Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-23 / 30. szám

2

czára sem biztosíthatjuk az életben oly igen gyakran előforduló veszélyektől, csak a szellemi kincs az, mely a világ minden küzdelmeivel szembe szállva: minden feltűnhető világesemények fölé emelkedhetik, időtől, embertől mitsera tart, mitsem x-etteg. Figyelemmel kísérvén a világtörténelem nevezetesebb férfiúit, mily dicső, magasztos, vonzó és követésre méltó példa van előttünk egy angol király életéből, ki a napi 24 órából nyolcz órát az imádság és tudományoknak, nyolczat a kormány ügyeknek s ismét nyolc/at az evés, alvás és más pihenésnek szentelt. De minek hivatkozzunk mi a múlt időkre, midőn napjainkban is oly számtalan sok élő példa áll előttünk 1 ?

Nézzük az évek hosszú során nehézségekkel küzdő s fáradó tudóst, mily fösvény az idővel, mint fárad, mint törekszik hasznos ismereteit napról napra gyarapítani. Tanuljunk tőle, használjuk fel és fordítsuk az időt jóra. így hangzik egy szózat: „Minden órának szakaszd le virágát“; — egy másik: „Élj az idővel.“ S. mégis hány ember van, ki legtöbb idejét munkátlan tölti s mindenre kész, csak munkára nem és az ilyenek e természetellenes helyzetűket különféle kifogásokkal iparkodnak simítani. Pl. a gazda igy mentegeti magát: „Úgy elvagyok napközben a sok házigondtól foglalva, hogy szellemi foglalkozásra egy percznyi időt sem szentelhetek, éjjel pedig a test pihenésére szánt időből mitsem vonhatok vissza, mert a test is megkívánja a magáét“. A hivatalnok azt állítja, hogy a hivatalos óra is elég fáradságot ád az ő reája nézve oly terhes kőnyszennunkát elvégezni, semhogy ő még hivatalos teendőin kívül is szellemi munkával foglalkozzék. Ezzel — úgymond — csak életét rövidítené.

S mily borzasztó nagy számmal vannak az ily szerencsétlenek, kik legszebb idejűket a hasznos munka helyett az ő lelkűket tápláló kártya s különféle játékra pazarolják s boldog „csibukolás“ mellett édes keveset tesznek szellemi műveltségűk fejlesztésére s ismereteik gyai-apitására. Mily balgatagság pedig a drága időt oly haszontalan módon elfecsérelni 1 Csuda-e aztán, ha az ilyenek a korral nem haladva, a szellemi műveltség ős ismeretek terén hátramaradnak! ?

Sokan azt tartják : „hogy a tanulás csak fiatalnak való“ — sokan pedig „eleget törtem fejemet s tanultam mig fiatal voltam“; nagyon csalódnak azok, kik ily hiedelemben élnek, hogy a tanulás az ifjúság éveihez van kötve. Hisz ifjú éltünk napjai oly rövidek s oly gyorsan folynak, hogy ezen szűk idő alatt valami erős alapon épült tudományra jutni csaknem lehetetlen. Elég, ha az ifjú annyira megy, hogy a tudomány ős a munkásság iránti szeretet benne fölgerjedt és megbarátkozhatott azon tövises utakkal, melyeken czéljához biztosan eljuthat, neki csak csüggednie nem szabad s szakadatlan előrehaladva bizonyosan odaér, hol tudományszomja ki lesz elégítve.

Azonban az idő helyes felhasználásában is kell

álmodott és gyönyörűen kiszínezett boldogság-álmok! A mi foszlány még megmaradt, azt is széttépte gyengéd emberi kéz — természetesen csak azért, hogy ne akadályozzon a tiszta látásban semmi; hogy lássam az életet úgy, a hogy van: kavargó piszok- tengerével s abban oly ritka gyöngyével; hogy ne vélekedjem ideálisan az emberről, hanem ismerjem olyannak, a minő: tele mindenféle hibával, gyarlósággal, első soi'ban határtalan önzéssel.

Más is vonz e temetőhöz. Ha ővenkint, mint a madár elhagyott fészkéhez, szülőföldemi-e megtérek, a városban, az emberek közt mind idegenebből érzem magamat. Végig járom az utczákat, mindenfelé ismeretlen arczokat látok, melyek — mint már kis városban szokás — kérdően fordulnak felém: ki ez? honnót jött? mit keres? Ha egy-egy ismerőssel találkozom s beszédbe elegyedve kérdezem: hát ez ős ez hogy van? mit csinál? — a felelet rendesen ezen egyetlen szó: meghalt. Ilyenkor kissé elborul a lelkem, de csakhamar megnyugszom a végzeten s eljövök ide — ismerősöket látogatni. A kiket hiába keresek az élők közt, rendszerint megtalálom itt. Némelyik nevét alig tudom kibetüzni az esőmosott fakereszten, a másikét messziről hirdetik a büszke márvány ragyogó aranybetüí. Némelyik sir- halma alig látszik ki a földből, a másikén gondos kezek által ültetett és ápolt virágok feledtetik pillanatra a borzasztó pusztítást, melyet ott lenn a férgek a legszebb virágon, az emberi testen véghez visznek. A mint fogy ismerőseim száma a városban, úgy növekedik itt. Nemsokára itt leszek én otthon.

ős elkerülhetlenül szükséges a kellő mértéket megtartani ; mert gyakran nagyon keserűen adózhatik a vigyáztalan.

Lángősz vajmi kevésnek adatik, azonbxn minden egészséges lőlek hosszú, kitartó szorgalom által a tudományban kifejleszthető.

Korunk sok ismeretet kíván: de a sok ismeret utáni kapkodás nem hoz hasznos gyümölcsöket. Vigyázzunk a helyes ut megválasztásában, melyen a felette nehéz s egyszei-smind sokoldalú tudományt megszerezhetjük, melyhez fogyhatlan béketürős ős állandóság kivántatik.

Midőn tehát az idő jó felhasználásával az ismeretek gyűjtésében fáradozühk, jusson eszünkbe, hogy számunkra létezik egy biztos rővpart az élet kikötőjében, melynél édesen emlékezzünk vissza elmúlt éveink alatt azon sok fáradságos munkára, melylyel az időt kellően használni megtanulván, oda jutottunk, a hol már az élet nem elviselhetetlen teher.

Az ólet főczőlja; tenni! Tehát tégy! s tőgy mindent, a mi tőled tellik; mindenütt, a hol alkalom nyílik; mindenkor, a midőn perczeid engedik.

Murga. Birnbauer János.

________TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (30. sz.)

30

0 forint minimum és Tolna.

A folyó évi julius6-án Tolnán tartott „Szegzárd- vidőki róm. kath. tanitóegylet közgyűlésén főt. Mikó György elnöki jelentésében legmélyebb fájdalmának adott kifejezést a konnánynak legutóbb tanúsított mostoha bánásmódja felett a tanítókkal szemben, hogy a már 25 év előtt megállapított 300 frtos minimumot újból törvénybe igtatta és csak annak örül — úgymond — hogy a jelenlevő kartársaknak tanítókat) fizetőse — hála megyénk intelligens és humánusan gondolkozó közönségének — kik felismerték a népnevelős fontosságát, kik tudják azt, hogy a nőpnevelés a jólétnek, az államok szabadságának ős hatalmának alapja — jóval felülmúlja ezen inkább alamizsnának mint fizetősnek nevezhető minimumot! Az elnök urat ezen jóhiszeműségében kínosan lepte meg a jelenlevő tolnai tanítók felszólar lása, kik pirulással és nem minden elkeseredés nélkül vallották be évi fizetésüket, mely bizony nem válik megyénk egyik legnépesebb községének dicsőségére.

Bizony kedves tolnai atyafiak, önök semmivel sem fizetik jobban tanítóikat, mint fizetik például az árva-, turócz- és trencsónvármegyei tótok, vagy mint a felsővidéki és erdélyi oláhok, kik valóban oly szegény vidéken laknak, hogy a mindennapi kenyeret is nehezen tudják megkeresni. Nem is követelnek sokat tanitójuktöl, megelégeszuek vele, csak ő legyen elégedett.

Tudtunkkal a jó tolnaiakra nem oly közönyös valami az iskolaügy, mint az előbb em’itettekre; noha a szegény tanítók javadalmazását illetőleg velők egy színvonalon állanak. Tolnán bizony elvárják

Majd minden évben szaporodik egygyel a kis keresztek száma emez egyszerű sírdomb felett is, hol megállók egy Miatyánkot mondani. Itt nyugszol te kedves, jó asszony hái*om gyermekeddel. Nem tudom, miként van a másik világon, de valahányszor rád gondolok, mindig úgy képzellek ott is, mint oly sokszor látta'ak életedben. Jobb- ős baloldalodon kis fiaid ülnek, öledben leánykád, kit, mint anyamadár fiókját, halkan dúdolva tanitgatsz dalolui, miközben szerető kezed szöszke fejecskéjét simogatja. Itt fe- küsztök mellette ti is, korán lehullt gyümölcsei a másodszor ki virágzott fának. Nem anyátok; de ha a sii’ban a halottak éreznek, tudom, mint anyátok szeret titeket.

Haliga! Régi kedves, ismerős hang ébreszt fel gondolataimból. A kápolna kis harangja. Ave Máriára szól. Én imádkozom, mint régen. Érzem, hogy lelkem szárnya nem emelkedik oly könnyedén, mint régen; de azt is érzem, hogy imádságomban több a törődött szív bánata, az alázat.

Az éj közelget. Isten veled! szülőföldem temetője, te béke s nyugalom tanyája, tanúja az ifjú álmainak s a férfi csalódásinak. Vájjon eljön-e valaha az az idő, mikor akáczlombjaid altató-dalt suttognak felettem, mikor kebleden megpihen a szív, mely az embereket úgy szerette s mely ép azért annyit szenvedett? '

*

%

a tanítótól, hogy lelkiismeretes, szorgalmas és pontos legyen a kötelességek teljesítésében; hogy úgy nevelje, tanítsa a reá bízott növendékeket, hogy azok bármelyik nagyvárosi iskolában végzett növendékkel is kiállhassák a versenyt Megkívánják, hogy részt vegyen a társadalom mindazon mozgalmaiban,- melyek a közjót előmozdítani hivatvák. Sokat lehetne irni arról, mi mindent tettek és tesznek a közjó őydeké- : ben a tolnai tanítók, noha oly kevés fizetőst adnak nekik.

Igenis kevés az, a mit fizetnek tanítóiknak, mert az ottani helyiviszonyokat ismerve és tekintetbe véve, nincsenek sehol — még a környékbeli pusztákon és falukban sem — oly rosz- szul fizetett tanítók, mint Tolnán. Az intelligencziá, mely legelső sorban volna ezen az igazán már szégyenletes állapoton segíteni, megszokott közönynyel veszi a szegény tanító keserű panaszait. Szomorú ügyük iránt addig tanúsítanak égy kis érdeklődést, mig szükségük van rájok ; azután .megfeledkeznek azokról, kik gyermeküket szeretettel, nagy gonddal ős fáradsággal az életre előkészítették. „A mór megtette kötelességét, a mór mehet“. A kézművesnek, a földmivesnek mindenre van pénze, csak közczélokra nincs. Ha az értelmesebbek, műveltebb- ós tapasztaltabbak ügy szóba hozzák, hogy már mégis kell valamit javítani ezeknek a szegény tanítóknak a sorsán, akkor aztán feljajdülnak azok az úri és nem úri egyének, kiknek az iskolára, illetve tanítóra nincs már szükségük: „hogy ilyen meg. olyan szegénység van Tolnán — maholnap kivándorlunk“.

Nézzük hát egy kissé ezt a nagy szegénységet.

Tolna község lakosságának legnagyobb része kőmives- ős ácsmesterember, kik naponkint 1.40—2 írtig, sőt némelyek még ennél is többet keresnek s télen is kap 70—80 kr. napszámot, csak dolgozni akarjon, Az utóbbi napokban Budapestről, * Duna- földvárról és Bajáról jártak Tolnán emberek munkád sokat szegődtetni; ácsokra, kőmivesekre és hajósokra lett volna szükség — a legszebb ígéretek dáczára sem tudtak kapni. A fuvarosok és napszámosok hallomás szerint oly magas árakat követelnek munkás- jókért, hogy az uj laktanya építősénél sokkal olcsóbban dolgozó vidéki fuvarosok és napszámosok alkalmaztattak, illetve szerződtettek. ,

Hol itt a szegénység? Különben szegény emberek minden községben találhatók és minél nagyobb valamely község, annál több benne a szegény isi Kereskedői ős mesteremberei pedig keresnek annyit, mint más vidéki városok kereskedői és kézművesei. Korcsmái, nagy számuk daczára, mindig elég látöga^- tottak; sőt minden vasár- és ünnepnap a, hatóság tudtával ős engedelmóvel 3—4 korcsmában reggelig folyik a táncz. Egyik korcsmáros ottlétemkor oda nyilatkozott, hogy egy ilyen vasárnapi légőnymulat- ság többet ér egy „nobel-bálnáí“.

De ha szegénységet akarunk látni, nézzünk el egyszer Tolnára, talán a helyszínén jobban meg*- győződhetünk a valóról! Nagyon csalódnék bArki.is nem lát vagy talál ott az ember oly szegénységet.* Tolna, és ez dicséretére legyen mondva, egy csinos, tiszta városka ős lakói, mondhatni az ottani rőfös- kereskedők nagy örömére, kissé túlságosan hódolnak a fényűzésnek. Vasánxap- és ünnepnapokon látva a tolnai népet, még tán biró uram is kételkednék az ő állításán, hogy „nagyon szegény a nép“, mert szebbnél szebb ős finomabbnál finomabb öltözeteiket, többnyire selyem- és bársony szövet-ruhákat, selyemkendőket láthatni a „szegény népen“.

A „szegény nép“ lakásai nagyobbrészt olyanok, hogy azokban sok úri ember ellakhatnék. Találni a legtöbb házban pamlagot, ruganyos székeket, szép függönyöket, szóval elegáns bútorokat, holott azelőtt csupa Munkácsy, festette tulipános ládákat'őis fa- székeket lehetett >csak találni. ' ..7 ?'#-Vr;

A napszámos inkább ott ácsorog egész nap a Dunán, mintsem 50—60 krórt napszámba menne, „1 írton alul ő az, Istennek sem dolgozik“.

Tolna községében 15^—20 korcsma képes fenn- állaqi ; bor és egyéb szeszes italok fogyasztása fejében képes mintegy 20.000 forintot fizetni! Szóval jut mindenre, marad is, csak szegény a tanító söi’sá- nak javítására nem jut. Némelyek szerint: „nagyon jó ruhában járnak és némelykor, pecsenyét meg rétest is esznek“ — tehát nem oly nagy a szegénység köztök s a mi fő:, „a törvényes minimumnál talán még egy pár forinttal több fizetősök ős mellékjövedelmük is van — keresnek ők stb.“. így beszélnek Tolnán legtöbben, de különösen azok, kik azt hiszik, hogy akinek Isten pénzt adott, an na k őszt is adott. ...... . ____________ 1893. juHus?23.