Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-11-02 / 44. szám
<1 XVIII. évfolyam. 4A. szám. Szegzárd, 1890. november 2. • KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP---------------+ +—E lőfizetési ára: Egész évre . . . . . 6 frt — kr. Félévre ..................3 „ — „ Ne gyedévre . . . . 1 „ 50 „ I Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. +-----i------!------------------:-------— 4Me g jelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatamazottnak, a tonamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a i Nyiittér 3 hasábős petitsor is kr. tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. I Hirdetések jutányosán szárnittatnak. SZERKESZTŐSÉGRezerédj istván-ulcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendöfc. Széchényi utcza 176. sz, alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. A szegzárd-baranyavári vasút. A végrehajtó-bizottság, mely Tolna és Baranya vármegyék, úgy Eszék város törvény- hatósági bizottsága által a szegzárd-baranyavári vasút létesitése czéljából megválasztott küldöttség által folyó évi május hóban Mohácson tartott közös ülésen alakíttatott, Széchenyi Sándor gróf főispán elnöklete alatt múlt szerdán tartá Szegzárdon a megyeház kistermében első érdemleges ülését, melyen megyénk Simontsits Béla alispán, Perezel Dezső és Boda Vilmos országgyűlési képviselők, Baranya vármegye: Németh I Lipót (Kisfaludi Pál és Elvers Nándor elmaradásukat kimentették) Eszék szab. kir. városa pedig Faragó Gyula és Plavsics Atha- nasiev Miklós keresk. kamarai tagok által volt képviselve s melyen mint jegyzőkönyv- vezető : Nunkovits Ferencz megyei aljegyző működött. Az ügy fontosságához mérten a végre- ! hajtó bizottság ülésének lefolyását, mely közel j három órát vett igénybe, lapunk élén a kö- zetkezőkben ismertetjük. Elnöklő főispán a j megjeleni tagokat szívélyesen üdvözölvén, az ülést megnyitja s kijelenti, hogy miután az előmunkálatok, melyeket a májusban tartott közös értekezlet megállapított, elkészültek, a cselekvés ideje megérkezett. Utánna Vesz tér Imre országgyűlési képviselő, mint a lezvezelt vasút engedélyese tüzetesen ismertette az ügy jelenlegi állását s az uj terv készítésének módozatait; kijelentette, hogy ha az érdekeltség az egy millió 15 ezer forintnyi törzsrészvény jegyzésére vállalkozik, mely azonban nem végleges, hanem csak hozzávetőleges összeg s az érdekeltség részére kedvezőbb változtatásnak is ki lehet téve, akkor a vállalat finanszírozása biztosítva van s a vasút egy év elíorgása alatt | kiépíthető. Utalt a baranyavármegyei viszás | helyzetre, hol Pécs az átviteli forgalmát félti, mely pedig neki semmi hasznot sem hajt, mig ellenben Baranya vármegyének azon nagy része, mely a tervezett vasul által érintetnék, jelentékeny előnyben részesülne. Ezt. az önző álláspontot megtörni a legelső feladatok közé tartozik. Azt véli, ha a szomszéd vármegye szűkkeblű álláspontján továbbra is megmarad, | akkor szükséges lesz közvetlenül azon bara- j nyai községekkel Összeköttesésbe lépni, melyek I elsőrendben érdekelvék. Németh Lipót jellemezte a baranyai helyzetet, hol a központ Pécs városa által meg van félemlitve, de most már sokkal több jóakarat mutatkozik s a helyzet lényegesen javult. A hozzájárulási Összeget sokalja, mely bajosan lesz beszerezhető; fél a parti erőditésektől, melyek nagy összegeket nyelnek el. ígérte, hogy úgy a vármegyénél, mint az érdekelt községeknél mindent el fog követni, hogy a hozzájárulásnak megnyeressenek. Faragó G y u 1 a és P1 a v s i c s A t h a- siev Miklós egy olcsóbb és rövidebb tra- . cenak részleteit fejtegették, mely szerint a vonal Báttaszéknél áthaladva a furkói hegyen Bo- I zsoknak irányoztálnék. Bakos Gábor mint az engedélyes műszaki mérnöke kifejtette a mostani vonal tervnek előnyeit, mely különösen azért fontos, mert a dunai hid Bajánál talajnehézségekbe ütközvén, ha létesül, valószínűleg Bálánál fog építtetni s igy az egész Alföld-fiumei forgalom, ha a tervezett vonal Bátának vitetik, a szegzárd-baranyavári vasutat kénytelen igénybe venni, mi'a jövedelmezőségeLlényegesen emelné. Széchenyi Sándor gróf kijelentette, hogy Baross Gábor kereskedelmi miniszter ' Által fel van hatalmazva annak közlésére, hogy a dunai hid épitése küszöbön van; miután e szerint az alföld-fiumei forgalom az általunk építendő vasút vonallal kénytelen lenne igénybe venni, ez döntő szempontnak | kell, hogy vétessék. Perczel Dezső] kifejtette, hogy a vonalirányl most nem befolyásolhatjuk, annak a részletes kidolgozásnál lesz ideje. A mostani TARCZA. Áldozatok. — Halottak napjára. — Mikor úgy a szivünk megtellik s attól félünk, hogy túlfeszültségében megszakad, csak az elhagyatott temetőt keressük fel. Annak halotti csöndje, melyet legföllebb a harmatos fűszálak közt átsurranó gyik zizegése tör meg, mindig megvigasztal bennünket. Ott, hol annyi fájdalom van eltemetve, enyhül a mi fájdalmunk is. A temető virágokkal benőtt sirdombjai- val, melyeket sötétre árnyal be az aláhajló, szomorú fűz, különös szentélye a jóságos természetnek, hol nem látva, nem hallva senkitől igaz bensőséggel önthetjük ki könyüinket, hol lerázva a szennyes földi port, tisz- tultan óhajtunk állani, hol nem kell szégyelnünk az eszményekért való lelkesedést, hol még azok ajkai is imára nyílnak meg, kik különben nem ismerik az áhítatot. S ki ne találna itt megkönnyebülést ? . . . Én is a temető árnyas füzei közt bolyongtam, végignézve a pihenők dombjait, vájjon azok a feketébe menő biborrózsák, miket ismeretlen, de bizonyára csak gyengéd kezek ültettek Alfréd sirhantjára, bontanak-e szirmokat? Szegény Alfréd 1 Oly jó, oly nemes volt, és végzete oly kegyetlen . . . Akarod tudni történetét? Jó, elmondom. Ifjú volt és szeretett, remélt és csalódoitt . . . Vagy ez nem elég, többet akarsz tudni?... hát figyelj 1 I. Alfréd húsz éves volt. Romlatlan lelkében telve eszményiséggel, szerető szivében vágygyal, epedéssel irt, gondolkodott és — éhezett. Bár művei egy országot hódítottak meg, bár neve az irodalmi körökön kívül is ismeretes volt, testét hitvány rongyok födék s beesett arczára a nyomor süté kegyetleri bélyegét. Ismerősei gunynyal (mintha bizony lett volna hozzá joguk) és közönynyel néztek az ábrándos ifjúra, kihez egy elismerő, jó szavuk sem volt. Hogy is lett volna, mikor Alftédnak csak egy barátja volt: a nyomor. Ez pedig rossz protektor. Alfréd, bár fájtak neki a szúró tövisek, mikkel nem egyszer sebezték meg fiatal lelkét, néma megadással tűrt és szenvedett, mert ő a tövisek közt csak a rózsát látta, azt a bimbókorát élő rózsát, melyet egy édes ideál képében imádott; ez volt előtte szenvedéseinek reménybeli jutalma, ez a végczél, mint a hajótöröttnek a kikötő. Ehhez az ideálhoz menekült — ha gondolatban is — mikor lelke fájt s ez az ideál száritá fel akaratlanul is azokat a könnyeket, miket a nyomor sajtolt ki szemeiből. Ez az ideál adott neki erőt s vigaszt, ez volt palládiuma, mindene. Lillának hívták. Szép volt, mint a jóság angyala, I nemes, mint maga az eszményiség. Szemeinek tekintete ragyogóbb volt a nefeletseken csillogó harmat- gyöngynél s egy mosolya különb a bimbóhasadásnál. | Üde volt, mint a rózsás hajnal kelése s a hova lépett, liliomok fakadtak nyomában. Ilyen volt Lilla. II. Figyelsz? Folytatom . . . Az ákáczokkal szegélyezett boulevardon találkoztak. Lilla szebb volt, mint valaha. Halavány arczát a szomorúság, mely rajta ült, még halványabbá tette. — Lilla — kérdé az ifjú bizalomgerjesztő hangon — miért oly kisírtak szemei? Tán szomorúság érte?... — Igen Alfréd, szomorúság, nagy szomorúság. Oh, én pár nap óta nagyon sokat szenvedek . . . Alfréd lágyan megfogá Lilla kezét, mely megremegett az övében? — Miért szenved, mikor hódolói közt látja a város leggazdagabb, legszebb ifjait, kik egymással versengve térdelnek lábainál . . . — Ah Alfréd, ez az éppen . . . Ugy-e ön nem olyan, mint a többi, ugy-e Alfréd önben megbízhatom . . . Hát tudja meg, mit rajtam kivül eddig senki nem tud, hogy én ... igen ... én mást . . . szeretek.. . Lilla földre süté szemét, mintha vétkezett volna. — No és ő nem szeretné Lillát? — szóla az ifjú látható bensőséggel. — Talán igen ... De én nem e miatt szenvedek, hanem, mert kit szeretek, szeretnem nem szabad mert szegény . . . Alfréd önkénytelenül elpirult s Lilla szép szemében egy köny csillogott fel, de csak pár pillanatra. Azután leküzdé megindulását s pajzán mosolyt erőltetve ajkaira egészen odahajolt az ifjúhoz lágyan suttogva : — Találja ki . . . S hirtelen eltűnt a járó-kelők tömegében. III. Még a késő éjfél is asztalánál találta. Ott ült foltozott szalmaszéken, homályos gyertyafénynél, mely mint a délibáb csalta halált hozó lángjába a kis éji lepkéket, melyek feje körül zsongtak. Előtte könyvek és hírlapok hevertek, de ő csak egyre a sötét éjszakába bámult. Mikor azután tekintete a csillagokkal teleszórt égre esett, mintha az egész mindenség valami csodás fénytergerbe merült volna előtte, melynek kékfodros hullámaiból csak egy bűbájos angyalt látott kibontakozni .. . Alfréd megreszketett s ajkain önkénytelenül tört ki a név : Lilla . . .
