Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-11-23 / 47. szám
lehozták a paksi tűzoltóságnak eladott fecskendőjét Ezen fecskendőnek cilinder bősége 100 mm., munkája elég gyors, sugara egységes, járása fölöttébb nehéz, oly annyira, hogy a nem igen nagy kazánból kidobott vizmennyiség után, a kezelő-személyzet ki volt fáradva. Jilk László által kiállított fecskendő, melynek cilinder bősége 120 mm., működése gyors, sugara egységes, járása könnyű, ugyanennek 110 mm. cilinder bőségü fecskendője működése gyors, sugara egységes, járása könnyű. Szelep-szerkezetükhöz a hozzáférhetés nehéz. A távolság, vagy jobban mondva magasság, a melyre a megpróbált fecskendők a vizet dobták, körülbelül egyforma volt, természetszerűleg Jilk 120 mm. cilinder bőségü fecskendője dobta a vizet legmagasabbra. Levonva a megejtett próbákból a tanulságot, kimondhatjuk, miszerint Trogmayer fecskendői felelnek meg legjobban a kívánt czélnak, utánuk a Jilk- ós Rupprecht-czégó, kivált, ha utóbbiak a nyomó- rudak hosszúságát jobban arányitják a cilinder-bőséggel. Walser hírneves czóg ezúttal nem igen tett ki magáért, a fecskendői sugár-egysége nem megfelelő, járásuk nehéz. Geittner és Rauch fecskendője, mint községi fecskendő hasznavehetlen, nehéz járása és víztartója alacsony állása miatt. Kocsi-szerkezete a kiállított fecskendőknek legmegfelelőbb a Trogmayer- és Jilk- féléknél, mert elég magas első kerekeik vannak és igy még rossz utón is szállíthatók; a többieknél az első kerekek nagyon kicsinyek. Ezekben adtuk elő észleléseinket, a melyeket a megejtett próbáról tettünk, megengedjük azonban, miszerint rendszeresebben vezetett próba szerint, jobban megválasztott időben az egyes gyárosok által kiállított fecskendők munkaképessége, ilyen nagy eltéréseket nem mutatott volna és hogy a Trogmayer-, R. testv. Walser- és Jilk által kiállított fecskendőkről az lett volna azegybehangzó ítélet: „mind jó“! Veterán. MEGYEI IRODALMUNK CSARNOKA. Billet-doux. — Monolog. — „Te zugó vihar, menykőterhes orkán, átkos vész, jöjjetek!“ „Tombolj, rombolj, dörögj és pusztits, és ón kaczagok fölötted! Te dühös elem, mely elől a reszkető nép félre búj, mi vagy te nékem?!“ „Egy vén színész, semmi egyébb.“ „Hiába hajtogatod nyers erőddel e százados fákat fölöttem, hiába korbácsolod a záport szemem közé és vakítasz, szünet nélkül czikkázó villámaiddal! Nékem nem imponálsz. Engem nem bánthatsz, nyomorultabbá már nem tehetsz, úgymint rajtam nem is segíthetsz. Mi nékem a te őrült dühöd : egy színjáték, mely reám hatást nem gyakorol — mert az a kin, a mely keblem marczangolja, és az a szenve- j dóly, a mely bennem forr, úgy üldöz, hogy tombolá- sod nékem csak enyhülés!“ Úgy mint villámaid, fel- felczikkáz bennem az őrjöngő szenvedély némelykor, és most ádáz dühvei ragadom meg a nyúlánk fatörzset mellettem, hogy majd ón is utánzóm a vihart és rázom, rázom a fát, hogy a kezeimről a bőrt lehorzsolja és bele üvöltöm átkom a chaoszba: „Sújts le hát menykő, ha ismersz irgalmat! Ne kímélj engem, te színházi bádog dob te, ha van benned erő és égi hatalom, mutasd hát, ki erősebb; ha ón nem tudlak elnyelni, hát sújts le engem, ragadj el mint egy lehullott falevelet és hadd járom zenéd mellett a felhők között boszorkánytánezod!“ „De te nem teszed, te gonosz szédelgő és ott hagysz állni. Hát megijedtél tőlem, egy parányi veszett embertől ? Szógyeid magad!“ Futok, futok czél nélkül, még egy csőszgunyhó előtt összeroskadok, a nagy lélekizgalomtól és az elmúlt éjjeli tivornyától kimerülve. . * ü| ♦ Hosszú mély álmomból felocsúdva, barátságos orczával kórdó tőlem a csősznó: hogy savanyu uborkát, avagy káposztaló-levestennók-e inkább reggelire? A jó lélek engem az éjjel részegnek nézett, azért kinál e pityokosnak való tápokkal. Nevetve világosítom föl, és midőn elhagyom: megvan róla győződve, hogy az ifiur fejéből kiesett egy kerék. Az idiosynkrasie pliásisait nehéz volna néki megmagyaráznom, és igy inkább meg hagyom hívemnek e nékem nem hízelgő nézetét. Útra térek. Testem ép, de agyon zsibadt. A járatlanabb erdei utat választám, mint legi'övidebbet; nem érzem a bokroknak arezomba csapkodó ágait, az őszi regg hűvösségét, csak megyek gépiesen, és gondolataimat a napiteendőkre igyekszem terelni, és nem korholom magam az e pihenő éj előtt tartott orgiákért, mert tudora: hogy dúlt kedélyemnek egyensúlyban tartása megkívánja a testet, lelket emésztő szorgalmamat, ép úgy, mint a tivornyákat. Otthon egykedvűen nézem az asztalomon fekvő reggeli póstát, mig szemem egy kisebb crémszinü borítókon akad, női irás, ismeretlen gyöngyszemek, de az illata e levélkének — oh ez ismerős!............. szivem m egszün dobogui egy pillanatra, hogy azután annál nagyobb hévvel verje, kalapácsolja örömtől repeső keblem. Istenem, lehetsóges-e ez! ? „0“ tőle, ki nékem csak egy hónap előtt azt mondta, hogy élve nem engedi még csak egy ártatlan vonást sem Írni, mikor esdve kértem. És most „0“ tőle, mikor ón múltkor e helyen azt írtam, hogy gyűlölöm Őt! — Lehetetlen, hogy most nékem Írjon. így mondám magamnak; pedig be jól tudom, hogy tőle van. Onnét nem irhát nékem más női kéz. Örömömben szédülök, forog velem a szoba, a levélke az ideál, minden, minden.............. A levélke tartalma voltakópen mellékes, nem is bontom fel, gondoláin, elég az, hogy „0“, aki azt mondá, hogy még egy vonást sem ir, im irt; ős most, midőn e szóval búcsúztam el tőle múltkor, e lap hasábjain: „szivemből — gyűlölöm!“ Már csak ennek a tudata is mennyire fokozza szenvedélyem; hátha még e levélkét ki is nyitom ? Nem merem. Kínoz a kíváncsiság de tudom, hogy ha kinyitom : vége végső erőfeszítésemnek, nem fogok elég erős lenni tovább ellentállhatni a vonzó csábnak és nyargalni fogok hozzá. Lábaihoz borulni annak, kit őrjöngve imádok és — gyűlölök, és akkor rabszolgája vagyok minden körülmények között — örökre. Nem, ezt nem szabad tennem. Én nem engedem legyőzni magam e levél alakban megjelent csepp édes méreg által. De azért e perezben nem mondhatnám, hogy mim van drágább, mint ez ? Hosszas küzdelem után rászánom magam a nagy áldozatra, elzárom • és eldugva magara elől, elmegyek. A friss lóg jót tesz. Az utczákon bandukolva, belátom, hogy elmélkedésem igen egyoldalú. Mert végre js hát mi legyen belőlem ? Ha nem merem őt szeretni ? De hát hol éljek anélkül^ hogy őt szeretném ? A holdban ? Hiszen onnét is visszaszöknók, ha azt irná, hogy viszontszeret, de nem mint egy kaczór nagyvilági hölgy, hanem: őszintén, híven, soha meg ném szűnő fenkölt szerelemmel; és azt irná logikusan bebizonyítva, hogy ón csalódtam, ha őt egy szivemmel kegyetlenül játszó coquettenak tartom stb. Igen, ha ezt irná, nékem a holdlakónak, hát miért nem jönnék ón onnét futva le!? Hát megérdemelném én még az életem, ha ily esetben nem néki szentelném azt örökre ? Igen örökre............. milyen szép szó ez............................................ Nem kótorgok itt a külváros kátyúiban tovább, hanem hazamegyek, felbontom a drága levélkét, a mely nékem be fogja bizonyítani, hogy ő nem egy szívtelen coquette, hanem boldogságom ártatlan megalapítója, hogy ő nem kedvtelésből, kaczórság-, avagy sportból tanúsítja irántami vonzalmát, hanem az egy magasztos érzelem, melyet szivecskője sugallatára im önkőnytelen elárul. Igen bizonyára mindezek késztették őt fogadása megszegéséin, oh ez nagy lépés volt tőle! És igy megérdemli a levélke, hogy a legnagyobb ünnepélyességgel bontassók fel. De tanukat nem hozhatok ez ünnepélyességhez. Mert mind korunk modern gyermekei, helyzetünkben nem tehetünk máskép, mint: a legnagyobb titokban tartani sziveink plátói egyesülését, mindaddig, mig a világ előtt egymáséi nem leszünk. Álmodom nyitott szemekkel. Egy lenge tünde női alakot látok, egy mosolygó szép lányka, kinek ragyogó beszédes szemei annyi rejtett édes titkot mondanak el az álmodónak. Belépek a küszöbjén, nem szólunk egymásnak. Talán a földöntúli boldogságtól nem tudok szólni, hogy viszont láthatom őt igy, mint lelki barátnőmet, kit Isten nékem szánt; némán tárom ki karjaim és ő — egy öröm-sikoly- lyal borul keblemre ős mi némán, szótlanul tartjuk egymást átölelve soká . . . soká . . . mig végre esdő hangon súgom fülébe e kérdő szót: „örökre?“ és ő is csak egy szót suttog: „örökre!“ Oh mily bóditó, észbontó szép álom! Kezembe veszem a levélkét és mohón szívom illatát: ah tehát hű ragaszkodásim, fenkölt vágyaim, | igaz érzelmeim, tiszta és öröklángu szerelmem, mégis meggyőződtetek téged — édes mennybóli angyalom — hogy nem helyes utón jársz, ha velem kegyetlenül kaczóikodsz, és meggyőződtetek arról, hogy megérdemlőm drága szerelmed, őszinte valójában is. És itt közlöd velem az édes titkot e levélkében. Forró áhítattal csókolám meg a borítékból kivett papirt. Kibontom. Jóságos irgalom Istene ne hagyj el. Hiszen itt nem áll semmi egyébb, mint:- „Kérem, jöjjön!“ Ne neked Xantus, te vén bolond, te őrült víziló, te Istentől elrugaszkodott vad szamár; ha te elveidhez hűtlen lettél néhány órára, eltántorodtál, hát most menj légy játékszer újra! Másnak e fenti két szó talán a legódesebb légyottot jelentené, de az ón szemeimben nem egyéb, mint a legszebb alakba bujtatott visszahívás egy közönséges rabszolgaságba, hol a férfi a kaczór női hiúságnak játékszere! Nem, én az nem leszek! Dolgozni fogok őrült szorgalommal tovább és ha az elfojtott szenvedély újra tetőpontra hág, akkor segít elkábitani: a tivornya és orgia. Nem fog többé a felnyitásra csábítani egy illatos boríték sem; nem fogok többé szerelmi vallomást keresni bennök. Xantus. EGYLETEK TÁRSULATOK. A ,,Bonyhádvidéki tanitó-egylet“. Folyó hó 13-án Bonyhádon a r. k. iskolahelyisóg- ben tartá a fenti tanitó-egylet ez évi őszi közgyűlését az egyleti tagok élőnk részvétele mellett. Elnök Bitter Péter melegen üdvözölő a jelenlevőket, kik között szerencsénk vala üdvözölhetni Varasdy Lajos kir. tanfelügyelő urat, és Nits István urat, a szegzárdi szőlő- szeti és kertészeti állandó tanfolyam vezetőjét. Az elnök megnyitó beszédjében különösen hangsúlyozta, miként a tanítás mellett fősúlyt fektessünk a nevelésre, és hogy átalán, de kivált a nép gyermekére nézve sokkal fontosabb a vallás-erkölcsös nevelés, mintha még oly sok emószthetlen tudoraánynyal iparkodunk is fejét megtömni. Mert az iskolakötelezettség rövid ideje és egyébb okok nem engedik, hogy ez csak a népiskolát látogató gyermeket a tudományokban annyira oktassuk és anuyira belevezessük, hogy az a tudományadta műveltség tartsa őt vissza a rossztól és késztesse humánus cselekedetek véghez vitelére. E mellett legyen gondunk arra is, hogy a gyermeket az életben nélkülözbetlen szükséges külső formálitásokra is szoktassuk és azokban gyakoroljuk, és hogy tudjon legalább tűrhetőleg alkalmazkodni művelt emberek társaságában stb Ezután elnök szívélyesen üdvözli a megjelent kir. tanfelügyelő urat, és elnézését kéri a gyűlésnek, hogy ez alkalommal a szokástól eltérőleg a napirend megkezdése előtt egy inditványnyal lép fel. Ugyanis köztudomású, hogy vármegyénk szeretve-tisztelt tan- felügyelője nem régiben egy alárendelt tisztársa által alaptalanul a nyilvánosság előtt meghurczoltatott, tudománya, szakképzettsége és kötelességteljesitése kétségbe vonatott, s általában tekintélye a nagyközönség előtt sárba tiporni törekedett. Indítványozza tehát, hogy egyletünk mai közgyűléséből kifolyólag szeretett tanfelügyelőnk meggondolatlan és minősit- hetlen raeghurczolása felett jegyzőkönyvileg fejezze ki legmélyebb sajnálatát és megbotránkozását, személye iránt pedig szavazzunk föltétien bizalmat és odaadó ragaszkodást. A közgyűlés ezen ii ditványt általános és zajos helyesléssel fogadta, mire a jelenlevő tanfelügyelő ur nyomban meghatva köszönte meg az irányában tanúsított eme közérzületi nyilvá- nulásokat, különösen kiemelte, mikép az elismerés és ragaszkodás ezen jelet a bonyhádvidéki tanitó-egylet, mint a vármegye területén fenálló legrégibb egylet részéről igen nagyra becsüli és Ígéri, hogy a tanítóságot minden jót ezélzó törekvéseiben támogatni fogja. A múlt közgyűlés jegyzőkönyve felolvastatott és hitelesíttetett. Tudomásul vétetett az ünnepólyrendező bizottságnak ama jelentőse, miszerint közbejött akadályok miatt a tervezett jótókonyczélu kerti mulatság ez őszszel nem tartathatott meg, annak megtartási ideje jövő évi május havára halasztatott. Somogyi János tagtárs ur gyengélkedése miatt nem terjeszthette elő jelentését a IV. egyet, tanitó- gyülés lefolyásáról, a mi különben az által is feleslegessé vált, mivel az egyleti tagok a szaklapokból
