Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-01-08 / 2. szám
1893. január 8. 3 úgy az altisztek nevében a tisztelt közgyűlésnek a lefolyt 3 év alatt irányunkban tanúsított bizalmáért és azon támogatásért, melyben bennünket részesített; midén tehát megbízatásunkat OnOk kezeibe visszaadjuk, arra kérjük meg a tisztelt közgyűlést, hogy az önkéntes tűzolté-testOletOnk érdekeit szem előtt tartva, a tisztujitást megejteni, illetve a tisztikart megalakítani szíveskedjék. Ezzel befejezve évi jelentésemet, kívánom, hogy mindazokat, kik a tűzoltóság ügye érdekében fáradoznak s anyagi áldozatokat is hoznak — a mindenható Isten igen sokáig éltesse! Ezután megejtetett a tisztqjitás, melynek eredménye a következő: elnök: Dörnyei Ferencz, aleluök: Hóhman József kereskedő, pénztárnok; Mayer István, titkár: Engel Mór, választmányi tagok: Góczy János, Mayer József, Szániel János és ifj. Schneider Ádáni. Főparancsnok: Angyalffy Imre, alparancsnok: Schuler József, mászó osztálypar.: Mayer István, szakaszp.: Mayer Alajos, szivattyú osztpar.: Kovácsits Ferencz, sz&kaszpar.: Kleiszner György és Bajomi Vilmos, szolgálattevő tiszt: Szélig Gáspár, szertárnok: Jakab György. Számvizsgálóknak megválasztattak: Gótzi János, ifj. Schneider Ádám és Kammennann Máté. Végűi megbizatott a választmány a 10 éves ezüstérmek beszerzésével és annak ünnepélyes átadásával. Ezzel az ülés az elnök és parancsnokság éljen* zésével, feloszlott. Báttaszéken, 1893. évi január hó 3-án. Hanti. Segély az éhezőknek. Az elmúlt szent ünnepek alatt valóságos diadalt Olt a felebaráti szeretet. Jótékony nőegyletünk, az óvodákat fentartó egyesületek és a „segítség“ közvetítői oly nagy mennyiségű ruhaneműt osztottak ki a szegény gyermekek közt, hogy szinte száműzve lett egyidőre a nyomorúság képe. Most e találékony szeretet más irányban nyilvánul: az éhezők táplálásáról gondoskodik. Az újév kezdetével életbe lépett a népkonyha, egész csendben minden zaj nélkül, mint az önzetlen szeretet műve. A kath. ovoda helyiségében irgalmas nővérek osztják ki naponkint majdnem száz adagban a tápláló levest azok részére, kik a város és egyesek által kiosztott 2 kros jegygyei ellátva jelennek meg bögréikkel az élet forrásánál. Valóságos életforrás ez azokra nézve, kiknek szomorú hajlékában heteken át nem főznek, mert nincs miből főzuiök: üres az éléskamara, termés nem volt, uincs semmi kereset. Üdvözöljük a népkonyha bizottságát s hogy nemes intentióját minél nagyobb mérvben megvalósíthass, felhívjuk az ember barátok figyelmét is ez áldásos uj intézményre: a kinek van fölöslege akár élelmi szerekben, akár pénzben, juttasson valamit a népkonyha bizottságnak rendelkezésére, mert c-ak támogatás mellett lehetséges a leves adagokat ily valakit az üfczán meglássunk, másodszor, mert a mi utc.áink estefelé (s ez négy órakor kezdődik télen) oly kihaltak, hogy azokban emberi alak — kivévén egy-egy horkoló éjjeli őrt, vagy ambicziózus betörőt — még nagyitó üveggel sem fedezhető fel. Közelebb érve, a kézi lámpa fényénél már meg lehetett különböztetni egy-egy jámbor polgárt, a mint a nagy hóban hátán czipeli a feleségét s karján három-négy lámpát. így azután csakhamar megtelt a kaszinó nagy terme kellemes közönséggel és kellemetlen nagy füsttel. A közönség leült, a füst pedig felszállt olyan párával töltve meg az amúgy is hiányosan szellőztetett nagy termet, hogy a lányok könyeztek, a mamák pedig köhögtek. De azért voltak mamák is, akik könyeztek. Ezek alkalmasint rég elvirágzott ifjúságukat siratták, mikor nekik szólt meg a Márkusék hegedűje és ifjak hódolata. A pipa és szivarfűst változatosságát nagyban emelte a két hatalmas függő- lámpa, melyek rendes körülmények közt nem füstölnek ugyan, csak mikor égnek. Tekintve, hogy vannak dolgok, melyek akkor is füstölnek, mikor nem égnek, meg lehet bocsátani kaszinói lámpáinknak ez időleges szeszélyét. De azért »pazar fényt« szórtak a s ma parkettre, melyen sűrű por játszadozott azokkal a kis rózsás czipőkkel, melyek a legformásabb női lábakat takarták. Az első csárdás után egyszerre elsötétült a bálterem. Nem mintha a »pazar fényt« szóró lámpák tagadták volna meg a szolgálatot, hanem a füst és TOLNA MEGYEI KÖZLÖNY (2. sz.) olcsón kiszolgáltatni; vagy a kinek pártolásra méltó helybeli szegényei vannak, vegyen részükre bizonyos számú 2 kros jegyet, melyeket az illetők — akár töbet is naponkint — tállaló levessel válthatnak be. Isten áldásából talán bővebben veendő elede- I lünk jobban isiik nekünk is, ha a gondolat fűszerezi azt: velünk együtt, ami jóvoltunkból ótkeznek — ha nem is egy asztalnál — szükséget szenvedő embertársaink. Minden késedelem nélkül, mert „kétszer ad, ki gyorsan ad." MEGYEI IRODALMI CSARNOK. Levél Afrikából. Menyhárt L A s z I ó, az ismert hit hirdető, Belső- Dél-Afrikábó! a következőket írja: Fölhasználom az időt ás alkalmat, melyet utazásom nyújt, hogy néhány sorban állapotunkról és munkáinkról értesítést küldjék. Most utón vagyok, Boroméból kifelé megyek a tengerparthoz, ahol ügyeinket gyorsan végezve, rög- j tön vissza kelt indulnom. Éppen delelünk. Evezőim főznek, én pedig itt a Zambezi» a dereglyében levelet írok. Benn vagyunk a Zambezi szigetei között s holnap már elérjük a pontot, a hot a Shire ezen ha- talmas folyamba ömlik. Sürgős dolgaim vannak Que- limanéban. Egyik fődolgom, hogy bevásároljak körülbelül egy egész esztendőre. Most még a száraz évszakban j vagyunk — az áruezikkek szárazon érkezhetnek be a hosszú vízi utón. Október hó közepétől fogva azonban már minden nap várhatjuk az esőt. A kívánt dolgok nagy részét kereskedők által is beszerezhetnők ugyan, de sokkal többe kerül, oly drága, hogy nem győzzük meg lapos erszényünkkel. Azonkívül ez évben, rendkívüli szükségleteink is vannak. Állandó házaink építése Boroméban szépen halad, de sokat emészt. Be kell vásárolnom húszezer öl olcsó indiai vászonnemüt. Ez itt a pénz. Egy öl (dunglu) ilyen gyapotvászonért az asszony hat napig dolgozik, a férfi két ölért (kaputi) szolgál ugyanannyi ideig. Egy öl ilyen gyapotszövetért 3—4 tyúkot lehet venni. Hasonló czélból vennem kell néhány ezer olcsó festett kendőt, ezer kapát, több száz csomag üveg-gyöngyöt stb. Ha ilyen cseretárgyaink nincsenek, még ennivalót sem vehetünk, annál kevésbbé tehetnénk valami nagyobb dolgot. Az utazás a hatalmas Zambezi folyamon igen lassan történik. Ez az óriási folyam, mely más időben egész tengert ömleszt ki a nagy tengerbe, ebben az időben sok helyen majdnem kiapadt. A síkságon több helyen úgy elterül, hogy nehéz egy-két lábnyi vizet találni, a melyen a dereglyét tovább tolhatják a szerecsen evezősök. Minduntalan homokzátonyra jutunk. Ilyenkor féireteszik az evezőket s a 3—4 méter hoszszu bambuszrudakat veszik elő s ezekkel igyekeznek tovább tolni a dereglyét. Ha igy sem megy, kiugrálnak a vizbe s addig húzzák, tolják, taszítják, ránciigálják a dereglyét, míg mélyebb vizbe nem jutnak. Még nézni is nehéz ezt a keserves munkát. Mi lesz velünk, ha majd megterhelt csónakokkal és dereglyékkel még kisebb vízben vissza és fölfelé megyünk ?! Apostoli munkára ilyen sietős utón nem sok alkalom nyílik. Esténkint mégis találkozom emberekké', a kiknek az üdvözítő se. hitről beszélhetek s bennők az üdvösség tana iránt vágyat ébreszthetek. Hajnalban, napfelkelte előtt, naponkint misézek. Itt azonban a harmat olyan nagy s az idő olyan ködös, hogy a sz. ostyát az egész mise alatt a paténával kell lefödnöm, mert különben egészen átnedvesedik. Ez az elővigyázat azért is szükséges, mert valamely hirtelen szélroham könnyen elragadhatná az ostyát. Két valódi szerecsen fiú minisstrál. Az egyik Tete vidékéről való, a másikat a vad Makanya törzstől váltottam ki 3 csak 2 esztendeje van velünk. Oly tehetséges fiuk, hogy bármely európai iskolában megállnák helyüket. Többi boromai tanítványom most az évi szünetet tartja legalább 1 hónapig. Az iskola tehát távollétcmben nem mulaszt. De * különben it az iskolai gondokat egészen P. Eridrich vette át. Jobban sajnálom, hogy 2 — 3 hónapig távollétem alatt hithirdetői kirándulásaim szünetelnek. P. Moura elöljárónk egészen ei van foglalva a ház körül és a gazdáazattal. P. lüller alig győzi az építés terheit. Majd meszel, majd téglát éget, kutakat ásat, vízvezetéket késsit, a szerecsen asztalosokkal és kőmivesekkel vesződik. Már kis vasutat is készített a hegyre föl, hogy az építési anyagokat fölszállithassa. Mostani egészségtelen lakásunkat november hó előtt mindenesetre el akarjuk hagyni. Most hagytuk el dereglyénkkel egy franezia kereskedő birtokát. Itt a Zambezi közepén egy egészségtelen szigeten telepedett meg. Köröskörül mocsár, nádasok, mocsáros rizsföldek. Látva az egész csalid beteges tekintetét sxemrehányólag kérdezem: Hogyan tud ily nyomorúságos helyen lakni ? Hm I Válaszoló beteges mosolylyal: Sokat nyerek itt; szükséges itt laknom, hogy kereskedésem jól menjen. Mindent áldoz ez az ember, hogy egy kis pénzhez jusson. Hasonló elhatározás lelkesít bennünket, hogy a mi ma* I gasztos czélunkat, az emberek Udvözitését elérjük. Ha I szükséges volna és czélhoz vezetne, készek volnánk itt a mocsárok közt, a gyilkoló Zambezi láz fészkeiben tanyát ütni. De mit használna a lelkesedés e túlsága? Rakásra halnánk, mielőtt egy lelket megtérítenénk. Első hithirnökcinket is az éghajlat ölte meg. Nemes önfeláldozásunk int, hogy tanuljunk példájukból : élve maradjunk, dolgozhassunk és szenvedhessünk s az után haljunk meg. Az élet és egészség csak eszköz Iegmagaszlosabb czéljaink elérésére. Ebben is egy itteni kereskedő szavaira hivatkozhatom, kinek ereiben izrael vére pezseg. Egyik társam útközben a Zambezin betegen találta őt. Sajnálkozását fejezte ki a fölött. Ej mit ? úgymond reszkető ajakkal, — vigye a kánya az ‘egészséget, csak a kereskedés ■(a Geschäft) jól menjen. Ut közben a dereglye mozgása daczára írom por összekeveredve olyan fátyolt vontak szemeink elé, mintha Londonban lettünk vo'na a legnagyobb köd idején A »Tarara bum dié« még jobban fokozta ez illúziót. Rövid idő múlva, mikor egyik barátomat kerestem a következő párbeszéd fejlődött: — Sándort — Hallói — Hol vagy Sándor? — Itt; hát te hol vagy ? — A billiard asztal helyén állok; és te? — Én is olt állok, de téged nem látlak .... — Én sem téged .... Azután kinyújtottuk karjainkat s a kölcsönös oldalbalökésekrŐI csakhamar meggyőződtünk, hogy csakugyan egymás mellett állottunk. Nem a mi hibánk volt, hogy egymást nem láttuk. Konstatálnom kell azonban, hogy mindez csak fokozta a kedélyességet, mely bfollámgyürüként terjedt teremről teremre, sőt magával ragadta még a belső termekben do'gozó ferblistákat is, kik minden kasszából pezsgőt hozattak mindaddig, mig a gyorslábú Sámuel azt nem jelentette ki, hogy egész Duna- földvárott több pezsgő nem kapható. Lassan-lassan azután a ferbüsták összeelegyedtek a tarokkistákkal, a fiatalok az öregekkel, a por a füsttel s lett egy olyan kedves mixtum compositum, melyből egyéb sem hangzott ki, csak vig kaczaj meg pezsgősüveg durrogás. Az estély tehát kitünően sikerült. A sikert ugyan magának vindikálja egy zajos csöndben élénk titok- | zatosséggal működő úgynevezett vigalmi bizottság, de én a sikert inkább annak a sok szép, kedves lánynak és fiatal asszonynak tudom be, akik derült mosolyt és virágos illatot árasztottak maguk körül. Ennyi szép asszonyhoz nem kelt vigalmi bizottság — tudnak Földvárott annélkül is mulatni — vagy ha már van vigalmi bizottság, úgy lépjen aktivitásba, idő és alkalom bőven kínálkozik a télen. Én itt komolykodom, mikor istenigazában ka- czagok. Kaczagok egy meghívón, mely e pillanatban került asztalomra. Egy szomszédos városban ugyanis az intelligenczia »jótékonyczélu« tánczestélyt rendez a négy utczai lámpájába való petróleum beszerzésének javára . . . Amint hallom, mihelyt meglesz a négy utczai lámpába való petróleum, a többi községi mizériák kerülnek hathatós társadalmi gyógykezelés alá. Es pedig első sorban az önkéntes tűzoltóság megrepedt trombitája jön javításba, azután pedig özvegy Fmkelsteinné mindenesének a megrongált egészsége. Mindehhez a költségeket ajótékony- czélu bálok fogják szolgáltatni. A jövedelem megmaradt részéből pedig fölsegitik a kaszinói könyvtárt és a községi legelőt . . . A dunaföldvári Szil veszt er-est nem szolgált semmiféle ilyen jótékony czélt. Ezért elismerés illeti a vigalmi bizottságot. ö.
