reá. 26-án. Álmatlanul ugrándoztam egész éjjel fekhelyemen és midőn hajnalban elszunnyadtam végre, akkor szüleim hideg vizes dézsát borítva rám keltenek fel, és még ők kérdik tőlem ijedten, hogy mi a bajom. Ugyanis az ágy — alatt feküdtem, az ágy lábát szorongatva és csókolgatva, kínos álmaimban az ágyról lefordulva. És ők azt hitték lázam van. Oh I ha tudnák, hogy ezt a lángot, mely engem emészt, nem rr lehet hideg vizzel gyógyítani. Csak O az Egyetlen, képes egy szempillantásával e pokoli kínok tüzét egy paradicsomi kéjjelgés melegségére átváltoztatni. Csak Ő gyógyíthatna meg, de ma nem megyek oda, tegnapi kézcsókom után úgy éreztette velem, mintha bo- szankodnék, sejtem és érzem, hogy örült néki, hanem
