Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-10-19 / 42. szám
Két hibája van megyei életünknek. Egy részről túlságosan érzékenyek vagyunk, más részről nem érdeklődünk eléggé megyénk ügyei iránt! Az első baj közös baja legtöbb vármegyénknek ! Mig ministereink, de maga az országgyűlés is hozzá van szoktatva a bírálatnak edző szeléhez, igen gyakran megzengető viharához is, addig minden megye egy-egy »kis királyság«, melynek törvénykönyvében mintha ez volna az első szakasz: »a hatalom szent és sérthetetlen !« A közügyekbeni lanyhaságunknak pedig hű tükre egy-egy megyei közgyűlésünk! Mintha a nagyterem küszöbének szemöldök fáján láthatlan betűkkel ez lenne felírva: »itt tilos az önálló vélemény« — alig csendül ott meg a birálat hangja! A szabad szó kirepült belőle, mint elhagyja megbolygatott fészkét a sas! Úgy peregnek le a jelentések, előterjesztések, mint az egyhangú imádság az »olvasó« mellett és közgyűlésünk nem egyébb (bocsánat a szóért) mint egy kis comotió az ebédhez! És még egyet! Haza és király, két fenséges testvér fogalom ! A mily dicsérendő figyelemmel ragadunk meg minden ünnepélyes alkalmot arra, hogy koronás királyunk iránti hűségünk és szere- tetünknek kifejezést adhassunk, ugyanazen figyelemmel lessük ki az alkalmat arra is, hogy hazaszeretetünk érzése íeldobogjon! Ha vigyáztunk volna, a legutóbbi botlás sem történt volna! Szabad hazában élünk uraim szabadul! A szabadság virágja a szabad szó, ne tapossunk rá, ha utunkba akad ! Rátkay László. Megyei közgyűlés. Hatvanöt darab fontos ügyet tüntetett fel a tárgysorozat, melyeknek elintézése, vagy helyesebben szóllva, melyek elintézésének elfogadása végett Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága múlt szerdán közgyűlésre hivatott össze. A gyűlés terem közepesen volt látogatva, daczára, hogy többek között az érdekeltséget oly méltán felkeltő két fontos ügy várt elinvolt ebben egyik földinknek, szegzárdi Vörös F e- rencznek, ki mint tisztviselő és szerkesztő évtizedek óta fáradozik szóval, tettel a magyarosodás terjesztésén. Az október 6-ikának közös megünneplése is az ő müve. Az ifjúság kezdeményezte, de ő Dávid Béla elnökkel egyetértve, a gyülekező helyen, a városháza előtt szépen bevezette az egybegyűlteket a ketté vált menet közé. És azok a méltóságos urak s különböző magas ranguak (minist, tanácsosok, kir. és bányatanácsosok | stb.) szívesen hajlottak „Vörös bácsi“ szavára, megértve hazafias s emberbaráti intentióját, mely az volt, hogy az a szegény tót bányász, kit az ötvenes évek német hivatalnokai üldöztek, mellőztek, végre azon tudattal érje végnapjait, hogy honvédnek lenni tisztesség, érdem, nem pedig gyalázat és bűn; és hogy tudomást vegyen az október hatodikáról a nép is, mely nyelvben nem magyar. Tudomást pedig csakis ezektől a honvédektől vehet, kik a dicső múltnak közvetlen tapasztalataival fűszerezik elbeszéléseiket. Jó gondolat volt tőle, a „Világosidnak játsza- tása is, mint igazi alkalmi nótának. Az öreg honvédek boldogsága teljes vak e napon, Szitnyai főjegyző villás reggelit rendezett számukra, melynek elfogyasztása közben egyre-másra beszélték el temesvári, kápolnai stb. élményeiket, s fülembe cseng még most is örömteli szavuk: „iljen Kossuth, iljen szabasság!“ s őszintén hangoztatom én is hozzá az tézésre, mint Rátkay László ügye s a várme- megyei műut hálózat gyorsabb kiépítésére vonatkozó alispáni tervezet. A mi közönségünk érdeklődését azonban inkább felkeltik a személyi ügyek s így történt, hogy Rátkay László esete nagyobb közönség jelenlétében tárgyaltatott, mint az imént emlitett másik nagyhorderejű ügy. A személyi ügy a következő: Rátkay László, mint Dnna-Földvár küldöttségének tagja az aradi vértanuk szobrának leleplezése ünnepélyéről hazatérvén, egy lapunkban közzétett nyiltlevélben elkeseredett hangon tárgyalta azon körülményt, hogy Tolnavármegye törvényhatósága az aradi ünnepélyen nem képviseltette magát s nyílt levelében többek közt a következő tétel fordul elő: »Tolnavármegye ezen egy napra, 1890. október 6-án nem volt a magyar haza földje, nem tudta mi a szabadság, mi a honfiúi kegyelet, kötelesség és becsület!« Ennek *a tételnek ezen egy szava: b e- csülét lángba borította a megye befolyásos köreit s komolyan foglalkoztak a megtor- 1 á s eszközeivel. A mi nézetünk szerint, ha egyáltalán megtorlásról lehet szó, hazai törvényeink erre nézve csak egy módot nyújtanak s ez a sajtóper; sajnálatunkra az izgatottság leterelte az egyedül helyes útról az érdekelteket s mint sértett felek öszszeültek Ítéletet mondani. Nem csinálunk belőle titkot s leplezetlenül kimondjuk, hogy a szó, melyet Rátkay használt, nagyon alkalmas arra, a mint ezt maga is nyilatkozatában beismerte, hogy nem ugyan megbotránkozást, mert megbotránkoztató csak az, a mi az erkölcsiség kellékeit nélkülözni, hanem felháborodást keltsen; mert a becsületére mindenki féltékeny s azt védelmezni úgy hatóság, mind magán ember is nemcsak kötelességgel, hanem elsőrendű joggal bir. De a becsület oltalmára a bíróság van hivatva és egyedül az illetékes benne Ítéletet mondani. Tolnamegye befolyásos körei másként gondolkoztak s néhányan indítványt nyújtottak be, melyszerint a megtorlást kérték, de annak mérvét a közgyűlés elhatározására bízták. Az ügy a tárgysorozat megváltoztatásával mindjárt a közgyűlés elején tárgyaltatott oly mérvű izgatottság közepette, mely a hatvanas évek közgyűléseire emlékeztetett. Még a mi szeretett főispánunknak szelíd, mosolygó arcza is kivételesen az indulat hevétől lángolt s a teremben siri csend uralkodott. Az indítvány felolvasása után felemelkedett Rátkay László rokonszenves alakja, hogy nyugodt hangon kijelentse, miszerint nem az indítvány nyomásának, hanem baráti felszól- litásnak enged, midőn kijelenti, hogy az inkriminált szó csakugyan alkalmas arra, hogy oly értelem tulajdonitassék neki, melyet ő magától elhárít, mert ö senkinek magán bö- csületét érinteni nem kívánta s nyilatkozatot fog közzétenni, melylyel a félremagyarázásokra alkalmas szót nyiltleveléből törölni fogja. Simontsits Béla megyei alispánunk ékes- szóllásának egész készletét vitte harczba, hogy bebizonyítsa, miszerint a magán böcsület nem választható el a hatósági böcsület fogalmától; de minthogy Rátkay László nyilatkozatában beismerte, hogy hibázott, indítványukat visz- szavonja. Még Rátkay László tiltakozott az ellen, hogy ő hibát beismert volna s ezzel a kellemetlen incidens véget ért. Minden oldalra igazságot kívánván szolgáltatni, szives kézséggel kijelentjük, hogy Ugy Simontsits Béla alispánunknak, mint az indítványozók többi tagjainak az ügy ezen stádiumában tanúsított higgadtsága és önmérséklete lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy a felvert hullámok elsimuljanak s a közös érdeket képező kiegyenlítés lehetővé tétessék. A másik fontos ügy, mely a törvényha- [ tóság figyelmét lekötötte az alispán nagyszabású terve, hogy a megyei műut hálózat gyorsabb kiépítése czéljából a vármegye tekintélyes kölcsönt vegyen fel. A nagyfontosságu ügyre vonatkozó alispáni jelentést alább egész terjedelmében közöljük, melyből olvasóink az ügy állásáról kimerítő értesítést nyernek. A terv igen üdvös és áldásos lesz különösen azon vidékekre nézve, melyek eddig a megye mostoha viselkedéséről panaszkodtak s melyek hosszú idő után a jó közlekedési utak jótéteményében részesülnek. A tervnek csak egy árnyoldala van, hogy 50 évre leköli a vármegye majdnem egész közúti jövedelmeit; pedig 50 év alatt olyan közlekedési viszonyok fejlődhetnek ki, melyek kívánatossá lehetnék, hogy a vármegye azokkal szabadon rendelkezzék. De ez a jövő kérdése; kívánjuk, hogy oly siker koronázza a művet, melyet méltán megérdemel. ______ b. Te kintetes törvényhatósági Bizottság! Azon elvi kijelentést magában foglaló elhatározás kapcsán, hogy a vármegyei műut-hálózat gyorsabb kiépítésének czélzatát a törvényhatóság magáévá teszi, méltóztatott ; 47/1888. rkgy. számú határozatával azon megbízást adni, hogy ezen nagyfontosságu kérdés eldöntéséhez megkivántató részletes javaslatot terjeszszek elő. Bár mennyire át voltam is hatva ezen határozatnak messze kiható horderejétől, s ha bár kétségbe vonhatlannak tűnt fel előttem, hogy műut építkezés sünknek lassú előre haladásán változtatni sürgős közérdekét képezi a vármegye közönségének, mégis miután a régi közmunka-alap nem bírván az állandóság azon jellegével, amely egyedül nyújthat biztos alapot egy nagyobb szabású hitel művelettel egybekapcsolt útépítkezés keresztül vitelére, — és miután az idézett számú közgyűlési határozat keltekor már közel kilátásba volt helyezve a közutak és vámokról szóló 1890. évi I. t. ez. megalkotása, ennek életbe léptéig annyival is inkább elodázhatni véltem megbízatásom teljesítését, mert javaslatommal a vármegye anyagi külön megterheltetóse nélkül, a közúti állandó szükségleteket törvényes alapon biztositó költségvetés keretén belül kívántam körvonalazni azon módozatokat, melyek az annyira kívánatos és szükséges gyorsabb útépítési czél elérését lehetővé teszik. Ma már a nagy eredményeket elősegíteni és biztosítani hivatott közúti törvény megadja a lehetőséget, hogy amennyiben a törvényhatóságok gazdasági, ipari és kereskedelmi érdekeikkel szoros kapcsolatban állónak ismerik fel közúti hálózatuk mentői nagyobb fejlesztését és közforgalmi érdekeik kellő méltatását a közjó előmozdításának hatalmas emeltyűjeként tekintik, a közforgalom egyik elsőrendű eszköze, a közúti építkezésnek fontos érdekei a helyi viszonyok és körülmények igényeihez képest teljes mértékű kielégítést nyerhessenek, s ezért van szerencsém javaslatomat a következőkben előterjeszteni. Közúti költségvetésünk mai keretében csupán a legszükségesebb s mondhatnám részben égető kérdések megoldására lehetvén szorítkozni, ilyeneknek tekintem az épülés alatt álló vármegyei műutak építésének két óv alatt történendő befejezését; a kurdi, döbröközi, n.-doroghi, kölesd-teugeliczi és hidja-apá- thii vasúti hozzájáró utakon ugyanezen idő alatt mű- uttá építősét ős a döbröközi, regölyi és két medinai csatorna-hidnak a törvényhatósági útalap terhére leendő megépítését, — s mindezeknek a vármegyei utialap terhére felveendő kölcsön befektetésével való keresztülvitelét. Ezen véleményemnek megokolására felemlítem, hogy a vármegye különböző vidékei részére rendelkezésre álló közlekedési élői yök között nem lóvén meg a kellő egyensúly, elkerülhetetlenül szükségesnek tartom, hogy a vármegye közönségének épen az a része, amely hosszú időkön keresztül volt kénytelen a műutak előnyeit nélkülözni, gyorsan jusson birtokába azon közutak használhatásának, a melyeken a műut építés eddigi lassú menete miatt csak nehezen és akadályokkal tud közlekedni, értem a dombóvári, völgysőgi és simontornyai járás azon részeit, ahol a vidéki érdekek kielégítése tekintetéből évenként
