Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-01 / 1. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (1. sz.)

1893. január 1.

S mikor a jó, az igazságos ügy mindenütt győzött, amikor már minden jó Ízlésű embernek a fegyverek lerakásáról kellett volna gondoskodnia, akkor előáll a kérlelhetetlen ellenfél s titkosan készített gátakkal készül az ügy végkifejlődése elé akadályokat gördíteni.

Hát a dolgok ily állapotában legyen meg az, a minek lennie kell.

Mi mind ekkoráig tartózkodtunk a létesítendő főgymnasium körül folytatott küzdelmek hátierének megvilágításától, el is kívánjuk azt még most is kerülni, de nem rettenünk vissza tőle.

Ha ez az ügy lehető rövid idő alatt oly értelmű végleges megoldást nem nyer, mely a döntésre felhívott tényezők véleményének megfelelő, akkor jelszavunk lesz: legyen világosság s azt megcsináljuk az ország színe előtt.

Mert türhetlen az a helyzet, midőn egy törvényhatóságnak óriási többséggel hozott határozatát, mely döntő körökben az ügy elintézése körül iránytadónak jeleztetek, egyesek akár vallási túlbuzgóságból, akár helyi érdekek iránti helytelenül alkalmazott előszeretetből, akár személyek iránti ellenszenvből, akár végre önzésből, ellensúlyozni képesek.

Viselje mindenki eljárásának következményeit: felül és alul egyiránt. b.

A bakteriológiai intézet.

Pár hó előtt még nemcsak a főváros, hanem az egész ország figyelme is erre az intézetre irányult. Onnan lesték feszült érdeklődéssel és jogosult aggódalommal, vájjon mikör adjuk ki a lesújtó Hióbhirt, hogy »itt a kolera.« Bizonyára sok ezren állották volna intézetünket körül, ha azt a viszonyok meg- eiigOTlték-'^rolna. Jelen esetben a viszonyok alatt a szigorú kórház-igazgatót s a hely szűk voltát kell érteni. A telefonunk is egész nap Ccilingelt volna, vájjon mi hir a veszedelmes vendégről, közeledik-e vagy a küszöbünkön van-e már — ha egyáltalában lett volna telefonunk. Szerencsére nincs. A mi telefonunk és villamos postánk a József meg Lajos, a szolgaszemélyzet e két kimagasló alakja. Ezek legalább nem romolhatnak el. S ha el is romlanak az idő és alkohol pusztító erejétől — mert sokat kell ám dolgozniok spiritusz. 2

_________________________________________

szál — csakhamar kireperálódnak önmaguk- tól is.

Intézetünk czíme: Fővárosi bakteriológiai intézet. Igazgatója dr. Per tik Ottó, egyetemi tanár, a professzori karnak nemcsak egyik legképzettebb, de egyúttal legmunkaszeretőbb tagja is. Valóságos jobb keze dr. N é k á m Lajos, tanársegéd, fiatal ambicziózus orvos, kinek nevét úgy tudományos, mint irodalmi körökben jól ismerik.*) Támaszai még az intézetnek dr. Kaiser és dr. Hécht, mintaképei a tudományos búvároknak és — num venio ad fortissimum virum — én.

Miután az intézet vezetőségével megismerkedtek, kérem lépjenek be. Szeretetreméltó professzorunk szívesen látja a vendégeket, majd kalauzolom én önöket.

Nézzük meg először a földszinti helyiségeket.

Az első terem egy csínnal berendezett tágas dolgozó szoba, melyben Kaiser és Hecht doktorok vizsgálódnak. Rajtuk kívül van e laboratóriumban kolera, typhus, difteritisz, tuberkulózis s minden elképzelhető és el nem képzelhető baczillus. De ezek nem bántják a doktorokat, sőt a legjobb viszonyban vannak velük, mert a doktor urak lelkiismeretesen gondoskodnak a baczillusok egészségéről, táplálkozásáról, tenyésztésükről, szóval mindazokról a feltételekről, melyek a baczillus urak életét széppé és kellemessé teszik.

A folyosón túl egy mintaszerű boncz- terem tágas hullakamrával összekötve és pro-, fesszorunk tervei szerint elrendezve. Igazán nem látszik meg rajta, hogy bonczterem, semmi kellemetlen szag, semmi visszataszító nincs az egész teremben. A legnagyobb fokú tisztaság, a gondos szellőztetés és ügyes berendezés szinte kellemessé teszi a bonczteremben való időzést elannyira, hogy nem egy ember szó nélkül tűri el még a felbonczoltalását is.

Az első emeleten faragott állványok díszítik a tágas folyosót. Ezeken vannak elhelyezve üveg alatt az ezernyi készítmények, melyek a tudomány előbbvitelére hivatvák. Megvizsgált s megvizsgálandó anyagok egész halmaza sorakozik itt példás rendben s békés összhangban. Valóságos demokrata szellemben

* A mi lapunk is hozott már szakavatott tollából való jeles czikket.

fekszik itt a grófi tüdő mellett a napszámos veséje s a báró agya mellett a munkáslő szive. Mind egyforma bura alatt, spirituszba:.

A folyosóra nyílik az igazgató tanár | nyesen berendezett dolgozó szobája s az ii tézet gazdag könyvtára, mely a világ majt nem összes orvosi folyóiratait járatja. Üveg ajtó zárja el az ugyancsak a folyosóra nyíl nagy termet modern dolgozó asztalaival t# búvárkodni akaró, szorgalmasabb hallgatók/ számára. Innen nyílik a tanársegéd Ízlése^ dolgozó szobája, mely mellett egy kisebb laboratórium díszeleg. Ebben én uralkodom, még a baczillusok — természetesen a legbékésebb egyetértésben. Azok nem bántanak engem, én sem bántom azokat, sőt valóságosan dédelgetem őket, mint az anya a gyermekeit. Gondoskodom róluk meg családjukról, etetem- itatom őket; ha fáznak, meleget nyújtok nekik, szóval jól tartom őket. De erről más alkalommal bővebben fogok írni, most csak körülvezetem önöket.

Szobámból az eszközterembe lépnek. Itt vannak felhalmozva a gépek, mikroszkópok, edények, kémlelő szerek stb. Az eszköztárból a szolgák terme következik vízvezetékekkel, szárítókkal és mérlegekkel (nem a baczillusok számára) berendezve. Mellette van a fotogra- fáló szoba, mert intézetünk a nevezetesebb leleteket és egyesJ^^rebbre megtermett ba- czillus-óriásokat fényképben örökíti meg.

Végül egy hosszú folyoló a kísérleti állatok elhelyezésére, amSy különben idegenek előtt — jól érthető okokból — el van zárva. Vannak itt tengeri malaczok, tyúkok, macskák, galambok, kutyák, egerek, nyulak stb.

Az intézet berendezése gazdag és mintaszerű. Nemrégiben az itt járt Pasteur is csodálatát fejezte ki tapasztalt rend és czél- szerü berendezés fölött. Ép most időzik intézetünkben dr. Wood, kalkuttai orvos-tanár is, hogy az indüai ^kormány megbízásából tanulmányozza a mi bakteriológiai intézetünk szelleimi és adminisztratív vezetését és czél- szerii berendezését.

De nemcsak a benseje oly megkapó, hanem aifülseje is. Ott fekszik az üllői-uti fő- városAközkórház ^óriási telepén. Különben magas^pVfőlT kövekből alkotott pavilion kiszögellő ablakokkal, egészen a modern épiElméssége meglepő, élcze kaczagtató s gyakran csípős gúnynyal párosulva. Csak úgy ömlik ki belőle a szó, a gondolat s nem kölcsönöz érzelmeket: magáét zengi el. Irálya vonzó s magyaros, melyet a szó- és mondatalakzatok tesznek igazán széppé.

Borzsák >Töviskoszoru«-jában aesthetikai Ízléssel rakja össze mezei vad virágait, mintha maga a teremtő ültette volna.

Minden gondolatához megtalálja a kellő kifejezést, minden érzelmének megadja a megfelelő hangot. Mindezt mesteri könnyűséggel végzi s soha sem meríti ki magát.

A »Töviskoszoru« kiállítása különben igen csinos és 176 oldalra terjed. Megrendelhető a szerzőnél. Ára: I frt.

Melegen ajánljuk e kitűnő humoros művet a művelt közönség pártfogásába. Amicus.

Enfin seonl.

»Enfin seonl!« susogja a férj izgatottságtól remegő hangon és szenvedélyesen öleli magához gyönyörű kis feleségét.

De az gyorsan kibontakozva férje karjaiból, türelmetlenül toppant lábával és felindult hangon kiáltja :

— Már mondtam százszor is magának, ne csókolgasson engem mindig, mert én azt nem szeretem.

A fiatal férj elszomorodik és fájdalmas hangon dadogja:

— De hisz már feleségem vagy — most már szabad.

A fiatal asszonyka valami nagyot akart felelni, de meggondolta és csüggedten mellére hajtott fejjel nyögte inkább, mint mondta:

— Igaz! most már neje vagyok, most már vége mindennek — és görcsös zokogásba tört ki.

A férj megvolt ijedve, nem tudta mit tegyen imádott kis feleségével, kiről tudta, hogy őt nem szereti, sőt — ellenkezőleg.

Letérdelt eléje, kérte ne tegye őt boldogtalanná sírásával, csillapodjék fájdalma, ő nem kíván tőle semmit, csak ne sírjon. De a szegény megkínzott nő nem tudott magán uralkodni, csak sirt . . . sirt, mint a hogy egy nő sirhat, ki mindenét veszité. Végre szóhoz jutott, zokogástól elfojtott hangon beszélt.

— Hát kellett ez magának ? Hát boldog lesz maga velem? Nem! százszorosán nem. Mondtam én magának mindjárt, sőt összetett kezekkel kértem, mondjon le rólam, ne tegyen engem is, magát is boldogtalanná. Mondtam, hogy én nem szeretem magát és nem is fogom szeretni addig, mig csak . . .

— Mig csak ... — kérdi a férj visszatartott lélekzettel.

— Mig csak az éh kit a világon mindenek fölött szeretek.

A férj fájdalmasan felsóhajtott.

— Tehát még mindig az ?! Még mindig őt szereti, midőn tudja, hogy már másnak felesége, midőn tudja, hogy az övé soha többé nem lehet. Már elfelejtette, hogy még csak tegnap esküdött nekem örök hűséget.

A fiatal asszony összerázkódott.

— Ne emlékeztessen kérem életemnek legborzasztóbb pillanatára. Magam jószántából mentem oda ? Hisz tudja, hogy oda hurczoltak, és erővel csikarták ki belőlem az »igen«-t. Oh! hogy lehetett oly szívtelen, oly kegyetlen, midőn látta, hogy alig van bennem egy kis étet, és mégis kinzott, egyre kinzott, mig végre majdnem automatszerüen utána mondtam az igen szócskát, mely eltemette életem boldogságát. De hisz tudhatta, hogyha az oltár előtt Önnek esküdtem is örök hűséget, mégis Arthurt gondoltam vele, kit szeretek és szeretni fogok mig csak élek. — De miért ne legyen maga szívtelen, midőn még saját szüleim is azok, kiknek egyetlen gyermekük voltam. De nemi ők nem szüleim többé, ép úgy mint maga férjem nem lehet soha, ha még ítélet napjáig is itt térdel előttem.

A szegény asszony már azt sem tudta, mit beszél, csak beszélt, beszélt. Gondolatai mindjobban ösz- szezavarodtak, szavait már alig lehetett érteni és végre ájulva férje karjai közé rogyott. Mintegy 3—4 perczig feküdhetett ezen állapotban. Végre felnyitotta szemeit, körülnézett .... szemei férjén akadtak meg, ki őt pamlagra fektetve, még mindig előtte állt. Ránézett és férje iszonyodva felkiáltott.

Hogyan ? Lehetséges lenne | Ez lenne az ő Mar- gitja ? Ez nem Margitnak, ez egy őrültnek volt tekintete. Megrázkódott. Egyszerre egy iszonyú kaczaj üté meg füleit.

— Hal hal ha! ugy-e megijesztettelek. Meghaltam, meg akartam látni, hogy meg-e siratnál ? De te nem is sirattál, ha, ha, ha, azt hitted, én nem láttam?