Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-11-09 / 45. szám
XVIII- évfolyam. szám. Szégzárd, 1890. november 9. O / KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS II II KÖZGAZDASÁGI 11ETILAP. .fi----- ~ ' - ‘ ' ' .------+ El őfizetési ara: Egész évre..................6 frt — kr. | Fé lévre ..................| „ — „ Ne gyedévre . . . . 1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. I------:----—-------i---------——-+ _________ .$ d----------- ------------------------------------h Me gjelen: Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolna- i i »etenkint egyszer, vasárnap, megyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr. tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Hirdetések jut&nyosan számíttatnak. SZERKESZTŐSÉG Bezerédj István-ulcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illel A méltóságos urodalom. Szegzárd községe s az alapítványi urodalom birtokközösséget képezvén, az úrbéri rendezés minden nagyobb evolutió nélkül szépen végbement. Mindenik fél az évekig húzódó perben igyekezett jogainak érvényt szerezni; de midőn a m. kir. Curia, mint legfelsőbb biróság meghozta a nagy birtoknak kedvező Ítéletét, bár igen sokan voltak, kik ez által érdekeikben sértve érezhették magukat, még is belenyugodtak a megváltoztathat- lanba s a törvényes erőszak ellen törvénytelen erőszakot használni, nem tartották sem czélszerünek, sem szükségesnek. A méltóságos urodalom azután nagy gyorsan kivágatta a szép erdőségeket, melyeket a község legelő illetősége fejében átadni kényszerült, mert már hát akkor sem tartotta meg- okoltnak, hogy mint jőaV ratu földesur tűn- jék fel az osztozóelőtt, hanem szolt' lan. önzéssel,iparkodott a masa részére takarítani Ti- mit lehet, értékben leszállítani azt, a mi a gyűlölt ellenfélnek jutott. Senkinek sem fordult meg agyában, hogy a méltóságos urodalomtól azt követelje, hogy a különben is nagy érdekek szolgálatára szánt alapítványi vagyon közprédára bocsájtassék s ne legyen az biztosítva annak a czélnak, melynek támogatására már akkor lett rendelve, midőn még a fejedelmeknek nagy területek ál- tak rendelkezésükre azon joggal, hogy azokat egyik-másik közügy előmozdítására fordítsák. ö közlemények intézendök. j Széchényi utcza 176. sz, alatl Még azt sem kívánja senki, hogy az : urodalom tán jogainak csorbítása árán a községgel és egyesekkel szemben nagylelkűséget gyakoroljon, mert hát ez alkalmas ugyan I arra, hogy az érdekeltekben hálás érzelmeket keltsen s a szükséges költsönös jó indulatot biztosítsa, de a ki ezekre nem számol, az bátran léphet az ellenkező térre; nem érheti szemrehányás. De azt már azután mindenki megkövetelheti, hogy a »szótartás« s az ígéret beváltása ép úgy érvényben tartassák az uroda- lomnál, mint érvényben tartatik minden egyes egyénnel szemben a közéletben legalább azon körökben, hol a tisztesség minden viszonyok és körülmények közt döntő tényező. Az eset, mely e kemény szavakat adja toliunk alá s mely a szegzárdi közvéleményt jelenleg leginkább foglalkoztatja, a maga rideg valóságában a következő: az úrbéri rendezés atka-imával, közvetlen- a város alatt | ötven holdnyi terület lett kihasítva és fenn- | tartva azon czélból, hogy a szokásos vásáros összejöveteleknek a megkivántató tér biztosi- tassék. A vásártérnek volt egy része, mintegy 1400Q öl, mely alacsony fekvésénél fogva I még annak sem volt használható s esőzések alkalmával vízzel megtelvén, egy közegészség I ellenes sárral telt, sertések által feltúrt mocsárt képezett. Szegzárdon már rég szükségét érezték annak, hogy egy sélatért létesítsenek s midőn I az urodalom akkori helybeli képviselője azon hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. kijelentést tette, hogy hajlandó kieszközölni, hogy ez a használhatón tér az említett czélra átengedtessék s midőn ugyanaz az azon határozott szóbeli ígéretet koczkáz- tatta, hogy mig az említett tér sétahelynek használtatik, az urodalom semmi szin alatt sem fogja a községet annak békés birtoklásában háborítani, egy társulat alakult, mely saját költségén a mocsáros helyet feltöltette s azt nagy munkával sétatérré alakitolta át. Ugyanakkor azonban az urodalom fentebbi tisztviselője, mint mondá csak forma kedvéért, a községi biró által egy nyilatkozatot iratolt alá, melyben a község kijelenti, hogy a sétatért az urodalomnak kívánságára bármikor és pedig a befektetésekre vonatkozó megtérítési igény érvényesítése mellőzésével, visszaadja. Most az urodalom ezen nyilatkozatra támaszkodva tervezi a sétatérnek házhelyekké leendő átalakítását, eladását; sőt a község azon kérelmét, hogy a téí neki méltányos áron engedtessék át, kereken visszautasítja. Már most bárkinek bírálata alá bocsátjuk, hogy ilyen eljárással szemben nem jogosult-e a felháborodás? nem indokolt-e hatá- I rozott ellenszenv, mely minden alkalommal I jelentkezik, ha urodalmi dolgok kerülnek sző- I nyegre? Mi nem vitaijuk ennek a dolognak jogi oldalát, ámbár e tekintetben is sok szó fér hozzá, mert a vásártér rendeltetésétől el nem T A R C Z A. Búcsú kedvesemtől. Ha madár búcsúzik kesergő párjától: Én ne búcsúzzam el kesergő lánykámtól? Elbúcsuzok biz ón, elmegyek hozzája; Csókommal törlőm le, ha könyes orczája. De hisz’ tegnap volt az, hogy már elbúcsúztam. Megint keserítsem, megint szomorítsam ? Eh! nem megyek hozzá ; csak az utczán végig S visszanézek egyszer, ha érem a végit. Hm! De az a kérdés, meg tudom-e állni, Ha kis kertjében fog hajnalban sétálni! Hogyne! Csak annyi, hogy kalapot emelek; Azután átmondom: no, hát: Isten veled. Hátha behí s mondja: adok egy szál rózsát. Azt mondom: nem megyek; kerítésen add át. Én, megtenni mindezt?! Bizony, ón megteszem, S azután elhagyom szép, szőke kedvesem. Megteszem? Én ? Dehogy, jaj dehogy teszem meg! Nem csókolni arczát szőke kedvesemnek? Ugasson a Bodri, a kerítés dőljön: Csak ez a bolondos érzés meg ne öljön! Tóth István. Egy nekrológ. Nagysád! A mily fiatal vagyok, már oly sokat éltem. ízleltem azt, a mit az emberben az állat kéjnek nevez; ismerem a plátói szerelem minden stádiumát, annak gyönyöreit és kínjait. Voltam kedvencze menyecskének, lánynak; kiket én kedveltem, mert szerelmük talán hiúságomnak hizelgett, kiket szeretni véltem, egy korán fejlődött szív hiszékenységével, avagy talán mert szivemnek a szerelemre mulhatlanul szüksége volt f Ámde több éve, hogy női csáb nem birt reám I befolyást gyakorolni, jelent légyen az bárminő alakban meg előttem. Találtam lényeket, kiket Isten azért teremtett, hogy általuk térdet hajtasson a világgal (a mely világ már istentagadó lett: és könyvből nem akar imádkozni) és imádják az ő mindenhatóságának remek tökélyeit, kiket felruházott a természetes szépség minden bájaival, a szellem és szeretetre méltó kedély minden csábjával; kikért rajongott egy világ, kikért erőteljes férfiak meghaltak . . . Találtam ily lényeket, ámde nem éreztem kö- zelökben semmit, amit egy férfi szivében érzelemnek lehetne nevezni. Reám nézve csak női teremtések voltak. Mig egyszer — nem tudom mi vétkemért — azzal vert meg a teremtő, hogy önt megláttam. Szivem hangosan dobogott, az első pillantásnál. Láttam; és úgy néztem Önre mint egy buzgó katholikus szentjére ott fönn az oltáron, a mely előtt térdel, tőle kérve bűneiért feloldást, gyermekeinek földi boldogságot és önmagának a meny üdvét. így tudtam volna én Ön előtt térdelni, magamnak a menny üdvet kérve az Ön szemeiből; azokból a szemekből, melyeket holtam napjáig Togok látni, ha nem is testi — de lelki szemeimmel. Az újra öntudatra ébredt szivemnek Ön olyan kimondhatlan drága volt, hogy áhítattal tudtam volna csókolni lábnyomát ! Midőn Ön legelső találkozásunk éjjelén, azt mondá: hogy ömlengésem csak szalónfrázis és bók, azt ígértem, hogy rendkívüli álhatatosság által fogom Önnek szerelmem bebizonyítani és másra soha rá sem nézek és Öné lesz minden hódolatom mindenkoron. Könnyű volt ezen Ígéretem megtartanom. Hisz’ nem volt gondolatom, mely nem önnel foglalkozott volna. Azért jelenlétét még is bírtam nélkülözni, mert én Önben csak az imádandó képet ismertem és azt élénk phantaziám szünet nélkül előmbe varázsolá. Tehát még sokkal jobban éreztem magam igy, mintha jelenléte által az Ön hidegségével elrontottam volna az édes ábrándot! Meggyőződve róla, hogy Ön úgy sem tud szeretni soha senkit, megnyugodtam sorsomban és boldog voltam ábrándjaimmal. Ámde ezek nem tűrték az Ön hideg jelenlétét. Ezeknek az ábrándoknak az ön hideg jelenléte egy, a rideg valóságba visszataszító kéz volt. A mágnes közel jött az aczélhoz és ez ellenáll- hatlanul vonzatva általa, akarata ellenére közeledett hozzá. Azaz: ez volt harmadik találkozásunk, amidőn Ön véletlenül azon helységbe jött, a melyben én laktam. Ön ekkor nékem — úgy hiszem öntudatlanul olyasmiket mondott, a melyek bárkit is feljogosítanának arra, hogy az Ön kegyenezének tartsa magát!
