Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-01-15 / 3. szám
XXI. évfolyam. 3. szám. Szegzárd, 1893. január 15. II II TOLNAHEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzár d-közpon ti tani tó* egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre ...........................6 frt — Fé l évre...........................•. 3 ,, — Ne gyed évre . .......................I „ 50 Eg yes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-ulcza 6. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető kőalemények in- tézendök. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyiltlér 8 hasábos petilsor ló kr, — hirde* lések jutányosán számiltatnak. A népkonyha. Szerényen, minden tüntetés, vagy na- gyobbszerü hajsza nélkül kezdette meg áldásos tevékenységét Szegzárdon az emberszerető j intézmény, melyet a fentebbi egyszerű név alatt teremtett meg az előrehaladó kor könyörületes irányja, s a nemesült jó szív fenn- költ sulgallata. Valójában nem is helyes ez az elnevezés, mert hisz a tulajdonképpeni nép, habár nehéz körülményekkel s óriá-i gazdasági válsággal küzködik is, habár vagyona romjain keserg is elmúlt jó idők emlékezetén; azért még sincs annyira, hogy el tudná magát határozni arra, miszerint mázos bögrével kezében bekopogtasson a könyörületesség ajtaján, ingyen kiszolgáltatott, meleg ételért könyörögve. Az az intézmény, mely működését nálunk a napokban bevezette, tulajdonképpen: a szegények konyhája. De bármi néven neveznénk is. a missió, melyet magára válalt s melynek ritka önfel* áldozással felel meg, dicséretes és elismerésre méltó. Itt a hideg tél; a társadalom legszegényebb osztálya, mely munkás két kezével keresi napi kenyerét, munkahiányjában az éhezés keserveinek van kitéve; a komor fellegek, a mint délfelé rohannak, magokkal hozzák a hideg észak dermesztő levegőjét s sokan, igen sokan vannak közöltünk is, kiknek a I nagy hideg daczára, ha még ez is van, csak a száraz kenyéren kell élődniök; a kis gyerlázlar'ását mindenki, s ha atalál olyan élelmiszert és pedig talál, mely neki fölösleges, jut* lassú el a szegények konyhájába; ott a jó ízivek ételt főznek belőle azoknak, kik éheznek, nyomorognak. S a ki ilyennel nem rendelkezik, vonja meg magától fényüzési szokásainak egy parányi részéi, s az pénzt szolgáltat oda, hol a legnagyobb szükség nyer naponta kielégítést. Szégyen, megbocsál.halián bűn volna, ha a felvilágosult században, melyet az ember- szerető eszmék kultiválása tesz nevezetessé» még pedig annak utolsó éveiben egy ember- baráti intézmény azért nem tölthetné be feladatát, mert nem akadlak elegen, akik azt támogatták volna. Kel szerelő szivek 1 egyesüljetek a cselekvésre! Támadjon köztelek egy nemes verseny, hogy ki tud több könnyet letörölni a szenvedők arczairól! Egy emberii hang r ak kis körű hullámú- * kát ver a levegő rétegeiben, százezer ember együttes hangja megre.-zketleti a tömör falakat ! Egy érző szív dobbanása kis hangot ad, sok szerető szív együttes működése csodákat képes mivelni! b. Tüzoltóegyleti közgyűlés. A szegzrtrdi önkéntes tornász-tüzoltóegylet folyó óvi jntiuU’ hó 8-áti tartotta XX. évi rendes tisztújító közgyűlését az egylet működő tagjainak szokott érdeklődése mellett. TARCZA. Mit is csodáljak én terajtad? Mit is csodáljak én terajtad! A hollószin hajfürtöket? Vagy csókra termett eperajkad',t Mely rózsa kelyhén született? Vagy éjszemednek szép sugárút V Mely telkednek tekintete; Vagy tagjaidnak karcsúságát? Mely őzec8kének termete. Vagy angyalarczod üdeségét, Gyöngysor fogad csodáljam-e? S édes sz auadnak zengeményét? Mely annyi uágygyal uan tele. Csodállak, mert te életem vagy! De az egyet nem érthetem: Hogy ennyi bókot hidegen hagy S durczáskodik — szerelmesen. Karaszy Mihály. A művész szerelme. l8 . . év nyarán Németország egyik látogatott fürdőjében örömmel teli izgatottság volt észrevehető. Az imént érkezett vendégek névsorában ugyanis ott volt Ernszt Vilmos ünnepelt zeneművész neve. — Itt van — hallatszott. — Itt van s játszani fog — ment szájról-szájra. Mindenki ismerte legalább hírből. Némelyik már játékát is hallotta s nem győzött eleget beszélni a csodálatos hangokról, melyeket hegedűjéből kicsal. Ernszt, mint mindenütt, úgy itt is csakhamar a nap hőse lett. Nem egy ieánysziv epedett utána s dobogott gyorsabban a fekete, göndör fürtös és nagy, ábrándos szemű ifjú megpillantásakor. Mikor eljött az est, melyen először fellépett, a tágas hangversenyterem zsúfolásig megtelt. A lélekze- tet is visszatartották, mig játszott; koszorúk és virágok repültek feléje, midőn bevégezte. Műértők, kik őt azelőtt is hallották, erősen vitatták, hogy Ernszt ma felülmúlta önmagát. Es ő mosolyogva fogadta az elismerést, melylyel mindenünnen elhalmozták. Mind- azáltal bizonyos szórakozottság látszott rajta, midőn újból kezébe vette hegedűjét. Magasztos, ihletből fakadó hangok áradtak a hurokból, fönséges dal csendült meg, mely a hallgatók szivében szent áhítatot kelte. Ernszt arcza ragyogott, szemei sugároztak. És e sugarak lassankint összeolvadtak egyetlen egygyé s ez megpihent egy lánykán, ki egy testes hölgy mellett ült s mint látszott, elragadtatva figyelt a játékra. Tavaszi napfényhez hasonló mosoly derűé kedves ar- czát; szemeit erősen a művészre szegezve, ült ott, magáról megfeledkezetten. Tetszés nem hangzott aj- I kairól, midőn a hangversenynek vége lett; álmodozva ! követé anyját haza. Gyönyörű est volt: minden szerelmet és kéjt i lehelt. A csillagok tisztán ragyogtak a sötétkék égen, a Hold sugarai a kinyílt rózsákat csókdosták, ezüst- tenger lebegett a szűzi föld felett. Ilyen éjjel szent érzések fakadnak a nemesek keblében; áhitat szállja meg a lelket és sejtése az örökkévalónak. Ilyen éjjel legjobb egyedül lenni a mindig nyugtalan szívvel. Ernszt, ki egyébként élénk, szeretetreméltó társalgó volt, ki az eget mindig kéknek, az életet mindig szépnek látta, ki szívesen forgolódott vidám emberek társaságában, szintén érezte ezt s észrevétlenül eltűnt a fényes teremből. Illatozó virágágyak közt bolyongott, érzéssel a szivében, melyről nem tudott magának számot adni. Azután megállt, szemeit oda irányozva, honnét a hangok jönnek az ember keblébe, s b zalmasan társalgóit hegedűjével. Különös a szó, melyet egymással váltanak, gyengéd, finom a dallam, mely a hurokból fakad. Az ifjú szív vágya, életkedve kel életre ujjai alatt, majd szomorúvá válik a hang, hogy csakhamar harsogó örömzajba csapjon át. Ez uralkodik ma, előtte minden más hátrálni kénytelen s minden hanggal magasabbra száll. A lelkesült művész előtt feltűnik egy bájos lányalak ; érzi, a szép ismeretlen mint tekint rá ragyogó szemével, látja a mosolyt, mely vonásait földe? rité, mig hegedűjéből kicsalta a hangokat, melyekre ő lelkesité. Majd Iái ja pirulni, szemeit lesütni, mikor te- I kintetök találkozott; a remény szárnyain fölemelkedik i a tisztább szférákba s egyszerre érzi, hogy élete for- I dúló pontján áll s hogy csak egy vágyat ismer: megmondani neki, hogy — szereti. — Igen, ő az mek, ki a nyomorúság közepette is életet 1 nyer, hiába keresi anyja tápláló meleg tejét; i meleg, tápláló étet nélkül nincs meleg tej s az, ki rongyokban született, mely nyomorúságos életének első bekezdése, már születése perecében szenved, nélkülöz. A természet örök törvényje úgy osztotta be az embereket, hogy már a születéssel egyiknek sokat adott, a másiknak semmit. De hogy ezen látszólagos igazságtalanságát jóvá tegye, a részvét meleg érzését egyen- lően beoltotta minden emberi szívbe s igy lehetővé tette, hogy a gazdag vagyona fölöslegéből a szegény is részesüljön. Ennek az önkéntes vagyon megoszlásnak elméletén alapszik az az emberszerelő intézmény, mely nemesen gondolkozó úri hölgyek szerelő szivében fogamzolt meg s önfeláldozó testvérek közvetitésével naponkint meleg ételt ad az éhező szegénységnek. A gondviselés jutalmazza meg őket fá- | radságaikért! Az az örök jóság, mely minden tereinl- ményjét egyenlő szeretettel karolja körül, bizonyára megadja nekik a jutalmat azon szivemelő érzés képében, melyet a jólett tudata ébreszt mindazok keblében, kik jót cse- lekesznek. Csakhogy ha megvan az áldásos intézmény, ha vannak, kik annak gépezetét mozgásba hözzák, kell olyanoknak is lenni, kik a szükséges eszközöket kézhezszolgáltatják. S ilyen van elég, csak vizsgálja körül
